Avantgard és forradalmiság

Minden igazi írói életmű polémia. Legtöbbször csak áttételesen, a megjelenített élet, hősök sorsának értelme útján. Néha azonban közvetlenül, szónoki vagy publicisztikai szenvedéllyel. Lengyel József mindig csak az életről, önmagáról és a vele egy sorsú társakról beszél, izzó líraisággal, de sohasem hangosan vagy magamutogatóan. Az utóbbi idők magyar irodalmában mégis alig van hozzá hasonló nyíltságú, szenvedélyességű, vitatkozó író – minden egyes leírt sora nyílt kiállás valami mellett és valami ellen. Lengyelt humanizmusának igazsága és szenvedélyessége tette elfeledett, csak irodalomtörténeti érdekességű íróból eleven, nagy hatású alkotóvá. Sokan úgy gondolják, hogy ez a humánum független kommunista meggyőződésétől, mintegy attól elváló, sőt azzal szembenálló, külön művészi tulajdonság. Nincs azonban Lengyel emberi és művészi magatartásában semmiféle kétértelműség. Forradalmárként indult, ritka fordulatos, számtalan próbatételt állító pályát futott meg; minden élethelyzetben helytállt, anélkül, hogy szemet húnyt volna, s anélkül, hogy világnézetében meghasonlott volna. Életútja és életműve elsősorban az erkölcsi helytállás tükre. Egyszersmind azonban egy gondolkodásmód fejlődésének tükre is. A naiv, messianisztikus hitből, az önmagával való belső vitákból bontakozik ki egy kristálytiszta meggyőződés, amelynek az a próbája: milyen választ tud adni az adott történelmi helyzetben arra a kérdésre, hogy mi a teendő?

Lengyel 1960-tól megjelent, a személyi kultusz éveiben megélt szenvedéseiről és helytállásáról szóló művei általános meglepetést keltettek. Nemcsak témájuk, hanem megírásuk módja, izgalmas modernsége miatt is. Rendhagyóaknak, előzmény nélkülieknek tetszettek – holott egy mindaddig ismeretlen, a homályból előlépő író pályájának logikus betetőzései.

Lengyel József 1896. augusztus 4-én született Marcaliban, Somogy megyei középosztályi családból. Az egyetemet Pesten és Bécsben végzi; bölcsész, de érdeklik a természettudományok is. A háború első esztendeiben szoros kap-{805.}csolatba kerül a Szabó Ervin szervezte antimilitarista mozgalommal. Korvin Ottó és Sallai Imre csoportjának tagjaként vesz részt az 1918-as őszirózsás forradalom eseményeiben. Novemberben pedig ott van a Visegrádi utcában, a kommunista párt első tagjai között. A Vörös Újság és az Ifjú Gárda szerkesztőségének tagja, agitál, röplapokat terjeszt és ír. Közülük egy a neve alatt is megjelent. Általános munkakényszer és proletárfegyelem, címmel (1919). E tanulmány Marx és Engels munkáinak az olvasásáról, az általános alapelvek alkalmazásának az igényéről tanúskodik. "Szépszerével, de ha kell, erővel is mindenkit meg kell tanítani arra, hogy a saját hasznának az útja csak a közösségnek való használás útján vezet és más út nincs!"

Első verseit Kassák folyóiratai, a Tett és a Ma hozzák, 1915 végétől kezdve. Hamarosan Kassák, Komját Aladár és György Mátyás társaságában a Ma lírai antológiájában, az Új költők könyvében is megjelenik (1917). Ezt egy év múlva egy másik antológia követi, a Szabadulás (1918), amelyben György és Komját mellett Révai József a negyedik társ. A két antológia közé esik Kassák és ez utóbbi négy tanítvány szakítása.

