Pogány József (1886 Budapest – 1939 Szovjetunió)
Középiskolai tanár volt, majd csatlakozott a Szociáldemokrata Párthoz és a Népszava munkatársa lett. Széles látókörű, harcos tollú publicista és irodalomkritikus volt, akit kettős célkitűzés vezetett munkásságában: a történelmi materializmus módszerével vizsgálta az irodalom jelenségeit, másrészt tárgyi ismereteket és értékelő iránymutatást kívánt adni olvasmányos, népszerű megfogalmazásban a munkások kezébe. E célt kívánta elérni a Világkönyvtár sorozat megindításával, s kötetei elé írt bevezető esszéiben (Stendhal, Balzac, Ibsen, Anatole France, Swift, Dumas, Darwin, Wagner stb.), hogy a tudomány és művészet nagy alkotásai is gazdagítsák, vezetésre éretté neveljék a magyar proletariátust. Írásaiban gondosan számba veszi, mi az, amit a szocialista világszemlélet mint hagyományt átvállalhat a haladó irodalom és gondolkodás nagy mestereitől (Martinovics és a magyar intellektuel-forradalom, Arany János politikai nézetei, Petőfi és a szocializmus). Jelentős érdeme, hogy állást foglalt Ady és az általa vezetett irodalmi forradalom mellett. Bár vannak tévedései, "balos" túlzásai is – így Mikszáth Kálmán és Kiss József megítélésénél, vagy a Nyugattal szembeni egyoldalú álláspontjában – ezek gyökerei többnyire a korabeli szociáldemokrata irodalomszemlélet erősen vulgarizáló tendenciájára vezethetők vissza. Drámaírással is próbálkozott (Napoleon). Pogány József 1919-ben kommunista lett; a Tanácsköztársaság idején hadügyi, majd közoktatásügyi népbiztos volt. A forradalom bukása után hosszú éveken át a Kommunista Internacionálé munkatársaként tevékenykedett a Szovjetunióban és Amerikában.