"Az ucca és a föld fia"

1905. április 11-én született Budapesten, a Ferencvárosban. Apja József (Iosifu) Áron, bánáti (talán román-magyar-szerb) származású, a századvégen Pestre került szappanfőző munkás volt: jókedvű, jóeszű, de nyugtalan természetű ember. Anyja Pőcze Borbála, szabadszállási születésű, parasztlányból lett mosónő. A családban ő volt a hatodik gyerek, de három testvére még az ő születése előtt meghalt. Mikor három éves, apja váratlanul elhagyta a családot, azzal a szándékkal, hogy majd kivándorol Amerikába, s ha meggazdagszik, családját is megsegíti. Csak Romániába jutott ugyan el, de családjával később sem vette föl a kapcsolatot; József Attila emlékeiben leginkább az Amerikába való kivándorlás terve-legendája élt személyéről, nem annyira a valóságos, elmosódó emlékek. A három gyerek – az öt évvel idősebb, később József Attila életrajzát megíró Jolán és a két évvel idősebb Etelka (az emlékezésekben általában: Etus) – eltartásának gondja a gyenge testalkatú anyára maradt, aki ezért a legnehezebb kezdeti időszakban kénytelen volt a két kisebbiket a Gyermekvédő Liga révén Öcsödre, paraszti nevelőszülőkhöz adni. Három év múltával tudta csak magához venni őket, s az anya hiányának élménye ekkor érintette először kínzóan a még gyerek József Attilát. Pesten továbbra is a Ferencváros utcáiban laktak, gyakori élményük volt a lakbérfizetés késése miatti kényszerű hurcolkodás. József Attila forgókat árult, vizet hordott a moziban, csomagokat cipelt, télen a vagonokról lehullott szenet szedte föl, hogy enyhítsen a család nyomorán – ekkor vésődtek először mélyen az emlékezetébe a vasút világának élményei. Néha az anya beteges, gyomorráktól is pusztított szervezete átmenetileg összeroppant, ilyenkor a gyerekek magukra maradtak vagy egy-egy proletár-házaspár vette őket magához. 1918 nyarán a Károly király gyereknyaraltatási akció keretei közt József Attila néhány hétre eljutott Abbáziába. Ekkoriban már rendszeresen írogatott verseket, egy alkalmi albérlőjük jóvoltából megismert Ady-kötet révén fokozódó érdeklődéssel tekintett a költészet felé. A forradalom napjaiban az események izgalma ragadja elsősorban magával a tizennégyéves fiút, az ekkoriban kezébe kerülő Lenin-füzetet azonban felnőtt korára is megőrzi. Hogy enyhítsen a család ínségén, vonattetőn leutazik a szabadszállási rokonokhoz, de mire visszatér, anyja már halott, s ő teljesen árva. Ez az élmény lesz egyike azoknak, melyek egész életén végigkísérik.

{333.} Jolán nővére, aki ekkoriban megy férjhez egy haladó gondolkodású, jómódú ügyvédhez, Makai Ödönhöz, magához veszi a két kisebb testvért, az ő férje lesz a hivatalos gyám. A két gyerek azonban csak az anyagi nyomorúságtól szabadul meg, a gyám és az árvák között hosszú ideig szakadék marad. (Nővérüket nem tegezhetik a nyilvánosság előtt, nem tekinthetik nővérüknek stb.) József Attila polgári iskolába jár, majd tanulmányait megszakítva rövid időre hajósinasnak áll. Később beadják a makói gimnáziumba, s az ottani internátusban nyer elhelyezést. Általában visszahúzódóan, csöndesen él, kitűnő tanuló. Tanárai, Galamb Ödön és Tettamanti Béla szeretettel segítik. Nyáron kukoricacsőszként és más alkalmi munkákkal keresi kenyerét, tanítványokat vállal stb. Itt teszi meg első komolyabb lépéseit a költővé levés útján. Verseinek egy részét az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához írja. Nyáron fölkeresi írásaival a Szegeden lakó Juhász Gyulát, aki mindjárt fölfigyel bontakozó tehetségére, és tanáccsal-támogatással egyaránt melléje áll. Támogatói közé tartozik Espersit János is. Lelkiállapota több ízben felbolydul, egy alkalommal kamaszos felindultságában öngyilkossági kísérletet követ el. Emiatt el kell hagynia a kollégiumot és az iskolát. Versei már megjelennek a helyi lapokban, sőt Juhász Gyula pártfogása révén a Nyugat is közöl belőlük néhányat. Tizenhét éves, amikor megjelenik első kötete, a Szépség koldusa, Juhász Gyula meleg hangú bevezetőjével.