A felvilágosodás kora
(1772-1799)

A felvilágosodás eszméinek terjesztésében a vezető szerepet főpapjaink, főuraink könyvtárai, valamint a későbbi évek során a különböző típusú kölcsönkönyvtárak és olvasóköri könyvtárak játszották.

Főpapi könyvtárak

A főpapi könyvtárakról elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy - mint ez a korábbi évszázadok során kialakult - valamennyi római katolikus főpap udvarában volt könyvtár. A püspöki székhelyeken papnevelés is folyt, s ehhez megfelelő tudományos apparátusra volt szükség. Ezekre a könyvtárakra általában jellemző, hogy szinte minden esetben más gyűjteményekkel együtt keletkeztek és fejlődtek. A könyvtár mellett természettudományi múzeum, pénz- és régiséggyűjtemény és rendszerint képtár is gazdagította a főpapok palotáit. Ezeknek a főpapi könyvtáraknak többsége a korai barokk szellemiségnek felelt meg: reprezentatív, díszes létesítmények volt, elsősorban csak belső használatra. Ilyen volt például Erdődy László nyitrai püspök könyvtára, mely korán, még a XVIII. század első éveiben keletkezett.

Akadtak természetesen kivételek is. Ezek a megújuló szellemi érdeklődés jegyében létesült főpapi könyvtárak később is kiemelkedő szerepet játszottak a magyar közművelődésben és tudományosságban. Az ilyen új típusú könyvtáralapító főpapok közül kiemelkednek Klimó György (1710-1777) pécsi, Esterházy Károly (1725-1799) egri és Batthyány Ignác (1741-1798) erdélyi püspökök. A két főúri származású egyházfő, Esterházy és Batthyány külföldön, a római Collegium Germanico-Hungaricumban fejezte be tanulmányait, s ott ismerkedett meg az európai szellemi és tudományos élet haladó áramlataival. Mindkettőjük mögött hatalmas családi vagyon, Batthyány szeme előtt családi könyvtáralapító és nyomdafenntartó ősök emléke állt. Klimó jobbágycsaládból származott, s tanulmányai során nem jutott túl hazája határain. Viszont mindhárman egyaránt magas művelődéspolitikai tervekkel foglalkoztak. A pécsi és az egri egyházfő főiskolát, egyetemet óhajtott létesíteni a maga székhelyén, s bár céljukat nem érték el, a könyvtárszervezés során erre is gondoltak. Az erdélyi püspök a kor szellemének megfelelően tudományos társaságot kívánt létrehozni Erdély számára, s ennek hátteréül szánta könyvtárát és egyéb gyűjteményeit.

Elsőként Klimó György pécsi könyvtáráról kell szólnunk - különösképpen azért, mert a pesti Egyetemi Könyvtár 1773-ban történt államosítása után egy évvel ez a könyvtár nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt: "publicae omnium utilitati" (minden ember közös hasznára), mint ezt ma is olvashatjuk a régi könyvtárépületen levő emléktáblán. Klimó tudatos könyvtárszervező volt. A könyvtárba olvasztotta elődjének, Berényi Zsigmondnak a káptalanra hagyott 3000 kötetes könyvtárát s magát az 1000 kötetes káptalani könyvtárat is. Püspökségének első két évtizede alatt a könyvtár közel 10 000 kötettel gyarapodott. A gyarapításban segítette könyvtárosa, a kiváló történész Koller József. Klimó püspök nagy könyvgyűjtőkkel állt közeli kapcsolatban: P. B. Giordano római kanonokkal és P. M. Gazzanigával, a Bécsben élő dominikánus tudóssal, akiknek tevőleges támogatása révén módjában állt a hiányzó régebbi művek és a legújabb kiadványok beszerzése. Figyelemmel kísérte a hazai vásárlási lehetőségeket is. Évek során sok ezer forintot fordított a könyvtár fejlesztésére, sokkal többet, mint amennyit ezekben az években az ország legrégibb tudományos könyvtára, az Egyetemi Könyvtár fordítani tudott. Értékes kéziratokat vásárolt a neves oklevél- és könyvgyűjtő Dobai Székely Sámuel eperjesi tanártól. Tőle szerezte meg a könyvtár egyik legnagyobb értékét, az úgynevezett Nyirkállói kódexet, és feltehetően a Budai Krónika Menestarfer János által készített másolatát is. Nevezetes ősnyomtatványokat is vásárolt, így például Temesvári Pelbárt Pomeriumának 1489-es (egyetlen ismert) példányát. Sok értékes művet szerzett meg a jakabhegyi kolostortól és a feloszlatott pécsi jezsuita rendház könyvtárából is. Külföldi beszerzései közül kiemelkednek a korabeli francia nyomtatványok. Klimó György és utódai könyvtára ma - letétként - a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem könyvtára legértékesebb, műemlék jellegű részét alkotja.

Esterházy Károly püspök egri könyvtára szintén egy műértő gyűjtő keze nyomát viseli magán. Könyvtárának gyarapítását - melynek technikai gondviselését szintén önálló könyvtáros, Büky József látta el - kiterjedt szakmai hálózat segítségével intézte. Rómában, Velencében, Strassburgban, a német városokban, Bécsben és Prágában egyaránt tudós "levelezői" éltek, akik figyelemmel kísérték az ottani könyvpiacokat. Magyarországon is vásárolt. Beolvasztotta könyvtárába az egri püspöki szeminárium és a gyöngyösi plébánia könyvtárainak számos kötetét, valamint a bártfai plébánia könyvtárának jelentős részét, benne a korai protestáns hittudományi és hitvitázó irodalom számos termékét. Ősnyomtatványokat és értékes kéziratokat is szerzett. Köztük a legnevezetesebb egy 1417-ben készült Dante-kódex. Egy XII. századi, csillagászattal foglalkozó kódexben Regiomontanus kéziratos megjegyzéseit olvashatjuk. Magyar vonatkozásban kiemelkedik a Miskolczi László-féle, 1394-ben készült Missale - benne egy kánonkép, mely feltehetően a legrégibb magyar mester kezéből kikerült ilyen jellegű műalkotás. A könyvtár - állománya az 1793-ban történt megnyitáskor 16 000 kötet volt - napjainkban az egri Tanárképző Főiskola épületében egyházi intézményként működik.

Batthyány Ignác 1780-ban lett erdélyi püspök. Pályafutását Egerben kezdte, s ott Esterházy püspöktől tanulta meg a könyvek szeretetét, tudományos értékelésüket. Hosszabb időt töltött Rómában, ahol a San Apollinare-kollégium nevezetes könyvtárát vezette. Ezekben az években kb. 5000 kötet könyvet vásárolt, s ezzel alapozta meg könyvtárát, melynek számos kötete származik az egri könyvtár másodpéldányai közül, az eperjesi plébániáról és a lőcsei Szent Erzsébet-székesegyház könyvtárából. 1786-ban mintegy 20.000 forintért megvásárolta Migazzi Kristóf váci püspök könyvtárát. Így került Gyulafehérvárra a IX. századi híres Arany Evangeliarium. Számos értékes könyvet szállíttatott be s mentett meg a szétszóródástól a kisebb erdélyi plébániákból és szerzett meg a feloszlatott rendházak könyvtáraiból. Értékes volt mintegy 800 kötetes kéziratgyűjteménye is, melynek 273 darabja a Mohács előtti korban keletkezett. Ezek közül kiemelkedik az 1377-ben készült, úgynevezett Esztergomi Missale - egyik legrégibb hazai könyvminiatúra-alkotásunk. Neki is önálló könyvtáros, Dániel Imre nyújtott segítséget a könyvtár gondozásában. Dániel - hasonlóan Klimó könyvtárosához - Rómában is másolt magyar vonatkozású dokumentumokat. Az ősnyomtatványok mellett az európai nyomdászat legkiválóbb mestereinek (Aldus, Elzevir, Plantin, Bodoni) kiadványait is szívesen vásárolta. Nagyobb gondot fordított két másik főpap gyűjtőtársánál a magyar könyvek és irodalmi ritkaságok megszerzésére. Gyűjtésének széles köre nem csekély anyagi áldozatot követelt. A Batthyaneum összköltsége (ideértve a könyvtárral egy időben létesített csillagvizsgálót, a múzeumi gyűjteményeket és a trinitárius templom könyvtári célra történt átalakítását) mintegy 80.000 forintot tett ki. Ez az összeg több annál, mint amennyit később Széchényi Ferenc a nemzeti könyvtár alapítására és fejlesztésére fordított. A gyűjtemény alapítólevelét halála évében, 1798-ban írta alá, s művét azzal koronázta, hogy azt teljes egészében nyilvánossá tette.

