Kiss Lajos

Élénk visszhangot váltott ki s eleven viták tárgya volt a harmincas évek elején a munkásból íróvá lett Kiss Lajos regénye, a Vörös város (1931). Kiss Lajos Gyomán született 1888-ban, nyomdász volt, a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett; a párt alapítói közé tartozik. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönzik, nyolc esztendőt ül Szegeden a Csillag börtönben. Kiszabadulása után 1929-ben emigrál. 1941-ben halt meg. Nem tartozott sohasem szorosan valamely irodalmi csoporthoz, irányzathoz. Az a művelt munkás-értelmiségből való írótípus, aki jól ismeri saját korának irodalmát. Látásmódját elsősorban Ady, valamint az avantgardista baloldal befolyásolja. De nem követi módszerüket szigorúan, korának egyéb írói törekvései iránt is fogékony.

{780.} Regénye, egyetlen számottevő szépirodalmi alkotása Moszkvában, a Sarló és Kalapács könyvtárában jelent meg 1931-ben. A Tanácsköztársaság korszakát megelevenítő művek sorát folytatja. Első személyes élményei, dokumentatív jellege alapján a Visegrádi utca típusú "történelmi riportázs" műfajhoz áll legközelebb. Benne mindazok a személyek fellépnek, akiknek nevét a szerző a könyv ajánlásában felsorolja: "Korvin Ottó, László Jenő, Szamuely Tibor, Bernhardt István, Kellner Sándor, Kerekes Árpád, Kövesi János, Krammer Sándor, Leél Leó, Lékai János, Mosolygó Antal, Szamuely László, Szamuely Zoltán és a többi sokezer magyar proletár és szegény földműves emlékének ajánlom e könyvet, akik Tanács Magyarországon és Szovjet Oroszországban harcoltak a nemzetközi ellenforradalom ellen és elestek a proletár világforradalomért."

A regény azonban csak tartalmában tárgyilagos, dokumentum-jellegű. Az alakok jellemzésének módjában, a szimbolikus felnagyításban az avantgardizmus hatását kell észrevennünk. S ugyanez mondható el a szinte formátlanul hömpölygő, líraian szertelen kompozícióról, valamint a regény expresszív, romantikusan túláradó stílusáról.

Az író célkitűzése ebben a megformálásban csak áttételesen érvényesülhet. Kiss a proletárdiktatúra alatti társadalmi és pártharcok – a reformista és forradalmi erők összecsapásának – elemzését kívánja adni. Ezen a nagyarányú mozgáson belül centrális helyet ad az egykori szociáldemokrata és antimilitarista mozgalom kommunistává növő hőseinek. Az expresszív líraiságban azonban elmosódik a politikai elemzés. A regény végső soron inkább lírai hatást kelt, s leginkább a tömegek, a háborúellenes sztrájkmozgalmak ábrázolásában ad szuggesztív, művészi benyomást. Vízióiban meggyőző erővel sugározza azt a gondolatot, hogy a Tanácsköztársaságnak széles tömegalapjai voltak, s hogy a bukás után "a munkások közt él a diktatúra".

A regény megjelenését ellentmondó vélemények fogadták az emigrációban. Sokan tárgyában is, megformálásában is túlhaladottnak érezték. Lengyel József állt ki a regény védelmére. "A Vörös város – írja – az első forradalmi proletár regény a magyarországi proletárforradalomról, amelyet munkás írt munkásnak." Valóban, a regény élményszerűsége új vonásokkal gazdagítja a proletárdiktatúráról szóló ábrázolásokat. Ma azonban már elsősorban mint irodalomtörténeti dokumentum említendő, művészi egyenetlenségei miatt nehezen olvasható.