A forradalmi publicisztika műfaji osztályozása

A márciusi ifjak publicisztikai műveinek öt fő típusát különböztetjük meg.

Az elsőbe a forradalom krónikáit soroljuk. Március 15-e és a rákövetkező napok híreit először az újságok vitték szét; az Életképekben Jókai és Egressy Gábor számolt be az eseményekről, a Jelenkorban és a Hazánkban Királyi Pál, a Társalkodóban Birányi Ákos, az Erdélyi Hiradóban Csernátoni. Hamarosan több röpirat is napvilágot látott: legelőbb – április elején – Kléh Istváné (A pesti forradalom története 1848-ban. Adatul politikai életünk erkölcstörténetéhez) és Zerffi Gusztávé (Martius 15dike 1848 Pesten. Egy lap néptörténet), majd Birányi Ákosé (Pesti forradalom, Martius 15–19.), Nyári Alberté (A magyar forradalom napjai) és Petőfié (Lapok Petőfi Sándor naplójából). Ezeket tekinthetjük szemtanúk munkáinak, bár persze más nyomatékkal, nagyobb hitelességgel bír a forradalom cselekvő részeseinek a szava (Petőfié, Nyárié), mint Zerffié, aki legföljebb néző lehetett. (Vasvárinak volt egy "fekete könyve", amelybe "a márciusi napok emlékvonásait" jegyezte föl, ez azonban elveszett.) Szilágyi Sándor röpiratát (Bécs–Pest–Kolozsvári forradalom. 1848 marcziusban) csak a kolozsvári eseményekre nézve fogadhatjuk el forrásértékűnek; a névtelenül kiadott Magyarország újjászületése annyira száraz, hogy nyilván személyes élmény nélkül készült. Igen kitűnő tudósítások keletkeztek a párizsi és a bécsi forradalomról. Dobsa Lajos, "szemtanú" Az 1848. évi francia forradalom címmel tett közzé röpiratot; sok mindent láthatott a helyszínen, de bőven merített az egykorú francia sajtóból is. Pap Gábor az Életképek bécsi levelezője volt, és egészen októberig rendszeresen küldte roppant eleven, lelkes beszámolóit az osztrák főváros mozgalmairól. Bécs márciusának történetét adja Remellay Gusztáv röpirata is (Metternich nagyszerű fiascoja vagy a bécsi forradalom).

A közvélemény fontosnak tartotta a forradalmi események írásban való rögzítését. 1848. április 13-án Nyáry Pál a pesti Bizottmány előtt "a forradalom napjaiban vitt jegyzőkönyveknek pontos összeszerkesztését javasolta, forrásul a historikusoknak. Indítványa "közhelyesléssel" elfogadtatván, Irányit, Irinyit, Bulyovszkyt, Emődyt, Sükeit, Degrét és Molnár Györgyöt bízták meg a munkával; mit végeztek, nem tudni; a jegyzőkönyveknek alkalmasint Birányi Ákos látta hasznát, aki röpiratát, mint a címlapon megjegyzi, "hiteles adatok nyomán" írta. Később, 1849 márciusában, maga a kormány {701.} gondoskodott a hadi események megörökítéséről, hogy "e szent harcnak ... nagyobb méretű lenyomatát" hagyhassa az utókorra; a főbb seregtestek mellé "gyakorlott tollú s egyszersmind tiszta jellemű egyén"-eket nevezett ki "tábori történeti jegyző"-vé, s ezek csaknem mind márciusi ifjak voltak (Kőváry László, Lisznyai, Mészáros Károly, Zalár József), Vasvári helyeselte a kormány intézkedését, de nem tartotta elegendőnek a "hivatalos toll"-akat, s felhívást adott ki a Pesti Hírlapban: írjunk mémoire-okat. "Ki-ki jegyezze fel lelkiismeretes hitelességgel, ami körében történik, mint a francia forradalom emberei tették."

