Benedek Marcell
Benedek Marcell (1885) elindító élménye még inkább a század eleji radikalizmus. A Thália Társaság alapítói közé tartozik. A tízes évek haladó tanármozgalmainak részese. A Tanácsköztársaság főiskolai tanára és egyetemi előadója, majd az ellenforradalom megbélyegzettje. Vulkán című regényében (1918) úgy tekint vissza a forrás éveire, mint Kaffka Margit az Állomásokban: a dokumentum nyerseségével és őszinteségével mutatja be a konzervatív apák és az újravágyó fiak harcát, s egy nemzedék belső vívódását. Világszemléletének esztétikai megnyilatkozása már áttételesebb, mert munkássága nagy részét az igényes ismeretterjesztés szolgálatába állította. Népszerű irodalomtörténetei regényes kalauzok. Mint Kárpáti Aurél a kritikát, ő az irodalomtörténetet tekinti művészetnek. Sőt tárgyát, az olvasást is. Jellemző könyve a Bevezetés az olvasás művészetébe (1922, 1937): voltaképpen népszerű irodalomelmélet. A Délszigetben (1928), mely a magyar irodalom egész történetén végigvezet, talán túlzottan is nagy a hangsúly, amit a regényes keret kap. Feladatai lehetőségeit is megszabták. Tudományos részletmunkákra támaszkodva a művek élményszerű megismertetésére vállalkozott, tehát szemléletének kifejezője elsősorban a válogatás és hangsúly. Nem {60.} véletlen, hogy Zolát, Anatole France-ot és Romain Rolland-t ismerteti (1921, 1923, 1961). Ady-breviáriuma (1924) az első könyvek egyike, mely – a végletes Ady-viták idején – kijelöli a költő világirodalmi rangját. A modern magyar irodalom (1924) is úttörő: az akkor "baloldalinak" bélyegzett írók első, összefoglaló értékelése. De van olyan tanulmánya is, mely tárgyánál fogva arra is módot ad, hogy irodalomszemléletét közvetlenül megfogalmazza. Az Irodalomesztétika (1936) szintén ismeretterjesztő munka: az alapfogalmak és műfajok óvatos körültekintése a legismertebb példák illő kitűzdelésével. De mégis csak rendszer, melynek középpontja, szerkezete van. S ez a középpont az írói szabadság gondolata. Az egész mű nem egyéb, mint részletekbe menő bizonyítása annak, hogy a tehetség belső irányvonalai elé semmi címen sem szabad akadályokat állítani; az esztétikai normák semmivé foszlanak az újszabású lángelme leheletére; az esztétika tehát csak keret, lényege az eszményi szabadság, melynek csak a tehetség ereje szab határt. Maga a Nyugat állapítja meg erről, hogy negyedszázada élő és ható elvek foglalata. "Ezek az elvek és tanítások nálunk a ,nyugatosok' írásaiban csíráztak először, s modern irodalmunk harcai voltaképpen e tanok és elvek elterjesztéséért és elfogadtatásáért folytak" (Kardos László, 1937). – Benedek Marcell lezárt életművel érte meg a felszabadulást. A szemléletében rejlő új lehetőségek kihasználását mégis megkísérelte. Erre vall régi műveinek átdolgozása, kiegészítése (pl. Az olvasás művészete, 1957) s néhány új vállalkozása (Shakespeare, 1957; Kis könyv a versről, 1960).