Második párizsi út. Publicisztika

Az Új versekkel a felkészülés kora zárult le Ady pályáján. Az ezt követő évek a megvalósulást, a kiteljesedést hozták meg. Saját nyelvén beszélő nagy költő már Ady. Művészi útjának ezt a most már élete végéig tartó periódusát a Nyugat megindulásáig bonthatjuk külön korszakra. Az 1906–1907-es évek jellemző vonása, hogy az új irodalom még nem szerveződött táborba, Ady egyedül küzd. S ha lírájában még nem is, publicisztikájában már a várva-várt forradalom hírnöke.

Erre az időre esik leghosszabb nyugati útja; 1906 júniusától 1907 júniusáig élt a Budapesti Napló tudósítójaként Párizsban. 1907 végére aztán a darabont múltú Budapesti Napló csaknem elveszti egész közönségét, s Ady legközelebbi emberei, Vészi, Kabos, Biró megválnak a laptól. Ettől kezdve Ady helyzete is teljesen bizonytalanná vált, s nem sokkal később ő is újság nélkül maradt.

A második párizsi útra már a nagy politikai iskolán átment költő utazott. Ezért már nyíltabb szemmel nézi a valóban előremutató franciaországi eseményeket. "Áldott lelki barikáddá" most válik életében Párizs. Nagy élménye Anatole France cikkeinek, beszédeinek 1906-ban megjelent gyűjteménye, a Vers les Temps meilleurs. Benne azt az embert látta Ady, aki a kor nagy művészbuktatóit kikerülve a közéleti cselekvést választotta s eljutott a szocializmusig (Anatole France vallása, BN 1906). France történelem-értésében segíthette, s gondolkozásában a szocializmushoz közelíthette Adyt. France bátorításán megerősödött történelmi látása magyarázza, hogy általában a hagyomány jelentőségét felismerte (La Barre – Dózsa György, 1906). Nálunk Ady veszi észre elsőnek az új társadalomban élő két kultúrát, a vezető rétegek s a dolgozó osztályok más-más kulturális örökségét. Ady szenvedélyesen a népi, az osztályharcos hagyományokat vállalta. Párizsban fogamzanak meg későbbi Dózsa-versei, s a bátorító párizsi légkör is segítette az 1907-es év legnagyobb publicisztikus eseménye, a Válasz Tóth Bélának (BN 1907) megszületését. Ebben zúgott fel a magára lelt, a forradalmi demokrata világnézetét megtalált művész hangja a legtisztábban: "Hiszem és vallom, hogy a forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarországon. Itt van már a csodálatos, áldott vihar az ő hírnökeivel, szent sirályaival. Társadalomban, politikában még csak a nyugtalanság sikoltoz. De irodalomban, művészetben, tudományban már itt van a villámtüzes bizonyosság." Az új irodalom első nagy vitája ez a figyelni kezdő konzervatív táborral. A költő meg is vallja, hogy nem az őt ért támadásért szállt vitába, – Tóth Béla érthetetlennek bélyegezte verseit, a vád ettől kezdve szerepel a konzervatív publicisztikában: – Adyt a jövendő féltése ösztökélte. Felismerte, hogy az új irodalom, az új művészet az új Magyarország lelke lesz: nem más, mint a születőben levő ország előörse. Ezt a gondolatot erősítik olyan cikkei, mint A hazaszeretet reformja, Mágnások, A nagy ellenség, Levél az arisztokráciáról (BN 1906), Legyen világosság, A szabad gondolat pápája, Jean Allemane könyve, (BN 1907). Természetesen folytatódik ez a vonulat Párizsból hazatérve itthoni cikkeiben is: Mit leltek Knézen? A történelmi pellagra, Pusztaszeren, A fekete lobogó, Éljen a vármegye, Darányi és a történelmi fák (BN 1907).

{107.} 1907-ben írta híres bírálatát Kosztolányi első kötetéről, a Négy fal közöttről is. Párizsból küldte haza ezt a cikkét (BN 1907). Kosztolányi lírájával szemben az a legnagyobb kifogása, hogy "emberi dokumentumokat" nem találni benne. "Irodalmi író", "abszolút költő", mondja róla, s ez az erős társadalmi elkötelezettségű Ady szájából nem hangozhatott éppen dicséretként. Ady kritikája nagy vallomás az "életes" irodalom igénye, annak esztétikája mellett. Mindezek egyben Ady saját költői elvei. De Ady azt is tudta, hogy a kortárs magyar kultúrában missziót teljesítenek a Kosztolányi-típusú költők: a polgári líra vívmányait oltják a kortárs magyar költészetbe.