Mint említettük, valamennyi katolikus püspöki székhelyen működött könyvtár. Ezek azonban közel sem voltak olyan értékesek és oly méretűek, mint a közművelődést és a köznevelést oly fontosnak tartó három nagy főpap alkotása. A többiek közül említést érdemelnek Padányi Bíró Márton és Koller Ignác veszprémi püspökök (sümegi, illetve veszprémi könyvtáraikkal) és Patachich Ádám (1717-1784) nagyváradi püspök, majd kalocsai érsek. Patachich könyvtárát eredetileg budai palotájában helyezte el, s katalógusának elkészítését kitűnő szakemberre, Pray Györgyre bízta. Még püspök korában 15 000 kötetes könyvtárat gyűjtött, majd később azt egyesítette a kalocsai káptalan és székesegyház könyvtáraival. A könyvtártermeket Maulbertsch festményei díszítették. 1784-ben avatták fel, de nem a nyilvánosság számára. Végrendeletében jelentős összeget hagyott a könyvtár gondozására és fejlesztésére: a 13.000 forint kamataiból kellett fedezni egy könyvtárőr és egy szolga fizetését és az állomány gyarapítását.

Könyvtártörténeti szempontból érdekes alakja ennek a kornak Herzan Ferenc (1735-1804) szombathelyi püspök is, aki hosszú évekig tartó római császári diplomáciai szolgálat után, sorsával elégedetlenül, mintegy száműzetési helyként kapta stallumát. Könyvtárának alapjait még Rómában vetette meg. Bibliofil-polihisztor könyvgyűjtő volt, a század utolsó évtizedében azonban figyelme a janzenizmus és főként a francia felvilágosodás történeti-politikai irodalma felé fordult. Az alapvető művek mellett (Rousseau, az Enciklopédia, Montesquieu, Bayle, Voltaire) Martinovics 1791-ben Bécsben kiadott Testament politique (Politikai végrendelet) című műve is megvolt könyvtárában. Gyűjteménye ma is díszét alkotja a szombathelyi püspöki könyvtárnak.

Neves könyvgyűjtő volt Migazzi Kristóf (1714-1803) váci püspök, egyúttal bécsi érsek is, aki azonban anyagi gondjai miatt eladta könyvtárát Batthyány Ignác erdélyi püspöknek, amikor II. József megfosztotta a jól jövedelmező váci püspöki stallumtól.

Hányatott sorsú volt az esztergomi főszékesegyház könyvtára. Eredeti állománya Esztergomban maradt. A török elől Esztergomból Nagyszombatba menekült káptalan új könyvtára számára még Forgách Ferenc érsek vásárolt külön házat, majd állománya Pázmány, Lippay és Szelepcsényi érsekek könyveivel, valamint a Fuggerek könyvtárával gyarapodott. Később az érsekség Pozsonyba költözött, s a könyvtárat elsősorban Batthyány József érsek fejlesztette tovább, főként - s ez különös érdeme - magyar vonatkozású történeti, politikai és genealógiai vonatkozású könyvekkel és kéziratokkal. A könyvtár csupán a XIX. század első felében költözött vissza Esztergomba. Állományának országos jelentőségére utal, hogy 1781-ben Pray György arra kérte az érseket - hiába -, hogy az akkor még Pozsonyban lévő gyűjteményt nyilvánítsa közkönyvtárrá. Ezt a javaslatot a minden vonatkozásban gazdag állomány indokolta. Ritkaságai közül megemlítjük Batthyány érsek hatalmas kéziratgyűjteménye mellett (benne Bél Mátyás számos kézirata) a Jordánszky-kódexet, az úgynevezett Bakócz gradualét, az Esztergomi missalét, s egy XV. századi Biblia pauperumot (Szegények bibliája).

Különös sorsa volt a pannonhalmi bencés Főapátság Könyvtárának, melyet hazánk első ismert könyvgyűjteményeként tartunk számon. A töröktől visszavívó 1683-as ostrom és a Rákóczi-szabadságharc katonai eseményei során a gyűjteményt súlyos károk érték. Egy 1658-ban készült katalógus 2318 kötetről tud, míg 1768-ban csupán 1801 kötet volt az állomány. Ezután Somogyi Dániel főapát erőteljes könyvtárfejlesztéshez kezdett, s így az állomány 1786-ra elérte a 4232 kötetet. A bencés rend II. József alatt történt feloszlatásakor a könyvtár értékes anyagát az Egyetemi Könyvtárba szállították. 1802-ben, a rend visszaállítása után a könyvtár anyagának egy része visszakerült, és megindult lendületes újjászervezése. Ekkor épült meg az építészet- és művészettörténeti szempontból egyaránt nevezetes könyvtárterem is. A gyűjteményt 1818-ig a főapát, attól kezdve önálló könyvtáros kezelte. Köztük a legnevesebb Czinár Mór volt. 1837-re a könyvtár állománya 36 000 kötetre emelkedett. A pannonhalmi könyvtár azóta is lendületesen fejlődik, s ma is egyike legértékesebb katolikus tudományos gyűjteményeinknek.

Főúri könyvtárak

Főpapjaink mellett a XVIII. század folyamán a magyar főurak tettek legtöbbet könyvtári kultúránk felvirágoztatása érdekében. Céljaik ugyanolyan változatosak voltak, mint azt a főpapok könyvtárlétesítéseivel kapcsolatban megfigyelhettük. Voltak közöttük olyanok, akik csak hivalkodni akartak könyvtárukkal, a díszes kötésekkel és könyvtártermekkel. Mások művelődni, olvasni, szellemiekben haladni kívántak. Ismét mások - a kevesebbek - szeme előtt magasabb cél lebegett: hazájuk, nemzetük fejlődését, művelődését óhajtották könyvtárukkal szolgálni, mivel tudatában voltak annak, hogy nincs magyar szellemű központi, királyi hatalom, mely ezen buzgólkodnék. A legkülönbözőbb forrásokból merítették a művelődés iránti vágyat, a szellemi és tudományos élet szeretetét. A katolikus főurak többsége - részben a nagyszombati egyetemi tanulmányok után - a bécsi Theresianumban nevelkedett. Itt ismerték meg a felvilágosodás, majd többen közülük a szabadkőművesség eszméit. Bécs volt a birodalom művelődési központja, s ennek következtében könyvforgalmának központja is. A könyvkereskedések, a rendszeres könyvárverések, a feloszlatott szerzetesrendek könyvtárai egy részének piacra kerülése bő kínálatot nyújtott. A gazdag Udvari Könyvtár igazgatója, Michael Denis, a modern könyvtártan megalapítója, szakmai, bibliográfiai és könyvészeti előadásokat tartott a negyedévesek számára a Theresianumban, ahol többek között Széchényi Ferenc, Batthyány Ignác, Csáky István, Apponyi Antal is nevelkedett - később mindmegannyi híres név a magyar könyvtártörténetben. Protestáns főurak Svájcban, Hollandiában és Németországban végezték felsőbb fokú tanulmányaikat - így például Teleki Sámuel Bázelban, Leydenben, Brüsszelben, majd Párizsban, Ráday Gedeon az Odera melletti Frankfurtban. Valamennyiükre egyformán jellemző a tudományos könyvszeretet, az enciklopédikus és haladó szellemű tudásra való törekvés. Könyveiket elsősorban bécsi könyvkereskedők révén szerezték be, de sokat vásároltak külföldi utazásaik során is; több nyugati országban voltak könyvbeszerzéssel megbízott szakembereik.

