| Irodalom | TARTALOM | Kiadások |
FEJEZETEK
Miskolci plebejus családból származott. Küzdelmes sorsa, nehéz élete táplálta benne azokat az érzéseket, amelyeknek lírai kifejezésére a kor szentimentális költészete hivatott. Alacsony származása miatt csak papnövendékként tehetett szert magasabb műveltségre, szerencséjére azonban tehetsége kibontakozásának korszakát még a II. József liberális reformjainak jegyében működő pesti szemináriumban töltötte el, viszonylag mozgalmas irodalmi és kulturális körülmények között. 1790-ben Egerbe kerül. A mágnások és egyházi hatalmasságok uralta kisvárosban rosszra fordult helyzete, az egri rendházban bigott és korlátolt feletteseitől sokat kellett tűrnie. Különösen szerelmi költeményeit nézték rossz szemmel. Dayka eleinte megpróbálta egyházi tevékenységét folytatni, azzal az illúzióval, hogy prédikációiba beleszőheti a türelem és megértés felvilágosodott eszméit. Ezeket az illúziókat Szaicz Leó minorita szerzetes oszlatta szét, aki a felvilágosodás eszméinek kiirtásáról szónokolt inkvizitori hévvel. Dayka Gábor két éles hangú gúnyversben remekül jellemezte Szaicz Leót (Fohászkodás, Esdeklés). A költő végül szakítani kényszerült a szerzetesrenddel. Megnősült és tanárságot vállalt. A lőcsei gimnáziumban tanított, de egészségi állapota egyre romlott, házasélete is boldogtalanná vált, úgyhogy előlépésének sem örülhetett. Életének huszonnyolcadik esztendejében tüdőbajban halt meg.
Dayka hányatott élete, szerelme, betegsége, összeütközései a feudális sötétség képviselőivel, az ellentmondás szabad szelleme, szertelen természete és foglalkozása között szinte sugallják a szentimentális, bánatos, keserű költészet motívumait. A szabad élet utáni vágya végletes konfliktusba sodorta: a legzártabb testület, az egyház hivatásos szolgájaként kellett megvívnia küzdelmeit, ezért hordozta magában a feudális erkölcsök ellen lázadó ember indulatait sűrített formában. Helyzetét jól jellemzi egyik írói vállalkozása: Abelard és Héloïse történetét fordítja franciából. A legendás hírű középkori szerelmesek emlékét idézi, történetük kedves a vakbuzgóság és a vakfegyelem ellen egész lényével tiltakozó költőnek. Dayka ízlése, szemlélete, érdeklődése s egész költészete világi jellegű. Művészetének alaphangját, érzelmi színezetét az adja, hogy ez a felvilágosult egyéniség csak számtalan zaklatás és szenvedés árán tudja magát kifejezni. A szentimentalizmus jellegzetes konfliktusai tehát benne rejlenek személyes életében, s ezért nyilvánulnak meg különösen meggyőző erővel szubjektív hangú lírájának sikerültebb darabjaiban. Persze Dayka egész költészete nem ér fel az élmény ihletett kifejezésének magasságába, verseinek egy részét elborítják a közhelyek, a klasszicizáló és a pásztor-idilli költészet sallangjai.
Költészete nehezen bontakozik ki a korabeli szokványokból, s rövid pályáján nem tud végleg elszakadni az utánérzésektől. Alkalmi költemények, mégpedig lojális, császárhű ódák és dicsőítő versek is előfordulnak művei között. Ezek közé tartozik az a buzdító óda, melyet a török elleni háború hadi készülődéseire írt (Győzödelem-jövendölés). Antik metrumokban vonultatja fel Pallast, Marsot, Jupitert és Dianát. Egyik barátjának, Bárdosynak deák verse nyomán II. Lipót koronázására ír dicsőítő költeményt, és szokványos fordulattal így szólítja a királyt: "Idvez légy, méltó Phoenixe Theréza porának." {136.} Ünnepélyes és áradozó hangon méltatja Ferenc király uralkodásának remélt jótékony intézkedéseit is: "Ferenc fog önteni sebedre balzsamot, | Ő von örök homályt törvényid sérelmére, | Letörli könnyeid s felhozza a napot, | Leopoldnak reggelét hazánk borult egére."
