Hidas Antal

1899-ben született Gödöllőn, apja kisiparos volt. A Horánszky utcai gimnáziumból eltávolítják Ady forradalmi verseinek szavalása miatt. Ezután gyárakban dolgozik. 1920 nyarán Szlovákiába emigrál, ír, bekapcsolódik a kommu-{610.}nista munkásmozgalomba. 1923 decemberében visszatér Magyarországra, de első kötetének megjelenése miatt 1925. szeptember 14-én újra emigrációba kényszerül, a Szovjetunióba. Itt a Magyar Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének titkára s az Internacionalnaja Lityeratura egyik szerkesztője. Kötetbe gyűjtött versei, regénye oroszul több kiadásban is megjelennek. Munkatársa a moszkvai Sarló és Kalapácsnak, a bécsi Új Márciusnak, a kassai Munkásnak, a New York-i Új Előrének. A személyi kultusz idején 1938–1944-ig a Távol-Keletre száműzték. 1959 októberében térhetett haza végleg Magyarországra. Kossuth-díjas.

A szovjet emigrációban némileg a Komjátéhoz hasonló pályán ível át Hidas Antal költészete. Míg azonban Komját kezdetben határozottan szakít a lírai hagyománnyal, Hidas tulajdonképpen sohasem szakad el teljesen a népies hangvételtől. Ezzel nem áll egyedül, hiszen ugyanebben az időben írja Gábor Andor a klasszikus hagyományt éltető költeményeit, és Karikás Frigyes székely népballadákként csengő forradalmi verseit. Hidas költészete a szlovákiai emigrációban bontakozik ki. A munkásmozgalom és a proletár-irodalom akkori követelményeinek megfelelően közvetlenül politizáló, harcos, agitatív líra ez, amelynek fő mondanivalója a forradalom dicsősége s a bukás okozta megrázkódtatáson átsegítő, új harcra szervező, buzdító szándék.

Nézzétek meg a szemeiket,

a proletárok szemeit:

világítanak az estében –

éhségtől és fájdalomtól.

Nézzétek meg a szemeiket:

haragtól és. szeretettől ragyognak,

fénylenek, –

a teremtés milliói kigyulladt lámpái.

Gyártelepeken és szobákban

az egész világ minden népeinek

ereje ragyog bennük.

(Az ellenforradalom földjén)

A szovjet emigrációban a húszas évek derekától Hidas lírája sajátos színezetét úgy alakította ki, hogy természetesen alkalmazkodott a "rappista" költői igényekhez és ugyanakkor tudatosan megőrizte a magyar lírai népiesség koloritját. A népdalok üdeségével csendülnek fel versei, nem egynek maga szerzi zenéjét is. Ezek a dalok forradalmi indulókként terjednek el számos országban, ahol csak magyarok élnek, itthon is. A "Vörös Csepel", "A harcban nem szabad megállni ... " stb. valóban munkásdalokká váltak. Hidas költészetének jellegzetes színfoltjai a húszas évek végén az úgynevezett "gyarmati versek", amelyek közül több a 100%-ban jelent meg álnéven. A proletárinternacionalizmus jegyében és ugyanakkor az ellenforradalmi Magyarország társadalmi viszonyai ellen "allegorikusan" agitáló költemények ezek (A gyarmatok kiáltanak, 1933).

Az ilyen típusú versei formailag rendszerint dísztelenek, szikáran gondolatiak és érvelők, stílusuk, nyelvezetük töredezett, de ezzel éppen a szavalókóru-{611.}sok igényeit elégítette ki. E formabontó (helyesebben: új formákat alakító) költemények a szocialista líra egy egész korszakának jellemző hullámába illeszkednek bele. E harcos politikai költészet érdeme, hogy kommunista pártossággal közvetlenül reagál a kor legfontosabb kérdéseire s egyúttal a józan gondolatiság lírai érvényre juttatásával új esztétikai értékeket gyökereztet meg. A szocialista építés, a béke megőrzésének ügye, az új háború gyújtogatói, majd az előretörő fasizmus elleni sikraszállás Hidas verseinek ekkori témája. Hazafiasan internacionalista ez a költészet, hiszen nyelve és ritmusa a szülőhaza gondját érezteti, a költő szenvedélyes indulatait a magyar ellenforradalom gyűlölete és az elnyomott magyar proletárok felszabadításának vágya hevíti (Folyik a pör, 1930).

A népfrontkorszak idejére Hidas proletárlírája átalakul. A forradalmi szenvedély hőfoka nem változik, de új és árnyaltabb, harmonikusabb formákban jelentkezik, a vers gazdagabban zeng és egyetemesebb régiókban jár. Az Egy erős topolya és a Néném kertje című ciklusokban később kiadott költemények azonban nemcsak egyszerűen erről az új korszakról adnak hírt. Hidas a háború idején a személyi kultusz okán nem vehetett részt a harcosok küzdelmeiben. A megdöbbenés, a fájdalom és a kétségek hitet próbáló ereje az érzelmek mélységeit érintette meg, és gondolatilag nemesveretűvé, szinte filozofikussá ötvözte ezt a lírát. Ekkor Hidas így ír:

Hervadva hullanak le éveim,

napforró szívem hunyorogva hűl;

halálos köd fedi be híveim,–

s hars nyár helyett rám tél hava terül.

Hát elmegyek háborgó fájdalommal,

horpadt szívvel; hívom, s elém, ha áll,

harsantom: "Hurcolj el, ha száz dalommal

nem hoztam jobb időt, halál!"

(Tehetetlen fájdalomban)

E ciklusok a kommunista humanitás teljességével, igényes művésziességükkel Hidas pályájának magaslatát jelzik, de a magyar kommunista költészetnek általában is kiemelkedő részét alkotják (Nehéz idők című ciklus). A fasizmus felett aratott győzelem öröme, a felszabadult édes haza felé áradó szeretet, majd a több mint három évtized után bekövetkezett viszontlátás derűs színeket vegyít e fájdalmas és mégis felemelő, hitet sugárzó kórusokba, s az ekkor kialakuló harmóniát nem zavarja, hanem még teljesebbé teszi a múló évek okozta személyes emberi rezignáció.

Hidas a harmincas években prózaíróként is bemutatkozott. Feleségével, Kun Ágnessel együtt kiemelkedő szerepet játszott a magyar irodalom Szovjetunióbeli megismertetésében is. Petőfi, Arany, Vörösmarty, Mikszáth, Móricz műveinek fordítása mellett (miközben oroszból is számos művet ültetett át magyarra) kiadta a Magyar Költészet Antológiáját oroszul s még számos más művet, jelentősen elősegítvén ezzel irodalmunk külföldi megismertetését.