Földessy Gyula
A hőskor legértékesebb öröksége, az Ady-élmény határozta meg Földessy Gyula (1874–1964) pályáját. A tízes években még csak lelkes rajongó, Ady szűkebb körének tagja, 1911-től kezdve köteteinek gondozója: – a nagy barát szavaival – az Ady-versek poéta-adminisztrátora. Megható ragaszkodása és önzetlen buzgalma azonban egyelőre csak sejteti, hogy benne {58.} is gyökeret vertek az új irodalmi eszmények. Mert korábbi írásai némiképpen különböznek e tevékenység szellemétől. Igaz: volt érintkező pont első tanulmányai és Ady-kultusza között. Petőfiben azt a költőtípust eszményítette, mely Adyban is testet öltött: a váteszt, a már-már prófétát, az elemi "ősköltőt". Ezt azonban misztikus homályba emelte, ahol a vezérlő fény a végtelenné tágított vallásos érzés. Innen nézve Ady váteszségének korszerű tartalma aligha látható. Második nagyobb tanulmányában, az Arany Jánosban (1917) pedig a konzervatív világszemlélet termékeny költői hatását bizonyítja. Irodalomszemléletében tehát konzervativizmus keveredett misztikus eszmefuttatásokkal. Ez utóbbiak fő forrása az intuíció-elmélet. Mint a Töredékes gondolatok a költészet metafizikájához című összefoglaló tanulmányában (1921) kifejti, szerinte a dolgok lényegét és valóságát a megérzésre és képzeletre épülő művészet "közelíti meg az emberileg legelérhetőbb egészértékűséggel, mert kifejezési módjai összehasonlíthatatlanul magasabbrendűek az értelem porbancsúszó okoskodásánál". Ez a szubjektivizmus sem idegen teljesen a Nyugat szellemétől. De míg az irodalmi forradalom radikális hívei csak eszköznek használták az elavult törvények rombolásában és az újak felkutatásában, s a társadalmi harcoktól távolabb állók is csak esszé-ötletként, töredékes gondolatként vitték tovább, addig Földessy szaktudományos, spekulatív rendszert épített rá. Így lesz említett írásában a költészet fő mozgatója a képzelet mellett a végtelenség-ösztön, s a segítségükkel megközelíthető legfőbb, legegyetemesebb élettörvény a ritmus. S így váltja fel a művészet és tudomány hasznos összevetését az értékrend, mely a legmagasabb pontra a költészetet helyezi. Ennek a gondolatmenetnek több köze van a szellemtörténet korai mestereihez, mint a Nyugat irodalmi forradalmához. – Innen vezette vissza Földessyt Ady költészete a valóság közelébe. 1919-ben adta ki első Ady-tanulmányát melyet 1921-ben és 1927-ben újabbakkal egészített ki. Dóczy Jenővel együtt ő indította útnak az Ady-múzeumot. Ő adta ki Ady fiatalkori verseit és posztumusz kötetét, Az utolsó hajókat. De könyvei voltaképpen nem is fejezik ki azt a munkát, amit Ady körül végzett. Mint a hívő a bibliát, úgy forgatta ő kedves költője köteteit: ügyévé, életcéljává lett az Ady-titok megértése és megmagyarázása. Így jött létre főműve, az Ady minden titkai (1949). Kommentárok sorozata ez, de apró megjegyzései egymás mellett távlatot kapnak. A zseniális költőt mutatják be, akiben eggyé olvadt magyarság és emberség, s aki éppen ezáltal vált a modern magyar irodalom erőközpontjává. Részletes keletkezéstörténeti magyarázatot adnak, felfejtik az Ady-motívumok tartalmát, objektív és szubjektív hátterét, és megmutatják ezek összefüggéseit. Még itt is kísért olykor a misztikus költészettan, de az irodalomtörténész vezérlő elve már az ellenforradalmi kor értetlensége és felejtető hallgatása elleni küzdelem. Ez a küzdelem vezette el ahhoz a felismeréshez, melyet 1939-ben fogalmazott meg Ady értékelés című könyvében: "Az igaz Ady akkor lesz egészen, minden zavaró mozzanat nélkül a magyarságé, amikor a História Európa és Magyarország sorsát olyan irányban fogja megoldani, ahogy azt Ady más nagy európai költőtársaival együtt előre látta." Ezért illeszkedhetett be – már öregen – zökkenő nélkül a felszabadulás utáni új irodalomtörténeti munkába.