| Irodalom | TARTALOM | Irodalom |
FEJEZETEK
A forradalom hat magyar nyelvű hírlapot örökölt a "vízözön előtti" időből (Jelenkor, Pesti Hirlap, Budapesti Hiradó, Nemzeti Ujság, Erdélyi Hiradó, Mult és Jelen; a két utóbbi Kolozsvárt jelent meg). Valamennyi sietett forradalmi színt ölteni, s a politikai láz hatalmába kerítette a folyóiratokat is, a divatlapok politizálni kezdtek, a forradalom hírei nélkül még olyan szakmai közlöny, mint a Magyar Gazda, sőt az egyházi lapok sem lehettek el.
A legsebesebben a legreakciósabb, a Nemzeti Ujság igyekezett átalakulni. Az első részletes leírás március 15-éről ebben jelent meg, s később is, egy ideig, sok kitünő, forradalmi hangú riport. A szerkesztő, Lipthay Sándor, a Gyülde igazgatója, hogy szabaduljon fonák helyzetéből, néhány hét múlva leköszönt. Utóda Illucz Oláh János lett, aki egy cseppet sem volt különb nála, egy kortárs szavai szerint március 15-én "mint konzervatív feküdt le, s 16-án mint liberális ébredt föl". Az első ijedelem múltán újra kimutatta "pecsovicskörmeit", úgyhogy Bajzának kellett rákoppintania, az újság mindazonáltal, címét Nemzetire rövidítve, az év végéig fennmaradt. Szerkesztőváltozás volt a Budapesti Hiradónál is: Szenvey József helyét Vida Károly foglalta el, de munkatársai egymás után ott hagyták maradi lapvezérlése miatt: Jancsovics Pál nyilatkozatban tiltakozott cenzorkodása ellen, s lemondott az újdonságrovat írója, Nagy Ignác is, mivel "a gondolat teljes felszabadítása után" eszméit "teljes függetlenséggel" kívánta a közönség elé terjeszteni. Vida Károly addig-addig áskálódott a forradalom, különösen a radikálisok ellen, míg végül megfenyegették; ezután jónak látta Pozsonyba költözni, ahol a gyalázkodó hangú, ellenforradalmi Figyelmezőt adta ki. Hasonló sors érte Kolozsvárott Szilágyi Ferencet, a Mult és Jelen szerkesztőjét, aki először kitűzte a háromszínű kokárdát, de nemsokára visszatáncolt aulikus nézeteihez, mire az ifjúság macskazenével űzte ki a városból, s lapja hamarosan megszűnt. A liberális Erdélyi Hiradó szerkesztője, a derék Méhes Sámuel, a márciusi ifjak köréhez tartozó Ocsvai Ferencre bízta lapját. Címe Kolozsvári Hiradóra változott; megjelenésének a hadi események vetettek véget novemberben. Pesten a Jelenkor szerkesztését Királyi Pál vette át Helmeczy Mihály kezéből, de a lap nem versenyezhetett az újonnan indultakkal, s a második félévet már nem érte meg. A márciusi nagy változások és köpönyegfordítások idején csak a Pesti Hirlap volt tartózkodó (és következetes is magához); a centralisták módján egy kicsit mindig hűvös Csengery a forradalom polgári programjában elveinek igazolását láthatta, anélkül, hogy örült volna az események viharos fordulatának. Májusban Kemény Zsigmond csatlakozott hozzá mint szerkesztőtárs, Irinyi viszont megvált a laptól, s a Pesti Hirlap óvatos középúton haladt egészen az év végéig. Közölte Vörösmarty szép cikksorozatát és Petőfi néhány versét, de heves támadásokat intézett a Marczius Tizenötödike ellen.
A forradalom természetesen nem érhette be azzal, hogy – részben – sikerült felhasználnia a sajtó meglevő kereteit; új orgánumokat teremtett, s ebben a márciusi ifjúság haladt elöl, mely a hírlapirodalomban a forradalmi fejlődés legfőbb serkentőjét ismerte föl, s éppen ezért hevesen, bár nem sok eredménnyel tiltakozott a sajtótörvény tervezete ellen, mely nagyösszegű pénzbiztosítékot követelt a szerkesztőktől.
