A magy. kir. kormánynak a most eltelt trienniumban nyújtott nagylelkű támogatása lehetővé tette a torziós inga segítségével megkezdett mű intenzív folytatását. Szerencsés voltam abban is, hogy miként korábban, olyan kipróbált munkatársak önzetlen, odaadó segítségére számíthattam, mint a hű dr. Pekár Dezső és Fekete Jenő urak, valamint Oltay Károly úr, akikhez még 1909-ben és 1910-ben Garcsár Sándor úr és 1910-ben és 1911-ben Rybár István úr társultak. Az egész vállalkozás ideiglenes jellege bizonyos mértékben hátráltató volt, ami nekem sem tette lehetővé, hogy teljes erővel elősegítsem haladását. Mégis jókora adag munkát végeztünk.

1909-ben 87 állomáson végeztünk megfigyeléseket, egy körülbelöl 160 km-es szakasz mentén, Szeged-Szabadka-Baja-Zombor között.

A következő év, 1910 júliusában, elhagyván a hazai síkságot, a tengerszint felett több mint 1500 méter magasan fekvő dél-tiroli (gemörchi) Cimabanche fennsíkra költöztünk, amely a Croda Rossa és a Monte Cristallo nyúlványai között elterülve, vízválasztót képez az Adriai- és a Fekete-tenger között.

Ennek a helynek a kiválasztásában a vállalkozásunk főcélját képező, sajátos természetű mágneses mérésekre, előnyös fekvésétől eltekintve, közrejátszott az előrelátható, szokatlanul nagy gravitációs zavarok megfigyelésének a varázsa. 40 állomáson végeztünk megfigyeléseket.

Ugyanezen év őszén hazajöttünk, és még el tudtuk végezni, 76 állomással, a Tisza és a Duna egybefolyásánál fekvő Titeli Platónak és környékének a részletes felmérését.

Az 1911 júliusi katasztrofális kecskeméti földrengés meghatározó volt az 1911-es munkatervünkre. A megfigyeléseket végző urak, az ez évi száraz időjárás által segítve, augusztus elejétől december közepéig megszakítás nélkül terepen maradhattak. Gazdag megfigyelési anyagot hoztak is haza nem kevesebb, mint 131 állomásról, melyek Szegednél a már átkutatott területekhez csatlakoznak, majd Kecskemét környékén hálószerűen kiterjednek.

A vizsgálatainkat kiegészítő ingamegfigyeléseink előrehaladásáról is közölhetek egyet s mást. Oltay Károly úr 1911-ben a négyingás készülék segítségével meghatározta a nehézségi gyorsulást Kecskeméten és Erdély hat pontján, amelynek átkutatását soron következő feladatunknak tekinthettük.

A torziós ingás megfigyeléseket az egész triennium alatt végig két, minden állomáson egymástól 10-50 méterre felállított műszerrel végeztük. Felbecsülhettük ezáltal a helyi befolyások mértékét, és növelhettük eredményeink megbízhatóságát.

Akárcsak a korábbi években, ezúttal is minden állomáson meghatároztuk a földmágneses erő három összetevőjét is.

Mindezen megfigyelések matematikai feldolgozása kemény munkát követelt, és teljességében akkora anyagot ölel fel, mely nem fér ezen jelentés szűk keretei közé, és egy külön közleményre marad.

A gravitációs zavaroknak apró részletekbe menő megismerését kiváltó fő érdek kétségtelenül a földkéregbeni tömegeloszlások megismerésének kívánságából fakad.

Noha a nehézségi erőtér ismerete önmagában még nem tesz lehetővé ilyenszerű következtetéseket, ezen végkövetkeztetések levonhatók, ha a tömegbehatárolódások módozatai általában ismertek, vagy ha a következtetéseknek idevágó, jogos feltevések szolgálhatnak alapul. Az olyan síkságok, mint a magyar Alföld, különösen alkalmasak az ilyenszerű tárgyalásmódra.

Szemünk előtt egy hegyek koszorúzta medence húzódik, melynek szilárd kőzetei a széleken a mélybe nyúlnak, körös-körül a nem látható szilárd talajhoz idomulva. Ezt a szilárd és hasonló sűrűségű kőzetekből álló medencét a sík felszín magasságáig olyan kisebb sűrűségű, lazább anyagok töltik fel, mint: homok, agyag és kavics.