Régi múltja miatt elsőként a Ráday Könyvtárról kell szólnunk, melynek alapjait Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc fejedelem belső udvari embere vetette meg ludányi kastélyában. A szabadságharc bukása után visszavonult a közélettől, és 1714 táján saját kedvtelésére kezdett hozzá ekkor még meglehetősen rendszertelen könyvgyűjtéséhez. Fia, Ráday Gedeon (1713-1762) már a rendszeres könyvtárfejlesztés eredményeként szépen gyarapodó könyvtárát péceli kastélyában helyezte el, két nagy teremben. Leginkább használt könyveit dolgozószobájában őrizte. Utódai is gondot viseltek a könyvtárra, mely a század végén mintegy 10.000 kötetes volt, 130.000 forint értékben. A könyvtár gazdái a szokásos kereskedelmi utakon kívül a kor tudós szakembereivel is kapcsolatban álltak - hasonlóan a többi nagy könyvtárépítőhöz. A Ráday Könyvtár esetében Bod Péter, Szilágyi Sámuel, Batsányi János és Kazinczy Ferenc voltak a legnevesebb segítőtársak, informátorok. Hogy ez akkor nem lehetett Magyarországon könnyű feladat, jelzik azok a sorok, melyeket Bod Péter 1756-ban írt Ráday Gedeonnak: "a könyvek szerzésekben igyekeztem, de kevésre lehetett menni, minthogy a régiségeket hazánknak sokféle vesződései, amelyek voltanak is, megemésztették; de csuda, hogy e tatár égette, török hamvazta hazában csak ennyit is lehet találni, holott itt egymást érte a sok pusztulás azelőtt". Egyébként Ráday Gedeon könyvtára minden tudós kutató előtt nyitva állt. Szívesen adott kölcsön is könyveket, s kívánságra egyes szövegrészeket másolatban is megküldött az érdeklődőknek. A könyvtár fejlődése a XIX. században lelassult, s szóba került külföldre történő eladása is. Ezt a tervet szerencsére meghiúsította, hogy 1861-ben Török Pál püspök kezdeményezésére a Dunamelléki Református Egyházkerület megvásárolta. A könyvtár ma az egyházkerületi gyűjtemény Ráday Könyvtáraként működik.

Az erdélyi Teleki Sámuel (1739-1822) fiatal korában, európai tanulmányútjai alatt kezdte meg könyvtára gyűjtését. Már útja első állomásán, Bázelban 1000 forint értékben vásárolt, s 1763-ban 9 láda könyvvel indult haza. Közel négy évtizedes közéleti tevékenysége Bécshez kötötte. Így állandó kapcsolatban volt az ottani könyvkereskedelemmel, s tájékozott a kor nyugati tudományos életében. Könyvtárát hosszú ideig Bécsben tartotta, az erdélyi udvari kancellária épületében. Neki is volt állandó könyvtárosa, Mihelyes Sámuel személyében, azonban a katalógusokat idős koráig maga szerkesztette. Könyvtárát - melyről azt írta, hogy annál "drágább kincsem életem, feleségem és gyermekeimen kívül nincsen" -1801-ben Marosvásárhelyre szállíttatta, egy külön erre a célra emelt épületbe. Ezt az épületet máig is Thékának nevezik. Már az épület felirata: Musis patriis (a honi múzsáknak) jelzi, hogy könyvtárával közösségi, nemzeti célt óhajtott szolgálni. Egy eljövendő erdélyi tudományos társaság alapjai egyikének szánta. Könyvgyűjtése rendszeres volt: csak szép, hibátlan példányokat szerzett be, számos olyan ritkaságot és drága kiadványt, melyeket szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező intézmény vagy magánember nem tudott megvásárolni. A könyvtárat természetesen nyilvános használatra szánta, s 1794-ig 60.000 forintot fordított gyarapítására. Ekkor a könyvtár állománya 13.000 kötet volt.

Könyvtára jövendő sorsát óhajtotta biztosítani, amikor azt családi, hitbizományi jellegű intézménnyé, majd 1800-ban írt végrendeletében alapítványi jogi személlyé alakította át. Ebben a végakaratban anyagilag nagyvonalúan rendelkezett a könyvtár felől. Marosvásárhelyi két házának (az egyik vendégfogadó), valamint több földingatlannak jövedelmét rendelte az állomány gyarapítására és a személyzet (könyvtáros, írnok, szolga) fizetésére. Az alapítvány jogi jellege - az alapító minden jó szándéka ellenére - már korán problémákat okozott. Az örökhagyó a mindenkori elsőszülött fiút rendelte ki gondviselőül, azonban kikötötte, hogy biztosítja az erdélyi református egyházkerület consistoriumának felügyeleti jogát. Ez a felemás jogi helyzet itt is - mint számos más főúri alapítású könyvtár esetében - nézeteltérésekhez vezetett, majd hosszas pereskedések oka lett, és korántsem járult hozzá a könyvtár egészséges fejlődéséhez. Egyébként is az alapító Teleki Sámuel halála után a könyvtár iránti érdeklődés csökkent, a rendszeres állománygyarapítás szinte teljesen megszűnt, s az értékes gyűjtemény élő könyvtárból könyvmúzeummá vált. Ez a helyzet csak később, a XIX. század második felében változott meg.

Közösségi cél, erdélyi szász népének szolgálata vezette tudományos gyűjteménye létesítése során Bruckenthal Sámuelt is. Az egyszerű polgári sorból bárói rangra emelkedett nagy tekintélyű szász politikus hithű evangélikus és népének hű szolgája volt. A szászok történetére vonatkozó értékes könyvtári és muzeális anyagot gyűjtött össze Nagyszebenben. A gyűjtemény Erdély egyik legjelentősebb művelődési intézményévé vált.

A XVIII. század végén közel 13 000 kötetes könyvtára volt. Ma is működő, nevezetes, tudományos kutatóműhely.

XVIII. századi főúri könyvtáraink közül még számosat sorolhatnánk fel, azonban ezen a téren sem törekedhetünk teljességre. Csupán azokról teszünk említést, melyeknek sorsa, későbbi szerepe, állományuk nagysága vagy különleges volta ezt indokolja. A többi könyvtárat általában az jellemzi, hogy gyűjtőkörük általános jellegű, egész Európára kiterjedő, szinte "sablonos" volt, s anyaguk nagy részben a felvilágosodás szellemét tükrözte. Jellemezte őket az is, hogy nem voltak nyilvánosak, polcaikon viszont a régi magyar irodalom és könyvkiadás számos értékes darabját őrizték.

Erdély egyik említésre méltó, szomorú sorsú könyvgyűjteménye volt Bethlen Kata könyvtára. Tulajdonosa a nagy fejedelem, Bethlen Gábor családjából származott, s nagybátyja volt Bethlen Miklós, a neves történetíró. A Bethlen család, valamint Bethlen Kata második férjének, Teleki Józsefnek családja egyébként az Erdélyben mindig erős angol orientáció támogatója volt. Mindkét család szívén viselte a gyulafehérvári Bethlen-kollégium sorsát. Amikor 1704-ben a császári csapatok a kollégiumot és a benne lévő könyvtárat is felégették, a Teleki család egyik tagjának kezdeményezésére Angliában egyetlen vasárnapi templomi gyűjtésen 11.000 fontsterling gyűlt össze az újjáépítésre. A külföldet járt családtagok, tanárok és diákok állandóan hoztak magukkal könyveket a könyvtár számára. A Teleki-Bethlen házaspár azonban a kollégiumi könyvtár mellett saját könyvtáruk fejlesztésére is komoly áldozatokat hozott. Magánkönyvtáruk állományát két katalógusból ismerjük. Az 1747-ben készült jegyzék azokat a könyveket sorolja fel, melyeket Bethlen Kata még életében a nagyenyedi kollégium könyvtárának adományozott. A másik jegyzék (melyet szintén Bod Péter, Bethlen Kata udvari lelkésze állított össze) az elsőnél teljesebb: 228 szerző 372 művét tartalmazza, számos angol vonatkozású művel. Érdekes a jegyzék célja is: a Teleki család egyik tagja Angliába utazott, s tájékozódni óhajtott, hogy milyen műveket ne vásároljon meg rokona részére. A művek egyébként arra is utalnak, hogy a könyvtár tulajdonosai nagy érdeklődést tanúsítottak az Erdélyben akkor nem jó szemmel nézett puritanizmus iránt. A könyvtár különben Bethlen Kata halála után a nagyenyedi kollégiumba került, s ott a város felégetésekor, 1849-ben teljesen elpusztult.

