{531.} 49. A KIEGYEZÉS UTÁNI ÉVTIZED MÉRLEGE
A hetvenes évek kiábrándultságának irodalmi tükrözése epizodikus jelenség volt, s valóban maradandó művet csak A délibábok hősében hozott létre. A hetvenes évek írói mozgalmaiban az átalakulás élménye jelentkezik, elegyülten az új társadalmi rendszer megszilárdulta nyomán jelentkező emberi problémákkal. A hetvenes évek íróinak csalódottsága, sokat emlegetett dezillúziója a viszonyok bonyolultságának fölismeréséből, a Világos utáni eszmények elégtelenségének bebizonyosodásából fakadt. Az évtized írói azonban még nem leltek rá a művészi kifejezés olyan lehetőségeire, melyek a csőd felismerése után a valóban lényeges kérdések, a mind sürgetőbb feladatok megoldását tették volna lehetővé. A megszilárduló kapitalizmus új viszonyai közt még nem tud tájékozódni az irodalom. Nemzeti funkcióját, feladatkörét éppoly kevéssé tudja ellátni, mint ahogyan az új, a mind fürgébben polgárosodó korszak problémáit, jelenségeit sem képes egyelőre tükrözni még. A csőd, a válság jelzésénél alig is tudnak többet tenni, – s ezt a csődöt, ezt a válságot is inkább lélektani, semmint társadalmi vonatkozásaiban fogják fel a hetvenes években jelentkező írók. A délibábok hőse emelkedik csak ki az új irodalom állagából, s a korábbi nemzedékek nagy írói közül Jókai Az arany embere, valamint Rab Rábyja jelzi a kor tudatában végbemenő válságfolyamatokat. Arany a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján az Őszikékben a kapitalizálódó Magyarország valóságáról olyan megrázóan vall majd, ahogyan kívüle csak Vajda tud vallani. A hetvenes években fellépő irodalmi irányzatok azonban ilyen teljesítményekre nem voltak képesek. Az évtized ily módon afféle közjáték-jelleget öltött magára: a korábbi korszak nagy írói még hallatták hangjukat, s a nyolcvanas, kilencvenes évek új irányzataiból már megsejthetünk valamit, Tolnai Lajos első regényeiben, novelláiban, Csiky Gergely színműveiben, az újromantikus dráma jelentkezésében. Csakhogy az a nemzedék, mely a kiegyezés után szólal meg, olyan szemléletet és kifejezési művészetet képvisel, melyben ugyan benn rejteznek az utolsó századnegyed irodalmi fejlődésének csírái, de melyre ez a fejlődés végső értelemben mégis, rácáfol. Míg a század két utolsó évtizedét a 20. századi irodalom nyitányának tekinthetjük, a hetvenes években inkább a Világos utáni irodalmi törekvések utójátékát kell látnunk: a korábbi nemzedékek s az újonnan fellépő összetalálkozását a kiegyezési korszak mély ellentmondásainak átélésében. Ez az élmény bizonyos kapcsolatot teremt A délibábok hőse és az Őszikék, Az aranyember, a Rab Ráby és a korai Tolnai, sőt, Toldy, Beöthy – és Vajda János, valamint a Bolond Istók második éneke között. Különféle irányzatok felfogásában, különféle stílustörekvések és műfajok keretei közt: a hetvenes évek irodalma a válságot jelzi, anélkül azonban, hogy annak tükrözésébe eléggé belébocsájtkoznék. A kiegyezés utáni korszak irodalmának valódi arculatát az utolsó századnegyed új törekvései fogják megmutatni.{532.}