{713.} Először – a sajtószabadság ötödik napján – a Marczius Tizenötödike indult meg Pálffy Albert vezetésével; ezt követte április 2-án Táncsics lapja, a Munkások Ujsága; majd április 6-án a Reform, a márciusi események után megszűnt Honderű forradalmárrá vedlett munkatársai, Nádaskay Lajos és Zerffi Gusztáv szerkesztésében; június 1-én a Radical Lap, Mérei Mór és Rosti Zsigmond irányítása alatt. E két utóbbi hamarosan beolvadt a Madarász testvérek júliusban alapított Népelem (értsd: demokrácia) című lapjába, mely az Egyenlőségi Társulat közlönye lett. A forradalom balszárnyának gyengeségéről árulkodik, hogy már szeptemberben meg kellett szűnnie; része lehetett a kudarcban Madarász József nehézkes stílusának is. Három egymást követő, rövidéletű újság próbált a Népelem örökébe lépni: októberben a Köztársasági Lapok (Birányi Ákos), decemberben a Jövő (Ábrányi Emil) s az év utolsó napjaiban a Forradalom (Hatvani Imre és Magos Ernő), melynek már csak egyetlen száma látott napvilágot. Kolozsvár márciusi ifjai, még májusban, az Ellenőrt indították meg. Lauka Gusztáv forradalmi élclappal kísérletezett (Charivari); ez is csak júliustól szeptemberig tudta fenntartani magát. A radikális tábor, miközben a forradalmi újságírás nagyszerű hagyományát teremtette meg, rosszul gazdálkodott erejével: szétforgácsolta, ahelyett, hogy tömörítette volna. A párhuzamosan megjelenő baloldali lapokat többnyire ugyanazok írták, mégis gyakran keresztezték egymás szándékait, személyeskedtek s elmulasztották, hogy például egységesen lépjenek föl a radikális képviselőjelöltek mellett. Nagyobbszámú népi olvasóközönséget csak a Munkások Ujsága tudott megnyerni magának, a paraszti követelések felkarolásával; a többi radikális lap a pesti utcára igyekezett támaszkodni, ez azonban csak a Marczius Tizenötödikének sikerült. Pálffy Albert – és szerkesztőségi jobbkeze, Csernátoni Lajos – olyan ötletes újságírói modort alkalmazott, olyan ügyesen használta fel a terjesztés addig ismeretlen fogásait (rikkancsok), hogy lapja minden támadás és nehézség ellenére (vidéken több helyt kitiltották, megégették) tartósan közvéleményformáló erő maradt.
A kormány maga is szükségét érezte, hogy sajtóorgánummal rendelkezzék. Előbb a Pesti Hirlapban nyílt hivatalos rovat, majd Bajza kidolgozta egy hivatalos lap tervezetét, végül ez, Közlöny címmel, Gyurmán Adolf, a meggyőződéses demokrata, sőt republikánus publicista szerkesztésében indult meg június 8-án. A rendeletek, kinevezések stb. szövegén kívül tudósításokat is közölt. Kormánykörök vetették föl egy néplap kiadásának gondolatát is, tulajdonképpen Táncsics újságjának ellensúlyozása végett, és Vas Gerebent bízták meg szerkesztésével. A Nép Barátja (és négy idegen nyelvű – román, horvát, szlovák és német – változata) 1848 júniusától kezdve jelent meg, nagy példányszámban, jórészt állami költségen. Arany János, a szerkesztőtárs, kifogásolta Vas Gereben leereszkedő hangját, de Nagyszalontáról csak cikkeit küldhette, nem tudott beleszólni a lap irányításába.
A Közlöny mögött a belügyminiszter, Szemere Bertalan állott; Kossuth függetleníteni kívánta magát a sajtóban, és régi hívét, Bajzát kérte fel szerkesztői képviseletére. Bajza, aki már a harmincas években szeretett volna politikai újságot alapítani, most bebizonyíthatta kivételes képességeit: a Kossuth Hirlapját, mely július 1-étől az év utolsó napjáig állt fenn, a forradalom legtekintélyesebb orgánumává fejlesztette, s mintegy ötezer előfizetőre tett szert. Néhány vezércikket Kossuth írt, a vidéki tudósításokat kitűnő {714.} levelezők küldték. A lap ingadozás nélkül követte Kossuth mindinkább forradalmi politikáját, és olykor a radikális fiatalok írásainak is teret adott.