Tételezzük fel, hogy a szilárd kőzetek középsűrűsége 2,6, a medencét kitöltő lazább tömegeké viszont 2,0, így a határfelület mentén a sűrűség ugrásszerű változására a 0,6 értéket kapjuk. A szilárd alapban egymás mellett elhelyezkedő kőzetek is különbözőek, de ezek határfelületén a sűrűségkülönbség általában kisebb, ritkán nagyobb 0,1-0,2-nél.

Minthogy azonban a nehézségi erő gradiensei minden két különböző tömeg határfelületére vonatkozó, ezek sűrűségkülönbségével arányos integrálokkal fejezhetők ki, ezért világos, hogy a gradiensértékek túlnyomóan a szilárd talajfelület alakjától kell hogy függjenek, mert ez nemcsak közelebb fekszik a megfigyelési helyhez, hanem nagyobb sűrűségkülönbségi érték is jellemzi. Ugyanezt állíthatjuk minden torziós ingával megismerhető, a nívófelület görbületétől függő mennyiséggel kapcsolatosan.

Ha első közelítésben feltételezzük, hogy a megfigyelt anomáliák egyes-egyedül csak ezen talajfelületek alakjától függenek, akkor a tömegeloszlásnak egy nagyon egyszerű és szemléletes ábrázolásához jutunk. Az azonos gravitációs zavarú pontokat összekötő olyan vonalak, amelyeket a zavargradiensek alapján számítottunk ki és rajzoltunk meg, a szilárd alaptalaj szintvonalaival azonosíthatók, amelyek távolságát a

megközelítő képletből könnyen kiszámíthatjuk.

A mi esetünkben, amikor a sűrűségkülönbség , és a gravitációs állandót G = 66·10^-9-cel kell behelyettesítenünk, egy CGS nagyságú nehézségi különbségnek cm-es magasságkülönbség, vagyis körülbelül 40 méter felel meg.

Bármennyire is csábító a megfigyelési eredmények ilyenszerű értelmezése, az egyszerűség miatt nem szabad annyira elcsábítani hagynunk magunkat, hogy az alapul vett feltevésnek korlátlan érvényességet tulajdonítsunk. Inkább arra kell gondolnunk, hogy a medence mélyén folyami hordalékok, márgarétegek, tufás képződmények, só és széntelepek stb. is találhatók, olyan tömegek, melyek sűrűsége 2,6-nál kisebb ugyan, de 2,0-nál nagyobb. Ezért az azonos zavarok vonalrendszerét, teljes szigorúsággal, csak egy olyan képnek tekinthetjük, amely számunkra csupán a tömegfelhalmozódások és a tömeghiányok felismerését teszi lehetővé.

Közelebbi ismeretekért geológiai természetű szempontokat kell figyelembe venni. De a fizikusoknak is a rendelkezésére áll egy hathatós segédeszköz, a földmágneses erő tanulmányozása, mely a megfelelő módon alkalmazva, fontos felvilágosításokkal szolgálhat a mágneses tulajdonságú kőzetek (eruptív kőzetek) kiterjedésére és elrendeződésére vonatkozóan. Ilyen eredményekre azonban csak a megfelelő sűrűségű, hálózatos megfigyelések vezetnek, melyek a zavar térbeli megoszlásának részleteit megismerni engedik.

Egy manapság még szokásos, az állomások közötti harminc, ötven vagy még több kilométeres közepes távolságokkal lefolytatott mágneses térképezés adatait céljainkra használni éppúgy hibás lenne, miként értelmetlen volna megkísérelni egy ország domborzatát alig néhány, egymástól ilyen nagy távolságokra lévő és ezenfelül még az ország területén rendszertelenül eloszló csúcspontok alapján ábrázolni.

A mi saját mágneses megfigyeléseink mindig lépést tartottak a torziós ingával végzettekkel, tehát nagyszámú, hálószerűen eloszló állomásra vonatkoznak, melyek egymás közötti közepes távolsága az átvizsgálandó vidék sajátosságai szerint különbözött, de négy kilométernél sohasem volt nagyobb. Ezenfelül, ahol kívánatosnak mutatkozott, két szomszédos főállomás közé tisztán mágneses mellékállomásokat iktattunk közbe.

Ilyen rövid lépésekkel a haladás természetesen csak lassú lehetett. Az a 726 tekintélyes számú főállomás, amelyeken 1902 óta megfigyeléseinket végeztük, az Alföld alapos átkutatásához szükségeseknek alig tized részét jelenti.

