| Kísérletek az irodalom radikális szellemű megújítására | TARTALOM | Irodalom |
FEJEZETEK
Az 1830-as évek vége felé új írói nemzedék lépett fel. Tagjai Bajza, Toldy és Vörösmarty pártfogása alatt indultak el, de újat kereső nyugtalanságuk, élénk világirodalmi érdeklődésük, politikai szándékuk újfajta, radikálisabb szellemi irányzatot alakított ki. Ők voltak az Ifjú Európa szálláscsinálói Magyarországon, az összekötő láncszem Kölcsey Ferenc és a Társalkodási Egylet, illetve Petőfi és a márciusi fiatalok között. A nemzedék legjelentősebb alakjai: Kazinczy Gábor, (1818–1864), Erdélyi János, Szigligeti Ede, Kuthy Lajos, Dobrossi István (1815–1854), a tehetséges kritikus, Petőfi költészetének első méltánylója, Táncsics barátja és Kölcsey Országgyűlési naplójának kiadója. Közéjük tartozott Lukács Lajos (1815–1840), a nagy ígéretnek indult, fiatalon elhalt novellista, és Egressy Gábor (1808–1866), a színész. Később csatlakozott hozzájuk a két Vachott testvér: Sándor és Imre. Irányítójuk és szellemi vezérük Kazinczy Gábor volt.
Kazinczy Gábor 1818. július 18-án született a Zemplén megyei Berettőn, birtokos nemesi családból. Középiskolai tanulmányait, rövid késmárki és eperjesi megszakítással, a sárospataki kollégiumban végezte. 1835 novemberétől a pozsonyi diétán sógorának, Lónyai Gábor zempléni követnek jurátusa, majd az országgyűlés bezárása után Pesten folytatta jogi tanulmányait s 1838 decemberében ügyvédi vizsgát tett. Nagybátyja, Kazinczy Ferenc példáján felbuzdulva már tizenhárom éves korában elhatározta, hogy író lesz. Fordítani kezdett, németből (Wielandot, Herdert), franciából s 1835-ben a Szerelem könnyei címmel kiadta első verseskötetét. Költeményei gyenge próbálkozások. Pozsonyi tartózkodása alatt figyelme a politikai irodalom felé fordult. A lengyel szabadságharc iránti lelkesedés adta a kezébe Mickiewicz műveit, olvasta, majd fordította is Lamennais vallásos-szocialista eszméket hirdető röpiratát (Paroles d'un croyant), megismerkedett Heine és Börne munkáival s az Ifjú Németország íróival. Kapcsolatba lépett az országgyűlési ifjúság radikális szellemű körével, a Lovassy László vezette Társalkodási Egylettel és az ellenzéki politikusokkal. Kölcsey és Wesselényi kitüntető barátsággal fogadták a tehetséges ifjút. Az írók is sokat vártak tőle; dolgozatai 1834-től kezdve jelentek meg a Felsőmagyarországi Minervában és a Társalkodóban, s hamarosan Bajza is közölte írásait a tekintélyes Athenaeumban. Legjelentősebbek e korból a lengyel és az orosz irodalmat népszerűsítő cikkei.
{591.} Kazinczy Gábor azonban mindezzel nem érte be, vezéri szerepre pályázott, s megpróbált a maga és radikális nemzedéktársai számára új orgánumot teremteni. Folyóiratát pártorgánumnak szánta, az irodalom modern irányzata lapjának. Előbb Táborozások az élet és literatura köréből címmel akarta megindítani, 1839-ben a címet Népbarátra változtatta, a következő alcímmel: Táborozások a népérdekek és mozgalomliteratura érdekeiben.