A sajtó, különösen az 1848. évben, felszólítások és szervezés nélkül is betöltötte történetjegyzői rendeltetését: hivatásos újságírók és alkalmi levelezők versengtek egymással. Kossuth és az országgyűlési küldöttség bécsi diadalmenetét Pap Gábor, Székely József és Matolay Etele írta le, a márciusi pozsonyi eseményeket Karády Ignác (Kossuth fiainak későbbi nevelője), a pesti ifjúság megbizottainak kolozsvári látogatását Szegfi Mór, Kossuth megajánlási beszédéről és alföldi toborzóútjáról Csernátoni számolt be; Túria ostromáról Vajda János tudósított, a törökbecsei táborból Kölcsey Kálmán "önkéntes hadnagy a győzelemig", a pákozdi sikerről Tóth Endre, Zichy Ödön kivégzéséről Várady Antal, a Lajta melletti huzavonáról Tompa Mihály, a schwechati vereségről Csernátoni. 1849-ből kevesebb efféle közleményt olvashatunk, de ekkor keletkeztek Petőfi, Vasvári, Oroszhegyi Józsa értékes harctéri híradásai.

A magyar sajtó a forradalom előtt csak a törvényhatósági tudósítások rendszerint körülményes és értekező modorú s a fővárosi újdonságok szellemes, de ritkán lényegeset érintő műfaját ismerte; a politikai riportot a márciusi ifjak honosították meg 1848-ban, nyereségéül az irodalomnak, pótolhatatlan szolgálatul a történettudománynak.

A publicisztika egy másik típusa a forradalmi átalakulás – a 12 pont és az új törvények – népszerű magyarázata. A nagy fordulat politikai tényezővé tette a népet, s minden párt sietett felvilágosítani a március-áprilisi vívmányokról, ki-ki a maga szája íze szerint s eltérő szándékkal; a mérsékeltek azért, hogy nyugalomra intsék s eltanácsolják a szabadságnak – mint mondták – túlkapásaitól, a radikálisok azért, hogy jogainak s erejének tudatára ébresszék. "A felvilágosulatlan nép – írta Vasvári – lehetlennek hiszi, ami történt, és sorsa javulását csak ideiglenesnek tartja ... Fel kell tehát használni minden eszközt, mely által a nép felvilágosítására hatni lehet."

Arany János a Nép Barátjában, a Vörösmarty a Pesti Hirlapban fejtegette a demokrácia alapfogalmait (haza, szabadság stb.). A kormány is szükségesnek tartotta, hogy népszerű törvénymagyarázatot írasson, többeket felkért, Táncsicsot is, végül Vas Gereben munkáját fogadta el, aki Öreg ABC vén emberek számára címmel Győrben már előbb közzétett efféle füzeteket. A hivatalos röpirat névtelenül jelent meg (A király tanácsadója megmagyarázza a népnek az új törvényeket), több nyelven, és ingyen osztogatták. Atyáskodó hangon intette a parasztságot: köszönje meg szépen urainak a jobbágyi terhek eltörlését, melyre a nemesség önként vállalkozott, hisz "nem is kell ám azt gondolni, hogy a földesúr tartozott volna velünk jót tenni, mert nincsen olyan eszeveszett ország, hol valakire ráparancsolna a törvény, hogy akinek mije van, adja másnak ingyen". {702.} Radikális hangot ütött meg Szacsvay Imre a Népkivánatokban. "A nép maga az álladalom. A nép maga a haza!" – írta, és követelte a főrendi tábla eltörlését s a papi vagyon állami tulajdonba vételét. Elefánty Ferenc a "szegény mellőzött parasztok"-nak ajánlotta röpiratát (Magyarország 1848), és figyelmeztetett, hogy az idegen ajkúak is a haza fiai. A forradalmi változásokkal kapcsolatban kijelentette: "Ami elmúlt, elmúlt; azt újra visszahozni akarni most már honárulás, érte sopánkodni kábaság." Nádaskay Lajos, a Honderű forradalmi színbe öltözött munkatársa (később az Egyenlőségi Társulat "előadója"), Egy szó a szegény emberhez címmel írta meg a 12 pont magyarázatát. Mindezek a röpiratok, tárgyuk természeténél fogva, az átalakulás első hónapjaiban láttak napvilágot.

