Zene

A kor magyar zeneművészetére, zeneéletére Bartók Béla és Kodály működése nyomja rá bélyegét. Mindkettőjük művészete kiteljesedik, nagy hazai és külföldi visszhangot kelt. Bartók Béla – pályájának kísérletező, útkereső jellegű szakasza után – a harmincas évektől fogva alkotja műveit, amelyekben a "kora európai zenéjének összefoglalója és megújítója" (Cantata Profana, {35.} 1930, Zene húros és ütőhangszerekre, 1936; Hegedűverseny, Divertimento, 1939; Concerto, 1943; Három Zongoraverseny, 1945). Műveivel, és következetes humanista magatartásával, hatást gyakorolt az irodalomra is; a kor tépettségét megidéző, ugyanakkor szilárd fegyelemmel összefogó műveivel, logikájával és szenvedélyével, újfajta kifejező eszközeivel. Az a törekvése is, hogy visszanyúljon a Kelet-Európa, majd azon túl is távoli népek legősibb zenéjéhez, s a legrégibbet a legújabbal egyesítse – párhuzamos törekvéseket keltett az irodalomban.

Kodály Zoltán a húszas években egyre határozottabban arra törekszik, hogy a régi, klasszikus, igazi magyarságot – s ennek keretén belül a régi magyar költészetet is – felfedezve, új fényre emelje; megteremtse a magyar népdalra épülő balladai életképet, daljátékot, felújítsa a nagy énekes formákat. "Történeti távlatok s legmélyebb emberség hordozója" ezeknek a műveknek sora; bennük a kor embere elé új, igazabb, magyar szellem képét akarta festeni (Psalmus Hungaricus, 1923; Háry János, 1926; Székely fonó, 1932; Budavári Tedeum, 1936; Concerto, 1940; Galántai és Marosszéki táncok, 1944), "Kodály művészetét jellemzi a líra heroikus tüze, a képzelet keleti gazdagsága, mellette mégis a kifejezés súlyosan tömör és tiszta fegyelme, mindenekfelett pedig az emberi hang és a magyar szó törvényeiből fakadt, dúsan viruló melódiavilág, korának legnemesebb dallamisága" (Szabolcsi Bence).

A magyar szellemi életre, s így a magyar irodalomra is nagy hatást gyakorolt Bartók Béla és Kodály Zoltán tudományos munkássága is; népdalkiadványok, a népzenéről kiadott történeti és összehasonlító tanulmányaik. Ösztönzőleg hatott az irodalomra Kodály Zoltán zenepedagógiai munkássága, magyar énekkari kultúrát teremtő működése. A népzenéből építeni új magyar művészetet; tudományosan feltárni a magyar művészet múltját, lehántani róla a 19. századi mű-dzsentroid sallangokat; a szomszédos népek hagyományait, kultúráját megérteni – mindez termékenyítőleg hatott irodalomra, közgondolkozásra, demokratikus törekvéseknek adott alapot. Üdvös és ösztönző volt ez a hatás – akkor is, ha Kodály Zoltán egyes tanítványai s egyes jobboldali jellegű hivatalos és népies körök már a húszas évek közepétől jobboldali fajelméletes, sőt fasiszta irányba torzították a nagy mesterek indítását.

Bartók Béla és Kodály Zoltán működése nyomában a húszas évek közepétől új magyar zeneszerző és zenekritikus, zenetudós gárda lépett fel; új magyar énekkari irodalom, új színpadi, kamarazene és dalirodalom keletkezett, új, fontos tudományos eredmények születtek (Szabó Ferenc, Veress Sándor, Kadosa Pál, Szervánszky Endre, Lajtha László, Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Kósa György; Tóth Aladár, Szabolcsi Bence). A magyar munkásmozgalom zenei műveltsége a húszas évektől kezdve ugyancsak egyre inkább Bartók Béla és Kodály Zoltán művével gazdagodott. A magyar munkásosztály zenei és irodalmi műveltségének gazdagításában, egyúttal politikai nevelésében is jelentős szerepet játszottak a kórusok (Vándor-kórus, Szalmás-kórus).