Pályakezdetének fő vonásai

Karinthy Frigyes 1887. június 25-én született Budapesten. Édesapja, Karinthy József gyári tisztviselő. A család meglehetősen nehéz körülmények között élt, zilált anyagi viszonyok szorítójában. Karinthy József bohémiára hajlamos ember volt; fürge szellem, filozófiában, irodalomban járatos.

Frigyes Budapesten végezte iskoláit, az ötödik kerületi állami főreálban, illetve a Wesselényi utcai polgáriban. Érettségi után a műegyetemre iratkozik be, de vizsgáinak nyomát nem találjuk. Fiatalon, szinte gyerekfővel kezdett írni: naplót vezetett, melyet rajzokkal illusztrált; majd hosszabb műve is megjelenik: Nászutazás a föld középpontja felé címmel a Magyar Képesvilág című lapban, 1902 végén, tizenöt éves korában. Néhány zsengéjét leszámítva, rendszeresen 1906-tól publikál, számos lapban, így Az Ujságban, a Budapesti Naplóban, a Borsszem Jankó című szatirikus vicclapban, majd a háború kitörése idején a Budapesti Hirlapban.

1906 táján kerül kapcsolatba Kosztolányival; szövetségük egyetemista barátságnak indult. Karinthy, mint egyik önéletrajzi feljegyzésében olvashatjuk, Négyesy László stilisztikai szemináriumait is látogatta, önálló dolgozatként Reviczkyről szóló tanulmányát olvasta fel.

Roppant termékeny újságíró volt. Verseivel és novelláival a Nyugatban jelentkezett: a folyóiratnak haláláig munkatársa maradt, s e nagyszerű műhely első nemzedékének nagyjaihoz számított.

Első komoly sikerét az előbb lapokban közzétett, majd kötetben először 1912-ben megjelent Így írtok ti irodalmi paródiáival aratta. "Pályájának természetes indulása volt az irodalmi karikatúra. Az irodalom lehetőségei érdekelték: hogyan írnak az írók és hányféle módon lehet írni. "Paródia sorozata voltaképpen az irodalom lehetséges formáinak végigpróbálása és leleplezése" – írta róla Babits. Az Így írtok ti a pályakezdés szempontjából az irodalom iránt forduló érdeklődést jelzi. A társadalom egy bizonyos – jobbára polgári rétege – kíváncsisággal figyelte a művészeti közéletnek azt a felbolydulását, melyet a Nyugat megjelenése s új írónemzedékének feltűnése kavart. Ady feltűnése, híre még a kevésbé tájékozottakban is elültette azt az érzést, hogy itt irodalmon túli jelenségek törnek fel, s az "új, elátkozott (ráadásul nem is politikai programmal dolgozó) magyar irodalom: valószínű előfutárja {358.} Magyarország megkésett, de most már nemsokáig halasztható, szociális átalakulásának" (Ady).

Az irodalomnak ez a közérzet adott új és eddig nem ismert fontosságot – harc folyt a betűk világán belül, egy konzervatív és megújhodást áhító áramlat között. Az Így írtok ti jelentősége és sikerének titka: hogy az érdeklődés tárgyát, az irodalmat meghitt közelségbe hozta, mint létező s fontos jelenséget tárgyalta, stíluskérdéseket állított középpontba.

A stílus pedig áruló jel volt abban az irodalmi közéletben, mely – Ady szavával – nem csupán politikai programmal dolgozott. Sokak számára ez volt a látható és tetten érhető különbség a konzervativizmus és az új között.

Az irodalom mint téma: felfedezés és állásfoglalás volt. S amellett, mint Babits megfigyelte, lehetőséget adott egy fiatal írónak műfajok és stílusok próbájára is. Karinthy élményvilága nem volt elsődlegesen valóságihletű: gondolat-rendszerek, filozófiák, a logikum segítségével kikövetkeztetett helyzetek termékenyítették meg fantáziáját. "Az egész jelenségben volt valami elvont és kísérletszerű" – állapította meg írói természetéről Kardos László. "Munkásságára jellemző ... valami matematikai egyetemesség és a környező tapasztalati világtól függetlenedni törekvő filozóf humanitás, de ami legmélyebb írói izgalmainak, szemléleti vívódásainak a mélyén, szelleme termékeny magjában lappang, az éppenséggel arra a társadalomtörténeti pillanatra vall, amely a Karinthy-művek szülőágya volt."

A társadalomtörténeti pillanat Karinthy számára a Nyugat mozgalmával egyidőben jelentkező s annak részeként is kibomló intellektuális megújhodás volt. A gondolat és a gondolkodás becse növekedett meg: és a logika, a természettudomány helyet követelt a szépirodalmon belül is. A Nyugat mozgalom szellemi vezetői, bármily aforisztikusan gondolkodtak: nagy szenvedéllyel művelték a filozófiát. S talán az sem véletlen, hogy a polgári gondolkodás épp aforisztikusan, impresszionista módra jelentkezett Osvátnál, Ignotusnál. Ez egyszerre mutatja a radikalizálódó polgárság gondolati igényét – s ugyanakkor azt is, hogy ez a gondolkodás nem tud és nem is akar rendszerre épülni, vagyis a világ jelenségeit teljes következetességgel nem akarja végiggondolni. A magyar polgári filozófia némiképp műkedvelő jellegében, továbbá szövetkezésében az újságírással s aforisztikus stílusában a lázadó polgárság intellektuális igénye s következetlensége egyszerre jelenik meg.

Karinthy munkásságának ifjúkori szakaszában jobbára az egészséges gondolatiságra törekvés jelenik meg: ő az, aki a tudomány és az intellektualitás felé tágítja a magyar prózát. Feltűnésének második jelentősége tehát ez: nyelve, humora, szelleme egy elkésett "polgári" racionalizmus képviselőjévé avatja, helyét a Nyugat táborán belül ez a sajátos arc s makacs igény jelöli ki.

1912-ben, az Így írtok ti évében már két novellás kötete, egy apró szösszeneteket tartalmazó cikkgyűjteménye s egy csokorra való humoreszkje jelenik meg (Esik a hó, Ballada a néma férfiakról, Együgyű lexikon, Görbe tükör); a kötetek között mintha műfajt is váltana, s egyetlen esztendő összefoglaló termésében jelezné, milyen sokirányú és gazdag, változatos és többrétű lesz a pályája.

Karinthy az első, igazi humorista a huszadik század magyar irodalmában – ez feltűnésének harmadik jelentősége. S abban az értelemben, hogy számára {359.} a humor látásmód, alapállás, szemlélet: a groteszk minden munkájában jelen van.

A humoreszkek népszerűségét, a paródiák kelendőségét a századvég készítette elő. Megannyi író kirándult a humor birodalmába – s volt, akinél már jelentős helyet is foglalt el az életműben, így Ambrus Zoltánnál, Heltainál, a fiatal, kortársnak számítható Molnár Ferencnél. Náluk azonban a humoreszk – bármennyit írtak is és bármilyen minőségben – egyetlen szólam maradt a sok közül. Karinthy – már az első Görbe tükör megjelenése idején – a gondolat kifejező eszközévé emelte a humort; irodalmi rangot adott ennek a szemléletmódnak. Jelentkezése megváltoztatta azt a paradox helyzetet, hogy kiváló íróinknál a humor művelése maradt a periférián, s csak a jelentékteleneknél kerülhetett az életmű középpontjába (pl. Lovászy Károlynál).