Mint pályatársai nagy részét, egy időben Daykát is áthatják a nemesi ellenállás eszméi. 1790 októberében Pesten írja A nemzeti öltözet című költeményét; élesen elítéli a magyar ruhák helyett idegen divatnak hódolókat; stílusába a korabeli konvenciók mellé kuruc színek keverednek:
| Csak toldasd már pajtás, hosszabbra ruhádat! |
| Hányd el kalpagodat, csákódat, kucsmádat! |
| Cseréld el vagy csúfítsd a szép magyar fejet, |
| Egy görbe bicsakot köss magyar kard helyett ... |
Látnunk és láttatnunk kell Dayka költészetének ezt az oldalát is, mert különben az érzékeny, művelt, felvilágosodott költő alakja túlságosan egysíkúan, a magyar társadalmi és művelődési viszonyoktól elvonatkoztatottan rajzolódnék ki. Ami Dayka költői tevékenységében maradandó, oly versek és gondolatok szomszédságában jött létre, amelyek a magyar társadalmi és irodalmi élet ellentmondásairól árulkodnak. Dayka költészetében éppen a közéleti témák feldolgozásából hiányzik az újszerűség. Az ő lírája az egyén és társadalom konfliktusából eredő belső, érzelmi feszültségeket fejezi ki, kevés számú jelentős költeményében ezeket örökíti meg szentimentális modorban, elhitető lírai erővel.
Egy széphez című versének játékos, udvarló hangjába némi melankólia vegyül, a rokokó jellegű bókoló fordulatok szentimentális ellágyulással váltakoznak. "Ha nyárban esnék innepe nevednek, | A fényes nap hódolna kellemednek, | Egerre vigabban mosolygana, | S tavaszra változnék a tél fagya" – kezdi költeményét, majd egy közhelyes, de szépen kidolgozott hasonlattal folytatja és fejezi be (a lírai én ekkor már fényt hintegető Phaetonná változott):
| Ablakjain sugárim béhatnának, |
| S körülte játszadozva mulatnának |
| Majd édes ajakin, szép szemén, |
| Majd ékesen emelkedő mellén! |
| S enyelgenének, mig az est eljőne, |
| S egy névtelen sugár szivére lőne. |
Az olyan epithalamion-szerű költemények mellett, mint a szép sorokban gazdag Menyegzői dal vagy a Lakodalmi versezet, van Dayka verseinek még egy rétege, melyekben a szerelmi érzés finom, játékos formában szólal meg. Ezekben antik mitológiai és pásztori reminiszcenciák érvényesülnek, abban a görögös-szentimentális modorban, amely Kazinczy hasonló jellegű költeményeire is jellemző. Az efféle költészet volt e korban a "fentebb" stíl eszménye, bár éppen a nagyon is gondos, választékos kidolgozás következtében hiányzik Dayka e verseiből az élmény melege. Ilyen sorokra bukkanunk: "De hogyha, megfeledve | Olykor szerelmeséről | Phyllist borítja csókkal ..." (A hű leányka) vagy: "Phryne az ég havánál | Fejérb alakkal igéz: | {137.} Corinna barna bőrét | A nyár szeplői jegyzik ..." (A vak szerelem) vagy: "Phyllis haragra gerjed, | S bosszut kiált fejemre, | Ha Chloe néha csókot | Nyer homlokára tőlem ..." (Phyllis). Nyilván hatott e költemények megformálására az antik irodalom, különösen Ovidius, akinek műveiből fordított is (Penelope Ulysseshez, Phyllis Demophoonhoz). Az antik motívumok szerepe számottevő Dayka költészetében; egy megragadó elégikus hangú költeményének (Téli dal) tónusa, mondanivalója Berzsenyire emlékeztet.
| S ahol a néma liget csendes homályiban |
| Kristályér fejinél, erdei hangokon |
| Phyllist énekelém, pázsitos hantomat |
| Száraz galy s jeges hó lepi. |
| Minket, hogyha talán egyszer elérkezik |
| Éltünknek szomoru, fergeteges tele |
| Többé vissza, tudod, nem hoz az elnyelő |
| Sirból semmi Prometheus. |
Az antik költészet hangvételével szólnak Baróti Szabó Dávidhoz írt költői episztolájának disztichonjai: "Engemet a havasok melléke negyedszeri hóval | Ostromol és sanyarú számkivetésre szorit. | S a hidegen fúvó Boreas az isteni szikrát | A költői tüzet bennem elölni siet ..." Dayka igazi lírája mégsem ezekben a költeményekben mutatkozik meg, hanem a fájdalmat, kétségbeesést kifejező versekben, melyekből az elromlott életét sirató, közeli halálát sejtő költő szubjektív panaszai törnek elő. E költeményeit is elvontság jellemzi, szenvedéseinek valóságos, társadalmilag meghatározott okai nem szerepelnek dalaiban, a tárgyi világ csak hasonlatok, érzelmeket festő háttér formájában van jelen. A szentimentális költészet közös sajátossága ez: az érzelem függetlenedik az előidéző okoktól, és csak bizonytalan sejtelemben rajzolódik ki. "Homályos bánat dúlja lelkemet" – írja Dayka a Titkos bú című versében. Költészetének másik jellegzetessége – s ez is a szentimentális líra általános vonása – az összetett, elfojtott, rejtett, indulattá nem fokozódó érzelmi folyamatok leírásának kedvelése, az egyéniség falai közé zárt lelki küzdelem érzékeltetése.
