| Irodalom | TARTALOM | Kiadás |
FEJEZETEK
A századforduló irodalmának népszerű költője volt Virág Benedek, akit a kornak csaknem valamennyi írója tisztelt és szeretett: Batsányi és Kazinczy, Baróti Szabó és a fiatalok (Bajza, Toldy, Vörösmarty) egyaránt szívesen keresték fel legendás szegénységű budai szobájában.
1754-ben született jobbágycsaládból Dióskálon. Nagykanizsán és Pécsett tanult, majd 1775-ben belépett a pálos rendbe. Pesten és Pécsett volt teológus, 1780-tól kezdve pedig tanár a székesfehérvári gimnáziumban. Itt együtt tanított Ányos Pállal, akivel már teológus korában barátságot kötött. Első verse 1789-ben jelent meg a Magyar Museumban. Amikor 1786-ban II. József feloszlatta szerzetét, Virág Benedek világi papként megtartotta tanári állását és tovább tanított Székesfehérvárott még nyolc esztendeig. 1794-ben Pestre, majd rövidesen Budára költözött és szegényes nyugdíjából élt. 1810-ben a budai tűzvész elpusztította könyvtára kéziratait, s a napóleoni háborúk nyomán fellépő gazdasági csőd nyomorba juttatta. Békességgel tűrte sorsát, elégedetten, hogy irodalmi munkásságának élhet. 1830-ban halt meg.
Jobbágy-származása nem hagyott különösebb nyomot munkáin. Batsányi lázadó, radikális gondolatainak nyoma sincs költészetében. Korai versei a nemesi ellenállás eszméit hirdetik. A klasszikus triász vívmányai nyomán az antik versforma köntösébe öltöztette az 1780–90-es évek közkeletű politikai nézeteit. Baróti Szabó Stilisztikai merészségével, de a Kazinczytól tanult ízlés és műgond ellenőrző fegyelme alatt a hazafias ódaköltészet útját egyengette Berzsenyi, Vörösmarty és a reformkori költők előtt. Verset írt a nemesi ellenállás programjainak szellemében a magyar nyelv és irodalom nemzeti fontosságáról (Mészáros Józsefnek Válba); biztató költeményt II. József török-háborúja idején (A győzedelmeskedő magyar sereghez török háborukor, Vitézeinkhez). Változás című versét (eredetileg Magyar óda címmel) röplapokon terjesztette, tettekre buzdítva korát.
| Mit kételkedem? A Duna |
| Zúg s már visszafelé vette erőszakos |
| Utját: Pest-Buda! új csudát, |
| Egy új szörnyeteget látni siessetek! |
| Oh sok károd után puhább |
| Nemzet! büszke magyar! hát nem okosodol? |
A korona hazahozatalát, II. Lipót koronázását örömmel köszönti, s éppily lelkesen üdvözli az 1797-es nemesi felkelést is (A székesfehérvári nemességhez, A táborból megtért hazafiakhoz).
Sokkal jelentősebbek bölcselkedő versei. Martinovicsék mozgalmának bukása után, a századforduló reménytelen esztendeiben Virág Benedek, mint mások is, a cenzúra szigora miatt s belső meggyőződés alapján, az ember erkölcsi-lelki világa felé fordult örök értékeket keresve.
"A bölcs magában bízik; az ellene | Felkelt szerencsét, mint valamely kemény | Szírt a haboknak csapkodásit, | Érzi, de férjfiasan megállja" (A bölcsről). {99.} Az önmagában bízó erény klasszikus eszményét hirdette, az egyetlen értéket a szerencse-uralta világban: "Amit ember keze nyújt, veszendő: | Halhatatlant vár s keres a valódi, | A nemes virtus: maga ő magának | Bére, jutalma." (Lantomhoz) A bizonytalan és változó világ ellenében a századfordulón időszerűvé vált a "procul negotiis" horatiusi életeszméje. "Boldog a kis sors" – vallja Virág Benedek, s ha Vigasztalót ír, azt nemcsak általános érvényűnek szánja, hanem érezhetően fogságba jutott barátainak sorsáról is szól. "Sokra mit célzunk rövid életünkben? | Mit futunk másmás nap alá? | Ki volt az, | Honnya hagytával ki magát magában | Tudta kerülni?" – írja Batsányit felidéző soraiban.
A kalitkába zárt madár című versét úgy emlegetik, mint Tompa Mihály szabadságharc utáni allegóriáinak rokonát a jakobinus mozgalom utáni időben. Virág Benedek azonban nem annyira a cenzúra szigora miatt írt allegóriát, hanem mert ez az elvontabb, általánossággá szelídítő közlésmód felelt meg leginkább gondolkodásmódjának. A szubjektív mondanivaló leplezése, az egyéniség háttérbe szorítása az általános eszme javára: klasszikus irodalmi eszmény. Kazinczy ízlésével összhangban a kiegyensúlyozottság és simaság, a gondolatok és eszmék elegáns és arányos megformálása volt Virág Benedek stílusideálja.
