Újra Budapesten

A háború kitörésekor, 1941 júniusától megszűnt az Új Hang, s Gábor mint a háborús sajtóközpont munkatársa dolgozik. 1945 áprilisában hazatér Magyarországra, s elsősorban mint újságíró fejt ki nagyhatású munkásságot. Több {278.} demokratikus és kommunista lapban dolgozik. Az igazi "műhelye" azonban az első demokratikus szellemű fővárosi lap, a Szabadság volt, valamint az általa alapított szatirikus hetilap, a Ludas Matyi. Első írásával, amellyel ismét idehaza jelentkezett, igazmondásra figyelmeztetett. "Igen, kollégáim – írta –, szabadság, szabadság, de azért ezt mégse szabad. Ha Németország még nem kapitulált, akkor nem szabad azt írni, hogy kapitulált. Még akkor sem, ha kapitulálni fog ... Nem igazat írni már a francia forradalomban sem illett. A citoyent azt különböztette meg a burzsoától, hogy nem csinált a szabadságból üzletet. Mi se csinálunk kollégáim, még jó üzletet se. Tessék elhinni ezt az avas igazságot: az ügynek kell jónak lennie, nem az üzletnek." A publicista Gábor Andor rendkívül sokat tett azért, életének utolsó éveiben is, hogy a széles közvéleményben tudatosítsa a fasiszta fertőzés veszedelmét, s hogy demokratikus és szocialista közgondolkodásra neveljen.

Szépírói tevékenysége ebben az időben aránylag már szűkkörű. A könyvpiacon régi könyvei jelennek meg: a Doktor Senki, az Így kezdődött, Versei és a Bécsi levelek. Időnként egy-egy polémikus cikkel vagy pedig a haladó, szocialista irodalom törekvéseit egyengető kritikával jelentkezik, többek között Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Déry Tibor, Sándor Kálmán munkáit méltatja. Öregkori költészetének fő jellemvonása a komoly pátosz, a felszabadulás, a hazatérés és az újjáépítés örömét-gondját megszólaltató emelkedett hang. Érdekesek és költőiek a lírai iróniájának hangját megszólaltató "őszikék": ezek az Arany János-ian rezignált és epés kis lírai humoreszkek. Bennük egy harcban meghiggadt s megfáradt öregember bölcsessége – s keserűsége is tükröződik.

E keserűség okai különben jórészt tárgyi természetűek, Gábor alig kapja meg mint író a részére kijáró közéleti és irodalmi megbecsülést. Sőt, 1950-től, a személyi kultusz légkörében már szorongás is telíti, egyre kevesebbet dolgozik. 1953. január 17-én hal meg; halála után Kossuth-díjjal tüntetik ki, s megkezdődik összegyűjtött műveinek kiadása is.

E művekből ma már tisztán bontakozik ki előttünk írói arculata, világosan látható legújabb irodalmunkban betöltött helye, szerepe. Egyike ő a magyar irodalom legsokoldalúbb tehetségeinek, aki szinte minden műfajban széleskörű hatást volt képes kiváltani. Munkássága első két évtizedében haladó polgári irodalmunknak jeles munkása, a későbbiekben pedig szocialista irodalmunk egyik úttörője, nemzetközi jelentőségű alakja. Művészetének esztétikai sajátosságai alapján nagyrabecsüljük költészetét, különösen bécsi korszakának klasszikussá vált darabjait, s a magyar irodalom legnagyobb publicistái között tartjuk számon. Legegyénibb kvalitásai alapján azonban elsősorban humoristának és szatirikusnak tekinthetjük, valamennyi általa művelt műfajban ez a jellemvonása domborodik ki, ez biztosít számára megkülönböztetett helyet 20. századi irodalmunk oly gazdag galériájában.