{94.} "Még egyszer" (1903)

Négy nagyváradi évében összesen hat olyan verset írt, amelyet az Új versekbe is felvételre érdemesített. Tudatosan látta, hogy a magyar líra hagyományos kifejező eszközei nem alkalmasak a benne sarjadó új mondanivaló s a századelő bonyolult világának a megszólaltatására. Első debreceni éveiben és Zilahon az uralkodó világnézet hatott rá, ezért nem érezte a régi művészi formák béklyóját, s ezért írta oly gyanútlan biztonsággal és nagy számmal a Versek kötetének darabjait. Nagyváradi éveiben feltűnően elapadt költői termése. A Váradon született verseit összefogó kötete, a Még egyszer alig teszi ki felét a Debrecenben megjelent Verseknek. Ezekre az évekre, mint teljes költői elnémulásra emlékszik majd vissza. A mégis megszületett versek egy része azonban már a szimbolizmus hatásáról tanúskodik. Ady előbb csak megsejtette, új világnézetének kialakulása után pedig már világosan látta, hogy a hagyományos költői kifejezési formákban nem lehet korszerűnek lenni. Az Arany örökségén élősködő epigonköltészet ma már gügyögésnek hat Ady korai sejtelmes hangú és formájú lírája mellett.

Ady itthoni útkeresését megkönnyítette, hogy ezekben az években már magyarul is tájékozódhatott a múlt század második felének francia költői törekvéseiről. Szini Gyula, Ady későbbi jó barátja, a Magyar Géniuszban A dekadensek című tanulmányában mutatta be őket (1903). Váradi környezetében ott volt akkori legjobb barátja, Biró Lajos, aki már Párizst is megjárta, s aki talán a legerősebb hatással volt az útkereső Adyra. A tájékozott Biró egyszerre közvetíthette az újabb francia irodalmi és a nyugati szociológiai törekvéseket. Mindez Bródy, Thury igazát erősítette Adyban. A váradi években még Kiss József volt Ady szemében a legnagyobb élő magyar költő. Ez önéletrajzi megjegyzése ellenére is igaz. A már Váradon sarjadó lírai lehetőségek ormáról viszont joggal kicsinyelte le a Kiss József-i poézist.

Szini cikkét alig lehet kellőképpen felbecsülni Ady költői pályája alakulása szempontjából. Ebből a cikkből ismerte meg Ady Verlaine zenei inspiráltságú költészettanát. Ady is vallott erről a hatásról a Nyugatban: "Szini Gyula ráadásul még Rimbaud híres, magánhangzós versét is lefordította. S azután kioktatván, fölbátorítván a rímelő és kurta sorú magyar lírikusokat, írta ő saját líráját" (Szini Gyula, 1909). Alig egy félév múlva már megjelent a váradi korszak legnagyobb szimbolista verse, A lápon. Előző versei, Az én menyasszonyom, A Krisztusok mártírja nietzschei hangot ütöttek meg, hiszen Baudelaire-t akkor talán csak hallomásból ismerte, de ez már igazi szimbolista vers. Ady szimbolizmusa születésének előzményeként Földessy Gyula Komjáthy Jenőt is említi. Vajda, Komjáthy kezdeményei után a magyar líra fejlődésében csak a szimbolizmus lehetett a következő lépés. Illyés Gyula írta találóan Ady és a a francia líra kapcsolatáról. " ... még a valóságosan Párizsban élő Ady is a fülével csak Magyarországon át hallott". A Szini-cikk hiteles tanúsága éppen az: Baudelaire-en kívül Adyra igazán felszabadító hatással Verlaine volt.

A Még egyszer Adyja már világosan látja, micsoda ellentét feszül korai publicisztikájának érett hangja s lírájának elvontsága között. Versek sorában panaszolja ezt: A lápon (Új versekbeli címe: Vizió a lápon), Misztérium, Éjimádó. Ilyen sorok beszélnek a váradi Adyról:

{95.} Vagyok fény-ember ködbe bujva,

Vagyok veszteglő akarat,

Vagyok a láplakók csodája,

Ki fényre termett s itt marad.

Ez a korai nagy vers egészében azt árulja el, hogy a mindig valóságtól ihletett Ady élményei közül ekkor még hiányzott a párizsi út s még inkább a hazai s a világ forradalmasodás látványa. A versben ezért az Ibsent, Nietzschét olvasó, a kor morálját mélyen átélő Ady szól. A lápont kivéve nemcsak magyar gondjairól, de a kor morális válságáról sem tud még versben elmélyülten beszélni. Az Áldomás is csak azt bizonyítja, hogy Messiás-élményét ekkor még nem tudja mélyebb jelentéssel megtölteni. Viszont új hangulatok visszaadására érdekes kísérlete a rímtelen Lótusz.