Politikai hírlapok
A politikai sajtó terén a döntő lépést a feudális kormányzat megnehezítette. Először Széchenyi körének sikerült lapengedélyhez jutnia: a Jelenkor 1832-től kezdve jelent meg, eleinte hetenként kétszer (ekkor még ez volt az általános: csak a negyvenes évek közepén tértek rá a lapok a heti négyszeri megjelenésre, {380.} az első napilapok 1848-ban indultak). A Jelenkor kiszemelt szerkesztője, Kisfaludy Károly, az előkészületek közben meghalt; utódja Vörösmarty lett volna Helmeczy Mihállyal, mint segédszerkesztővel, a lapengedélyt azonban Helmeczy nevére kérték, mert neki jobb összeköttetései voltak. Helmeczy az engedély birtokában aztán teljesen magához ragadta a lapot és szerkesztette 1848-ig. A Jelenkor nem vált olyan orgánummá, amilyennek azt Széchenyi elgondolta. Rendszeresen közölt ugyan beszámolókat a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság működéséről, a Lánchíd terveiről, a Vaskapu szabályozásáról, a magyar színészetről és az épülő Nemzeti Színházról, politikai cikkeket azonban csak a Pressburger Zeitung nyomán hozhatott, s a magyar országgyűlésről is csak egészen röviden tájékoztathatta olvasóit. Nagyobb teret szentelt Helmeczy a külföldi híreknek, különösen a Széchenyi által is mintaképnek tekintett Anglia eseményeiről számolt be részletesen. Széchenyi maga keveset írt a Jelenkorba, de tanácsaival irányítani igyekezett Helmeczyt. Cikkei elsősorban a melléklapban, a Társalkodóban jelentek meg. A Társalkodó vegyes tartalmú volt, különösen gazdasági kérdésekkel foglalkozott sokat, de verseket, elbeszéléseket is közölt. Kölcsey, Eötvös, a fiatal Madách és Tompa írásaival is találkozunk benne. A politikai sajtóban a jelentős fordulatot nem a Jelenkor, hanem Kossuth kéziratos újságjai hozták meg. Már az 1825-i országgyűlésen elhangzott javaslat a rendek tanácskozásainak nyilvánossá tételére, a többség azonban elégnek tartotta, hogy a követek beszámolnak a megyegyűléseken. Az 1832–36. évi országgyűlésen lépett fel Kossuth Lajos, aki az ellenzék vezéreinek, Kölcseynek és Wesselényinek a támogatásával megindította – kéziratos formában – az Országgyűlési Tudósításokat. Az első szám 1832. december 17-én, az utolsó (314. szám) pedig az országgyűlés bezárásakor, 1836. május 15-én jelent meg. Kossuth az üléseken jegyzeteket készített, s ezek alapján állította össze tudósításait, amelyeket az országgyűlési ifjúság másolt le a szükséges példányszámban. Eleinte negyven, később hetvenkét példányban készült a kéziratos lap. A másolás nehézkes és költséges volta miatt Kossuth hamarosan áttért a kőnyomatos sokszorosításra. A rendőrség ezt az alkalmat használta fel arra, hogy megfojtsa Kossuth vállalkozását: a sajtót elkobozta. Kossuth ekkor egy időre eltávozott Pozsonyból, s a tudósítások folytatását addigi társára, Orosz Józsefre bízta. Amikor Kossuth visszatért, Orosz a reakciós tábor szolgálatába állt s Diéta-Közlő címmel ellenlapot indított, 1837-ben pedig lapengedélyt kapott, s a haladás ellen küzdő Hírnök szerkesztője lett, a "trón és oltár védelmében". Az Országgyűlési Tudósítások a rendek tárgyalásainak nemcsak egyszerű kivonata volt, hanem Kossuth megtalálta a formáját annak, hogy a közvéleményt a haladás szellemében befolyásolja. Az ellenzéki beszédeket, Kölcsey, Deák, Széchenyi, Wesselényi felszólalásait nagyobb terjedelemben közölte, mint a reakciós beszédeket, s az utóbbiakat gyakran gúnyos megjegyzésekkel kísérte. Az egyes számok végén röviden összefoglalta az utolsó nap eseményeit. Ezek az összefoglalások igen hatásos politikai cikkek: a Pesti Hirlap későbbi vezércikkeinek előfutárai. Az Országgyűlési Tudósításoknak – alacsony példányszáma ellenére – jelentős hatása volt, s az egyes megyék erősödő ellenzéki nemességét szervezte a további küzdelmekre. Az országgyűlés után Kossuth Törvényhatósági Tudósítások címmel folytatta politikai újságírói tevékenységét. A megyék {381.} politikai harcairól tájékoztatta olvasóit, ugyancsak kéziratos formában. Nem egyedül Kossuth alkotása: az ország különböző részein működő levelezők tudósították a lapot; Kossuth e beszámolókat a maga megjegyzéseivel kísérte. Hangja még élesebb volt, mint az Országgyűlési Tudósításoké. Az elnyomó kormányzat előbb betiltani próbálta, de a megyék Kossuth mellé álltak, s feliratokban tiltakoztak a betiltás ellen. Szatmár megye nevében Kölcsey írta, hogy Kossuth "személyében fenálló törvényeink, polgári jussaink ellen sérelem követtetett el". A kormány ekkor erőszakosabb megoldáshoz folyamodott: 1837 májusában Kossuthot elfogták, majd "felségsértés" címén négyévi börtönre ítélték. Kossuth perbefogásával és elítéltetésével a magyar politikai sajtó újjászületése a következő évtizedre tolódott át.