A divatlapok és a kritika

A harmincas évek végétől kezdve a kritika mind nagyobb szerepet kapott irodalmi életünkben, bár hivatásos kritikusok ekkor még nem lépnek fel, és a műbírálat nem mindig tudja ellátni feladatát az egymás után keletkező új remekművek és irányzatok körül.

Hátráltatta a bírálat fejlődését, hogy az Athenaeum és a Figyelmező megszűnése után a kritika elveszítette önálló fórumait. A divatlapok nem közöltek rendszeresen kritikát, s az Életképek kritikai melléklapja (Irodalmi Őr) hamarosan megszűnt. Az irodalmi bírálat mindinkább újságírói kezekbe ment át, s ezzel modora megváltozott: esztétikai megalapozottság és tudományos igény szempontjából nem mérkőzhetett a Figyelmező értekezés-számba menő alapos elemzéseivel, hangvétele viszont elevenebb lett s gyakran gunyoros jelleget öltött. Friss szellemet elsősorban a fiatal írónemzedék demokratikus meggyőződésű tagjai (Irinyi József, Sükei Károly, Pákh Albert stb.) vittek a kritikai életbe; a csevegő, szellemes bírálati modort főként Bulyovszky Gyula színikritikái képviselték. Valamennyiüket elsősorban a színikritika vonzotta, egyéb irodalmi művekről ritkán írtak. A Pesti Hirlapban, névtelenül, Csengery Antal közölt néhány igen értékes, alapos kritikát (dicsérőt A falu jegyzőjéről, elítélőt Vahot Imre gyengén sikerült iránydrámájáról). Petőfiről írt bírálatával Eötvös József és Pulszky Ferenc is fellépett a kritikusok között.

A legnagyobb kritikai visszhangot Petőfi költészete keltette. A konzervatív, arisztokratikus ízlés képviselői hevesen támadták, megróva "póriasságát". Nádaskay Lajos, Zerffi Gusztáv voltak Petőfi plebejus költészetének leghevesebb ellenzői, akadékoskodó, értetlen bírálataiknak (nemegyszer förmedvény-{668.}szerű kirohanásaiknak) Petrichevich Horváth Lázár adott helyet a Honderűben, de eleinte Frankenburg Adolf lapja, az Életképek is Petőfi ellen foglalt állást, Császár Ferenc kritikájával. Petrichevich Horváth Lázár olykor maga is írt kritikát; elutasította kora haladó irodalmi törekvéseit, bár Kaleidoskop című könyvében (1842–44) a színművészet problémáiról figyelemre méltó megjegyzéseket olvashatunk. Petőfi mellett először Dobrossi István, Erdélyi János és egy névtelen (12 jelű) kritikus állt ki.

E korszakra esik a Bánk bán behatóbb kritikai tanulmányozásának kezdete: Vahot Imre, ez az egyébként önző és kellemetlen emlékű szerkesztő és irodalompolitikus, találóan mutatott rá a dráma néhány értékes tulajdonságára, éppúgy, mint Gyurmán Adolf. Bizonytalan esztétikai elvekkel, de olykor jó szemmel bírált Hazucha Ferenc (Kelmenfy), az Életképek és az Irodalmi Őr kritikusa. Érdekes méltatást írt, találó kritikai megjegyzésekkel, Jókai első regényéről (Hétköznapok) Tóth Lőrincz (Irodalmi Őr, 1846).