Földrajzi olvasmányok

A nemesi közönség a történeti kiadványok mellett leginkább a földrajzi könyvekben lelte örömét, melyek bőven szolgáltak érdekességekkel és kielégítették az egzotikus dolgok iránti kíváncsiságát. A jezsuita szerzők a világ leírása során morális tanulságokat is nyújtottak az úri társaság számára. E moralizáló földrajznak a jezsuita Bertalanffi Pál (1706–1763) volt magyar nyelven jeles művelője. Első munkájában még a korábbi periódus szellemében írt verses dialógust a szerencse forgandóságának okáról (A nagyra vágyódó világ fiának az ember változó sorsáról siralmas panasza, Bécs 1750); következő könyve, a Keresztyén bölcsesség (Nagyszombat 1754) már a rokokó {573.} kor szellemében elmélkedett a "policiá"-ról, helyet biztosítva a városok, községek, országok "bizonyos szere és rendtartása" leírásának is; majd ezt követte Világnak kétrendbeli ismérete (Nagyszombat 1757) című világföldrajza. Ennek első részében a világot úgy ismertette, amint "Istentől teremtetvén, természet szerént vagyon", a másodikban politikai leírást adott. Könyvét "magyar nemzetének egy mulatságos és tudós olvasására" adta ki; nem vallásos ugyan – mentegette –, de olyan világi tudományról szól, melyből isten létét könnyen be lehet bizonyítani. Hasznáról azt jegyezte meg, hogy segítségével "még magok az anyák is próbát tehetnek otthon, hogy az iskolába járó fiaik igaz deákok-é, vagy csak henye kenyérvesztegetők". Bertalanffi földrajzában Magyarországnak nem sok hely jut; figyelemre méltó azonban az a megállapítása, hogy itthon kevés az iparos, és mikor mindent idegenből vásárolunk, a külföldieket gazdagítjuk, magunkat szegényítjük. A mesterségeket már Keresztyén bölcsességében is honfitársai figyelmébe ajánlotta, az anyanyelv tudásával együtt: "Valaki ... a hazádban nagyobb foganattal akarsz szóllani, ne szégyenledd annak tulajdon nyelvét."

Latinul az ex-jezsuita Szuhányi Ferenc (1742–1824) írt teljes földleírást (Notitia orbis e variis peregrinationibus ab illustribus viris susceptis deprompta (Híres emberek különböző utazásaiból merített világismeret), Kassa 1788), melyben a nagyobb hitelesség kedvéért különböző útleírásokból nem kevés kuriózumot halmozott össze. Munkáját azért adta ki, mert nézete szerint a "nemes lelket" az ékesíti legjobban, az teszi leginkább a társaság középpontjává, ha úgy beszél távoli országokról, mintha személyesen is ott járt volna.

A jezsuita tudományosság népszerűsítése mellett az államismereti iskola eredményeinek szélesebb körű terjesztése szintén megindult. Ennek köszönhető Magyarország földrajzának magyar nyelvű ismertetése, melyet a debreceni Baranyi László (szül. 1729), Wolff tanítványa írt meg A gyeographiai tudománynak első kezdete (Halle 1749) címmel. A földrajz iránt megmutatkozó érdeklődésre s az úri műveltségben elfoglalt fontos helyére jellemző, hogy még Lázár János is németből magyarra fordított egy pedagógiai célzatú földrajzi könyvecskét (Rövideden egybefoglalt gyermekek geographiája, Szeben 1750).