Jellegzetesen forradalmi termék a harmadik műfaji típus: a káté. A nép felvilágosításának szándéka hozta létre ezt is, és az előbbi csoporttól csak formája különbözteti meg: a kérdésekre és feleletekre tagolódó előadásmód. Jókai az Életképek 1848. április 2-i és 9-i számában közzétette "a világhírű Martinovics összeesküvési pör részletei"-t; fölelevenítve a "republicanus cathechizmus"-ok emlékét, újak írására ösztönzött. Boross Mihály Politikai kis kátét, Herczeg Viktor Forradalmi kátét, Birányi Ákos Köztársasági kátét adott ki, s olykor egy-egy cikk is kérdés-felelet-formát öltött (pl. Nyiri Józsa: Katonaság és guillotine. Marczius Tizenötödike, 1848. október 17.).

Herczeg Viktor röpirata 1848 júliusának elején jelent meg. "Némelyek azt mondják: a forradalomnak már vége.. . Az ilyen gyáva fajta emberek már e szó hallatára: forradalom, remegnek és fáznak." (Hasonló sorok később Petőfi augusztusi versében olvashatók: "Halaványul a gyáva szavamra, dalom | Viharodnak előjele, forradalom.") Herczeg Viktor szerint "a forradalom kiküszöbölése annak, ami rossz, s helyreállítása annak, ami jó". A röpirat ezután a szabadság, egyetértés, egyenlőség, felelős minisztérium, nemzetőrség, iskolarendszer és népnevelés s az egyházi rend témáival foglalkozik. A szabadságot az ember veleszületett természeti jogának mondja. "Erkölcsös csak szabad nemzet lehet." A nemzet boldogulásának záloga az egyetértés, ezt a nagy francia forradalom példájára megszervezett klubok felvilágosító munkája eredményezheti. Az egyenlőség tekintetében Herczeg Viktor polgári demokrata elvet vall: törvény előtti egyenlőséget követel, a vagyoni különbségeket nem firtatja. A felelős minisztériumba olyan férfiakat kíván, "kik nem tetszésök szerint, hanem a törvények értelmében kormányoznak, s kiket a haza érdeke kormányoz". A minisztérium fő teendője az, "hogy a reakciótól megmentse a hazát". A nemzetőrségben teljesített szolgálat a legszebb "polgári kötelesség". Az iskolai rendszer célja "jó és hasznos honpolgárokat" képezni a hazának; a tanítás legyen ingyenes; a kormány törődjék a felnőtt lakosság nevelésével is, mert "a nép az állam alapja". Az egyházi birtokok kisajátítandók, jövedelmük szolgálja a népművelést.

Birányi Ákos 1848. május 25-éről keltezi kátéja előszavát, megírását azonban csak szeptember 22-én fejezte be. Mint a vallási katekizmusokban, az első kérdés itt is: "Mi az emberi nem rendeltetése?" A röpirat Bentham szellemében felel: "Az emberi nem rendeltetése: lehető legnagyobb mértékben boldogulás a földön." "Mit kell minden embernek hinni, hogy boldoguljon? ... Hinni kell, hogy a köztársaság az emberi állapotok legtökéletesebbike." Köztársaságban "a nép önmagát kormányozhatja", ezért az uralkodás minden {703.} formája fölösleges. "Uralkodásban a népakarat, ha még oly szent s igazságos is, rendszeresen nem teljesíttetik; hasonlít a szolga kívánságához, melyet az úr teljesít ha akar, ha nem akar, nem teljesít. Köztársaságban minden a népakaratból foly ki." Természetesen a köztársaság sem lehet el kormány nélkül; "azon férfiaknak, kik a köztársasági kormányon ülnek, bölcs, őszinte, tisztakeblű, polgárbarát, elhatározott s a nép bizalmát bíró egyedeknek kell lenni", szükséges továbbá, hogy a nép "politikai műveltség"-gel rendelkezzék. Birányi Ákos szerint a köztársaságnak joga van beleszólni polgárai vagyoni viszonyaiba; az ily módon megszervezett társadalom azután képes arra, hogy "a véletlenen uralkodjék", kiküszöbölve a származás egyenlőtlenségeit vagy az elemi csapások által okozott veszteségeket.

