Frankenburg Adolf (1811–1884)

Sopron megyei német családból származott, Liszt Ferenc gyermekkori játszótársa volt. Egerben végzett jogot. Rövid ideig Széchenyi titkára, azután huszárkadét, majd Pesten a Tudós Társaság írnoka. Az írók közül nemzedéktársai, Kunoss Endre, Garay János, Csató Pál stb. voltak barátai, velük együtt ő is az Athenaeum köre ellen lépett fel. Tárcákat írt a Regélőbe s dolgozótársa volt Kossuth Pesti Hírlapjának, majd 1843-ban megindította a Magyar Életképek című folyóiratot, mely a következő évben Életképek címmel folytatódott. 1844-ben jelent meg Frankenburg első elbeszélésgyűjteménye, az Estikék. Irodalmi és szerkesztői munkássága mellett kamarai hivatalnoki állást is betöltött, s amikor Bécsbe helyezték, folyóirata szerkesztését Jókainak adta át. A forradalom alatt Bécsben mint gyanús elemet fogságba vetették. Kiszabadulása után ismét bécsi hivatalnok lett. 1866-ban, nyugdíjba vonulása után, egy időre Pestre költözött, végül Sopronban telepedett le, ahol irodalmi kört alapított.

A kortársak a "magyar Jean Paul" és a "magyar Saphir" névvel illették; valóban az ő modorukat követte rajzaiban, életképeiben, melyek főként a pesti élet furcsaságait gúnyolták ki. Fiatalkori elbeszéléseiben (Somogyi képek és Próbasétáim menyasszony után, 1835) érzelmességet és szellemességet vegyít, vagy ártatlan szerelmi kalandokat ad elő (A diótörő emberke, 1837; Baklövés a tilosban, 1837; A meggyógyított szerelem, 1838).

Életképszerű írásai közé tartozik Budapesti levelek című tárcaciklusa, melyet a Regélő 1843-ik évfolyamába írt. E csevegések apró történetkéket, humorosan kommentált pletykákat tartalmaznak; az újságírói munka termékei. Irodalmibb igényű rajzai többnyire novellisztikus szerkezetűek. Közülük több (Egy chinai színházigazgató és közönsége, Jelenetek egy divatlapszerkesztő műhelyében) a pesti német kultúra visszásságait tárgyalja, a német színház és egy német nyelvű lap belső világát mutatja be torzító tükörben (1844). Másutt egy divatos társasági orvos és egy vidéki földesúr alakját eleveníti meg (Mártási orvos úr, Rákosy Tamás táblabíró úr a salonban, 1845); élénk érdeklődése tárgyról-tárgyra szökdelve hálózza be polgári környezetének s a tőle távolabb eső nemesi világnak az életét.

A szabadságharc után a Bolond Miska Naptárában (1858–70) sikerült megteremtenie egy népszerű figurát. Emlékiratai (Őszinte vallomások, 1861; Emlékiratok, 1863; Bécsi élményeim, 1880) forrásértékű adatokat tartalmaznak kora irodalmi életéről és olvasmánynak is tartós értékűek.