A tervezett folyóirat fiatal munkatársait több rokonvonás közelítette egymáshoz. Mindnyájan tiszántúliak voltak, és a szegényebb nép soraiból kerültek ki, Kazinczy Gábor volt köztük az egyetlen birtokos nemes. A református iskolák szabadabb, ellenzéki levegőjét szívták magukba, s nagy részük részt vett a diétán, s ott kapcsolatba kerültek a politikai élettel. Gyűlölték a zsarnokságot, együtt éreztek a leigázott lengyelekkel, elégedetlenek voltak a hazai állapotokkal, a nép kiszolgáltatott helyzetével, az ország kulturális és gazdasági elmaradottságával. A polgári átalakulás ifjú harcosai voltak, Kölcseyt vallották eszményképüknek, lelkesedtek Széchenyi reformterveiért, de szerettek volna a politikai fejlődésnek sebesebb ütemet diktálni; radikálisabb követelésekkel léptek fel. Az irodalmi pályán is politikai elveik sugallatát követték. Cikkeikben és verseikben a kor égető politikai és irodalmi kérdéseihez nyúltak. A feudális elmaradottság ellen tiltakozik Tóth Lőrincz Történeti áttekintése a magyar jobbágy állapotjának című értekezése; Erdélyi János a Bálványozás, a Kinizsi kardja és az Izrael éneke című bátor hangú verseit adta a folyóiratnak; Sárosi Gyula és Szánky Károly a börtönben sínylődő Lovassy Lászlóról írt költeményt. Az irodalmi élet egyik fő kérdése ekkor a dráma és a színház ügye volt; ehhez szól hozzá Erdélyi János fejtegetése a színi hatásról, melyben már fölismeri Katona József drámai főművének értékeit és Vahot Imre is a Bánk bánt méltatja tanulmányában. Kuthy Lajos és Lukács Lajos novellái a magyar társadalom egy-egy jellegzetességét ábrázolják. A kritikai rovat ifjú írók munkáit elemzi: Madarász József (a későbbi radikális politikus) verskötetét, Pongrácz Lajos és Beöthy Zsigmond költeményeit, Szigligeti Gyászvitézét. A külföldi irodalom ismertetésével (Az angol literatura a jelen korban, A legújabb orosz novellistica stb.) a korabeli Európa szellemi mozgalmaira kívánták felhívni a figyelmet.
A szellemi mozgalmak közül különösen a Junges Deutschlandnak a megmerevedett klasszicizmussal szembehelyezkedő, radikális politikai eszméket valló tábora hatott Kazinczy Gáborra és írói körére. Ezek az írók a jelenkori élet ábrázolását követelték, s a wertheri "gerlicenyögdécselésekkel" szemben a tett költészetének jelszavát tűzték zászlajukra. Kazinczy Heinrich Laube, Karl Gutzkow, Theodor Mundt, Börne műveit fordította, Erdélyi János Mundtot és Ludolf Wienbarg Aesthetische Feldzüge című munkáját, a Junges Deutschland legfontosabb elvi megnyilatkozását, melynek címe Kazinczy Gábort inspirálta tervezett folyóirata elnevezésében. Vachott Sándor, Dobrossi és Lukács Lajos ugyancsak Gutzkow-t népszerűsítették, Szigligeti Laubét, Tóth Lőrinc pedig Heinét mutatta be a magyar közönségnek. A Junges Deutschland franciás szellemű íróitól ösztönözve fordultak Kazinczy Gáborék mindinkább a francia politikai irodalom felé, s ideáljuk lett a kor problémáira választ kereső, "korszerű" irodalom. Nemcsak Kazinczy Gábor, hanem Dobrossi is lefordította Lamennais röpiratát, s mindnyájan lelkesedtek a francia forradalomért, egyikük – Eördögh István – drámát is írt róla. {592.} Egyik írásában Kazinczy a társadalmi viszonyok "radical reformatióját" sürgeti és megértést mutat Saint-Simon eszméi, a birtokegyenlőség iránt, sőt a Népbarát egyik előszótervezetéhez mottóul a következő Saint-Simon idézetet választja: "Az emberi nemzet aranykora nem mögöttünk, előttünk van, a társasrend tökéletesítésében. Atyáink nem láták azt, utódaink egykor kivívandják, a mi kötelességünk nekik az utat egyenlítni". A folyóiratba szánt cikkek egy részének stílusán is meglátszik a francia hatás: a párizsi feuilletonok eleven, szellemes modorát próbálták követni.
Rövid idő alatt tekintélyes számú fiatal író (vagy leendő közéleti férfi) csoportosult Kazinczy Gábor köré, a nemesi és plebejus értelmiség, a honorácior réteg legkiválóbb fiatal tagjai, akiket világnézetük, politikai felfogásuk hasonlósága kötött össze. 1839 júliusában Kazinczy már ötvenöt társáról beszélhetett. Köztük találjuk a negyvenes évek számos politikusát: Stuller Ferencet, Szontagh Pált, Csengery Imrét, Somogyi Antalt, Vörös Antalt, Madarász Józsefet; fiatal költőket: Pap Endrét, Kerényi Károlyt, Riskó Ignácot, Ormós Lászlót, Adorján Boldizsárt; a későbbi Nemzeti Körben majd szerepet játszó ifjú ügyvédeket, orvosokat, mint Reök István és Kajdacsy István.