A könyvtárpusztulásnak szomorú példája a Rákóczi-könyvtár sorsa is. A valamikor tekintélyes gyűjtemény, mely I. Rákóczi György és III. Rákóczi Zsigmond könyvtárait foglalta magában, a Rákóczi-szabadságharc után részben a jezsuita rend birtokába jutott; másik része viszont a sárospataki kollégium könyvtárában kerülte el a pusztulást. A Nádasdy-könyvtár alapjait a Wesselényi-féle összesküvésben való részvétel miatt kivégzett Nádasdy Ferenc vetette meg. Az eljárás során elkobzott könyvek egy részét fia 1722-ben visszaszerezte, a gyűjtést újrakezdte, majd a 614 kötetes könyvtárat a lékai Ágoston-rendi kolostorra hagyományozta. Ezt a könyvtárat a szerzetesrendek feloszlatásának szele sodorta el. A Nádasdy Lipót Flórián által létesített új családi könyvtár 1791-ben 588 kötetet számlált. A XIX. század folyamán a család rendszeresen gyarapította a később a Fejér megyei Nádasdladányban egyesített könyvtárat, mely az 1881-ben kezdett újrarendezéskor 25 234 kötet könyvet, 2000 térképet és 1155 metszetet őrzött.

Tipikusan barokk jellegű volt az Apponyi család könyvtára, melyet 1774-ben Bécsben alapított Apponyi Antal György. Fia, Apponyi Antal a birodalom római, londoni és párizsi nagykövete volt, s külügyi szolgálata alatt számos értékes, elsősorban történeti vonatkozású művel gyarapítatta a könyvtárat. 1827-ben - nyilván Széchenyi István akadémiaalapító bejelentése nyomán - könyvtárát litteris in patria agendis (a hazai irodalom szolgálatára) jelszóval közkönyvtárrá nyilvánította, és Pozsonyban állította fel. Itt a könyvtár 1846-ig működött. Ekkor - mivel a családi könyvtáros, Gruber Károly halála után a város nem volt hajlandó könyvtárosi állást szervezni - megneheztelt Pozsonyra, s a könyvtárat családi birtokára, a Nyitra megyei Nagyapponyba szállíttatta. A közhasználat szempontjából szerencsésebb sora volt Csáky István és felesége, Erdődy Júlia illyésfalvi (Szepes megye) könyvtárának. Mindketten bécsi nevelésű, a francia szellemi élet és a felvilágosodás eszméi iránt érdeklődő vagyonos főúri családból származtak. Esküvőjük (1764) óta közös kedves gondjuk volt könyvtáruk fejlesztése. Rendszeresen vásároltak könyveket Bécsben és Pesten, s azokat a neves lőcsei mesterekkel köttették be. Így otthonukban mintegy 5000 kötetes, a szemnek is kedves látványt nyújtó könyvtár keletkezett a francia felvilágosodás történelmi, filozófiai és szépirodalmi anyagából. A könyvtár fejlesztése a napóleoni háborúk korában - politikai és anyagi okokból - megszűnt, különösen ami a francia műveket illeti. A gyűjteményt 1807 tájt eladták Atzél Péternek, aki azt aradi házában helyezte el. Ott már a könyvtár inkább csak dísz volt, s később átkerült az Aradi Közművelődési Palota könyvtárába.

Más főúri családok is rendelkeztek nagyobb könyvtárakkal. Köztük említést érdemel a Viczay család hédervári 15.000 kötetes könyvtára mintegy 6000 francia művel), az 5000 kötetes Sztáray családi könyvtár Nagymihályban, Forgách Miklós szintén erősen francia szellemű gyűjteménye (melyet Batsányi és Hajnóczy is használt, az Esterházy család kismartoni és cseklészi könyvtárai, a Beleznay, Radvánszky és Prónay családok gyűjteményei, valamint a nemesi ellenállás egyik szellemi vezérének, Orczy Lőrincznek 8700 kötetes tarnaőrsi könyvtára. Orczy szoros kapcsolatban állt például Bessenyei Györggyel is. Éppen ezért itt idézzük Bessenyeinek 1790-ben írt sorait a magyar tudós társaság felállítását szorgalmazó híres művéből. Ezek a sorok arra utalnak, hogy milyen közgazdasági problémák merültek fel egy-egy nevesebb könyvtár létesítése során. Bessenyei így ír: "De meg kell gondolni, hogy a mi pénzünkkel az idevalósi könyvtárosok a lipsiai, frankfurti, göttingai, kolmári, lioni, párisi könyvárusoknak fizetnek: és így valami idegen országi könyv béjön a mi hazánkba, annak ára mind kitakarodik az országból" - ezért lenne indokolt a hazai könyvkereskedelem célszerűbb megszervezése.

Mindezeknek a főúri könyvtáraknak egyik különleges és fontos funkciója az volt, hogy - mint ezt Kosáry Domokos írja - bennük "akadálytalanul férhettek hozzá... az új irodalomhoz a nagyurak szolgálatában titkári, könyvtárosi teendőket végző értelmiségiek" (mint láttuk, Batsányi, Hajnóczy és mások. De nemcsak ők, hanem a könyvtártulajdonosok kiterjedt, többségében felvilágosult, sok esetben szabadkőműves felfogású arisztokratákból, birtokos nemesekből álló ismeretségi köre is.

Szakkönyvtárak

Az ország újjáépítésével kapcsolatban szükségessé vált a legfontosabb szakágazatok fokozottabb művelése. Ez elsősorban a műszaki tudományok vonalán figyelhető meg. Szakoktatási intézményeinkben elsőnek a bányászattal és földméréssel foglalkozó könyvtárak indultak fejlődésnek. Ezek természetesen nem voltak általános gyűjtőkörű könyvtárak, s így méreteikben is ennek megfelelően kicsinyek.

Hazánkban az első ilyen szakoktatási intézmény a selmeci Bányászati Akadémia volt, melynek alapjai az 1735-ben létesített bányaiskoláig nyúlnak vissza. Könyvek már ekkor is rendelkezésére álltak a hallgatóságnak, s azokat a diákok szabad óráikban egymásnak olvasták fel. Az első szakkönyveket a főkamaragrófi hivatal, az intézmény felettes szerve ajándékozta az akadémiának. E könyvek közül több a XVI. század elejéről származik. Az alapításkor történt az első tudatos szakmai könyvbeszerzés, a kitűnő szakkönyvtár alapjainak megvetése. Nagy előrelépést hozott az 1763. év, amikor Nikolaus Jacquint nevezték ki a bányászat és a kémia professzorává. Hamarosan újabb tanszékek létesítésére került sor, ami újabb szakágazatok fejlesztését tette szükségessé. 1770-ben például már 109 kötetet vásárolt. Adataink szerint a könyvtár fejlesztése évenként rendszeres és céltudatos volt. Így vált ez a gyűjtemény az egész Habsburg Birodalom egyik legnevezetesebb szakkönyvtárává. Állománya a XVIII. század végén mintegy 3600 kötet volt. Az akadémia 1808-ban erdészeti tanszékkel egészült ki, s ez egy újabb szakágazat könyvanyagának beszerzését kívánta meg. A kiegyezés korában a könyvtári állomány kb. 10-12.000 kötetre rúgott. A régi selmeci könyvtár anyaga ma műemlékkönyvtárként részben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, részben a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem könyvtárainak gondozásában áll, és megtekinthető, használható.