| Sirnék: de csak elfojtott sóhajtások |
| Emelkednek kétséges szivemből; |
| Csak rejtett ah, csak néma jajgatások |
| Váltják egymást, s a titkos bú elöl. |
| (Titkos bú) |
Bizonyára legszebb verse A rettenetes éj című. A viharos éjszaka riasztó fény- és hangjelenségei költőien festik a lelkiállapotot, a reményevesztett ember szenvedéseit: "Forgasd fel a rémült természetet | S szegezd rám életoltó nyiladat!" A szentimentális stílus jellegzetes fordulata az érzelmek s a természeti kép ellentéte által kifejezett frappáns gondolat:
| {138.} De, jaj megszünt a gyilkos fergeteg, |
| A hold előjön a homály megől, |
| A csillagok halvány fényt hintenek, |
| Az ég derül. Rémítő éjszaka! |
| Ah – holnap ismét hajnalom hasad! |
Dayka költeményeiben az őszinte érzelem is rendszerint személytelenné válik. Küzdelmei, konfliktusai, szenvedései, bármily nagy artisztikus igénnyel is, de csak a szentimentális formulák szűrőjén át fejeződnek ki, versei csak közvetetten vallanak koráról, egyéniségéről, felvilágosodott magatartásáról s erkölcsi lázadásairól. Vannak azonban költeményei, melyeknek néhány sorából mély, leplezetlen érzelem sugárzik, s különösen a halál közeledése mondat vele mesterkéletlen, találó szavakat. Az esztendő első napján című versében szembenéz tűnő életével. "Egy esztendő ismét elmult, | S általrepült sötét honjába ..." – így kezdi versét, s fájdalmas rezignációval, de erős lélekre valló tárgyilagossággal fejezi be:
| Pályámat elfutottam. Ints. |
| S indulok önkényt a határra, |
| S bezárom éltem; – a halálra |
| Már senkinek több jussa nincs. |
Dayka Gábor lírája, elsősorban idilli szerelmes versei és fájdalmas, szentimentális költeményei, megnyerték Kazinczy tetszését, s őt tartotta a korszak legkiválóbb magyar költőjének. Személyes barátság is összefűzte őket; Dayka egyik versében (Kazinczyhoz) lelke jobb felének nevezte költőtársát. Dayka választékos költészete kielégítette Kazinczy finom ízlését; irodalmi és nyelvújítási polémiáiban gyakran hivatkozott is rá mint példaképre, méltánytalanul háttérbe szorítva a kor legnagyobb költőegyéniségét, Csokonait, aki egyébként Kazinczyhoz írt terjedelmes levelében, maga is jórészt elismerő, alapos és értő elemzést adott Dayka verseiről. Dayka lírája, angol, német példákat követve s a prozódiának szabad értelmezésével, jelentős szerepet játszik a magyar rímes-időmértékes költészet történetében. Maga Dayka biztos verstani ismeretekkel rendelkezett, s határozott véleményt nyilvánított kiadandó verseihez írott Előbeszédében. Könnyebbé, dallamosabbá tette a magyar verset.
Versein kívül kevés írása van Daykának, költeményei is elférnek egy karcsú kötetben. Prózai munkái közül megemlíthető az Izlés históriájából című, amely valószínűleg Batteux nyomán készült. Életében csak néhány verse jelent meg, a Hadi és más nevezetes történetekben s az Orpheusban. Verseinek első gyűjteményes kiadását Kazinczy rendezte sajtó alá, szép és programot adó életrajz kíséretében (Pest, 1813). Kazinczy e kiadással – mint Toldy Ferenc írja – "... a szeretetreméltó költőnek, kinek műveit lángoló érzemény lelkesíti, az ő korában oly ritka kényes ízlés teszi kedvessé, emlékezetét az örök feledségből kiragadta".
| Irodalom | TARTALOM | Kiadások |