Mégis, az egész területnek a mostanáig átkutatott törtrésze a mélyben rejtőzködő képződmények jellegét illetően némely jelzésekkel szolgálhat. Hiszem, anélkül, hogy elhamarkodott volnék, hogy ezen, valamint a felszíni tömegfelhalmozódások között egy fennállónak látszó különbségre mutathatok rá. Miközben ugyanis a szabad felszínen leginkább sorban tagolt, sokszorosan szaggatott hegyvonulatokat látunk, a torziós inga lehetővé tette számunkra, hogy a mélyben jobban lekerekített formájú tömegfelhalmozódásokat ismerjünk fel, amelyek szelíden emelkedő és ereszkedő lejtőkkel messzire kiterjeszkednek. Olyan alakzatok ezek, amilyenek a tengerfenéken fordulnak elő, bizonyos hasonlóságot mutatnak a holdfelszín mélyen fekvő képződményeivel is. Talán a földkéreg ősformáival találjuk itt szembe magunkat, amelyek a víz és a levegő zavaró hatásaitól védve, a geológiai korok változásai alatt változatlanok maradtak. Természetesen, feladatunk ebben az esetben sokkal érdekesebbé válik, hasonlatossá lesz a régészével, aki a védő homokrétegek mélyéből régi kultúrák ép ismertetőjeleit hozza a napvilágra.

Egy példán szeretném bemutatni, hogy a fentebb elmondott módon végzett vizsgálatokkal mit lehet elérni. Erre Kecskemétnek általunk tüzetesebben átvizsgált környékét választottam ki.

Ez a város a Duna és a Tisza közti magyar Alföld kissé magasabb részén fekszik, többnyire homokos, dombos talajon. Gyümölcs- és szőlőkertek veszik körül, szórványos tanyák találhatók messzire terjeszkedő területén. Ez a főleg gazdálkodók lakta város, amely külföldön legfeljebb jelentős gyümölcskiviteléről lehet ismert, 1911. július 8-án az egész művelt világ figyelmét magára vonta egy hatalmas földrengéssel, mely Közép-Európa szeizmikus műszereit (így az itt, Hamburgban felállítottat is) mozgásba hozta, a helyszínen azonban valóságos katasztrofális hatást okozott. Kémények és falak omoltak le, vagy széles repedések keletkeztek rajtuk, ereszek, párkányzatok tolódtak el, sírkövek mozdultak el helyükről, az egész városban alig maradt egy ház sértetlenül. Habár a katasztrófa éjjel történt, emberéletben, érdekes módon, nem esett kár. Ez az örvendetes körülmény egyedül a főlökések előtti megrázkódtatásoknak köszönhető.

Réthly Antal úr, aki ezen rengés adatait a Magyar Földrajzi Társaság Közleményeiben (Földrajzi Közlemények XXXIX. 391-420. o.) gondosan összefoglalta, erősségét a 12 fokos skálán 9-10 fokosnak becsülte.

Ebből az értékes összeállításból tudjuk meg azt is, hogy a hatalmas főrengést egy hosszan, több másodpercig tartó dübörgés előzte meg, és hogy a következő utórengéseket is hasonló hangjelenség kísérte.

Jelentős változás mutatkozott több kút vízállásában is, egyesekben csaknem méteres volt az emelkedés. A várostól keletre még egy iszapvulkánhoz hasonló képződmény is keletkezett a homokos talajban, az ott kb. öt méter mélyen levő talajvíz vékony repedéseken feltörve, fenn egy kerek nyílást hozott létre és ebben jelentős tömegű iszapot hozott a felszínre. Réthly A. úr a rengés epicentrumát ennek az "iszapvulkánnak" a helyén jelölte meg, a következő koordinátákkal:

       


       Gr.-től keletre

        Magasság = 130 m.

A mellékelt térképen ezt a pontot C-vel jelöltük.

Az a hatalmas földlökés, amelyről eddig beszéltem, nem volt az első és az utolsó, mely Kecskemét lakóit megijesztette. Már 1908. március 7-én éreztek egy gyenge rengést, majd május 24-én egy erősebbet (7°), amelyet május 28-án egy még jelentősebb (8°-9°) követett, amit aztán az utórengések hosszan tartó csoportja folytatott.

Az 1911. július 8-i lökés sem volt egyedüli. Réthly A. adatai szerint a városkörzet talaja június 1. és szeptember 23. között nem tudott igazából megnyugodni, ez időben nem kevesebb, mint ötven külön rengést lehetett megszámolni.