Egy másik, kisebb jelentőségű gyakorlati oktatási intézményünk, az 1763-ban létesített és a piaristák irányítása alatt állott szenci Collegium Oeconomicum volt. Alapvető feladata a bányászati, geometriai, térképészeti, mechanikai és kereskedelmi ismeretek fejlesztése volt. Az uralkodó az alapítólevélben évi 1500 forintot biztosított oktatási segédleteinek és szakkönyveinek beszerzésére. A könyveket a leltárba regius (királyi) jelzéssel vezették be. A könyvtár összetétele megfelelt az intézmény funkcióinak. A merkantilizmus szellemében - az említett ágazatok szakkönyvei mellett - beszerezte az államgazdaságtan (Cameralwissenschaften) szakkönyveit is. A világnézeti oktatásban elsősorban a Leibniz hatása alatt álló, tapasztalati-racionalista Christian Wolff szemlélete érvényesült, s ez tükröződött a könyvtár állományában is. A kollégiumot a szenci épület tűzvész okozta pusztulása után Tatára helyezték, majd 1780-ban megszüntették, mivel szerepkörét ekkorra szinte teljesen átvette a selmeci akadémia, illetve az ekkortájt létesített Institutum Geometricum.

Az Institutum Geometricum létesítése műszaki oktatásügyünk fejlődésének jelentős állomása volt. II. József 1782-ben szabályozta (az intézet létrehozatalával) a hazai mérnökképzést, kezdetben az egyetem bölcsészeti karának keretében. Az Institutum éppen ezért eleinte nem rendelkezett saját könyvtárral, mivel - a szűkmarkú felsőbb szervek elképzelése szerint - az Egyetemi Könyvtár lett volna hivatott a szükséges könyvanyag beszerzésére. Ez a könyvtár azonban köztudottan szűkös anyagi viszonyai és számos egyéb teendője miatt ennek a feladatnak nem tudott megfelelni. A két intézmény sokáig tartó kényszerű együttélése miatt a műszaki képzéshez elengedhetetlenül szükséges és meglehetősen drága könyvek rendszeres beszerzése csupán a reformkor végén, a József Ipartanoda megalakításával egy időben indulhatott meg - akkor is igen szerény mértékben.

A mezőgazdasági szakoktatás iránti igény csak később jelentkezett. Ezen a téren a szakszerű földművelésben érdekelt nagybirtokos főurak voltak az úttörők. Az ilyen jellegű könyvtárak alapítása időben már átnyúlik az abszolutizmus korára, azonban kétségtelen, hogy velük kapcsolatos igények gyökerei már a felvilágosodás évtizedeiben fellelhetőek.

Főúri és szakmai könyvtár érdekes együttélését, átmeneti jellegét mutatja a keszthelyi Georgikon könyvtára. Festetics György az 1798-ban alapított mezőgazdasági szakoktatási iskola, a Georgikon mellé 1810-1812 között könyvtárat is létesített -, régi magyar vonatkozású kéziratokban és egyéb ritkaságokban gazdag családi könyvtára kiegészítéseként. A 8000 kötetes könyvtárat hitbizományi jellegűvé tette, és korszerű könyvtárhasználati szabályzatot léptetett életbe. A könyvtár ugyan nem volt nyilvános, a Georgikon tanárai azonban szabadon, mások pedig a tulajdonos hozzájárulásával használhatták. 1839-ben fia a szakkönyvtárat függetlenítette a családi könyvtártól. Hasonló jellegű és funkciójú volt a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémia könyvtára is. Az 1818-ban alapított akadémia részére a birtokos Albert Kázmér szász-tescheni herceg az alapítólevélben évi 1000 forintot biztosított könyv- és tanszerbeszerzésre. Ami az állomány minőségét illeti: amikor Kölcsey Ferenc meglátogatta az akadémiát, feljegyezte, hogy a könyvtárban "az előadott tudományok szakkönyvei" megtalálhatóak. Egyébként az állomány 1863-ban 1300 kötet volt.

Kölcsönkönyvtárak, olvasókörök

Lényeges szerepet játszottak a magyar közművelődés, politikai gondolkodás és könyvtárkultúra terén a kölcsönkönyvtárak, olvasókörök is. A XVIII. század első felében a nyomdászok és könyvkötők műhelyeiben olvashattak azok, akik nem jutottak iskolai vagy más könyvtárakhoz. Sopron járt az élen: a harmincas évekből vannak erre adataink. A felvilágosodás, majd különösen a jozefinizmus évtizedei hoztak ezen a téren jelentős fellendülést. A legújabb adatok szerint 1782-ben Anton Martin létesítette az első kölcsönkönyvtárat Pozsonyban, majd Kleinod Antal 1788-ban Sopronban kapott engedélyt egy Lectur-Cabineth (olvasókabinet) létesítésére. Ugyanekkor Pesten Gleixner János, Pozsonyban Doll Alajos alapított hasonló intézményt. Ezeket követte Győrött 1789-ben Müller Ferenc, majd az 1790-es évek elején ismét Sopronban Haas Ignác és Pfundtner Mátyás (ez utóbbi 771 német művel), valamint Németi Mihály, akinek könyvtárában már számos magyar mű is helyet kapott. Pesten Mossóczi-Institoris Gábor létesített kölcsönkönyvtárat. Elképzelését a konkurenciától tartó könyvkötő céh ellenkezése miatt csak nehezen tudta megvalósítani. Rögös utat tett meg "míg felvett tzélomnak jégtöréssel utat nem nyitottam", írja könyvtárkatalógusának "előbeszédé"-ben. Ez az olvasóköri könyvtár volt kétségkívül a legmagyarabb jellegű. A 272 katalógustétel közül 178 volt magyar mű. Az "erkölcsi könyvek" (84) között Aquinói Tamás, Kempis és Pázmány mellett Péczeli József és Bod Péter is szerepelt. A legbőségesebb és legszínesebb - 119 művel - a "versezetek, történetek, románok" (regények) szakcsoportja, "a magyar próza zsenge hajtásaival". Az olvasóközönség többsége a tanuló ifjúság köréből került ki, feltehetően azért, mert az Egyetemi Könyvtárban éppen ettől a műfajtól igyekeztek - felsőbb utasításra - lehetőleg eltanácsolni az ifjúságot.

A kölcsönkönyvtárak, olvasókörök szigorú politikai ellenőrzés alatt álltak, azonban mindig megvolt a lehetőségük arra, hogy a szabadabb, "felforgató szellemű" művek olvasását lehetővé tegyék. A legutóbbi kutatások tisztázták, hogy az eddig összefoglalóan "olvasókörök"-nek nevezett intézmények közül elsősorban a voltaképpeni olvasókörök voltak a jozefinista-forradalmár szellemű radikális magyar értelmiségi réteg titkos szervei, eszmei forrásai. A titkosrendőri jelentések ezeket "klub"-oknak nevezték, mint a párizsi forradalmi köröket. Tudjuk, hogy a pesti kör látogatói közé tartozott többek között Hajnóczy, Szentmarjay és Verseghy is. Hasonló körök működtek Kassán, Nagyváradon, Késmárkon és Lőcsén is. Az olvasókörök mellett tevékenykedtek - kevésbé hangsúlyozott politikai jelleggel - az olvasótársaságok, melyek havi összeg lefizetése mellett kölcsönöztek is könyveket. Ezeket - melyek szinte minden német anyanyelvű felvidéki és nyugati városunkban működtek - könyvkereskedők és könyvkötők tartották fenn, s bennük nem csupán olvasni, hanem vásárolni is lehetett.

A széles néprétegeknek, a parasztságnak könyvvel való ellátása ekkor csupán keveseknek jelentett gondot. Ez a kérdés csupán a Mindenes Gyűjtemény című lapban merült fel 1789-1790-ben. A külföldi tanulmányútjáról hazatérő Kovács Ferenc Veszprém megyei főmérnök írt először erről a lap 1789 végén megjelent számában, majd sorozatosan a következő számokban is. Ő a haladó szellemű kisnemességtől várta az elképzelés támogatását. Cikksorozatának alig volt visszhangja; csupán Bertits Ferenc katolikus lelkész hozzászólását ismerjük. Elképzelései a jozefinizmust követő, egyre reakciósabbá váló politikai viszonyok között természetesen nem valósulhattak meg.

