Élete

Ifjúkorát boldog remények aranyozták be: előkelő származásának és nagyszerű jövőjének ábrándjai. 1855. április 9-én született a Nyitra megyei Vitkócon. Családja az ország egyik legelőkelőbb nemesi famíliája volt, ősei közt gróf, báró s rokonságában hercegnő is akadt.

{626.} Tizennyolc éves korában, apja halálakor éli át első, életreszóló megrendülését. Ekkor kiderül, hogy apja az öreg testőrtiszt már régen kicsalta az árvaszéktől és eldorbézolta azt a vagyont, amelyet felesége a kiskorú Gyulára örökül hagyott. A tizennyolc éves Reviczky egy fillér nélkül áll a világban s falura kénytelen menni nevelőnek. Kiderül az is, hogy az előkelő származására büszke fiú nem mondhatja magáénak a Reviczky nevet, mert anyja egy Bálek Veronika nevű cselédlány, mert természetes apja, a műveletlen, hiú és felelőtlen testőrtiszt rest volt még fia törvényesítésére is. Hiába kér és kap most már belügyminiszteri engedélyt, hogy a törvény szerint őt megillető Bálek név helyett a Reviczki nevet viselhesse (természetesen nem y-nal, hanem i-vel), a dolog köztudomásúvá lett: neve nimbusza eloszlott, s ő élete fogytáig mint valami szörnyű szégyent hordja magában s titkolja a leleplezést. Roppant megrázkódtatás ez számára: a gőgös fiú megtelik részvéttel a szegények és megalázottak iránt, meggyűlöli az egyházat, egy pillanatra materialista lesz, feladja a belénevelt előítéleteket, kialakul benne a humor filozófiája. Ez a filozófia fájdalmasan veszi tudomásul, hogy ideáljaink nem valósulnak meg a világban, s ugyanakkor mégis elfogadja a világot. Zokog, de megbocsátóan zokog ábrándjaink halála fölött. A csalódás és a részvét hangoztatásával belenyugvást hirdet a viszonyokba. A költő eszerint nemcsak látja, de egyszersmind belátja az emberiség nyomorát s úgy véli, hogy ezen változtatni nem lehet. A humor oly megenyhült, lehiggadt világfájdalom tehát, melyben a jóság, a szánalom az undort és a haragot szelíd bánatba ringatja.

Reviczky azonban humora ellenére sem tud és nem is akar Bálek Veronika fia lenni. Ötágú koronás levélpapirost nyomat és mindenütt azt igyekszik elhitetni, hogy igazi Reviczky. Aztán eléri másik nagy kiábrándulása is. Amint első írásai két fővárosi lapban megjelennek, nincs többé maradása a falun.

Pestre megy, hogy írásaival szerezzen egzisztenciát és megbecsülést. De hamar rájön: a folyóiratok néhány hatalmasság kezében vannak s nemigen nyitják meg hasábjaikat egy ütött-kopott fiatalember előtt. Írásait nehezen tudja elhelyezni, a honoráriumokat nevetségesen kicsinynek találja, s rádöbben arra is: állást szereznie nem lehet. Hovatovább olyan nyomorba süllyed, hogy éhezni kényszerül. Még hónapos szobáját is elveszti, úgyhogy barátainál bújik meg egy-egy éjszakára, vagy éjjeli kávéházakban várja a reggelt, el-elbóbiskolva feketéje mellett, ha ugyan valamely utcai nő fel nem ébreszti. Így kezd megérni az a keserű tapasztalata, hogy gimnazista fővel rosszul látta az irodalom jelentőségét. Az irodalom ugyanis Magyarországon nem közszükséglet: a velejáró javakat és díszeket egy közepes tehetségű klikk tartja fenn magának, s ez a klikk ridegen nézi, hogy hóbortos fiatalok hogyan áldozzák fel magukat az íróság oltárán. Életének tartalma, megtartó nagy álma volt a hit, hogy író lesz (mert írónak lenni a legszebb a világon), most pedig lassan arra a meggyőződésre jut, hogy a vérbeli írók egy rögeszme szerencsétlen áldozatai, egy lidércfény megcsalottjai, mert az irodalom jóformán senkinek sem kell Magyarországon. Egyre szilárdabb meggyőződése lesz, hogy rosszul választott, mikor ahelyett, hogy jogot végzett és hivatalnoknak ment volna, Pestre jött azzal az elhatározással, hogy mint költő vív ki nevet magának.

{627.} Egy évi tűrhetetlen nyomorgás után kénytelen otthagyni Pestet s újból nevelői állást vállalni falun. Ezúttal a Temes megyei Dentán kap állást, két kisfiú mellett. Itt újabb nagy élményben van része: beleszeret a szép és művelt Bakálovich Emmába. A lány megérti és nagyrabecsüli benne az írót, de kapcsolatukat félreértések árnyékolják be: Reviczky néha úgy sejti, hogy a lány melegebb érzéseket táplál iránta, máskor meg úgy látja, hogy visszahúzódik. Emma kétértelmű viselkedését megérteti, hogy nem kötheti sorsát a nála fiatalabb, vagyon és biztos állás nélküli huszonegy éves ifjúhoz. Midőn Reviczky 1877 őszén Dentáról visszautazik a fővárosba, már elfeledte korábbi pesti tapasztalatait: ismét lángol s elhatározza, hogy írásaival Emmáért meghódítja a világot. Terve persze nem sikerül, de köztük a leány haláláig megmarad a baráti levelezés.

A leírt csalódások máris megadják Reviczky életének kereteit. További pályafutásáról elég annyi, hogy Pesten újabb, a korábbinál talán még súlyosabb nyomorban van része. Végül 1878-ban kap A Hon című politikai napilap szerkesztőségében állást, s így aránylag tűrhető dolga van 1882-ig, mikor lapja megszűnik, s ő elveszti kenyerét. Ujabb nyomor, tengődés vár rá kétes színvonalú lapoknál, s csak 1887-ben kezd felvirradni a napja: kritikusi állást kap a Pesti Hirlapnál. Kezdik megbecsülni, Magány című verseskötetével (1889) nagy sikert arat, Pán halála című költeménye (1889) pedig Jászai Mari szavalatában országos népszerűségre tesz szert. Rövid szerelme a nagy tragikával a boldogság egy futó fénysugarát lopja még életébe. De későn: a szörnyű nyomor, amelyben élt, a sok koplalás és fázás tönkretette már szervezetét. Tüdőbaja elhatalmasodik: 1889. július 11-én meghal.