A forradalmi politikai irodalom negyedik típusa a leleplezés. Korábban, a cenzúra miatt, ez teljesen ismeretlen volt; amit Irinyi már úti könyvében feladatul jelölt ki (a közvélemény tudomására hozni "minden gonosz szándékot"), azt a sajtó csak most végezhette el. Nyiri Józsa cikke Metternich besúgóinak leálcázását sürgette, és Töltényi Miklós fekete borítású szégyen-füzete név szerint sorolta elő a régi rendszer támaszait (Hű tükre a megbukott Kancellária, Helytartótanács és Kamara hivatalnokainak). Csernátoni a Marczius Tizenötödikében "Mákvirágok" címmel rovatot nyitott, és maró gúnnyal üldözte a maradiság minden megnyilvánulását. Az árulók leleplezése állandó témája volt a márciusi ifjak írásainak. Leggyakrabban az izgató főpapok, Hám és Scitovszky, s a hűtlen katonatisztek, Lederer, Baldacci ellen irányították támadásaikat.

Hasonló rendeltetést töltött be a forradalmi publicisztika ötödik típusa: a charivari. Ezen a negyvenes évek sajtójától örökölt újdonságrovat forradalmi változatát értjük: olyan egyveleges közleményeket, melyek rövid hírek, néhány szavas glosszáit, humoros apróságok sorozatából álltak össze. Új bennük az, hogy már nem csupán a szórakoztatást, az olvasók kíváncsiságát szolgálják; politikai céljuk van: hangulatot kelteni a legkülönfélébb eszközökkel, melyeknek skálája a friss értesülésektől a szellemes kommentárig, a tréfától a felháborodásig terjed. A műfaj megteremtője és klasszikusa Jókai; a "charivari" szót is ő adta címül csípős-humoros hír- és glosszarovatának az Életképekben. Tudósított, dicsért, gúnyolt, támadott. "A bécsiek derék fiúk. Betörtek a Burgba, a felső táblát eltörölték, a cenzust szemmivé tették. Szavaz minden teljeskorú férfi." "L. úr egy könyvet fog kiadni ily cím alatt: hogy lehet a világot megcsalni? talán bizony miniszter akar lenni az úr?" "A katonaságnál egy hónap óta el van törölve a huszonöt bot. Ezt úgy kell érteni, hogy jelenleg negyven boton alul le sem fektetik az embert." "Pesten több utca kövezetét csinálják, csak mentül jobb köveket rakjanak önök, uraim, ezekből lesz majd a barrikád." Jókai modorát többen megpróbálták követni.

Az ismertetett öt típuson kívül a márciusi ifjak publicisztikája egyéb műformákkal is élt. Írtak pontokba foglalt követelés-listákat (a 12 pont, a tömörség remeke, Irinyi műve); kiáltványokat, a sajtóban és röplapokon, felragaszokon (Irinyié, a Pragmatica Sanctio ellen, 1848. március 31-én kelt; az Egyenlőségi Társulat szeptemberi proklamációját Petőfi fogalmazta; ugyanakkor egy másikat Gajzágó Salamon; harcra buzdító felhívást, az 1849. április 8-i Közlönyben, Szendrey Júlia is írt, Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez címmel). Érdekes formát mutat a betűrendbe szedett jelmondatokból {704.} álló Általános politicai polgár ABC (németül is: Allgemeines politisches Bürger ABC); névtelen szerzője az ifjak márciusi követeléseit hangoztatta. ("Censura tökéletes sajtószabadságnak adjon helyet ... Lázzadókat mindenki elnyomni köteles ... Nemzeti bankok a földművelők és kézmívesek javára is szolgáljanak ..."). A vezércikk kossuthi hagyományát a fiatalok nem követték. Meglepő, hogy milyen kicsiny a választási röpiratok száma (pl. Birányi Ákos: Irányeszmék pest-városi tisztújításhoz); a márciusi ifjak a romantikus történetbölcselők (Michelet stb.) módján mitikus eszményt láttak a népben, s innen ered politikájuk egyik fő hibája: hogy elhanyagolták a választási agitációt.