A ferenci abszolutizmus szigorodásával még az olvasókörök is fokozatosan megszűntek. Az olvasóköröket rögtön a Martinovics-összeesküvés véres felszámolása után, majd 1798-ban, illetve 1799-ben betiltották az olvasókabineteket és a kölcsönkönyvtárakat is. Ekkor (1798-ban) írta Csokonai Vitéz Mihály Széchényi Ferencnek, hogy "...újra szunnyadozunk. Odavagyon minden igyekezetünk", az olvasni vágyó közönség csak imádságos könyveket és kalendáriumokat talál, "teátrumunk a maga bölcsőjében meghalt, az olvasás a közönségben" megszűnt, s nincs, aki a még életben lévő írókat "serkentgetné". Ezek a szélesebb és szabadabb gondolkodású olvasóközönség szolgálatára szánt intézmények csupán lassan éledtek újra. Tudjuk, hogy 1812-ben Magyarországon csak négy kölcsönkönyvtár működött: kettő Pesten, egy-egy Budán és Pozsonyban -, tehát a politikailag legkönnyebben ellenőrizhető városokban.

Említettük, hogy ezeket a nagyközönségnek szánt művelődési intézményeket állandó politikai ellenőrzés alatt tartották. Szakirodalmunk részletesen foglalkozott a korabeli cenzúra intézkedéseivel, melyeknek elsőrendű feladatuk lett volna, hogy a felvilágosodás, a szabadkőművesség és a radikális forradalom eszméit hordozó művek beáramlását, olvasását akadályozzák vagy legalábbis csökkentsék. Az eddigiekből is világosan kitűnik, hogy feladatukat az ellenőrző szervek nem tudták maradéktalanul ellátni. A könyvek különösen főuraink és főpapjaink könyvtáraiba, a peregrinus (vándorló) diákok tarisznyáiból a protestáns főiskolák könyvtáraiba, de még a kölcsönkönyvtár jellegű intézményekbe is beérkeztek. Eszméik közvetlenül vagy közvetve hatottak, és alakítani tudták a politikai és tudományos közvéleményt.

Itt nincs módunk arra, hogy részletesen ismertessük: mikor, mely cenzúrázó szervek működtek és milyen művek szerepeltek tételesen a nem kívánatos könyvek között. Csupán egyetlen példát említünk, mely nem is annyira a tudományos és a politikai jellegű művek csoportját érinti, de tanulságos jelzést ad a kor könyv iránti érdeklődése és a cenzúra tehetetlensége felől. Még Mária Terézia uralkodásának vége felé örökösök nélkül hunyt el O'Neill grófné, Maholányi Judit. Ingó és ingatlan vagyonát az előírásoknak megfelelően a magyar kamara (a legfelsőbb pénzügyi hatóság) leltározta és bocsátotta árverés alá. Az iratokból kitűnik, hogy a cenzúra működése az esetek túlnyomó többségében hatástalan volt, de kitűnik az is, hogy nem csupán politikai, hanem erkölcsi szempontból kifogásolható könyvek is kerültek a különböző könyvtárak polcaira. Ezeket a jegyzék "gáláns" műveknek nevezi. Ilyenek nem csupán ebben az egyébként jelentéktelen könyvtárban, hanem szinte valamennyi akkori hazai magánkönyvtár polcain találhatóak voltak.

Tudósok, írók, köznemesek, polgárok könyvtárai

A főpapi, főúri könyvtárak, a kölcsönkönyvtárak mellett a tudósok munkaszobáiban, íróink, költőink könyvespolcain és számos köznemesi udvarházban, polgárlakásokban is voltak kisebb-nagyobb könyvtárak.

Elsősorban a könyvtárakhoz legközelebb eső rétegre, tudósainkra és könyvtáraikra kell figyelmünket fordítani. Ezek a túlnyomóan polgári értelmiségi származású, sok esetben az egyházi rendhez tanozó szakemberek tudták leginkább értékelni a könyv és a könyvtár ön- és nemzetművelő, művelődéspolitikai jelentőségét. S ők voltak azok, akik számára kéznél volt az a tudományos apparátus is, mely a megfelelő szakanyag kiválogatását lehetővé tette. Többségük szoros kapcsolatban állt a külföldi tudományos körökkel is, s így módjuk volt látókörük és könyvismeretük kiszélesítésére.

A magyar tudományos közgondolkodásnak e korszakban kétségtelenül Bél Mátyás (1684-1749) volt a legkiemelkedőbb alakja. Felvidéki evangélikus polgárcsaládból származott, Halléban fejezte be tanulmányait, majd Pozsonyban telepedett le, mint gimnáziumi igazgató és városi lelkész. Magyarország általános honismereti leírását óhajtotta elkészíteni, s ehhez széles körű forrásanyag áttekintését tartotta szükségesnek. Kutatómunkáját nagy egyházi könyvtárainkban kezdte meg, s ekkor ismerte fel a magyar vonatkozású könyv- és forrásanyag rendszeres feltárásának hiányosságait. Számos műve közül kiemelkedően fontos a nyomtatásban csupán részben megjelent Notitia Hungariae novae historico-geographica (Az új Magyarország történeti és földrajzi adatai) című, illetve az azt megelőző, az adatfeltárás módszerét vizsgáló Hungariae antiquae et novae prodromus (A régi és az új Magyarország ismertetője) című értekezése. Jelentékeny könyvtárral is rendelkezett.

Tanítványainak - elsősorban felvidéki evangélikus lelkészeknek, tudósoknak és polgároknak, katolikus történészeknek - soraiban találhatjuk azokat a tudósokat, akik már rendszeresen gyűjtötték a munkásságukhoz szükséges könyv- és kéziratanyagot. Sajnos, könyvtáraikról kevés írásos forrás maradt fenn. Cornides Dániel (1732-1787) egyetemi tanár és könyvtárőr könyvtárának jegyzéke már mintegy 2000 kötet könyvet és 100 köteg kéziratot sorol fel a neves történész, az Anonymus-kutatás úttörője tulajdonaként. Ez a könyvtár - mint általában a kor tudóskönyvtárai a szakmai jelleg mellett enciklopédikus érdeklődést mutat. Benne a főszerepet a magyar történelem, jog- és természettudományok vitték. Az ily jellegű tudós gyűjtemények - Bél Mátyás szellemében - honismereti könyvtárak voltak. Egyébként Cornides könyvtára közgyűjteménybe, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába került.

Szomorúbb a sorsa a valamivel idősebb s már többször említett Bod Péter (1712-1769) könyvtárának. Ő, aki korának számos könyvgyűjtőjével (például Ráday Gedeonnal, Bethlen Katával) állt szoros kapcsolatban, s volt a beszerzés terén szorgos segítőtársuk, magánkönyvtárát - mely közel 1000 műből állt, köztük mintegy másfél száz 1711 előtti hungarikummal (magyar vonatkozású nyomtatvánnyal) - nem tudta egységben megőrizni és továbbadni. Az értékes könyvtár végül is árverésen kelt el, melyen a debreceni kollégiumi könyvtár 61 művet szerzett meg. Nevezetes volt az erdélyi szász származású hallei professzor, Schmeizel Márton (1679-1747) könyvtára is. Schmeizel haláláig dolgozott egy magyar nemzeti bibliográfia összeállításán. Könyvtárát halála után Agnethler Mihály professzor vásárolta meg egy Nagyszebenben felállítandó nyilvános könyvtár céljaira, megelőzvén ezzel Bruckenthal Sámuel könyvtár-alapítási szándékát.

Értékes könyvtárakkal rendelkeztek a különféle szerzetesrendek - elsősorban a jezsuita rend - történészei is. A piaristák közül itt Révai Miklóst, Horányi Eleket és különösen Koppi Károlyt kell említenünk. Ez utóbbi - aki belekeveredett a Martinovics-összeesküvésbe, s emiatt elbocsátották pesti egyetemi tanári állásából - könyvei egy részét az Egyetemi Könyvtárnak juttatta. A tudós jezsuita történészek közül az első hely illeti Pray Györgyöt (1723-1801), a historiographus regiust (királyi történészt), az Egyetemi Könyvtár igazgatóját. Pray jelentékeny magánkönyvtárat (2000 kötet), számos kéziratot és érmet gyűjtött. A kiemelkedően értékes gyűjtemény hosszas tárgyalások után, vételár és évjáradék ellenében az Egyetemi Könyvtárba került. Szintén az Egyetemi Könyvtárban dolgozott Wagner Károly (1732-1790), a történeti segédtudományok tanára, aki több mint 800 kötetes könyvtárat gyűjtött össze szakmája széles területéről. A könyvtár 87%-a történeti vonatkozású volt, s szintén közel ilyen arányú a latin nyelvű művek aránya. A válogatást maga végezte, s a gyűjtés tudatos tájékozódás eredménye volt. Számottevő könyv- és kéziratgyűjteménye volt a jezsuita történetírói iskola más tagjainak is, így Kaprinay Istvánnak, Schönvisner Istvánnak és Katona Istvánnak is.