Teljes joggal állíthatjuk tehát, hogy Kecskemétnél egy földrengés-fészek található, ahol állandóan működő okok időről időre heves mozgásokat váltanak ki. Ennek a fészeknek a tanulmányozását tettük feladatunkká.

Ebből a célból, a Szeged melletti régebbi megfigyelések helyétől északra elágazva, elsősorban az onnan Kecskemét felé vezető szakaszt tanulmányoztuk. Az Alföld itt átszelt részére a zavargradiens csekély értékei jellemzőek, amelyek általában dél felé irányítottak, és a sűrű sziklatalaj szelíd lejtését sejtetik Szegedtől majdnem Kecskemétig. Kecskeméttől 15-20 kilométerre délre kezdődően azonban a föld alatti terep már változatosabb. Onnan megfigyeléseinket tehát egy, az Alföld mindkét irányában szétterülő hálóra terjesztettük ki. Az állomásokat csaknem egyenlő oldalú, körülbelül 4 kilométer oldalhosszú háromszögek csúcspontjaiba helyeztük.

Megfigyeléseket és számításokat a szokásos, régebbi beszámolóinkban megadott módon végeztünk.

Legérdekesebb eredményeink szemléltetésére szolgál a mellékelt térkép.

A "Nehézségi rendellenességek gradiensei" elnevezéssel azon mennyiségeket tüntettük itt fel, melyeket korábbi beszámolóimban szigorúbb megkülönböztetés végett a "gradiens föld alatti anomália értékeinek" neveztem.

Ezen gradienseknek megfelelően a nehézségi rendellenesség értékét egy kiegyenlítés segítségével számítottam ki, ahol a kecskeméti ingamegfigyelésekből nyert érték:

szolgált alapul. A térképre az egyenlő nehézségi rendellenesség görbéi vannak berajzolva.

A földmágneses erő rendellenességeit is szemléltettük, de a szokásostól nagyon különböző, sajátos módon.

A megvizsgált terület rendellenességei ugyanis szerfölött kicsik, sehol sem nagyobbak az egész mágneses erő háromszázad részénél, úgyhogy leginkább csak a nagyságuk és irányuk térbeli változása révén ismerhetjük fel őket.

Az erősségi komponensek megfigyelt értékeinek eltérései az oly elégtelenül meghatározott értékektől, mint amilyenek az úgynevezett normálértékek, olyan esetekben, mint a miénk, aligha segíthetnek a mágneses rendellenesség helyének és nagyságának a megállapításában. De teljes bizalommal használhatjuk e célból az erősség-gradienst, mely még a mi kevéssé zavart vidékünkön is nagy értékekkel rendelkezik, amely nem ritkán saját normálértékének a tízszerese és még több is lehet.

Olyan okokból, melyek taglalása már tárgy szerint sem tartozik ide, a mágneses anomália jellemzésére egy, a gradiensek által meghatározott A mennyiséget választottam, melynek jelentése a mágneses erővel kapcsolatosan ugyanaz, mint az R mennyiségé a nehézségi erőt illetően. Ennek a mennyiségnek a megállapítására egy (x, y) pontban a földmágneses erő északi komponensét X-szel, a keletit Y-nal jelöljük, és felírjuk a differenciálhányadosokat:

és meghatározzuk ennek a rendellenességnek az irányát azon -szög által, amelyet ez az x-tengellyel bezár, a következő egyenlet segítségével:

A térképünkön ezeknek a rendellenességeknek a nagyságait meg irányait pirossal ábrázoltuk.

Az ábrázolásnak ez a módja, mely lehetővé teszi a mágneses rendellenességek létezésének és helyének kétségtelen megismerését, ráadásul azzal az előnnyel jár, hogy ez már kis területen elvégzett megfigyelések alapján megvalósítható, anélkül, hogy be kellene várni a területre vonatkozó felmérés befejezését. Az itt mellékelt térképet egyes izoszeiszta görbék berajzolásával egészítettem ki.

Ábrázoltam az 1911-es rengésnek három (7°, 8°, 9°) izoszeisztáját Réthly Antal úr adatai alapján, és az 1908-as két erősebb rengésnek egy-egy izoszeisztáját.

Így már egyetlen rápillantásból is meglátszik, hogy a tömegfelépítés és a földrengés mily szoros összefüggésben állnak egymással.