A húszesztendős Lengyel József költészete természetszerűleg nem "eredeti", a kor kassákos, expresszionista stílusában fogant. Ő is ír himnuszokat a munkásosztályhoz, a vérzuhatagos háborút átkozza, s a fiatalos szexualitás érzéki képeivel zsúfolja tele verseit. Hangja patetikus, képei romantikusan szertelenek, verseiben "fátumok gyeplőznek a keresztúton". Figyelme már ekkor olyan problémákra, életmozzanatokra fordul, amelyek igazi fontosságukban majd a pálya későbbi, sokszor épp a mai szakaszában bontakoznak ki, s nyernek mélyebb értelmet. A kassákias városi képek, háborús víziók, s a nyelv színező argot-elemei között néha váratlanul forró tájképek jelennek meg, a kisváros fülledt levegője, a dunántúli déli atmoszféra telt, napfénytől rezgő vagy esőtől duzzadt plein airje: "Sűrű vér, butaság, gőg, újbor, kaszinó, sárban, fröcskölnek, lovak." (Sírók-sírók!, Ferdinánd-híd, Nyári dél erdőn és tisztáson, Esik az eső szeptember huszadikán, Parasztok atmoszférában.) Az emberi értelem és cselekvés erejébe vetett meggyőződés lendíti a fiatal költőt. Verseibe belefogalmazza a nagy törvényalkotó tudósok, Henry George, Robert L. Mayer, Gay Lussac nevét. Bennük bízva jelenti ki:

Nincs lehetetlen,

És a természet örök törvényeit egyszer felpeckeli egy ember,

Amint az utolsó hogyantól felszáguld a bizonyos miérthez.

(Huszadik születésnapomra)

Barta Sándor említett kritikájában nem véletlenül hányja szemükre, hogy "ők tudóskodással és majdnem pártpolitikai dogmákba öltözködéssel gondoltak új ereket csatornázhatni költészetünkbe".

A forradalmár Lengyelnek 1919 augusztusában emigrálnia kell. Bécsben, a grinzingi barakkban él hónapokig. A párt szétforgácsolódik, frakcióharcok nehezítik az amúgy is keserves bukást. Az emigráció sokféle színárnyalata az ideológiák, a lezajlott események és a jövő magyarázatának sokféle variációját dobja fel. Lengyel az Írók Könyvkiadó Vállalatánál meginduló, az Írók {806.} Könyvtára szerkesztésével teremt múltja és jelene között folytonosságot. Fichte, Th. Münzer, A. Silesius és Blok írásai mellett főként magyar emigráns költők, írók (Kassák Lajos, Balázs Béla, Lesznai Anna, György Mátyás, Hercz György, Barta Lajos) műveinek kiadását tervezi, de csak az első három kötet jelenik meg. Az ő könyvecskéje, Ó hit Jeruzsálem (1923) egy verset és egy elbeszélést tartalmaz, a Gábriel Lajos változásait.

"Köpj ki, Jézus! langyos vagyok. Én magam is kiköpöm magam. Szörnyűség, hogy nincs, és nincsen semmi, miért halálnak elszánnám magam!" – tudósít a vers lelkiállapotáról. A novella, amely egy ember megőrülésének és tehetetlen öngyilkosságának történetét adja elő, szintén Lengyel világnézeti és morális válságáról beszél. Az útkeresés válságának vannak íróilag termékeny mozzanatai is. Ekkor mélyül el pszichológiai érdeklődése, ismerkedik meg tüzetesebben a freudizmussal. Sokat töpreng a modern próza törvényszerűségeiről, miközben a saját egyéniségét, hangját keresi. Gondolkodásmódját érdekesen jellemzi Szabó Dezső Csodálatos életéről írt kritikája. Miközben a regény eszmei zavarosságát, művészietlen kivitelezését bírálja, határozottan fogalmazza meg a maga elgondolását a hagyományos és a modern próza viszonyáról. "A népmese és a regény egy tőről fakadnak – írja –, s amint a mégis meglevő különbséget megállapítjuk, már a megoldás módja is nyilvánvaló. A mese sémája: a hős világgá megy, megállja a próbákat, és győztesen tér haza. A regény tulajdonképpen ugyanez, csak a regényhős nem sárkányokkal küzd, hanem az ,élettel'; a küzdelemnek a lélekben való lefolyása adja a tartalmat ... A regényhős a kalandok alatt válik hőssé. A kalandok nála mindig a lélekre vetődnek."

Népmeséket dolgoz fel elbeszélés formában. Ezek közül hatot Stefan I. Klein lefordít németre, s azok Drezdában hamarosan meg is jelennek, Sternekund und Reinekund címmel (1923). Lengyel nem sokat változtat az eredeti, főként német eredetű mesemotívumokon. Csupán az előadásmód az övé. S ez igen jelentős változást mutat korábbi görcsösen intellektuális és expresszív prózájához képest. Az egyszerű, népmesei hangvételben is tud intellektuálisan feszült, líraian árnyalt hangon szólni. Ennek a felfedezésnek jelentős szerepe lesz további írói fejlődésében: az egyszerűbb és közvetlenebb hang kialakításában.