Nem maradtak el a könyvgyűjtés terén a katolikus és protestáns, magyarországi és erdélyi értelmiség világi képviselői sem. Itt is csupán pár kiemelkedő példát tudunk említeni. Kollár Ferenc Ádám (1718-1783), a bécsi udvari könyvtár - egyébként közismerten dinasztiahű felfogású - könyvtárosa Bél Mátyás könyvtárának maradványaira építve hozott létre egy közel 1300 kötetes, elsősorban jogi és történeti jellegű gyűjteményt, mely halála után a bécsi udvari könyv- és levéltárba került. Egyes darabja a második világháború utáni osztrák-magyar egyezmény alapján magyar közgyűjteményekbe jutottak. Kovachich Márton György (1744-1821) jogtörténész két nagy pesti könyvtár tisztviselője elsősorban a kéziratok gyűjtésére fordította figyelmét, s ezekből, illetve a fővárosi és vidéki nagyobb gyűjtemények anyagának másolataiból értékes gyűjteményt hozott létre, mely később az Országos Széchényi Könyvtárba jutott. Fiával együtt járta végig az országot a források felderítése érdekében; munkájuk eredményeként mindketten neves forráskiadványokat bocsátottak közre.

Neves protestáns gyűjtemények keletkeztek Erdélyben is. Bod Péter már említett könyvtárán kívül Nagyenyeden Hermányi Dienes József, Középajtán Benkő József, Marosvásárhelyt Aranka György gyűjtötte össze gazdag könyv- és kézirattárat. Ez utóbbi felvetette - mint említettük - egy erdélyi magyar nyelvművelő társaság létesítésének gondolatát is, és szorgalmazta egy erdélyi forrásgyűjtemény kiadását. Fontos hivatalt töltött be mint az erdélyi tábla elnöke; így anyagi helyzete lehetővé tette számára a rendszeres könyvgyűjtést. Zágoni Gábor (megh. 1787) erdélyi orvos természettudományi művekben gazdag könyvtára az enyedi kollégium könyvtárába került. A Felvidékről is számos példát említhetnénk. Csupán egyetlenként a losonci református gimnázium igazgatóját, Kármán Andrást nevezzük meg, aki Debrecenben és Sárospatakon, majd Utrechtben, Leydenben és Boroszlóban végezte tanulmányait, iskolájában történelmet és matematikát tanított. 1760 tájt 526 kötetes könyvtárral rendelkezett, melyben szaktudományait kiemelkedő hazai és külföldi művek képviselték. A középnemesség körében is számosan hoztak létre magánkönyvtárat.

Nevezetes közülük a már említett Dobai Székely Sámuel (1704-1779) birtokos professzor eperjesi könyvtára, melynek bibliofil ritkaságaiból több főpapi és főúri könyvtár szerzett meg kiemelkedő értékeket. Sándor István (1750-1815) lakai földbirtokos egy általános magyar vonatkozású bibliográfia összeállítását tűzte ki célul. Elképzelését nem tudta valóra váltani, azonban az előkészületi munkák során értékes, nagy könyvtárat gyűjtött össze, mely később az Országos Széchényi Könyvtárba került. A Jankovich családban is hagyomány volt a könyvek szeretete. Az idősb Jankovich Miklós (1723-1797) jászkun kapitány a szerzetesrendek feloszlatásakor jutott értékes könyvekhez. Fia, az ifjabb Miklós (1772-1846) a XIX. század egyik legértékesebb magánkézen lévő könyvgyűjteményét hozta létre, mely később szintén az Országos Széchényi Könyvtár részévé, egyik büszkeségévé vált. Tudjuk azt is, hogy Reviczky János felvidéki birtokosnak 1742-ben 439 kötetből álló, francia és lengyel műveket is szép számmal tartalmazó könyvtára volt. Csépán István (1759-1830) Zala megyei birtokos Debrecenben és Pesten végezte jogi tanulmányait. Diákoskodása és ügyvédi útjai alkalmával állandóan vásárolta a könyvpiac újdonságait. Így - kiegészítve lelkész apja könyvtárát -1802-ben 333 műből és 42 térképből álló könyvtárral rendelkezett. Nem mindegyik könyvtár fejlődése volt folyamatos. Így például a Beleznay-könyvtáré sem, melyet tulajdonosai Pilisen őriztek. A gyűjtő Beleznay Sámuel halála után, 1795-ben már árverésre került. A nyomtatott árverési katalógusból tudjuk, hogy a könyvtár állománya ekkor 2500 kötet volt.

A századfordulón és a reformkorban egyébként az ország égész területén számos megyei nemesi udvarházban volt kisebb-nagyobb könyvtár. Ezek ugyanúgy behálózták az országot, mint korábban a szerzetesrendek könyvtárai. Jóllehet nem volt nagy olvasóközönségük, létükkel mégis a köznemességnek a művelődés iránti érdeklődését, állományukkal a modern politikai eszmék elterjedését jelzik. Sajnos, nincsenek adataink róluk országos vonatkozásban. Egyedül Bács-Bodrog vármegyéről maradt ránk részletes kimutatás, ennek alapján azonban feltételezhetjük, hogy az ilyen kis és középnemesi könyvtárak száma országosan is jelentős lehetett. Ebben a megyében 23 könyvtárról van a mondott korszakban tudomásunk, melyekből 20 nemesi, 2 papi és 1 orvosi gyűjtemény volt. Nem voltak nagy könyvtárak; állományuk általában 300-500 kötet körül mozgott, azonban tudjuk, hogy például a Latinovics család könyvtára lényegesen nagyobb volt: több ezer kötetes lehetett, mivel a század végi kimutatások arról számolnak be, hogy katymári könyvtárukban ekkor már 15 000 kötet volt. Állományuk megfelelt a kor általános jogi és történelmi érdeklődésének.

Az idők változását mutatja Szüts Adolf Győr megyei jegyző könyvtára, melynek jegyzéke egy csődeljárás során maradt meg. Nagysága nem jelentős (200 mű és mintegy 1000 kisnyomtatvány), állománya azonban jellemző a jómódú városi kereskedő polgárság, a polgárosuló birtokos nemesség és a radikalizálódó értelmiségi ifjúság szemléletére. A könyvtárból teljesen hiányoznak a klasszikus szerzők és a vallásos irodalom, viszont nagy számban szerepelnek az antiklerikalizmus, a felvilágosodás és a reformkor politikai irodalmának termékei. Ez már egy modern ember korszerű könyvtára, melynek alapját egy jól kezelt kisbirtok, tárgyi keretét pedig egy polgári jellegű városi lakás szabják meg.

