Az i.e. 1. század közepéig, amíg nem volt könyvkiadás, nem lehetett a könyvesboltokban, s a könyvtárakban hozzájutni a másolatokhoz, a közönséggel való találkozás egyetlen lehetősége a szerző és az olvasó közvetlen kapcsolata volt. Amolyan író-olvasó találkozások, baráti összejövetelek, ahol a szerző felolvasta művét. Ezek a felolvasások /latinul recitationes/ kezdetben szűkebb-tágabb baráti találkozások voltak. Elterjedésük visszanyúlik a Scipio-kör, majd az aranyifjak működésének idejére, s később, a császárkorban válik valóságos hóborttá. Főleg az előkelők lakomáin rendeztek felolvasásokat, mondhatnánk úgyis: összekötötték a kellemest a hasznossal, s a vacsora mellé egy kis szórakoztató irodalmi bemutatót is "tálaltak".

Pliniusék idejére kialakult a felolvasások szervezett formája: a programot jó előre meghatározták, meghívókat /codicilli/ és műsorokat /libelli/ készítettek, majd szétküldték a vendégeknek. A felolvasások időtartama mindig a szereplők tehetségétől és a közönség türelmétől függött.

Plinius örömmel jegyzi meg, hogy a "hosszú tespedés után újraéledő" irodalmi életben részt vehet, s felolvashatja műveit, bár jobban szeretné, ha az érdeklődés nem a személyének, hanem a tárgynak szólna. Másfelől azonban panaszkodik amiatt, hogy a felolvasásokat kevesen látogatják: "... bár a hallgatóság elég kényszeredetten gyülekezik. A legtöbben a csarnok előtti térségen üldögélnek, tereferével töltik el a bevezetés idejét, s csak időnként érdeklődnek, hogy megérkezett-e már a felolvasó, elmondta-e már a bevezetőjét, a vége felé jár-e a műnek. Ekkor végre, de ekkor is csak nagy kényelmesen, beszállingóznak; de ezután se maradnak ott végig, hanem még a befejezés előtt kivonulnak, egyesek észrevétlenül, lopva, mások nyíltan és fesztelenül." / I. 13. /

Ezért szinte erkölcsi kötelessége a közönségnek végighallgatni a felolvasót, még ha unalmas is, hiszen "miféle tunyaság, pöffeszkedés, ügyefogyottság, még inkább esztelenség arra fordítani az egész napot, hogy megsértsd, hogy ellenségeddé tedd azt, akihez a legjobb barátságban érkeztél? "
/ VI. 17. /

Mindenkit meg kell tisztelni odaadó figyelmünkkel, aki vitte valamire az irodalomban, "mert bizony nehéz, fáradságos és türelmet igénylő foglalatosság ez". / VI. 17. /

Az Augustus idejében kibontakozó irodalmi élet tehát még jobban felpezsdült az ezüstkorban. Ennek magyarázatát a megváltozott politikai és társadalmi viszonyokban kereshetjük: a politikai életből lassacskán teljesen kiszoruló arisztokrácia az irodalom és a művészetek terén találta meg igényes szórakozási lehetőségét. Az irodalommal való foglalkozás valóságos hóborttá vált: mindenki írt és nagyon sokan ezt tekintették megélhetési forrásnak is.