A táborrá szerveződés kezdetei

A népi írók a harmincas évek elején szerveződtek laza egységű ideológiai táborba, de új, népiesnek nevezhető irodalmi irány születését már a húszas évek hírül adták. Ez az évtized új nemzeti tudatot formált ki. Miközben – Illyés Gyula írja – az "új Bizánc" uralmát megszilárdította, a művészet és az irodalom a Trianon által teremtett helyzetben a nemzet megtartó értékeinek fölkeresésére vállalkozott. Móricz Tündérkertje (1922), Kodály Zoltán Psalmusa (1923), Babits művei (Sziget és tenger, 1925; Halálfiai, 1927) jelzik az elgyötört és vigaszt kereső, tragikus hangokat megszólaltató nemzetbefordulást. Amit viszont a "második nemzedék" művei ígérnek: tárgyban, szemléletben, stílusban is másik világ – a társadalmi elégedetlenség, eddig ismeretlen mélységből előtörő lázadás hangja. Akik erre az indulásra odafigyelnek, észre is veszik, hogy az irodalomban egyszerre a parasztság jelent meg, maga a szegénység szólalt meg Erdélyi József verseiben (Ibolyalevél, 1922; Világ végén, 1924), Kodolányi János ormánsági novelláiban, Tamási Áron (Lélekindulás, 1925) írásaiban és Illyés Gyula verseiben (Nehéz föld, 1928). A fiataloknak mihamar értő kritikusuk is támadt Németh László személyében, aki már műveiket vette számba, de az írókat lehetőségeikkel is szembesíteni próbálta. Németh László ekkor a magyar irodalom nagy fölvirágzását várta, s az íróktól remélte, hogy megteremtik az erkölcsi tartalmú nacionalizmus példáit, a nemzetet hivatására eszméitető új műveket. A fiatal írók – a későbbi "népiek" – ekkor még külön utakon jártak. Németh László a Napkeletnél és a Protestáns Szemlénél írta kritikáit, s a konzervatív oldalról ment át a Nyugathoz. Illyés a Nyugatban szerepelt, de közismert róla, hogy forradalmár, s az illegális párttal is kapcsolatot tart. Kodolányi ugyancsak a radikális Baloldal ismert publicistája.

A következő évtized elején – 1932 és 1934 között – váltak szét a háború utáni irodalom útjai. A húszas évek még az egyesülést, a közös erőfeszítések beteljesülését ígérték: folyóiratokban s lapalapítási kísérletekben még együtt vannak az új nemzedék különböző felfogású tehetségei. A kritika is inkább az összetartozást s nem a különbségeket vette észre: bontakozóban volt az ellenzéki-baloldali szellemű irodalom egységes frontja. A nézetek különbségei, a lappangó ellentétek azonban az évtized fordulójának válságaiban váratlan hevességgel felszínre törtek, kialakították a szemben álló táborokat és vitamódszerré avatták az ingerült támadás stílusát.