| Martinovics és társai | TARTALOM | Kiadások |
A politikai irodalom röpirat-válfajának elszaporodásával egyidőben megnőtt a politikai versek, aktuális strófák, verses röpiratok, pasquillusok száma is. Ennek a műfajnak néhány olyan változatát, amely a nemesi-nemzeti ellenállás sodrában született, korábban ismertettük már. (20. fej.) Most a pasquillus-költészetnék a jozefinizmusból táplálkozó áramlatára s a forradalmi szervezkedéssel egyirányba mutató darabjaira irányítjuk a figyelmet. Találunk köztük éles antiklerikális verseket, nagy számmal, olvashatunk verses támadásokat a hírhedt Szaicz Leó ellen, (de megszólal a klérus és Szaicz védelme is), megismerhetjük Trenk politikai verseit, szatíráit s a Trenket támadó pasquillusokat; tanúi lehetünk protestánsok és katolikusok verses hitvitájának, s ha nem is sűrűn, de találkozunk franciákat dicsőítő strófákkal. Megjegyzendő {185.} azonban, hogy – például – az antiklerikalizmus nemcsak a jozefinista oldalon jelentkezett, hanem feltűnt a nemesi ellenállás politikai költészetében is. E nagykiterjedésű pasquillus-költészet szerzői közül néhányat ismerünk is, többek között Fekete Jánost, Nagyváthy Jánost, Trenk Frigyest, Nagy Jánost, s az egyházat védelmező, Trenket gúnyoló Tóth Farkas jezsuitát.
Az antiklerikális pasquillusok támadják a pápaság intézményét ("Minden viszontagságoknak | Az volt a nagy kútfeje ..."), szót emelnek a lelkiismereti szabadságért ("Hiszen ki-ki szabad maga | Lelki esméretével | Nem is birhat minden ember | Más emberek eszével"), ostorozzák a püspökök evilági gazdagságát ("Minek a sok ezüst az arany papoknak | Ezzel vakulnak meg, mennek a pokolnak"). Trenk Mérőserpenyő című munkájának verses jelmondatában azzal vádolja a klérust, hogy a vallás csak eszköz a kezében világi gazdagságának növelésére ("Végy el a papságtól minden nyereséget | Megtagad azonnal minden istenséget | Templomot és oltárt és minden szentséget | Leront és falba rúg minden kegyességet"). Az egyik ismeretlen szerzőjű pasquillus a népek közti uszítást rója fel az egyháznak:
| Én úgy látom, hogy a papok |
| Álnok maximájok ez, |
| Mely az egész földön nékik |
| Vak tiszteletet szerez: |
| A felhevült országokat |
| Zűrzavarba keverni, |
| S ezen mesterségek által |
| Abbúl hasznukat nyerni. |
Az éles fogalmazású, de költőileg kezdetleges versezetek közül a frappáns megformálással is kitűnik Nagyváthy János verses figyelmeztetése kortársaihoz:
| Édes embertársam, |
| Értsd meg lételedet: |
| Ne add árendába |
| A papnak eszedet. |
| Gondolkozz, vizsgálódj, |
| Erre való az ész; |
| Aki vakon hiszen, |
| Papok szamara lész. |
Vallás-cserélés című művének ez a mottója nem az egyetlen költői vállalkozása Nagyváthynak. Egy németből magyarított, 1790-ben megjelentetett verses munkában (A veres barátnak egy el-pusztult templom omlása mellett való szomorú képzelései ... ) a templárius (veres barát) szájába adja a humanizmus, az egyenlőség és a szabadság megvalósulását körvonalazó felvilágosult utópiát:
{187.} S fülünkben ismerősen cseng a felszólítás:
| Páris! intlek, légy most Sparta s rab-láncodat |
| Szakaszd széjjel, mutasd erős szándékodat. |
Találóan jegyzi meg e versről Eckhardt Sándor: "Ilyen verseket olvashatott Batsányi is, mikor saját hazájának figyelmét irányította Párizsra költeményeiben."
A felekezetek között újra felszított ellentétek, a türelmi rendelet körüli harcok is bő forrásai a pasquillusoknak. Egyik-másik vers-váltásban a régi hitviták elvakult szenvedélyei élednek ujjá. A protestáns indulatra –
| Felhozta az Isten magyarok csillagát, |
| A ki megrontotta Róma birodalmát, |
| Kezeinkbe adta a Pápisták haját, |
| Hijában kiáltják ezután Máriát. – |
nem kevésbé indulatos katolikus válasz érkezik:
| Régen bőg Lutherus és Kálvinus Rómára, |
| De talált a bika kemény oroszlánra, |
| Te is, a ki fecsegsz szűz Máriára, |
| Jól meg lásd, hogy ne juss az akasztófára. |
Tovább élnek a kuruc költészet tónusaival is színezett, a század első felében, a század közepén keletkezett paraszti énekek; köztük nem egy az elnyomott, nyomorgó jobbágyság panaszainak, végső elkeseredettségének költői foglalata. A Nincs boldogtalanabb a parasztembernél kezdetű verset nemcsak Dubinszky Mátyás énekeskönyvéből (1787) ismerjük, hanem lejegyezte gazdag gyűjteményébe két évvel később Jankovich is, az előbbinél teljesebb változatban. Ugyancsak 1789-ben jegyezte le Jankovich a Porció-éneknek egy olyan változatát, amely – írja Eckhardt Sándor – "egy szolgát tartó paraszt" átdolgozása "a maga szája íze, szükséglete szerint". A Porció-ének változatai egyébként nyomon követhetően terjedtek ebben a korban; s 1790-ben a Porció-ének megjelent a ponyván is Öt szép mulatságos világi ének között.
| Martinovics és társai | TARTALOM | Kiadások |