A Munkások Újságától az Életpályámig

1847 márciusában elfogták; egy év múlva a pesti nép forradalma szabadítja ki börtönéből. Táncsics mint az Egyenlőségi Társulat tagja együtt tevékenykedik Petőfivel, a Madarász testvérekkel és a márciusi ifjakkal. Az utolsó rendi országgyűlés törvényeivel elégedetlen, s mint a parasztságnak szinte egyetlen képviselője, a nemzetgyűlésben magára maradottan harcol a legelő-{687.}elkülönözések revíziójáért, valamennyi feudális szolgáltatás kárpótlás nélküli eltörléséért. Mindez, különösképp pedig a földfelosztás követelése nemcsak a Batthyány-kormánnyal, de magával Kossuthtal is szembefordítja.

Igazi műve 1848-ban lapja, a Munkások Ujsága. A nép igazi fóruma volt ez a forradalom idején, az első népújság, mely nemcsak hivatásos újságírók cikkeinek, hanem parasztlevelezők írásainak is helyet adott, összefogva és támogatva az ország minden részéből feléje áramló panaszokat, követeléseket. A kormány mindent elkövetett lejáratására, Táncsics hetilapjának népszerűsége mégis mindinkább nőtt: szerkesztője ingyen osztogatta a hetivásárokra érkező parasztok között. Emellett az újság a városi munkásságnak is orgánuma volt: támogatta bérmozgalmaikat, harcukat a céhek ellen. Táncsics részt vett az első magyar ipari kollektív szerződés kiharcolásában is.

Debrecenben, ahol Táncsics már nem érezhette maga mögött a pesti néptömegek támogatását, a kormány betiltotta újságját. Ekkor Forradalom címmel egyíves röpiratokat adott ki bizonytalan időközökben: republikánus elveket hirdetett, és erélyesen bélyegezte meg a nagybirtokrendszert. Minden földtelen zsellér számára tíz hold földet követelt, s azt, hogy a birtok felső határát kétezer holdban rögzítsék. Ez volt a legbaloldalibb követelés, mely 1848–49-ben elhangzott, kár, hogy ennek súlyát Táncsicsnak a nemzetiségekkel szemben való értetlensége, erős nacionalista elfogultsága gyengítette.

A forradalom radikális irodalmában is egyedülálló az az alkotmánytervezet, melyet Táncsics március 15-ének első évfordulóján – a kormány és a békepárt politikájának bírálatául – készített (Új alkotmány javaslat marczius 15-kének évnapi emlékeül). Szembefordult mindenfajta megalkuvással, elégteleneknek nyilvánította a márciusi törvényeket. A polgári forradalom következetes végrehajtását tűzte ki feladatául (pl. a polgári házasságot, az egyház-állam szétválasztását), és a hivatalnoki fizetések egyenlősítésének programjával már az utópista szocialisták eszme-tárából is kölcsönzött gondolatot.

Világos után az életbenmaradott forradalmárok közt Táncsicsra várt a legsanyarúbb sors. Nyolc évig kellett lappangania egy földalatti rejtekhelyen, s közben felesége varrással szerzett keresetéből tengődött családjával. Forradalmi munkásságát ilyen viszonyok közt is folytatta. Népszerűsítő füzetet írt Mi a szocializmus és mi a kommunizmus címmel, majd további felvilágosító iratokat a munkások számára (A forradalomról általában, A kocka fordul). Ez idő tájt gondolatvilágában mind nagyobb helyet foglalnak el az osztállyá szerveződő munkásság problémái, a szocialisztikus eszmék. Ezután is újabb és újabb kiadványok jelzik Táncsics lankadatlan munka- és harci kedvét. Régebben írt "irányregényét" (Bordács Elek, a gyalog-árendás) 1858-ban adja ki. Az Életpályámban keserűen írja könyve fogadtatásáról: "Nem örvendett kelendőségnek, mert azok a földmívesek kiknek számára ezt írtam, nem igen értesülhettek ennek megjelenése felöl: azon úri emberek pedig, kik előbb buzgólkodtak ilyféle könyvek terjesztésében, az én kárhoztatott nevemtől visszariadtak s nem merték kellő helyeken ajánlani." A következő esztendőben megkezdi a Világkrónika kiadását, Andorlaki Máté álnéven. Táncsics az általános amnesztia után is rendőrségi megfigyelés alatt állt, majd amikor 1860-ban az ifjúságot forradalomra serkenti, újból letartóztatják és tizenöt esztendei súlyos börtönre ítélik.

{688.} A börtönében megvakult Táncsicsot csak a kiegyezés idején bocsátották szabadon. A megöregedett, rokkant ember ekkor sem hagy fel a harccal: képviselőséget vállal, s egyik elindítója lesz a hazai szervezett munkásmozgalomnak. 1869-ben kiadja a munkások általános közlönyét, az Arany Trombita című hetilapot, majd a hazai proletariátus első osztályszövetségének, az Általános Munkásegyletnek elnöke lesz. A hatvanhét után restaurálódott úri rend azonban megelégeli tevékenységét: csakhamar kibuktatják a parlamentből, mindenütt közönnyel, idegenkedéssel találkozik. Az aggastyán napszámosmunkát kénytelen vállalni, majd könyveit árulja hetivásárokon. Utolsó éveiben forradalmi életútjának történetét adta ki Életpályám címmel.

Ezt a nagy művet Táncsics évtizedeken át írta, javítgatta. Hatalmas plebejus kordokumentum ez az önéletrajz, amelynek soraiban ott feszül az elvi következetesség, a szilárd jellem léleknagysága, s ott rezeg egy tragikus alkonyú élet fájdalma, az eszméi diadalát meg nem érő aggastyán, a magára maradt ember keserűsége. Nemcsak történelmi-politikai-művelődési adatai teszik jelentőssé ezt a művet, hanem az önéletrajz emberi, személyes adatai is: egy darabos mozgású és érzékeny lelkű, tiszta tekintetű és mélyen látó egyéniség néz felénk a könyv lapjairól.

Táncsics életműve híd: összeköti a reformkori radikális jobbágyfelszabadító s függetlenségi törekvéseket a kialakuló szocialista munkásmozgalommal. Olyan paraszti forradalmár ő, aki elsőnek talált szövetségesre a munkásságban. Jakobinus parasztapostol és korai munkásvezér egy személyben.