Avantgardista lázadás

Az első magyar kommunista költő és az első hazai kommunista irodalmi folyóirat alapítója. Költői fejlődése az avantgardista lázadáson át forradalmi szocialistává növő költő egyik jellegzetes példája. Életművét felmérni, megérteni lehetetlen harcos embersége, politikái arculata számbavétele nélkül, hiszen költői tehetségét tudatosan állította a forradalmi munkásmozgalom szolgálatába; emberi magatartása és költői célkitűzése teljes egységet alkot.

Már gyermekkori élményei a szegényes szülői házban, a zsellérgyerekek között töltött évek a letenyei iskola padjaiban, s különösen az ott átélt aratósztrájk – költészete későbbi tanúsága szerint – a nincstelenekkel való azonosulást ültették el lelkében. Első olvasmányélményei is – Petőfi versei és a francia forradalom története – a lázadás szellemét erősítették benne. Fiuméban a nemzetközi nagyváros kavargó világa, édesanyja erősen hazafias nevelése után, a sokféle népek együttes életére irányította tekintetét. Tizenhat éves, amikor Budapestre kerül s a Barcsay utcai gimnáziumban folytatja középiskolai tanulmányait. Az érettségire készülődő diákot itt érik a modern magyar irodalom hatásai: Márton bátyja s diáktársai Ady verseit szavalják s hosszasan vitatkoznak a Nyugat egyes számain. Ugyancsak bátyja révén kapja az első politikai benyomásokat is; társaságában ismerkedik meg a Galilei-kör néhány diáktagjával, az ő társadalmi kérdéseket feszegető vitáikat hallgatja.

Mindezek a meghatározó élmények ott munkálnak majd későbbi költészete mélyén, tizennyolcéves korában írt első verseiben azonban – melyek közül az Élet-unalom című, elsőnek megjelent verse (Renaissance, 1910) jellemzi legérettebben az indulás időszakának hangvételét – inkább csak a modern impresszionista líra élettől fáradt, csüggeteg hangulatának átvétele, "átszenvedése" érződik. De a fájdalmas-keserű költemények a korabeli dekadens költészet hatásán túl a világban helyét nem lelő ifjú útkereső kiforratlanságáról is vallanak. Életét nemcsak a "fájdalom-pára a lét üvegén" könnyedén borús képével fejezi ki; kitörésre vágyó elégedetlenségét tükrözi a világhoz forduló – s verseiben többszörösen visszatérő – elkeseredett kiáltása is: "Ki tart meg engem, ó ki tart meg engem?". Második megjelent verse, már 1913 tavaszán, a Dózsa-tér (amely miatt elkobozták a Népszava 1913. március 9-i számát) ezt a lázongó – s az újabb fiumei évek erjesztő élményeivel megtetézett – elégedetlenséget önti formába. Az erős Ady-hatást mutató vers a {281.} Dózsa-szimbólum átvételén túl a politikus-költői magatartás vállalását is jelzi, bár igaz, az ifjú költő szemlélete, még korántsem kialakult; forradalmi indulatú képeit – miként Király István rámutat – "később illesztette csak versébe a már tudatosan forradalmár költő".

Igazi költői indulása az első világháború éveire esik, amikor Kassák Lajos avantgardista folyóirataiba (A Tett, Ma) írja verseit az expresszionizmus (s részben a futurizmus) hazai áthonosítóinak költői csoportjához csatlakozva; esztendőkig körükben leli meg azt a sajátjával rokon lázadó s formakereső közeget, amelyben egyénisége kibontakozhatik. Korábbi verseinek indulatos szókitörései, szokatlan, zilált képei, keményen koppanó arasznyi mondatai itt egy új, sajátos költői nyelv és stílus kialakító formajegyeivé válnak. (Kiáltás, A nehezült, Beszélgetés egy fiúval). A világi nyomorúság láttán kifakadó fájdalma most a háború szörnyűségeit átélve felfokozódik, de egyre konkrétabbá, okaiban érzékelhetőbbé is válik verseiben. A háború réme kozmikussá nagyítva a föld, a világmindenség bomlásának víziójaként jelenik meg költészetében, ám a pusztulás képei mellett fokozatosan felerősödik – sokszor szintén víziókba vetítve – a számonkérés indulata is (Hová illant ...?, Siratás). Más verseiben éppen ellenkezőleg, szinte a groteszkségig kicsinyítve fejezi ki keserves-ironikus hangon a "halál elé ijedt" emberek tragédiáját (Menetszázad, Eltűntek). Ebben a formában íródott legjelentősebb háborúellenes költeménye, a Sorozás is. A kicsiség, a személytelenség köpenyébe burkolva jellemzi itt a költő a háborús "hősöket", de a groteszk külszín mögött mély, kibékíthetetlen ellentéteket tár fel, amikor a tömör, kétsoros szakaszok neveket jelentő, felkiáltójeles első sorára – mely úgy koppan, mintha a sorozóbiztos szólítaná az embereket – a maga ellentmondásával lecsap a sorsokat eldöntő második sor:

Csudarendes Péter!

