| Irodalom | TARTALOM | 69. BRÓDY SÁNDOR (1863–1924) |
Mikszáth munkásságában a realizmus szemléletének (tehát az emberi és a társadalmi valóság megragadásának, a lélekrajznak, a típusábrázolásnak stb.) új igényei érvényesültek, s ezek adták a döntő lökést regényművészetének kialakulásához. A kortársi európai próza azonban még így is más irányba fejlődött, mint Mikszáth művészete. A francia regény magas szintre emelte és kifinomította az analitikus módszert, mely Descartes fellépte óta jellemezte ezt az irodalmat; a moralista szemlélet, mely ugyancsak általános vonása a francia irodalomnak, változatlan erővel érvényesült a század második felében is. Az orosz regény, mely összefoglalta a regény egész addigi fejlődésének legfőbb eredményeit: a típusok megteremtésében és a filozófiai mondanivaló magasrendű kibontakoztatásában hozott olyan újat, aminőt egész Európa irodalmi közvéleménye álmélkodással fogadhatott. A realizmus klasszikussá tisztult elveinek szomszédságában jelentkeztek már az utolsó negyedszázadban Európa-szerte olyan jelenségek is, melyek bonyolultabb irányzatok keresését tűzték célul, s például a költészeti szimbolizmus prózai párhuzamainak megteremtésére törekedtek. A zenében (Wagner) és a festészetben (a francia impresszionisták) végbement nagy forradalmak visszahatottak az irodalomra is, a stílus érzékenyebb és rafináltabb hatásait, az előadásmód árnyaltabb és sejtetőbb megoldásait stb. keresve. Ezek az új irányzatok lényegesen elütöttek a magyar prózai előadásmódnak azoktól a sajátságaitól, melyeket a romantika, illetve a népies-nemzeti ízlés honosított meg. Az a "kedélyesnek", "meghittnek", "családiasnak" mondható előadásmód, mely Jókait és Mikszáthot egyaránt jellemezte, a kor európai prózairodalmában társ nélkül maradt s viszonylag időszerűtlenné is vált. Szükségesnek mutatkozott tehát a külföldön jelentkezett új irányzatok áthonosítása, s mindazoknak a megoldásoknak átvétele, kipróbálása, kísérletszerű alkalmazása, melyek akár a klasszikus realizmusban, akár a naturalizmusban, vagy pedig a szimbolizmussal párhuzamosan fellépő prózai irányzatokban külföldön megmutatkoztak. E hatások felfogására és áthonosítására a legtöbb sikerrel és a legihletőbb hatással Bródy Sándor vállalkozott.
Ahhoz, hogy az utolsó századnegyed irodalmi irányzatainak funkcióját megérthessük, figyelembe kell vennünk, hogy bizonyos irányzatok (romantika, realizmus, szimbolizmus stb.) ritkán jelentkeznek "tiszta" változatban, hanem legtöbb esetben egymással elvegyülten bukkannak fel. Balzac realizmusában mindvégig jelen van a romantika, Jókai romantikájának lényeges eleme a realizmus, zsánerszerű vagy anekdotai változata, Flaubert munkásságában a realista és a romantikus művek váltakozva követik egymást, Zoláéban a naturalizmussal együtt él még a romantika, sőt jelentkezik már a szimbolizmus, és így tovább. Az utolsó századnegyedben – tehát Bródynál is – a korábbi korszakok irodalmi örökségének egy része (romantika, realizmus) élénken jelen van még az irodalmi tudatban s elkeveredik a 20. században kibontakozandó új irányzatokkal, például a szimbolizmussal. Nem kétséges, hogy a 20. századi irányzatok közül a századelőn majd a szimbolizmus jelentkezése lesz a legdöntőbb Magyarországon; ezt az irányzatot a két világháború között előbb az expresszionizmus, majd a szürrealizmus jelentkezése fogja követni. Arra is figyelnünk kell, hogy az irodalomban {763.} jelentkező irányzatok párhuzamosan lépnek fel az építőművészet, a képzőművészet, a zene terén jelentkező stílusokkal. Ezeket a stílusokat az utolsó századnegyed idején, de még a 20. század elején is bizonyos stilizáló, dekoratív törekvés jellemzi. A bécsi szecesszió, valamint annak magyarországi megfelelője, s a velük stílusilag rokon külföldi irányzatok az elbeszélő prózában is erőteljesen jelentkeznek a fejlett európai irodalmakban. E stílusirányzatok magyarországi jelentkezése Bródy Sándor nevéhez fűződik.