Számos adat maradt fenn költőink, íróink könyvtárairól. Ezek általában jellemzőek a korra, a költő személyére és az irodalomban betöltött szerepére, azonban nincsen különleges művelődéstörténeti jelentőségük. Tudjuk például, hogy Kisfaludy Sándor (1777-1844) kicsiny könyvtára - mely az Országos Széchényi Könyvtárba került - 65 műből állt. Ebből 9 a balettművészettel foglalkozik; a költő nagy szerelme volt ugyanis Maria Medina, a neves bécsi táncművésznő. Batsányi János (1763-1845) Linzben hunyt el száműzetésben, mivel része volt a győri csata évében Napóleonnak a magyarokhoz szóló felhívásának összeállításában. Tekintélyes, több mint 1000 kötetes könyvtára elsősorban francia, német és magyar irodalmi vonatkozású műveket tartalmazott, s később szintén az Országos Széchényi Könyvtárba került. Komoly könyvtára volt Dugonics Andrásnak (1740-1818) a nemesi ellenállás konzervatív felfogású piarista költőjének is. Gyűjtőköre általános jellegű, a gyűjtött művek nyelve általában latin volt. Ez a könyvgyűjtemény kalandos úton, csupán 1983-ban érkezett méltó helyére, a költő szülővárosába, a szegedi Somogyi Könyvtárba. Jelenlegi adataink szerint 376 műről tudjuk, hogy biztosan Dugonics könyvtárába tartozott. Kazinczy Ferenc (1759-1831) könyvtáráról fennmaradt adatok azt jelzik, hogy abból hiányoztak a filozófiai jellegű művek, a klasszikus szerzők, s meglehetősen kis mértékben fordultak elő a régi magyar nyomtatványok. Viszont értékes volt metszetgyűjteménye.

Könyvtárát a sárospataki kollégiumnak adta el, talán éppen azért, mert tapasztalatból tudta, hogy onnan számos fontos mű hiányzik. Egyébként a tudományos könyvtárak iránt nagy érdeklődést tanúsított, s a legjelentősebb magyar és erdélyi gyűjteményeket végig is látogatta. Látogatásairól a különböző szaklapokban számolt be. Az idősb Péczeli József (1750-1792) könyvtáráról annyit tudunk, hogy az halálakor 658 kötet hittudományi és 779 kötet világi jellegű műből állt. Péczeli Voltaire nagy rajongója volt; ezt több száz francia nyelvű mű jelzi könyvtárában.

Érdemes pillantást vetnünk a XVIII. század kisembereinek könyvgyűjtésére is. Őket nem a tudományos érdeklődés, hanem csupán a könyv megbecsülése, az írott betű iránti tisztelet és gyakorlati szempontok vezették beszerzéseik során. Az ilyen kiskönyvtárakra vonatkozó forrásadatok hagyatéki leltárak részeiként a levéltárakban rejtőznek. Feltárásuk - mely nagyrészt csupán a közelmúltban indult meg - aprólékos, hosszadalmas munkát igényel. Ezeknek a kiskönyvtáraknak további sorsa szinte kivétel nélkül ismeretlen.

Természetes érdeklődés kíséri a két főváros, Pest és Buda polgárainak művelődését, könyvtári kultúráját. Az első ilyen feltárás a török alóli felszabadulást közvetlenül követő évek pesti adataival foglalkozik. Ezekben az években a legfőbb gondot az újjáépítés műszaki, építészeti problémái okozták. Így természetesen az akkor csak szórványosan jelentkező könyvanyag a tulajdonosok technikai és nem általános művelődési igényeit jelzi. Egy másik munkálat már a XVIII. század elejétől tárja fel a helyzetet, s egy már megállapodottabb korszak művelődési igényeivel, érdeklődésével foglalkozik a két testvérváros 27 névtelen könyvtulajdonosának végrendeleti adatai alapján. A XVIII. század első felében 8 tulajdonos 236 könyvéről, 1750 után 19 tulajdonos 444 könyvéről ad számot. A tulajdonosok közül 12 budai és 15 pesti polgár volt. A könyvek túlnyomó többsége latin és német nyelvű; csupán 49 magyar művel találkozunk. Szakmai szempontból a legszámosabb volt az orvos-, jog- és hittudományi anyag; kevésbé a történelem, a politika és a matematika. Az orvosi művek feltűnően nagy száma és jellege nem csupán az orvosok könyvigényét, hanem a XVIII. századi medicina átalakulását is jelzi. A század elején még a hagyományos, középkori orvoslásmesterség termékeivel találkozunk, míg a század közepétől feltűnik a felvilágosodás korának új orvostudományi korszaka, a diagnosztika előtörése (például R. Mead és van Swieten művei). A század végén már a kortárs hazai szakirodalom is használatban volt (például Plenck művei). Az általános orvostudomány mellett feltűnnek a szakágazatokkal (például nőgyógyászat) kapcsolatos művek. Feltűnően nagyszámú a nemi betegségekkel kapcsolatos irodalom, ami jól mutatja azt is, hogy ilyen kisebb gyűjtemények látszólag jelentéktelen adatai nem csupán könyvtártörténeti, hanem tudománytörténeti és történeti, szociológiai szempontból is érdekesek. A könyvanyag általában a megtelepedett vagyonosabb polgári réteg igényeit jelzi. Feltűnően kevés ezekben a gyűjteményekben a spekulatív, filozófiai jellegű mű, viszont bőségesen szerepelnek bennük (nyilván családi kívánalmaknak megfelelően) a teológiai szerzők és - az imakönyvek.

A közelmúltban Szegeden megindult könyvtártörténeti munkaközösségi vállalkozás hasonló jellegű hagyatéki forrásanyag alapján egy korábbi korszak (1551-1721) könyvgyűjtési szokásainak, olvasmánykultúrájának feltárására tesz kísérletet. Tagjai városi levéltári iratanyag alapján az ország egyes tájegységeit vizsgálják. Eddigi megállapításaik szerint igen fejlett érdeklődést mutat a könyv iránt Nyugat-Magyarország. E tájegységgel kapcsolatban 145 felhasználható könyvjegyzéket vizsgáltak meg, az ország más területeiről pedig 202 jegyzéket. A legfejlettebb volt a könyvkultúra az 1640-1661 közötti években. Megállapításuk szerint "nincsenek egzakt módon meghúzható határvonalak a polgárkönyvtár és a főúri könyvtárak között". Ez igaz lehet a tárgyalt korai korszakra, azonban már nem az a XVIII. század második felére vonatkozóan, mikor a gazdag főúri-főpapi könyvtárak már gyökeresen különböznek a kisszerű polgári-nemesi könyvgyűjteményektől. A XVIII. század elejével kapcsolatos egy-két adatuk említést érdemel. Sopronban 1707-1721 között egy városi tanácsnoknak 30 történeti, földrajzi és jogi vonatkozású könyve volt; egy kovácsmesternek 7 kötete, egy "udvarmester"-nek (uradalmi tisztviselő) és egy kereskedőnek 8, illetve 22 kötete volt. Ez utóbbi kettőben több francia nyelvű kiadvány is volt. Szirmay András zempléni alispánnak 202 kötete, Simándi István sárospataki tanárnak 294, Fronius Dániel brassói evangélikus lelkésznek 227, Viszth János szintén brassói könyvkötőnek 92, Voigt János selmecbányai evangélikus lelkésznek 123, Benkner Pál brassói tanácsnoknak 56, egy fegyverneki református lelkésznek 150 kötetes könyvtára volt. Az adatok az értelmiségi réteg természetszerűen magasabb könyvigényére mutatnak. Tudunk egy 1721-ben keletkezett cenzúrajegyzékre is, mely ismeretlen tulajdonos részére 273 kötet behozatalát engedélyezi. A könyvek a tudomány szinte minden ágát érintik, általában azonban a történelem, a jogtudomány és a természettudományok iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés. Egyébként a szegedi munkaközösség azt tervezi, hogy a jövőben számítógépes módszerrel próbálja meggyorsítani az adatanyag feltárását, feldolgozását.

Szórványos adatainkkal azt kívántuk érzékeltetni, hogy milyen mélységű és jellegű volt a művelődési igény, s hogy kisebb könyvtárak tulajdonosai milyen mértékben igyekeztek könyveiket önművelésük terén hasznosítani. Az ilyen jellegű könyvtárak teljességgel történő felsorolása nem lenne lehetséges, s még akkor sem lenne tanulságosabb, ha sokkal több adatunk maradt volna. Válogatott példáink is elégségesnek tűnnek ahhoz, hogy az általános irányvonalat bemutassuk. Éppen ezért csak a tipikus esetekre hívtuk fel a figyelmet, azzal, hogy egyrészt ezek viszonylag megbízhatóan jelzik az irányvonalat, azonban az adatok szintén viszonylagos kevés volta miatt általánosítanunk csupán a legnagyobb óvatossággal szabad.


Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet