A természetről alkotott modellek viszonylagossága
A természetben előforduló jelenségekre különböző modelleket konstruálhatunk, attól függően, hogy milyen szinten vizsgáljuk őket: Ha például megfigyelés tárgyává teszünk egy olyan "univerzumot", amely a szemben levő házban lakó fiatalemberből, puritán nagynénjéből és a csinos albérlőlányból áll, akkor a közöttük előforduló jelenségeket több szinten vizsgálhatjuk. Azt a megfigyelést, hogy amikor a nagynéni lemegy a pincébe, akkor a másik kettő csókolózni kezd, megpróbálhatjuk molekuláris szinten értelmezni, ekkor 3*10^25-en molekula állapotát, téridő görbéjét kellene nyomon kísérni. Vizsgálhatjuk ezt a "világegyetemet" úgy is, mint három testből álló összetett rendszert. Egy Ptolemaiosz empírikusan leírja a testek mozgási görbéit, a szükséges ciklusokat (amikor az egyik test eltávolodik, a másik kettő együttállásba kerül, a rendszer középpontja a mosogató), ezzel nagy valószínűséggel megjósolhatók a várható események. Természetesen egy Kopernikusz megcáfolja ezt a "mosogatócentrikus" világképet, és egy általánosabbal helyettesíti, Kepler pedig egyszerűbb magyarázatot talál a Ptolemaiosz-féle bonyolult pályagörbékre. Majd megjelenik egy Newton, aki felismeri, hogy a testek mozgását igazából kölcsönös vonzásuk determinálja, a banktisztviselő vonzza a lányt és viszont, amikor pedig a nagynéni is jelen van, nagyobb tömege miatt mindketten körülötte keringenek. Jelentős felfedezésnek bizonyul, amikor egy zseniális gondolkodó kimutatja, hogy a megfigyelt jelenségek magyarázatához nincs szükség holmi "erotikus vonzás" nevű erőt feltételezni, a testek mozgása valójában a tömegük által eltorzított téridőben történik, ezen görbült közegben mozognak erotodézikus görbék mentén. A nagynéni jelenléte ezen görbék eltorzítását eredményezi, így az "orális koincidencia" nem jöhet létre. Az elméletnek különösen szép az az általános képlete, amely szerint a csókolózási energia egyenlő az erotikus tömegek és a nagynéni mögött becsapódó ajtó hangja sebessége négyzetének szorzatával. Sajnos újabb fizikusok lépnek színre (köztük egy Heisenberg nevű), akik az új, nagy felbontóképességű távcsövekkel felszerelkezve felismerik, hogy a három testet olyan kisebb testrészek alkotják (karok, lábak, fejek stb.), amelyeket a speciális erotikus relativitáselmélet nem vett figyelembe, sőt amelyek a már megérteni vélt jelenségek közben teljesen indeterminisztikusan viselkednek. Ahogy újabb és újabb testrészecskéket fedeznek fel, a helyzet egyre reménytelenebb lesz, nem sikerül megtalálni a kapcsolatot a részek mozgása és a testek viselkedése között.
S. Lem (1972) [irodalom.txt -Lem]