A nyelvtudomány

Az irodalmat oly közelről érintő nyelvészetben továbbra is a nyelvtanírás és szótárszerkesztés állt az előtérben. Merőben gyakorlati célból készült a kor két jellemző magyar nyelvtana: Adami Mihály († l781) azoknak a külföldieknek adott segédkönyvet, akik rokonságukban vagy hivatalos ügyek intézése közben magyar anyanyelvűekkel érintkeztek (Ausführliche und neuerläuterte ungarische Sprachkunst (Részletes és újszerűen magyarázott magyar nyelvkönyv), Bécs 1760); Klein Efraim pedig nyelvtanában azt kívánta, hogy a latin helyett a magyart tanulják az iskolákban, mert ennek több hasznát látják a jövendő mesteremberek és kereskedők (Specimen enucleatioris grammaticae Hungaricae (Népszerű magyar nyelvtan), Pozsony-Kassa 1776). A szótárak terén a jezsuiták magyar viszonylatban új művet hoztak forgalomba az osztrák Franz Wagner (1675–1738) latin–német szótárának kiadásával. Wagner Phraseologiája (Szólásmódok gyűjteménye), (Nagyszombat 1750) magyar és cseh (szlovák) értelmezésekkel jelent meg; a magyarokat Vargyas István (1717–{570.} 1751) szerkesztette, de valószínűleg Faludi Ferenc is dolgozott bele. A barokk kori szótárirodalmat végül a Pápai Páriz–Bod-féle szótár zárja le.

E praktikus műveknél sokkal jelentősebb, hogy a nyelvészet ekkor kezdett modern értelemben vett szaktudománnyá fejlődni. Az úttörő kezdeményezés a jezsuita Sajnovics János (1733–1785) nevéhez fűződik, aki Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse (A magyar és a lapp nyelv azonosságának bizonyítása), (Koppenhága 1770, Nagyszombat 1770) című könyvében szó- és nyelvtani egyezések alapján a magyar és lapp nyelv rokonságát bizonyította be. A finnugor nyelvrokonság hazai meghirdetése sértette a rendi-nemzeti tudatot, amely a magyar nyelv keleti eredetének, egyedülálló, rokontalan és emiatt nemes voltának hitében élt; a konzervatív nemesség ezért visszatetszéssel fogadta az új tételt. A következő korban azonban, amikor a nyelv és nemzetiség kapcsolata előtérbe került, Sajnovics összehasonlító vizsgálaton alapuló elmélete a polgári nemzetfogalom kialakulását segítette elő. Irodalmi szempontból nevezetessége még a könyvnek, hogy első ízben közölte – Faludi Ferenc olvasatában – a Halotti beszéd teljes szövegét.

A késő-barokk tudományos irodalma lezárja a fejlődésnek azt a fázisát, amikor a tudományos művek jelentős része még tárgya a nemzeti irodalomtörténetnek. Az irodalom művészét-jellegét tudatosító klasszicizmus korától kezdve a tudományos munkásság már nem része az irodalmi tevékenységnek, csupán jelentős hatást gyakorol rá. A történeti jellegű tudományok most bemutatott gazdag termésének sem keletkeztek már a későbbiekben szépirodalmi, művészi hajtásai, a következő periódus irodalmi fejlődését azonban nem csekély módon befolyásolták. A jezsuita történetírás, minthogy a megkövesedett rendiséget képviselte, a kritikai módszer alkalmazásán túl a polgári haladást nem mozdíthatta elő, a literatúra-történet és a nyelvtudomány azonban a feudális hungarus-tudat fellazításával, a rendi-nemesi nyelvszemlélet megrendítésével és a nyelvújítás óvatos előkészítésével az irodalom új, polgári szakaszának útját egyengette.