A sokat igérő tömörülés azonban nem tudta céljait megvalósítani. A Népbarátnak szánt írásaik nagy részét csak kéziratból ismerjük, a folyóirat nem jelenhetett meg. A hatóságok fölfigyeltek a radikális szellemű csoportosulásra: Csató Pál, a haladó törekvések acsarkodó ellenfele, a reakciós pozsonyi Hirnökben mint a Jeune Hongrie, a politikailag gyanús"fiatal literatura" "veszélyes irányú" orgánumát denunciálta a Népbarátot s a helytartótanács megvonta a lapengedélyt. Kazinczy Gábor nem adta fel a harcot, újabb lapok (Őr, Ellenőr, Holmi) kiadásával próbálkozott, a cenzúra azonban mindannyiszor megtagadta tőle a nyilvánosságot és Kazinczynak csak a betiltott folyóirat tartalomjegyzékét sikerült más lapokban közzé tennie, majd "leszoríttatva az irodalom teréről, a megyei élet viharos színpadára lépett".
Ekkor kezdődött életének második szakasza: a politikusé. Egyre nagyobb szerepet játszott megyéje, Zemplén életében: 1843-tól a megye táblabírája, 1847-től szolgabíró. Az ellenzék egyik legnépszerűbb alakja volt. Szónoki tehetsége, melyet Petőfi is magasztalt, kortársai véleménye szerint Kossuthéval vetekedett. 1848-ban képviselővé választották. Ekkor már a mérsékeltekhez csatlakozott, Debrecenben a békepártnak volt egyik hangadója, s emiatt elvesztette népszerűségét. A forradalom bukása után hadi törvényszék elé idézték, majd felmentették. Hazája sorsa felett kétségbeesve a Borsod megyei Bánfalván húzódott meg, és csak 1861-ben lépett újra a nyilvánosság elé, az országgyűlésben, élete egyik legnagyobb hatású beszédével, majd reményeiben csalatkozva újra és most már véglegesen eltemetkezett magányába. A forradalom után kezdett foglalkozni történeti stúdiumokkal. Jelentősek forráskiadványai (Gr. Zrínyi Miklós összes munkái, 1852; Cserei Mihály históriája, 1853; Mátyás király kortársainak tanusága szerint, 1862; Gr. Illésházy István nádor följegyzései, 1863). Több kötetet adott ki Kazinczy Ferenc munkáiból és leveleiből is. Fordított Molière vígjátékaiból, Goethe, Tacitus és Cicero műveiből. Toldyval együtt kiadta Gaál György népmesegyűjteményét. Sokoldalú munkássága elismeréseként az Akadémia 1858-ban levelező tagjává, {593.} a Kisfaludy Társaság 1860-ban rendes taggá választotta. 1864. április 18-án halt meg.
Kazinczy Gábor irodalomtörténeti jelentősége nem annyira kései műveiben, mint inkább ifjúkori ösztönző hatásában és szervező tevékenységében van. Az irodalmi élet radikális szellemi reformjának kísérlete, melyet célul tűzött ki, korai és kudarcra ítélt vállalkozás volt; a közvélemény mozgósítását a polgári reformok érdekében az Athenaeum, a liberális eszmék tárháza, és a Pesti Hirlap, Kossuth gyakorlatibb érzékkel forgatott agitációs fegyvere, jobban tudta megvalósítani. De az az erjedés, melyet Kazinczy Gábor törekvése támasztott, nem múlt el nyomtalanul. Hatása nagyrészt még földerítésre vár; annyi mindenesetre bizonyos, hogy azok, akik Kazinczy Gábor körében formálódtak íróvá, későbbi munkásságukban is többnyire mint a haladó eszmék, a plebejus indulatokat is hordozó népiesség, a korszerűség politikai követelményeit vállaló irodalom képviselői jelennek meg előttünk, és kivételnek számít Kuthy Lajos politikai pálfordulása, Vahot Imre külsőséges nemzetieskedése, parlagi nacionalizmusa. Figyelemre méltó tény továbbá, hogy Petőfi költészetét az elsők között éppen e kör tagjai (Dobrossi István, Erdélyi János) méltányolták, s Petőfi közülük többet (Egressy Gábor, Vachott Sándor) tartós és meleg barátságával tüntetett ki.
| Kísérletek az irodalom radikális szellemű megújítására | TARTALOM | Irodalom |