1848 a vidéki sajtó föllendülésének esztendeje. Ekkor keletkeztek az első újságok Debrecenben (Alföldi Hirlap; korábban csak egy kereskedelmi hirdető, a Debreczen-Nagyváradi Értesítő jelent meg itt), Kassán (Ábrázolt Folyóirat), Aradon (a címe is Arad; a márciusi ifjak köréhez tartozó Bangó Péter szerkesztette); Pécsett is indult volna egy (Pécsi Tárogató), de a konzervatív helyi hatóságok elgáncsolták. A győri Hazánk politikai lappá alakult, és augusztusig élt. Szegeden csak 1849-ben jött létre a Tiszavidéki Ujság és a Szegedi Hirlap.
Az 1848. év végével a forradalom fővárosi lapjai megszűntek; az osztrák katonai megszállás alatt csak a Pesti Hirlapból adott ki néhány számot Szilágyi Sándor, de hamarosan ezt is betiltották. A kormány Debrecenbe költözött, s most ez a város lett a sajtó központja. A szépirodalmi folyóiratok nem éledtek fel többé, és a politikai lapok közül is csak a Közlöny, a Marczius Tizenötödike és a Nép Barátja jelent meg, hosszabb-rövidebb szünet után. Ez idő alatt megnőtt a debreceni Alföldi Hirlap jelentősége; egyik januári számában egymást követik Kossuth, Petőfi, Táncsics cikkei. Februárban, amikor a Kolozsvárról Debrecenbe irányított nyomdai felszerelés megérkezett, két új lap támadt: az Esti Lapok, melyben Jókai a békepárt nézeteit hirdette, és ellenfele, a Debreczeni Lapok, a Madarász testvérek szócsöve. Táncsicsba beléfojtották a szót: nem tudott óvadékot letenni, s a Munkások Ujsága "meggyilkoltatott", Forradalom című röpívei nem pótolhatták, később pedig Táncsics már csak a szegedi kis helyi lapokban szólhatott a közönséghez.
A főváros visszafoglalása újabb fordulatot hozott. Ismét megindult a Pesti Hirlap, Szilágyi Sándor, Obernyik Károly, majd Jókai szerkesztésében; Gaal József a Marczius Tizenötödikével jelentkezett, de méltatlanul a lap korábbi szelleméhez; az igazi Marczius Tizenötödike egy ideig még Debrecenben maradt, és csak június elején költözött Pestre, amikor aztán Gaal Józsefé meg is szűnt. Pálffy Albert baloldali kritikáját a kormány megsokallta, s lapjának betiltás vetett véget.
Az 1849. év nyarán alapított újságok már csak rövidéletűek lehettek; Erdélyi János Respublicájából tucatnyi, Bajza Futárjából csupán egy szám került ki, és csak a Közlöny kísérte el a menekülő kormányt Szegedre, Aradra. Szemere Bertalan, még Pesten, új néplap kiadásáról tárgyalt Arany Jánossal, Népszabadság lett volna a címe, de a terv már nem valósulhatott meg.
Bemnek különleges szerepe volt a forradalmi sajtó történetében: ahova seregével bevonult, igyekezett a nyomdát a szabadságharc szolgálatába állítani. Ösztönzésére több hadi lap keletkezett: 1848 december végén Kolozsvárott a Honvéd (Ocsvai Ferenc szerkesztette); 1849 április derekán Brassóban a Brassói Lap; májusban Csíkszeredán a Hadi Lap és melléklete, a Csiki Gyutacs; júniusban Kézdivásárhelyt a Székely Hirmondó. Többnyire kezdetleges eszközökkel készültek, a Hadi Lap például a csíksomlyói zárda nagyon öreg betűivel; annál meghatóbb emlékei a forradalom hősi erőfeszítéseinek. Az ostromlóktól körülzárt Komáromban, tábori sátrak alá vagy pincékbe húzódva is adtak ki újságot: Mack József és Rózsafi Mátyás a Komáromi Értesítőt, Friebeisz István a Komáromi Lapokat. Ennek utolsó száma 1849. október 1-én jelent meg: ezzel zárul le a forradalmi sajtó története.
| Irodalom | TARTALOM | Irodalom |