Demokratikus költők Erdélyben
Erdélyből, ahol elevenen élt Szentiváni Mihály kezdeményezésének emléke, csatlakozott a magyarországi demokratikus költők kórusához Medgyes Lajos (1817–1894). Sáros-Magyar-Berkeszen született, Szatmár megyében, nemesi értelmiségi családból. Tizennégy évig a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult s mint evangélikus lelkész mindvégig Désen, Erdélyben élt. Marosvásárhely után a marburgi egyetemen akarta folytatni tanulmányait, de a bécsi hatóságok megtagadták tőle az utazási engedélyt. Részt vett megyéje ellenzéki mozgalmaiban. Verseit a Pesti Divatlap és az Életképek közölte, majd 1846-ban kötetben is (Erdélyi lant) megjelentek költeményei. Kezdetben érzelmesség és eszményítés jellemzi líráját, a szerelem gyötrelmeit, a hűtlenséget, a hervadást, az elmúlást énekli meg konvencionális modorban. Megelégedés című versében az elvonultság békéjét dicséri. Egy szelíd költészet póztalanságát s egy lelkészi lak derűs békéjét tükrözi ez a halk hangulatú vers:
| Nyerjen más kulcsot, keresztet, |
| Nyerjen hivatalt, |
| Engem itt egy tiszta lélek |
| Nyugalomba tart. |
| Kis magányom rejtekében |
| Szépen folydogál |
| Életem, mint völgyi csermely |
| Csöndes partinál. |
Egyhangú lírájának üde színfoltja Dithyramb című bordala. Költői elbeszélésében (Fibán) romantikus zsarnokellenes témát dolgoz fel. A Maroshoz című költeményében a nemzeti újjászületés vágya fejeződik ki. Lírája a forradalom közeledtével kap erőre. Újoncállítási népdala (1848) a jobbágysors panaszát szólaltatja meg az ősi nyolcasok jellegzetesen népi egyszerűségével. Harci dala és Jő a muszka című riadója a fegyveres önvédelem vállalására buzdít. Medgyes Lajos egyszerű versszerkezettel, könnyen követhető gondolatmenettel igyekezett a nép körében hatást kelteni. Forradalmi versein Petőfi erős hatása mutatkozik meg; A néphez című költeménye is Petőfi szellemében, a népért való rajongás már-már himnikus hangján szól. A szabadságharc alatt vállalt politikai szerepe miatt Medgyes Lajos börtönbüntetést szenve-{731.}dett. Fogsága szenvedéseiről vallanak legsikerültebb, megható líraiságú versei (Rabságom oka, Börtön-dal). Már 1849-ben Jósszózat című versében felvillantja Medgyes Lajos a népek testvériesülésének humánus távlatát: "Nem ömlik több vér hasztalan; ... Kezet fognak a nemzetek;". Évtizedek múltán, 1860-ban, Békeszózatában visszatér ehhez a gondolathoz:
| Testvérkezet! testvérkezet! |
| Magyar, szláv és oláh elem! |
| Az átkos különszakadás |
| Örökre száműzött legyen! |
| Megváltásunk igéje abban áll, |
| Ha felszakad köztünk minden viszály. |
A költői megfogalmazás nem tartozik a remeklések sorába. De amit Medgyes megfogalmaz, az történeti érték a kor irodalmában. Petőfi halála után húsz évvel, A segesvári téren című versében még átforrósítja Medgyes Lajos gyérülő ihletét a forradalom s az egykori nagy költő-barát "haragvó tüze", de ekkor már egyre kevesebbet ír. Még a kiegyezés után is Petőfit állítja példaképül a poéták elé (Ifjú költőinkhez), ő maga azonban mint költő lassanként elhallgat. Utolsó politikai tárgyú verse a nemzet pusztulásának képét rajzolja meg (A puszta templomok).
