{525.} Elvi viták az irodalomban

A Kassák-, illetve a Komját-csoport – a polgári forradalom napjaiban vallott – elvi álláspontjának különbözőségéből természetszerűleg következik, hogy egymással ellentétesen foglalnak állást az író és a párt viszonyának a kérdésében, valamint a párt szerepének megítélésében a proletárforradalom győzelme után. Komjáték a párt soraiban akarnak küzdeni, Kassákék ezt viszont most is helytelenítik, az irodalmi szabadság leszűkítésének tartják, s a proletárforradalom győzelme után szinte csak a gazdasági feladatok megszervezésében és a reakció feltámadási kísérleteinek letörésében látják a kommunista párt feladatát és létjogosultságát, – Komjáték viszont az élet minden vonatkozásának újjáteremtőjét, az ember belső felszabadításának eszközét is benne látják. A két csoport közötti nézeteltérés a "gyakorlat tüzében" természetszerűleg elmélyül: Kassákék téves álláspontja és irodalmi gyakorlata körül szélesen gyűrűző vita kerekedik, amelybe a Tanácsköztársaság vezető politikusa, Kun Béla is bekapcsolódik azáltal, hogy az országos pártkongresszus ülésén tartott egyik beszédében "a burzsoá dekadencia termékének" nevezi a Ma irodalmát. Kassák Kun Bélához intézett nyílt levelében (Levél Kun Bélához a művészet nevében) utasítja vissza a burzsoá dekadencia vádját. Jogosan hivatkozik az aktivista írócsoport olyan politikai érdemeire, mint az antimilitarista mozgalom írói támogatása, s különösen a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlesztésében vállalt tevékenysége. Ám ugyanakkor azt a korábbi elméletét is megismétli, hogy "minden pártpolitikán, nemzeti és faji ideológián túl a soha be nem érhető végcél felé indítottuk el harcunkat az emberért", vagyis a Tanácsköztársaság idején továbbra is fenntartja a lenini pártosság eszméjével szemben elfoglalt álláspontját.

A Tanácsköztársaság művelődéspolitikája megteremtette a különböző irodalmi irányzatok együttélésének lehetőségét. A vita az aktivisták körül azért éleződött ki és kapott különös hangsúlyt, mert gyakran kizárólagosan saját irányzatukat nevezték kommunista irodalomnak, ez pedig szükségszerűen azzal járt, hogy a lenini pártosság eszméjét valló írók – s olykor politikusok – határozottan szembeforduljanak a nézeteikben és írói gyakorlatukban megbújó antimarxista elemekkel. A Kassák-csoport írói közül néhányan a későbbi esztendők során a kommunista világmozgalomhoz csatlakoztak – mint például Barta Sándor vagy Kahána Mózes. Magának Kassák Lajosnak és a nézeteiket revideálni nem tudó íróknak, valamint a kommunista íróknak nézeteltérése azonban egyre mélyült a Tanácsköztársaság tragikus bukása után, s az ellenforradalmi idők hajszoltságában egymással szembenálló irányzatokká alakult. A későbbi évek vitáinak eszmei gyökerét a Tanácsköztársaság idején vallott ellentétes nézeteikben lelhetjük meg.

A Kassák és a Ma körül kialakuló vitát tovább bonyolította az a korábbi, már a Tanácsköztársaság első heteiben meginduló sajtóvita, amelynek során egyes szociáldemokrata írók az irodalom ürügyén politikai támadást indítottak a művelődéspolitika kommunista irányítása ellen, s ezt az akciót ennélfogva a Kassák-csoport "formalizmusa" elleni támadásnak tüntették fel. Kéri Pál és Göndör Ferenc fogalmazta meg a Lukács György, Balázs Béla, Kassák Lajos és Mácza János ellen írt támadássorozatot, de a támadók mögött Weltner Jakab és más szociáldemokrata vezérek álltak. Azzal rágalmazták Lukácsékat, {526.} hogy "hivatalos irodalomnak" kiáltották ki az aktivisták csoportját, azt követelték, hogy a kommunista vezetők – Lukács György és Balázs Béla – adják át a kulturális politika irányítását "kipróbált szocialista kezekbe", azaz nekik. Rövid sajtóharc bontakozott ki a Népszava és a Vörös Ujság között, amely a kommunista vonal győzelmével végződött; az egyesült párt vezetősége Lukács György mellett foglalt állást, és néhány hétre betiltották a támadást megindító Az Embert, Göndör Ferenc folyóiratát. Ennek a vitának jelentősége volt a forradalmi szocialista irodalom további fejlődése szempontjából is, mert leleplezte az irodalmi szociáldemokratizmus helytelen elvi vonalát és káros gyakorlatát a proletárdiktatúra körülményei között, s az elvi tisztázásnak ez a folyamata lehetővé tette a munkásosztályhoz hű szociáldemokrata írók nézeteinek tisztázását és közeledését a forradalmi szocialista irodalomhoz. Ugyanakkor – a későbbiek során – a vita annyiban nehezítette az aktivisták és Kun Béla közötti nézeteltérés teljes elvi tisztázását, hogy Kun Béla elítélő megjegyzése után Göndör Ferenc és elvbarátai megújuló erővel indítottak igazságtalan, a formalista mozzanatokat gúnyosan túlhangsúlyozó támadásokat Az Ember és a Színházi Élet hasábjain a Ma írói ellen, ami az amúgy is nehéz helyzetet még jobban elmérgesítette.