A barokk önéletírás utolsó hajtásai

Már Bethlen Kata élete és életműve belenyúlt a magyar barokk kései, 1740 utáni periódusába, noha szellemében, stílusában még elválaszthatatlanul hozzátartozik Bethlen Miklós és Rákóczi korához és irodalmi irányához. A barokk önéletírás-műfaj legutolsó hajtásai is már 1740 után keletkeztek s a műfaj felbomlását, átalakulását szemléltetik. Szerzőik mind erdélyiek; ahol annak idején a műfaj Kemény Jánossal megszületett, ott bizonyult élete is a legtartósabbnak.

A kései önéletírók közül Rettegi György (1718–1786) Doboka megyei alispán érdemel figyelmet, akinek a magatartása sokat őriz még az előző nemzedék hagyományaiból. Puritánus erkölcsi magatartását megtartó református nemes, aki memoárjában Bethlen Miklóst próbálja követni. Mintáját azonban nem képes megközelíteni, hiszen nincsenek az övéihez hasonló nagy történelmi-politikai élményei, sem a Bethlen Katáéhoz hasonló lelki vívódásai. Önéletíróvá érésében ugyan része lehetett érzékenységének: "a szomorúakkal szomorú voltam s minthogy én is igen sok szomorúságot kóstoltam, keserves dolgokon könnyen sírtam ... "; Bethlen példája pedig szerény önelemzésre csábította, melynek során az ő módszerével igyekezett leírni külsejét, természetét, erényeit és hibáit; – művét mégis főként időtöltésből, szórakozásból írta, elsősorban az élet külső jelenségeire figyelve. Értéke is elsősorban ez utóbbinak köszönhető: pontos, hiteles képet nyújt egy értékes hagyományokat őrző nemesember életéről, környezetéről, a korabeli {395.} nemesi társadalomról. Figyelemre méltók arcképei (pl. Bethlen Katáról), megemlékezik "amaz híres Ráday Pál"-ról és Hermányi Dienes Józsefről, "mostan leghíresebb pap"-ról. Művelődéstörténeti szempontból is érdekesek a társadalmi érintkezések formáiról, a társasélet szokásairól, a divatról, lakodalmakról, táncokról adott leírásai. Az erkölcsi ítéletekkel eközben nem fukarkodott, bár korántsem dicsőítette mindenben a régit és ócsárolta az újat. Az erdélyi világ bemutatása mellett, a nagyvilágra is kitekint, újságokból követi a külföldi híreket; meglepően nyilatkozik a jezsuiták francia és spanyolországi kiűzéséről (1767): "ha József herceg kezére kerül a birodalom ezek [t.i. nálunk] sem kerülik el." Előadását anekdotákkal is tarkítja, de ezek önálló élethez nem jutnak nála, csak illusztrálásra szolgálnak, kikerekítve nincsenek. Rettegi jól folyó prózai előadásával is kitűnik kortársai közül. Leíró módszerével, belső fejlődésrajz helyett inkább a külső világ tárgyias ábrázolásával, közel kerül a konzervatív nemesi emlékezőknek, például Apor Péternek a modorához, de másrészt sokban emlékeztet kortársainak, a század második felében működő íróknak (pl. Hermányi) a stílusára is.

A 18. század első felében kialakult memoár-séma oly szívós életűnek bizonyult, hogy a testőr-író Naláczy József (1748–1822) 1818-ban még ugyanígy kezdte írni önéletrajzát. Hosszasan elidőzött ősei leírásánál, sokszor szúrt közbe politikai tanulságot, összehasonlította a régi és új szokásokat, megrótta nagyszüleit, amiért annak idején kurucok voltak. Igaz viszont, hogy ő már "a hazánkbeli maradéknak mulatságára" írt, és tudatosan, kedvtelve halmozta a nemesi társaságokat szórakoztató anekdotákat.

Az önéletírás a magyar barokk irodalom egyik reprezentatív műfajának bizonyult, az 1690 utáni időszak jelentős főnemes íróinak pedig egyenesen a fő műfajává lett. Legkésőbbi művésze, Bethlen Kata, nemcsak a műfaj történetének, hanem Bethlen Miklós, Petrőczi Kata, Ráday Pál és Rákóczi irodalmi irányának is utolsó képviselője. Míg a bujdosó fejedelem művei a magyar udvari barokk magyarországi változatának, az ő munkássága az erdélyinek jelenti a végpontját ideológiailag is, irodalmilag is. A transzilvanizmusnak Bethlen Miklós által magasabb szintre emelt, reformtörekvésekkel megnemesített válfaja és a pietisztikus kegyesség mélyebb érzelmi világot sarjasztó hatása egyaránt Bethlen Kata életművében bizonyult utoljára irodalmat tápláló erőnek. Az önéletírás műfaja útegyengetőjévé vált a magyar széppróza fejlődésének: Mikes Kelemen leveleskönyvét, Hermányi Dienes József anekdota-gyűjteményét egyaránt sok szál fűzi a memoár-irodalomhoz; igazi hivatását, a polgári regény előkészítését, mégsem tudta betölteni, mivel azok a pozitív történelmi és ideológiai törekvések, amelyek éltették, s amelyekkel sorsa összekapcsolódott, teljesen kibontakozni s a fejlődés fő irányává válni nem tudtak.