Csuzy Zsigmond

A kor nagyszámú katolikus igehirdetője közül messze kiemelkedik a dunántúli születésű Csuzy Zsigmond (1670–1729) pálos szerzetes. Prédikátori tevékenységét az ország legkülönbözőbb helyein folytatta (Székelyföld, Sárospatak, a Pozsony melletti Máriavölgy, Dunántúl stb.), elsősorban ott, ahol a pálosoknak kolostoruk volt. Csatlakozott Rákóczi mozgalmához és több éven át kuruc tábori papként szolgálta a szabadságharc ügyét. Vaskos köteteket kitevő prédikációs gyűjteményei élete végén jelentek meg Pozsonyban: Zengedező sípszó, 1723; Evangeliomi trombita, 1724; Lelki éhséget enyhétő ... {495.} három kenyér, 1724; Kosárba rakott aprólékos morzsalék, 1725; Egész esztendőre való hármas prédikációk, 1725.

Élőszóban néha többször is elmondott beszédeinek kiadására, előadása szerint, előkelő pártfogói beszélték rá (két gyűjteménye Koháry Istvánhoz intézett ajánlással jelent meg), de ő az "alacsony renden levő közönségeseknek" prédikált; lelkipásztori pályája alatt legtöbbet ezekkel bajoskodott. Az "együgyűek"-en azonban nemcsak jobbágytömegeket kell értenünk; hallgatóiul – életéből következtetve – mezővárosi polgárságot, kisnemesi vagy falusi réteget kell feltételeznünk, olvasóiul pedig elsősorban a falusi papokat.

Prédikációi az esztendő különböző ünnepeihez vagy egyes alkalmakhoz fűződnek. A kuruc szabadságharc bukása után sok mindenről nem beszélhetett nyíltan, a hazafias hang azonban lépten-nyomon felcsendült beszédeiben. A nemzeti küzdelmek hősei: Szent László, Nagy Lajos, Fráter György alakja, főként azonban Mátyás király dicsősége visszatérő motívumai prédikációinak. Nemcsak az ország függetlenségének bukásán érzett keservét, hanem a népet kiszipolyozó hatalmasok és gazdagok ellen érzett szenvedélyes haragját is lendülettel öntötte szavakba. Érzéke volt az emberi szenvedés iránt, s részvéttel beszélt a paraszt nép nyomorúságáról, kiszolgáltatott helyzetéről: "Annyira nyomorgattatik, hogy véres verétékével keresett javacskáitól is torkon-verve megfosztatván, keserűséggel rágja korpás profontját, s könnyhullatással nyeli szájában rettentő ízetlen falatját." Szavaiba ritkán vegyül lojális nyilatkozat, előkelő pártfogói kedvéért tett Habsburg-barát kijelentés. Találkozunk azonban nála a túlzott felekezetieskedés megnyilvánulásaival, protestánsellenes kirohanásokkal.

Csuzy tanult ember volt, jól ismerte a szentírást, a teológusokon kívül a klasszikusokat, s a magyar költők közül Gyöngyösit, Beniczkyt. Mondanivalójában és stílusában azonban közönségéhez igazodott. Gúnyolódva írt a "száraz persuasiós tudományká"-ról, melyen a jezsuiták és tanítványaik által hangsúlyozott értelmi meggyőzést értette, valamint a "pogány bölcsektől kölcsönzött szó-fodorgatásról". Mélyen megvetette az "álom-hüvelyező nyájas fabulázást, s a nyughatatlan elme-futtatással hízelkedő szó-fia beszédet". Akusztikai eszközökkel érzelmi hatásokra törekedett. Közelebbről nem ismert latin forrásait "szent ösztönből", "belső sugarlásoknak és lelki szózatoknak is" engedelmeskedve dolgozta át, azon igyekezve, hogy "az együgyű" köznéphez igazítsa "szóbeszédét".

Hogy hallgatóit gyönyörködtesse, de mondanivalóját vele megértesse, a barokk stílusnak, a retorikus barokknak tudatosan nép felé forduló jelleget adott. Barokk szerkezetű mondataiban a szóhalmozások mögött népies szemlélet és kifejezési mód húzódik meg: "... miképpen a lopó is, elsőben tőt [tűt], azután kést, vagy kézkenyőt lop, somma pénzt azután vagy ökröt és lovat, avagyis más drága portékát; így a setétben kullogó ellenséges ember is csak aprónként hintegeti elsőben mételyes konkolyát." A változatos jelzők, találó határozók, állítmányok gazdagon hömpölygő áradata kitűnő megfigyelőt mutat, aki meg tudja eleveníteni a természet és a munka világát. Jellemző vonása az allegorizálás, az ellentétek kedvelése, ugyanakkor a vaskosabb realizmus is. Valóság és illúzió összefonódik stílusában, a képzelet beárad a reális világba: "A hazugság egy igen szépen éneklő hattyú, rendes {496.} különböző színnel tündéreztetett szivárvány; s ollyan, mint a füge-fa, melly ha gyümölcsével nem is, zöldellő leveleivel gyönyörködteti az embert."

Csuzy az irodalmi nyelv szóláskészletének tudatos gyarapítója, jeles nyelvújító is volt; a népnyelv szókincséből, közmondásaiból sokat átemelt beszédeibe. Találékony szóösszetételei (napóra, rövidlátó, majomszeretet, hazafiúi), képzései (javasol, lebilincsel, elhibáz, udvarias) máig fennmaradtak. A Pázmány-, Káldi-féle barokk prédikáció-műfajt Csuzy nem jezsuita kortársainak pompázatos retorikája, hanem a népies próza irányába fejlesztette. Tömeghatását, népszerűségét éppen ennek köszönhette.