Halála és öröksége

A tárgyilagosság művészi módszerének ára is volt. Mint egykor a történelmi és etnográfiai emlékek, most az otthoni és a frontot járt nép gondolatainak kitapogatása végett: emberek között forogni s gyalogolni kellett. Tömörkényvállalta a terhet; jóformán nem is otthon él, hanem a kocsmák, vasútállomások, kaszárnyák, hadifogoly-táborok s a szanaszétszórt tanyák népe között. Múzeumi irodájába zarándokolnak a népek: levelet íratni, olvastatni vele, s tanácsát kikérni. A halál is e munka közben éri. Kora tavassszal gyalog járja a tanyákat, megfázik, tüdőgyulladást kap. Ötvenegy éves, amikor 1917. április 24-én meghal.

Megsiratja az egész tanyavilág, Szeged népe. Az egész magyar irodalom fejet hajt embersége s művészetének értéke előtt. Móricz, Krúdy, Barta Lajos, Török {901.} Gyula és Kosztolányi nekrológja fejezi ki legjobban az emlékének, örökségének szóló megbecsülést.