Hasonló volt Medgyes Lajos költői pályafutásához az ugyancsak erdélyi Mentovich Ferencé (1819–1879). Nagydebreken született, Szolnok-Doboka vármegyében, polgári családból. A nagyenyedi kollégiumban professzora, idősb Szász Károly fordította figyelmét a magyar irodalom és a természettudományok felé. Versei a Virágkosár című enyedi zsebkönyvben, majd az Athenaeumban és Szentiváni Reményében jelentek meg. Jogi tanulmányai elvégzése után Bécsben hallgatott fizikát, majd Berlinben kémiát, matematikát, fizikát és filozófiát. Hazatérve mint nevelő kereste meg kenyerét. 1847-ben Unió dalok, 1848-ban (Gyulai Pállal és Szász Károllyal közösen) Nemzeti színek címmel adott ki hazafias, illetve forradalmi szellemű versesfüzetet. A szabadságharc alatt mint művezető dolgozott a nagyváradi lőpor-és tölténygyárban. Azután Pesten élt óraadásból, hírlapírásból, míg 1850-ben meg nem hívták tanárnak a nagykőrösi gimnáziumba, s itt Arany Jánossal és ifj. Szász Károllyal tanított együtt, előbb az irodalmi, majd a természettudományi tanszéken. 1854-ben jelent meg Száraz lombok című kötete. 1856-tól a marosvásárhelyi kollégium matematika-fizika tanára lett, s ettől kezdve felhagyott a lírával, érdeklődése teljesen a természettudományok felé fordult. Megalapította és szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzeteket (1858), ebben közölte úttörő természettudományi tanulmányait, s folytatta polémáit a materializmus védelmében. Nézeteit Új világnézlet címmel könyvben is összefoglalta; ez 1863-ban megjelent, de a cenzúra elégettette, Mentovichnak azonban sikerült 1870-ben újra kiadatnia. Mentovich a mechanikus materializmus Vogt, Büchner és Moleschott irányát követte; az elsők közt szállt síkra Darwin tanaiért.
Költészete hamar levetkőzte az elvont és érzelmes költői iskola hatását. Éjjel című költeményében (1839) már az elnyomott népek ébresztését jelölte meg költői feladatául. Politikai verseinek vezérgondolata Magyarország és Erdély {732.} uniója. Erdélyből (1846) és Erdélyi hangok Petőfihez (1847) című versei már kiforrott demokratikus világnézetet mutatnak s jelzik, hogy mint Medgyes Lajos, ő is Petőfit tartotta eszményének, akiben a szegény nép, a kunyhók költőjét ünnepelte. A forradalom alatt Mentovichot a "pórkunyhó szalmafödelé"-nek is kijáró szabadság ihlette meg (A fölkelt nép ..., Mily dicső ...). Verssel köszöntötte a forradalmat, hirdette a világszabadság eszméjét (A Seine partján). A lelkesedés hónapjaira a depressziónak évei következtek. Mentovich a természetben keresett vigaszt hazafias fájdalmára. Mentovich nem volt erős költő-tehetség, nem tartozott a legjobbak közé. De amit írt, azt ihletetten írta, soha nem vállalkozott képességeit meghaladó lírai feladatokra. Tudott nemes, komoly pátosszal szólni a hazáról, túlemelkedve a sablonokon, közhelyeken: "Szívemnek minden, minden ideg volt: Hegy, völgy, a népnek ajakán a szó, | Mint egykoron, nem vidított az ének Az ős erdőkben visszahangozó, | Nem a Tiszának ismerős hangján szólt | A Missisippi, a vad Ohio" (A hazatért). Tudott költői hangulatot teremteni a természet égi és földi képeivel, s Petőfi nyomán, de a szabadságharc után kibontakozó allegorikus költészet hatása alatt tudott politizáló tájköltészetet teremteni. Jellemző példája ennek A tél című verse, amely Mentovich könnyed verselése, jó formaérzéke mellett a költő stiláris lazaságát is példázza:
| Eljött a tél, eljött a büszke kényúr, |
| Hogy leigázza a természetet, |
| A tomboló szélvész volt paripája, |
| Melyen megjött, melyen megérkezett. |
| Elhallgatott a csattogány, s pacsirta |
| Nem nyitja többé dalra szíverét; |
| A felhő, a lég fekete vitéze, |
| Nem mutogatja fényes fegyverét. |
| Csupán a szél, a kényúr paripája, |
| Tombol, üvölt s amint végighalad, |
| A messze puszták sivatag határin |
| Magasan égbe rúgja a havat. |