Erkölcsrajz első regényeiben

Első kisregénye, a Viszontlátásra drága (1917) teljes értékű remekmű. Egy lengyel lány sorsán, hányódtatásain, nőisége fokozatos eltékozolódásának történetében a háború züllesztő hatásáról vall a regény. "Nincs benne semmi politika – írja Schöpflin a regényről – sem pacifizmus, sem militarizmus, az író sohasem szól bele bírálataival, nem is érezteti véleményét a dolgokról, de a végső érzés, ami elolvasása után marad: az emberiség pusztulása a háborúban." Az eltékozolt szenvedély problémája foglalkoztatja ebben a regényben, ahogy később is minden jelentős műve egy-egy izgatóan fontos erkölcsi kérdés körül szövődik. De végképp nem dogmatikus, tételes moralista, inkább az élet valósága felől közeledik erkölcsi problémákhoz. Egy szerelemre már megérett, forró vallomásokra vágyó lány a hőse a regénynek, aki a háborús hányódtatások során egy kicsit megbízhatatlan, léha és romantikus orosz tisztnek lesz titkos szeretője. A fronthelyzet alakulásával a tisztnek végül tovább kell mennie, és néhány bánatos, gyöngéd szóval magára hagyja a lányt: viszontlátásra drága. Új csapatok jönnek, új férfiak környékezik meg a nőt, az oroszok után osztrák katonák költöznek a helységbe, és a regény hősnője, aki csak szeretkezésekben részesült, de egész lényét átható szerelmet senkitől sem kapott, egyre gyorsulóbb ütemben, egyre olcsóbb kacérsággal adja magát az egyre felületesebb viszonyoknak. Erkölcsi zavara mind jobban elmélyül, igénytelensége egyre mélyebb lesz. Az egyre üresebb kapcsolatok szintjéről az orosz tiszttel való viszonya már szinte felmagasztosul.

{393.} Tersánszky első regénye kitűnő lélekábrázoló módszerének, művészi arányérzékének is nagyszerű bizonysága. A nő egyre felszínesebbé váló emberi-szerelmi kapcsolatainak degradálódását kitűnően jelzi az író azzal is, hogy a futó viszonyokba bonyolódó nő partnereit egyre vázlatosabban ábrázolja, az egyre elmosódottabban felvetődő arcok és figurák rajzában alakteremtő és figurareprodukáló erejének kifogyhatatlan gazdagságát bizonyítva. Az egész regény tömör és mélyenjáró monológ: a hősnő egyetlen, naplószerű levele barátnőjéhez. Feltehetően Kaffka Margit módszerének bátorító hatása is érvényesül ebben a technikában.

Még 1913-ban jelent meg a Nyugatban Tersánszky Ruszka Gyuriék karácsonya című erőteljes, intenzív hatású novellája. Ez volt az első olyan írása, amely teljesen új témavilág jelentkezését ígérte nemcsak Tersánszky művészetében, hanem az egész magyar prózairodalomban. Egy részeges, zilált életű házaspár karácsonyestjét mutatja be ez az elbeszélés, alkoholmámorba és vad civakodásba torzult ünnepi kiruccanásukat. Ebben a novellában tűnik fel először Kakuk Marci figurája és az egész elbeszélés légköre már a későbbi kitűnő Két zöld ász és a Kakuk Marci-könyvek hangulatát ígéri. Züllött, esett emberekről mások is írtak már a magyar irodalomban Tersánszky előtt, de ilyen mélyreható átéléssel senki sem tudta kifejezni a szenvedélyük rabságában hányódó emberek reménytelen tehetetlenségét, tétovaságát. Az efféle figuráknak remek rajzát adta a tízes évek közepe táján Cholnoky László is, de ő egyben szinte mitologikus arányú hősökké növelte vergődő alkoholistáit, és az ő alakjaiban már patalógiába fordult a figurák szenvedélye. Tersánszky szétzüllő, alkoholista és hamiskártyás hőseiben végig az átlagember középszerűségét érezzük.

A Két zöld ász, (1922) amelynek alcíme; Buzikán Mátyás, a hamiskártyás emlékiratai, mint társadalomrajz és lélektani regény egyaránt nagyszerű alkotás. Ennek is egy félbenmaradt entellektüel a hőse, aki egyre mélyebbre kerül, egyre jobban elmerül a bizonytalanság, a tétovaság, a morális megbízhatatlanság örvényébe. Egy irodalmunkban eddig ismeretlen alvilág tárul fel regényéből az olvasó szeme előtt. Krúdy elbeszéléseiben romantikus színben fénylenek még a nagy kártyacsaták és a legsúlyosabb morális bukásoknak is van valami lovagias tartásuk és látszatuk. Tersánszky sokkal mélyebbre vezet bennünket, éspedig nemcsak a társadalmi rétegeződés szintjei szerint: ő magával a démonikus szenvedéllyel szembesíti az olvasót – a játékszenvedéllyel azonosult pusztulással. Ábrázolása azért meggyőző, mert a szenvedély démoniságát éppen nem démoni voltában ragadja meg. Rendkívül érdekes, színes és reálisan megírt eseménysorokon át tárja elénk a pusztító szenvedély egész természetrajzát. Amit Jókai vagy Krúdy romantikája csak megéreztetni tudott, azt Tersánszky lépésről-lépésre kinyomozza: miként növekszik pusztulássá egy akaratgyenge, esendő emberben az áldozatok és a munka nélkül való pénzszerzés szenvedélye.