Az elveszett alkotmány

Az elveszett alkotmány egy nagy alkotó zsúfolt, egyenetlen és mégis jelentős műve. Arany még nem találta meg művészetének igazi hangjait, tapogatózik, keres, helyenként bizonytalan. Elbeszélő technikája még nem alakult ki: a komikus eposz hagyományos eszközeihez kénytelen nyúlni, és ezek az eszközök nagyban korlátozzák eredeti mondanivalójának előadásában. Az elveszett alkotmányban a komikus eposz csodálatos mitológiai elemeinek apparátusa még túlságosan nagy helyet foglal el, és ez helyenként bonyolulttá, nehézkessé teszi a cselekményt. Hábor és Armida harcainak rajza, a komikus, mitologikus kitérések stb. el-elterelik Arany figyelmét a fő-cselekményről, és általában ez az egész mitológiai apparátus idegen, zavaró elemként foglal helyet a néhol nagyszerű, eredeti realizmussal megszólaló műben. Sok mesterkélt, erőltetett részlet nehezíti meg Arany igazi művészetének kialakulását (Bende alvilági útja, – bár itt politikai allegóriákkal találkozunk, a kunyhó átalakulása, a vihar stb.).

Az elveszett alkotmány mégis magában hordozza már Arany néhány későbbi művének jellemző vonásait. Kritikai realizmusa pedig (ebben Móricz Zsigmondnak teljesen igaza van) olyan jelenség, amellyel Arany későbbi műveiben csak helyenként találkozunk (Arany János írói bátorsága, 1931). Az elveszett alkotmány igazi jelentőségét az adja, hogy Arany a maga korának problémáihoz közvetlen módon szól hozzá és a korra jellemző típusokat teremt. Azokban a részletekben, amelyekben koráról közvetlenül, mitológiai apparátus közbeiktatása nélkül szól, művét csaknem regényszerűnek és A falu jegyzőjével rokonnak érezzük.

A típusteremtés terén Arany meglepően korán igazi, nagy művészként áll előttünk. Rák Bendéről, a konzervatív nemesről rajzolt portréja, melyben hőse fiatalságát, "fejlődését" rajzolja meg, a magyar típus ábrázol ás egyik legszebb példája. Gondoljunk Bende neveltetésére, apja alakjára, a jobbágyok kizsákmányoltságára a szülői birtokon, anyja züllöttségére, a fiú taníttatására, arra, hogy Széchenyi Hitele (1830) miatt éri korai halál Bende apját, – gondoljunk Doronghyra, a nevelőre, utazására, melynek irányát elvéti, a birtok elárverezésére stb.: mindezek a komikus, de jellemző mozzanatok a reformkor kortestípusának megszületését, genezisét mutatják. Arany igen nagy valóságanyagot halmoz fel Az elveszett alkotmányban. Az ébredő város, a védegyleti gyűlés, a megyei tanácskozások, politikai harcok stb. szolgáltatják ennek a realista környezetrajznak legjobb alkalmait. Általában a közéleti, politikai típusok (Hamarfy, Koloczintos, Pörgedy stb.) rajzában válik leginkább szemléletessé Arany.

A mű komikus-eposzi eleme ott hat művészien, ahol fedi a politikai viszonyokat, vagy ahol a kor valóságát allegorizálja. A "csodálatos" mozzanatok is ilyen alkalmakkor hatnak reálisan, például, amikor Hamarfy bankói vál-{100.}tókká változnak át. Armida és Hábor mint a konzervatív, illetve liberális párt megtestesítői is, allegorikus "csodás" voltukban is politikai értelemmel bírnak, habár az ő alakjuknál szemléletesebben, kézzelfoghatóbban fejezi ki a politikai mondanivalót maguknak a pártoknak és a korteseknek rajza.

Arany bírálatának nézőpontja a népé – illetve, a népből jött, plebejusi értelmiségé, mely Széchenyihez vonzódik, elvesztette hitét a nemességben s bizalmatlanul és remény nélkül szemléli a megyei pártok torzsalkodását. Ezt a népet lépteti színre Arany a költemény elején, amikor az úrdolgáról hazatérő öreg jobbágyot rajzolja meg, aki a törvény tiltotta botokból csak vagy huszat emel görnyedt háta gerincén. A költemény végén, a "kicsiny s együgyűek" színrelépése is a nép, a plebejusi rétegek s a honoráciorok nézőpontjával azonosítja Aranyét. A költemény allegorikus befejezése, a pártok egyesülése, és Armida, illetve Hábor átalakulása Eréllyé, illetve Lelkesedéssé azt tanúsítja, hogy Arany a kivezető utat az 1844 utáni helyzetben képzelte el.

Az elveszett alkotmány antik versformája ellentétben áll tartalmának helyenkénti modern realizmusával és azokkal a részletekkel, melyek Arany közvetlen állásfoglalását tükrözik a kor sürgető politikai kérdéseihez, az adózáshoz, az iparhoz, stb. Arany a jövő felé mutat Az elveszett alkotmánnyal, s azt a kort képzeli el, amikor a kiváltságok megszűnnek. A mű eszmeisége itt már a Toldiét készíti elő:

Az aranybullák oda lesznek,

Alkotmány oda lész, oda lész az adótlan élet,

És botozás mind, mind eltűnnek idővel, e földről;

Mint eltűntek azok, kik ez elvek népei voltak.

Új fajok állnak elő, új eszmék kelnek agyunkban,

Majd megavulnak ezek, szintúgy, mint mi elavultunk,

S új tavasz éled föl, mindég más fajta virággal.

(VI, 192–199.)