A tudományos válságok jellegzetességei
A tudomány különösen hatékony módszereket dolgozott ki az újdonságok, meglepetések kivédésére (ellentétben pl. a művészettel, ahol ezek ma már értéknek számítanak). Ennek ellenére időről időre előfordulnak anomáliák (pl. véletlen folytán, vagy ha egy mérés nem várt eredményt szolgáltat), amelyeket az elméletek minél kisebb módosításával igyekeznek elfogadhatóvá tenni. Ahhoz, hogy az anomáliákat egyáltalán felismerjük, nagyon hosszú időre, sorozatos előfordulásukra, érzékenységre és a tudatosításukhoz szükséges fogalmak kialakítására van szükség. Paradox módon az anomáliákat rendszerint azok a kísérletek szülik, amelyek minden korábbinál pontosabb módon (néha túlzottan is részletezve) akarják igazolni az elfogadott paradigmát, és olyan erőfeszítéseket jelentenek, amelyeket a paradigmába vetett hit nélkül biztos nem végezne el senki. Ha csak vaktában építenénk a berendezéseket és végeznénk a kísérleteket, ha nem tudnánk pontosan, hogy mire számíthatunk, akkor soha nem ismernénk fel ezeket az anomáliákat és nem alakulnának ki válságok, nem lenne szükség a paradigmák megváltoztatására. A normál tudomány így készíti elő önmaga meghaladását. Az anomáliák, ha nem sikerül őket beépíteni, vagy félretenni, vagy ha a beépítésekhez szükséges elmélet-változtatások új anomáliákat szülnek, vagy az elméletek túl bonyolultakká kezdenek válni, egyre mélyülő válságtudatot alakítanak ki a tudomány művelőiben. Ezen érzés tudatosulása előtt hiába jön elő valaki egy jobb és helyesebb elmélettel, nem méltatják figyelemre, mert nincs rá szükség (az eszközkészlet felújítása az iparban is rendkívül költséges, csak nagy szükség esetén szabad ehhez folyamodni). Egy meghaladott paradigmát csak akkor nyilvánítanak érvénytelennek, amikor már van egy új, a helyettesítésére alkalmas, a természettel összevetve elfogadható másik elméletrendszer. Aki úgy vet el egy paradigmát, hogy nem pótolja másikkal, az magát a tudományt veti el. Az anomáliák önmagukban nem okoznak forradalmat, sokáig együtt lehet velük élni (a legtöbb ilyen nehézség előbb-utóbb megoldódik). Amikor egy anomália kezd többnek látszani, mint a normál tudomány szokásos rejtvényei, akkor megindul az átmenet a válságba, a rendkívüli kutatások időszakába. A válság fellazítja a normál rejtvényfejtés szabályait, és sokféle, a problémák nehézségi fokával arányosan egyre merészebb új elmélet kialakítására ösztönöz (ilyenkor gyakran még a megoldott problémák megfejtéseit is kétségbe vonják). A meginduló rendkívüli kutatások megpróbálják az anomáliákat a végletekig fokozni, feltárni igazi természetüket, hatásterületüket. Ilyenkor hasonlít a tudós leginkább a róla kialakított képhez: szinte vaktában kutat (mint a paradigma előtti időszakban), olyan jelenségeket vizsgál, amelyeknek a természetét nem is sejti pontosan. Ezenkívül megindul a tudományterület filozófiai elemzése is, a játékszabályok nyílt megfogalmazása: mik lehetnek a válsághoz vezető okok? A válságok háromféle módon fejeződhetnek be: - a normál tudomány végül mégis képes megbirkózni a problémákkal (bár többen kétségbe esnek); - a probléma a gyökeresen új megközelítéseknek is ellenáll, címkével látják el és félreteszik a következő nemzedékek számára; - megjelenik egy használhatónak tűnő új paradigma-jelölt és forradalmi változás megy végbe.
Thomas Kuhn nyomán [irodalom.txt -Kuhn]