Az általános emberi szabadságeszmény polgári színezetű nézetekkel társult nála. Virág Benedek nem ismert el származásadta előjogokat: a klasszikus erkölcsi eszmék jegyében írt az erény önmagában való értékéről, és hirdette, hogy az "érdem" az ember egyedüli értékjelzője (Csehynek, Intés). A helytállás, a munka erényeinek polgári színeződésű erkölcsi követelményeit fogalmazta meg: a "serénység", a béke-idők hasznosítása a nemzet gyarapításának céljaira: Vörösmarty költészetében is visszhangot verő gondolatok (Ifjainkhoz, A béke). Írói magatartását, ars poeticáját az un. Pontyi-versekben határozta meg. A romantikus stílust mint fellengzőset, elutasította. A költészethez eszményi-emelkedett tárgyat kívánt, az alkalmi verseket, mint költőhöz méltatlanokat, kirekesztette a poézis világából (Beszélgetés, Történet).
Új vonás műveiben a fejlettebb irodalmi tudatosság, oly időben, amikor az irodalom épp csak önállósulni kezd, kiválva a felvilágosodáskori "tudomány" összesítő kategóriájából. Virágnak a múzsával vitázó, költészeti célokat fejtegető, önbírálatot is hordozó versei hűen tükrözik derűs, megbékélt egyéniségét, melytől nem idegen a humor, a szelíd öngúny (Musámhoz, Anakreón barátja). 1802-ben megküldte Kazinczynak huszonnégy hexameterét tervezett honfoglaláskori eposzából; később kedves öniróniával emlegeti ezeket, szonettjeiben (Musám intése).
Az ajtaját őrző fahasábhoz írott tréfás verse (Soterion custosomnak), episztoláinak közvetlen társalgó hangja keresetlen könnyedséggel szólal meg a klasszikus metrumokban (Bosszuállás, Vitkovics Mihálynak, Téli levél Kondéhoz). Az antik versformákat erőlködés nélkül alkalmazza a magyar nyelv sajátosságaihoz, prozódiája, mondatszerkezetei felszabadultak a latin minta terhe alól. Huszonnégy klasszikus versformát alkalmaz, többet, mint bárki más magyar költő, sőt maga is szerkesztett különböző antik sorokból olyan ún. szőnyeg-verseket, amilyeneket sem a klasszikus költők, sem kortársai nem írtak.
{100.} Kortársai és az utókor nem ok nélkül nevezték a "magyar Horácnak". Más ókori művek tolmácsolása mellett a teljes Horatius-életművet lefordította, s részletekben ki is adta (az episztolák 1813-ban jelentek meg, a szatírák 1820-ban, az ódák 1824-ben).
A fordításokon kívül még két műfajban volt említésre méltó kísérlete. 1817-ben átdolgozta Bessenyei Hunyadi László tragédiája című munkáját, drámai jambusokban. Fontosabb ennél történetírói vállalkozása, az 1808-tól kezdve részletekben kiadott Magyar Századok, melyekben Álmostól a mohácsi vészig tartó századok történetét tárgyalja. Oklevelek és krónikák alapján dolgozott, s mint latin példaképe, Tacitus, elfogulatlan és pártatlan előadásra törekedett. Forráskritikai munkát nemigen végzett, művével erkölcsi-nevelő hatást akart elérni: követendő eszményképet állítani kora elé a nemzeti nagyságról, függetlenségről. A kibontakozó reformmozgalmakat lelkesen köszöntötte verseiben, az új korszak nagy feladatait megértve biztatta munkára írótársait (Döbrenteihez, Horvát Istvánnak, Primóczi Szentmiklóssy Lajosnak).
A nemzeti szellemű irodalom megteremtésének vágya a magyar hagyományok, a sajátosan magyar nyelvi, irodalmi jelenségek és népszokások megőrzésére és megbecsülésére ösztönözte. A régi nyelvemlékek tanulmányozásának fontosságára még Révai előtt figyelmeztette Kazinczyt, maga is írt kisebb nyelvészeti témájú tanulmányokat. A népdalok jelentőségére, felkutatásának és tanulmányozásának fontosságára is biztatta kortársait. Kreskay énekgyűjteménye (Magyar Ódák avagy Énekek, 1788) megőrizte egy dalát (Elbusult szívnek vigasztalása), melyben nem a szorosabb értelemben vett népdalt utánozza, hanem a Faludi-féle énekelhető, könnyed-hangú dalformát.
Virág Benedek nagy műgonddal és mérséklettel összegezte elődeinek és kortársainak eredményeit, s megnemesítve közvetítette azokat Berzsenyi, majd a reformkori költők felé.
| Irodalom | TARTALOM | Kiadás |