Előszavai és könyvajánlásai

A hagyományőrző és tudatosító, valamint kifelé tájékoztató feladatvállalásnak legfőbb színterei azonban a könyvei elé írt magyar és latin ajánlásai, előszavai, melyek egyúttal személyes mondanivalójának kifejezésére is alkalmasak. A mecénáshoz, illetve a könyv minden olvasójához címzett kísérő iratok, a humanista kiadványoknak ezek az elmaradhatatlan kellékei, Szenci Molnár Albertnél mindig gondolatban gazdag, eredeti alkotások. A barátok, pártfogoltak munkái elé szánt üdvözlő versek is szép számmal kerültek ki tolla alól, mind latinul, mind magyarul, s néha ezek is tartalmaznak tanulságos művelődéspolitikai gondolatokat, s őriznek meg fontos adatokat.

{79.} Az 1610-es évektől kezdve egyenesen azt kell mondanunk, hogy előszavainak tartalma sokkal több progresszív vonást mutat, mint azok a fordításai, amelyeknek kísérő irataként megjelentek. Az előszók meglehetősen kötetlen szerkezetűek. A tudós és műfordító bennük igyekszik feltárni minden közérdekűnek érzett személyes mondanivalóját. Visszatérő téma saját szabálytalan életvitelének indoklása. Nem vállalt papi állást, nem akart itthon megtelepedni, életét külföldön, könyvek írásával töltötte: mindez szokatlan dolog a protestáns papi értelmiség soraiban, nem is hiányoztak azok, akik megrótták érte. A méltatlan vádakkal szemben felekezete és hazája iránti szeretetére hivatkozik, amelyet művei bizonyítanak. Gyakran említi a nemzetközi elismerést szerzett magyar humanisták példáját is, mindenekelőtt Zsámbokit, de Janus Pannoniust, Dudithot is, akik hozzá hasonlóan életük javát idegenben töltötték, mégis hazájuk jó hírnevét gyarapították. A vallásosság és hazaszeretet nála őszinte demokratizmussal ötvöződik, a könnyebb érvényesülést biztosító latin irodalmi tevékenység helyett ezért választja inkább anyanyelve művelését: "Innét vagyon, hogy a híres akadémiákban fő tanítók közt forogván, nem kapok e világon gazdagító tudományokban, hanem olyakat kívánok, melyekkel legtöbbeknek használhassak a mi nyomorgó hazánkban" – írja a zsoltárok előszavában. Mindig úgy érzi, hazája és patrónusai előtt el kell számolnia arról, hogy idejével s a kapott, többnyire elég szűkös anyagi támogatással miként sáfárkodott. Naplója mellett előszavaiban találhatjuk életrajzáról is a legtöbb adatot.

Szívesen beszél irodalmi terveiről is, amihez közvetlen érdeke fűződik: más publicisztikai lehetőség hiányában így hívhatja csak fel a figyelmet megjelenés előtt álló műveire. Saját vállalkozásait mindig történeti összefüggésben szemléli és szemlélteti, ismertetve előszavaiban az adott mű forrásait és – ha ilyenről tudomása van – a magyar irodalom korábbi hasonló tárgyú vagy műfajú alkotásait. Ezek az irodalomtörténeti, történelmi, tudománytörténeti és nyelvészeti fejtegetések kiterjedt tudományos tájékozottságról és fejlett történeti érzékről tanúskodnak. Megállapításainak nem csekély része ma is helytállónak tekinthető. Az a széles körű művelődéstörténeti áttekintés, melyet szótárának előszavában ad a klasszikus műveltség sorsáról, s az európai kultúra új fellendüléséről, több vonatkozásban Rimay Balassi-előszavának gondolatait előlegezi.

Kifejezetten publicisztikai jellegűek azok a terjedelmes előszó-részletek, amelyekben pedagógiai-művelődéspolitikai nézeteit ismerteti, s amelyek összefüggő rendszert képeznek. Szenci Molnár nemcsak szótárírással és tankönyvek kiadásának szorgalmazásával kívánta a hazai iskolák színvonalát emelni, de javasolta az osztályokra osztott oktatás megvalósítását már a mezővárosok iskoláiban is, ennek előfeltételeként pedig a tanárok számának növelését s a pedagógiai munka nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülését. Ez lehetővé tette volna, hogy a tanári pálya a jó lelkészi álláshoz vezető átmeneti állomásból Magyarországon is élethivatássá váljék. Nem kerülte el figyelmét a nőoktatás kérdése sem. Imakönyve előszavában megcáfolta azt a konzervatív nézetet, hogy a nők számára az írás és olvasás szükségtelen, sőt erkölcsi szempontból egyenesen kártékony; leányiskolák felállítását javasolta, ahol a nők anyanyelvükön elemi hitoktatásban részesülnek és elsajátíthatják a betűvetést. Magyarországon, ahol e korban még nem volt szervezett nőoktatás, és {80.} az analfabétizmus a polgárság és a köznemesség asszonyai közt sem volt ritkaság, merészen újszerűek Szenci Molnár Albert e látszólag szerény javaslatai is.

A magyar művelődés történetében úttörő pedagógiai nézetei a puritánus mozgalom irányába mutatnak. Az általa megfogalmazott reformjavaslatok egy részét Molnár szellemi örökösei meg is valósították, mások még Apácai Csere János pedagógiai programjának is fontos részét képezik.

Szenci Molnár Albert a magyar késő-reneszánsz legsokoldalúbb írója s legtevékenyebb kultúrmunkása. Mint alkotó-író ugyan – az egy zsoltárátdolgozást leszámítva – nem hagyott maga után szorosabban vett írói életművet; hatalmas pedagógiai, tudományos, egyházi munkásságának azonban szinte minden részét átjárja a személyes írói érdeklődés. Munkáiban ott él a közösségi ügy szolgálatában visszafojtott s szerényen előszavakba, naplójegyzetekbe bújtatott polgári reneszánsz egyéniség. Valamennyi magyar kortársa közül neki volt a legszélesebb látóköre, ő látott meg a legtöbbet a fejlettebb Európából, az ő tevékenysége szolgálta a legkövetkezetesebben a polgári haladás ügyét. Minden más prédikátor-kortársánál inkább sikerült elkerülnie a szűkkörűen egyházias szemlélet útvesztőjét, munkássága, hagyatéka ennek következtében nemcsak egyházi, hanem nemzeti örökséggé, hagyománnyá is válhatott. A 17. század derekán virágját élő magyar protestáns művelődésnek az alapját sok tekintetben az ő tevékenysége vetette meg, amely élete végén, Medgyesivel való kapcsolata folytán, közvetlenül is beletorkollott már az új korszak kezdeményezéseibe. A puritánus mozgalom Szenei Molnárnak elsősorban az ortodoxián túlmutató vallásos alkotását, az egyéni, személyes vallásosság, a kegyesség gyakorlása szempontjából kiválóan hasznosítható zsoltárfordítását becsülte meg; a később kibontakozó református tudományos törekvések (Pápai Páriz, Debreceni Ember Pál, Bod Péter) viszont mint az egyháztörténet forrásainak valóságos kincsesbányáját értékelték és hasznosították műveit, másrészt folytatták, tökéletesítették nyelvi, elsősorban szótáríró kezdeményezéseit. Nyelvművelő munkássága Kazinczy és Kölcsey tiszteletét vívta ki.