Tóth Béla

A félúton áll a régi és az új világ között Tóth Béla (1857–1907), aki már nem idegenkedik a modern városi életformától, ugyanakkor minden törekvése a múlt szellemi örökségének megmentésére irányul. Értetlenül állott szemben {920.} Ady költészetével; felháborodott a századvég társadalmának erkölcsén, élete végére pedig teljesen meghasonlott mindenkivel.

Munkássága az irodalom határterületéhez tartozik. Szájrul szájra (1895) című kötetében a "magyarság szállóigéit" nyújtja. Ez nem pusztán népi eredetű szólásokat tartalmaz s nem is csupán csak magyar eredetűeket, hanem közismerteket. A Mendemondák (1896) "a világtörténet furcsaságai" alcímet viseli, de a legnagyobb helyet benne a magyar történelmi érdekességek foglalják el. A legjelentősebb és a művelődésünk ügyének bármely területével foglalkozók számára ma is sok felvilágosítással szolgál hatkötetes nagy vállalkozása, A magyar anekdotakincs (1898–1903) című gyűjteménye, amely különösen a múlt század viszonyaiba világít be. Tóth Béla ügyesen pergeti apró történeteit, s írásain észrevehető a filológus szenvedélyessége is; e történetekkel az író nem annyira elmélyíteni, mint inkább szélesíteni kívánja ismereteinket. A némi felszínességgel járó ismeretszerzés a századforduló jellegéhez tartozik, a polgárosuló ember újdonságot szomjazó mohóságával minél többet kíván birtokába venni a szellemi kincsekből is, de csak olyan mértékben, hogy az gyakorlati munkásságától el ne térítse, s mégis megadja a műveltség zománcát. Ezt az igényt nagyon jól elégítették ki Tóth Bélának a Pesti Hirlapban oly nagy sikert aratott Esti levelei, amelyekben mindenről szó esett, ami a kor emberét foglalkoztatta. Megtalálható ezekben a technika fejlődésének kérdése, a telegráf és a léghajózás, az orvosi tudomány állása, a vakbéloperáció és a Büchner materializmusáról szóló kritika – de a közéleti visszaélésekről és az elárusítók gorombáskodásaival foglalkozó eszmefuttatás is. A közönség helyeselt neki, vitatkozott vele, egyszóval eleven kapcsolat állott fenn az író és az olvasók között, s az utóbbiak igényelték a kis írásokat, amelyek beszámoltak nekik a nagyvilágról és a hazai újdonságokról, vonzó, tiszta csevegés formájában.