Hogyan lehet eldönteni, hogy mikor intelligens egy számítógép?


Allan Turing angol matematikus "Tud-e gondolkodni a gép" című művében
javasolta a mesterséges intelligencia definíciójára azt a megoldást, hogy
ha egy láthatatlan válaszoló válaszaiból nem tudjuk eldönteni, hogy ember
vagy gép, akkor sikerült intelligens gépet szerkeszteni. A valóságban ez a
definíció nem működik. Az egyre bonyolultabb számítógépi rendszerek között
folyamatos átmenettel, észrevétlenül fog megjelenni az intelligencia, bármi
legyen is az. Az emberek nagy többségével sem lehet értelmes, sok témára
kiterjedő beszélgetést folytatni, nem fedezhető fel bennük az önálló,
alkotó, nem sablonokra épülő gondolkodás.

Simon és Newell készített egy beszélgető rendszert, amely köznapi témákban
egész jól el tudott csevegni bárkivel, a kísérletben résztvevők többnyire
nem tudták megmondani, hogy emberrel vagy géppel beszélgetnek-e. Simon
ezután jelentette ki, hogy a számítógép legalább annyira intelligens, mint
egy kevéssé művelt ember. Joseph Weizenbaum 1966-ban egy Eliza nevű rendszert
dolgozott ki, amely látványos sikereket ért el a lelki tanácsadás területén,
holott egészen egyszerű elven működött. A program tanuló komponense egy
mintagyűjteményből és a mintákhoz tartozó válaszokból áll. A válaszoló
komponens elemzi a partner által adott válaszokat, és megpróbálja illeszteni
annak felismert elemeit a mintagyűjteményhez. Ha sikerült, akkor kiválasztja
az adott mintához tartozó válaszok valamelyikét, ha nem, akkor egy
típusmondat-gyűjteményből választ (pl. "Ez nagyon érdekes, folytassa"),
ha pedig végképp nem ért semmit, akkor alkalmasint ezt válaszolja "Értem"
(a tapasztalatok szerint ez nagyon bátorítóan hat a partnerre). Ezenkívül
megjegyzi a beszélgetés menetét, és felismeri azokat a szavakat, amelyek
korábban már előfordultak, és ilyenkor másképp reagál.

Amikor kipróbálták a programot, kiderült, hogy leginkább a pszichoterápia
bizonyos iskoláira hasonlít a stílusa (pl. Rogers követőire, akik nem akarják
saját személyiségükkel zavarni a beteget). Ezután szándékosan ilyen irányban
fejlesztették tovább a tanuló-komponenseit, és így jött létre a DOCTOR
program, amely olyan beszélgetés-részleteket produkált, amelyeket nem lehetett
megkülönböztetni az emberiektől. Sőt a szerző titkárnője a programmal való
néhány mondatváltás után megkérte őt, hogy menjen ki a szobából. A program
valójában úgy viselkedik, ahogy egy olyan ember, aki nagyon keveset ért
egy idegen nyelven, de mindent megtesz, hogy fenntartsa a társalgást
(Kosztolányi: Esti Kornél és a bolgár kalauz). Valójában az emberi
partner lát és visz bele a társalgásba intelligenciát.

Kenneth Colby PARRY nevű programjával egy paranoiás ember gondolkodását
próbálta szimulálni, aki a téveszméje területén egy hibás logikai rendszert
állít fel, és azon belül és kívül logikusan gondolkodik. A téveszme területét
távolról is érintő dolgokra túlzottan és ingerülten reagál. Ezzel a programmal
is sikerült elérni, hogy a pszichiáterek nem tudták eldönteni, hogy gépről
vagy emberről van szó. Ha összeengedjük a két programot egymással, akkor
viszont teljesen értelmetlen szópárbajba kezdenek, nem jutnak semmire, a
sok általános válaszba egyik sem tud belekapaszkodni (ez hasonlít a
sakkozógépekre, amelyek néha nagyszerű játszmákat produkálnak emberi
partnerekkel, de egymás ellen primitíven és sablonosan játszanak).

Elképzelhető, hogy a Turing által javasolt próbát úgy kellene módosítani,
hogy akkor tekintünk egy programot intelligensnek, ha saját magával képes
értelmes, emberinek látszó párbeszédet folytatni ?!


S. Lem (1972) és            [irodalom.txt -Lem]
Mérő L. (1989) nyomán       [irodalom.txt -Mérő]