Jó lesz limnek-lomnak.

Nyomnélküli Gáspár!

Jó lesz keréknyomnak.

Imádságos Mihály!

Rossebnek a szájon.

– s így tovább, éppen e groteszkségével fejezi ki a megrázó igazságot, hogy a háborúban saját érdekük, emberi mivoltuk ellen használják fel az úri osztályok a katonaruhába kényszerített kisembereket. A szakaszokban feszülő ellentét sorozatos ismétlődése, s a súlyos gondolati tartalmat hordozó vers szándékoltan egyszerű, könnyed ritmusa még inkább fokozza e szenvedélyes tiltakozás hatását.

Komját világszemléletének alakulását egyfelől az avantgardista lázadás anarchisztikus eszméi befolyásolták, másrészt az a körülmény, hogy a Tudor Akkumulátorgyárban közvetlen kapcsolatba került munkásokkal, s a Gyárközi Bizottság tevékeny tagjaként gyakorlatilag is résztvett az illegális antimilitarista mozgalomban. Lázadása ennek következtében mindinkább a kiút keresésével nőtt egybe; vállalta a háborúellenes cselekvés – az értelmes {282.} halál – kockázatát (Egyszerű szavak egy halálraítélthez). Első verseskötete – 1917 őszén – a Kiáltás, amely a háborús évek költői termését fogja egybe, már nyitóversében a néptömegekkel való azonosulás ars poeticáját fogalmazza meg:

Tömegek torka torkollik az enyémbe.

Tömegek ina rándul a moccanásomban.

Az ő bőrük pórusa tátog a bőrömön.

E kötet a futurista-expresszionista költészet erős hatását mutatja, a kötött formák felbontását, a képes beszédre, s szabad asszociációkra építő verselés egyenetlenül sikerült kísérletét. Programosan is a formabontást vallja e versek létrehozásakor Komját: "A ma sokrétű író-embere nem folyathatja magát régszántott barázdákba, s kell, hogy minden hagyományt minden drasztikummal törjön szét" – írja Hungaricus könyve bírálatában (A Tett, 1916. V. 6.). De bár az avantgardista költők –s mindenekelőtt Kassák – hatását hordozza, Komját első kötete önálló költői stílust mutat. Míg például Kassák sajátos szabadverseiben a világról kapott összbenyomását foglalja egységbe, s lírájájára az élettel teli pátosz hömpölygése, a versek sodró belső ritmusa jellemző, Komját inkább szuggesztivitásra törekszik: eszméi erejét akarja szertesugározni lírája indulati hevével. Verseiben nagy a koncentráltság, tömör verssorai energikus kiáltásoknak hatnak, amelyeket a vers végén kicsattanó végkonzekvencia fog egységbe. Az avantgardista lázadásból forradalmi mondanivalója és célja emeli ki igazán. "Változást bőg a táj. | Törik a rend a nyugalom mögén" – sejtetik az érlelődő forradalom közeledtét a Táj vihar előtt súlyosan koppanó, tömör sorai. "Ember-merőség! | Legszebb értelem!" – vallja Adler Frigyeshez írt versében. S 1917 novemberében, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására – amikor szétválik az anarchista lázadás s a Lenin útmutatását követni akaró forradalmi tettvágy – György Mátyással, Lengyel Józseffel és Révai Józseffel együtt kiválik a Mából és Kilencszáztizenhét címen társaival új irodalmi folyóirat megindítását tervezi.

Komját Aladár vállalta a szocialista forradalom előkészítését, de forradalmi versei a tervezett lapindítás megakadályozása miatt csak kéziratban terjedhettek, s majd a polgári demokratikus forradalom idején az 1918. Szabadulás című antológiában, valamint az Internationale című folyóirat hasábjain jelennek meg nyomtatásban. "Csak egyszer egybe | Minden tört zihálást!!" – fordul a forradalmat akaró, de tétován várakozó néptömegekhez, hogy saját erejük felmutatásával serkentse tettre őket (Erősek tétovája). Ugyanez a magasztos cél fűti az "őszirózsás forradalom" győzelmét köszöntő Szabadulás robosztusan felszakadó sorait, melyekben nagy erővel tiltakozik a háború előtti állapotok visszacsempészése ellen. E verse azt az eszmét fogalmazza meg, hogy az emberiség felzúdulása a háborúkat létrehozó rend ellen törvényszerűen hordozza méhében a forradalmat. Legplasztikusabban Mindenkihez című verse önti formába a pillanatot, amikor a történelem sodrása a forradalom kapujához érkezik.