A hipertext és hipermédia koncepció története
1945-ben Roosevelt elnök tudományos tanácsadója, Vannevar Bush vetette fel az "As we may think" című munkájában egy Memex nevű gép ötletét, amely képes lenne hatalmas tömegű szöveges információ kezelésére, szervezésére, indexelésére és lehetővé tenné az egyes szövegek közötti logikai kapcsolatok kialakítását. A rendszer egy számjegyvezérlésű mikrofilm-olvasóból és egy kamerából állna, amellyel igen nagy méretű információhalmazból egyidőben több dokumentumot lehetne megjeleníteni, nagyon jó minőségben. A Memex terve a mai hipertext rendszerek első előfutára volt. A hatvanas évek elején Doug Engelbart a Stanford Research Institute-nál elkészítette az Augment rendszert, amellyel elektronikus levelezés útján lehetett szöveges dokumentumokat közösen írni és rendszerezni. Az intézet munkatársai az Augment segítségével kisebb-nagyobb szövegeket tudtak készíteni belső kapcsolatokkal, hierarchikus szerkezettel, a visszakeresést segítő kulcsszavakkal, grafikus illusztrációkkal és még sok egyéb lehetőséggel. A rendszer arra is alkalmas volt, hogy egyidőben többen dolgozzanak ugyanazon a szövegen, akár sok száz kilométer távolságból is. Az akkor készült dokumentumok még most is megvannak, és több száz mágnesszalagot töltenek meg. Körülbelül ugyanebben az időben (1965) Ted Nelson elkezdte publikálni azt az elképzelését, hogy a jövőben mindenféle irodalom azonnal elérhető lesz mindenki számára olvasásra, kutatásra, jegyzetelésre. Nelson alkotta meg a hypertext és a hypermedia szavakat, és sokban hozzájárult a korai hipertext fejlesztésekhez a Brown University-n. Jelenleg az Autodesknél dolgozik a Xanadu projecten, egy olyan szoftveren, amely lehetővé teszi majd, hogy megvalósuljon ez a fantasztikus vízió. Később a Brown egyetemen van Dam és a hallgatói elkészítették a HES (Hypertext Editing System), majd a FRESS (File Retrieval and Editing System) rendszert, amelyek már mindentudó hipermédia rendszerek. Jellemzőik: korlátlan méretű dokumentumok kezelése, többablakos grafikus megjelenítés, könyvjelzők, menet közben történő információszűrés és szövegformázás stb. A FRESS-nél alkalmazták először a formázatlan szövegek ötletét is, amelyek így tetszőleges méretű képernyőablakba tördelhetők be. A FRESS-t az egyetemi hallgatók használták tankönyvek olvasására és dolgozatok közös írására, később pedig a NASA vele készítette el az Apollo program dokumentációit. A rendszer még ma is működik. Az első személyi számítógépekre készült szövegkezelő rendszer a Xerox cég NoteCard nevű szoftvere volt, ahol először használtak a képernyőn megjelenő kártyákat az egyes szövegegységekhez. Ezzel indult a hipertext rendszerek második generációja. Az Apple 1987-ben mutatta be a HyperCard rendszert (készítője Bill Atkinson), amely az első széles körben elterjedt hipertext szoftver lett, és néhány egészen nagy méretű alkalmazást is készítettek vele. Szintén a Brown University a Macintosh gépekre készült hipermédia program, az Intermedia szülőhelye, amely már együtt kezel szöveget, rajzot, animációt, videófilmet, hangot és egyéb információhordozókat. Később beépítették a teljesszövegű keresést és a szótárak használatának lehetőségét is. Ma már egy sor gyártó kínál fejlesztőeszközöket hipertext és hipermédia alkalmazásokhoz, elektronikus könyvekhez: Guide (Office Workstations UK), DynaText (Electronic Book Technologies USA), Folio Views (Folio USA). [erd35] Magyarországon az MTA SZTAKI-ban foglalkoznak IBM PC-re és Macintosh-ra hipertext keretprogramok fejlesztésével. Egyre több ilyen rendszer használja az SGML (Standard Generalized Markup Language) nevű belső kapcsolatokat és szövegegységeket jelölő szabványos nyelvet a nagyméretű szöveges állományok belső szerkezetének jelölésére.
Reynolds és Derose (1992) nyomán [irodalom.txt -Reynolds]