A dekoratív, stilizáló törekvésekkel egyidőben növekszik meg a novella szerepe is. Ez a műfaj különösképp alkalmasnak látszik a stilizáló, dekoratív hatások érvényesítésére, valamint a drámaibb, a tömörítettebb, a kifejezés új eszközeivel élő mondanivaló megszólaltatására. Nem véletlen tehát, hogy a századvégen jelentkező új stílussal egyidőben válik reprezentatív műfajjá a magyar irodalomban a novella. Ez a műfaj mintegy párjává válik a lírának, és elmondhatjuk, hogy a magyar irodalom világirodalmi szintű alkotásai a költői műfajok közül a lírában, a prózaiak közül pedig a novellában születnek meg leggyakrabban.
Az elbeszélő művészet új eszközeinek megteremtése terén Bródy Sándor szerepét azért tekinthetjük fontosnak, mivel a stilizáló, dekoratív hatásokra törekvő, erősen zenei jellegű új elbeszélő stílus hazai kialakítása az ő nevéhez fűződik. Bródy egyenetlen életművének legnagyobb vívmánya ez, és még hozzá olyan megtermékenyítő hatású vívmánya, melynek hatása napjainkig érezhető. Az a fajta közvetlenség, csaknem családiasság, melyet a magyar elbeszélő művészet Arany epikus alkotásaiban, Jókai és Mikszáth prózájában teremtett meg: egy korábbi társadalmi fejlődés szerves tartozéka volt. Már utaltunk arra, hogy a kialakult kapitalizmus Magyarországának tudatát nem lehetett volna már azzal a mégoly bensőséges és kedélyes stílussal megszólaltatni, melynek hattyúdalát Mikszáth zengte el. Az új korszak érzékenységének, fogékonyságának művészi megragadását Bródy stílus-újítása tette lehetővé. Ez a stílus az újszerű, modern hangulatok, fogalmak, helyzetek adekvát kifejezési formájává vált. Ez a stílus lehetővé tett egy olyan fajta közvetlenséget, amely egyenértékű volt Jókaiéval és Mikszáthéval, de többé már nem a patriarkális Magyarország, hanem a városi Magyarország közvetlensége volt. Ez a stílus érzékenységre éppúgy ránevelte a későbbi magyar írói generációkat, mint az árnyalatosságra és a szabatosságra is.
Az elbeszélő próza új stílusának megteremtése együtt járt az ábrázolási módszerek új változatainak áthonosításával is. Az analitikus módszer alkalmazására Bródy éppúgy példát mutat, mint Justh vagy Ambrus Zoltán. A társadalmi mondanivaló elszakad a romantikában oly hatásosan kialakult életképszerűségtől, de, különösen a nyomor jeleneteinek bemutatásánál, egy ideig a naturalizmus eljárásaihoz ragaszkodik. Épp a novellában, Thury Zoltánnál és méginkább Tömörkénynél, a társadalmi valóság ábrázolásának tiszta, realista módja születik meg. Az anekdota egy időre háttérbe szorul a korszak novellaművészetében, de visszatér majd a 20. század Nyugat-nemzedékének egyes tagjainál. Krúdy például az anekdotának és az életképnek is új, stilizált – nagyrészt Bródyn nevelődött – változatát teremti meg.
Az elbeszélő művészet új módszereinek érvényre jutása a magyar prózában nemzeti jellegű művészetet teremtett. Az igen erőteljes irodalmi örökség lehetővé tette, hogy a korszak írói csak azt vegyék át az egykorú világirodalmi {764.} irányzatokból, ami a hazai igényeknek leginkább megfelelt. Az átvett új formák is idomultak a gazdag hazai hagyományokhoz és ezáltal még hitelesebb formát öltöttek. Az utolsó századnegyed magyar elbeszélő művészete ily módon nem vált másoló, utánzó irodalommá, hanem a világirodalomban érvényesülő irányzatok egy jellegzetes változataként jelentkezett. Mindazok az újabb törekvések, melyek a Nyugat szépprózájában jutnak érvényre, itt már megtalálják szerves előzményeiket. Bizonyos értelemben a Nyugat szépprózája nem csupán az új törekvések kibontakoztatásában válik jelentőssé, hanem legalább ugyanennyire az utolsó századnegyed magyar elbeszélő művészetében kialakult új kezdeményezések összefoglalójaként s e gazdag örökség kamatoztatójaként.
| Irodalom | TARTALOM | 69. BRÓDY SÁNDOR (1863–1924) |