Egy Kecskemét nyugati peremével érintkező, lekerekített területet látunk, jelentős tömeghiánnyal, három nagyobb tömegfelhalmozódás által körülvéve, amelyek egymástól eltérő volta mágneses hatásuknak eltérő mértékében nyilvánul meg. Ezeket a tömegeloszlásokat, a fentebbi feltételezések alapján, aligha tudjuk másként elképzelni, mint egy hegyek övezte katlant, mely a mindent betakaró homok alatt mélyül.

Keleten egy eruptív jellegű hegy emelkedik, szélesen kitárt oldalakkal, mintegy 500 méter magasságig, délen mérsékelt magasságú, hosszúkás, szintén eruptív anyagból álló gerinc húzódik, északnyugaton azonban mágneses szempontból hatástalan kőzetek alkotnak hegyet, mely szomszédait magasságban felülmúlja.

A kőzeteloszlás alakja és módja a Santorin szigeti képződményekkel mutat bizonyos hasonlóságot, melyet azonban ma éppen csak sejtetni merek.

Világosan érthetően kimutatottnak tartom azonban, hogy azon elváltozások fészkét, melyek ismételten földrengésekben nyilvánulnak meg, a központi medencében kell keresnünk. Réthly Antal úr is ide helyezte az 1911-es rengés epicentrumát.

Természetesen feltűnő, hogy a rengések fészkét nem az izoszeiszták középpontjába, hanem tőlük délre helyezzük. De éppen a szilárd kőzetek eloszlása ad erre egyszerű magyarázatot. Az ezekben a kőzetekben rugalmas rezgésekként tovaterjedő rengéseknek a felület azon részén kell erősebb hatásokat okozniok, ahol hozzá közelebb jutva, az ottani vékonyabb, lazább rétegekben kevésbé gyengülnek.

Az izoszeiszták valóban követik a térképen ábrázolt hegyvonulatokat, az 1911-es évből valók a legfeltűnőbben, ezeket nagyobb pontossággal lehetett megrajzolni a nagyobb megfigyelési anyag alapján.

A szeizmológusok számára különben nagy jelentőségű kérdés a rengésfészek mélysége.

Réthly Antal úr ezt a Cancani-egyenlet segítségével igyekezett megtalálni. Az 1911-es rengéssel kapcsolatosan semmilyen elfogadható eredményre nem juthatott a maradék-hiba rendkívüli nagysága miatt. Az egyes számítási értékek jobb egyezését érte el az 1908. május 8-i földrengéssel kapcsolatban. Következésképpen a keresett mélység: h = 4 km. Saját megfigyeléseim alapján sajnos e kérdés közelebbi tisztázásához nem sokban járulhatok hozzá.

Ha feltételezhetnénk, hogy a nehézség változása semmi mástól nem függ, mint a mindenütt egyformán 2,6 sűrűségű sziklás alap alkatától és a rajta fekvő 2,0 sűrűségű homokrétegtől, úgy valóban megadhatnánk e sziklás alap mélységét. Megfigyeléseink szerint ugyanis a gravitáció Kecskemétnél kb. 0,025 CGS-sel kisebb, mint Kuvinnál, Kovaszincnél és Világosnál, ahol a sziklás alap a felszínre bukkan, így a sziklás alapnak az első helyen 25·40 = 1000 méterre kell a szabad felszín alatt lennie.

De egy ilyen feltevés elfogadhatatlanná válik, ha meggondoljuk, hogy a két helység közötti kb. 150 kilométert kitevő távolságnál a gravitáció különbsége nagy mélységben fekvő tömegeknek is lehet a következménye. Az sem valószínűtlen, hogy a kecskeméti medence nagyobb mélységekig lenne laza, közepes sűrűségű anyaggal feltöltve.

Ahhoz, hogy e viszonyokról mélyebbre ható képet alkothassunk, még sok, az egész medencére kiterjedő gravitációs mérésre van szükség. A torziós inga adatai alapján kitűzött mélyfúrások különösen elősegítenének egy ilyen kutatást.

Korai volna az is, ha már ma nyilatkozni akarnék a kecskeméti földrengésfészekben keletkező rázkódások természetéről és okairól. Egyelőre még endogén természetű folyamatok lehetőségét sem kívánom teljesen kizárni, mégis sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a fészekbeni mozgások olyanok, melyek által a nehézségi erő egyengető munkáját végzi. Két különböző természetű folyamatot kell itt különösen figyelembe venni. Először is a medencében és a medence feletti tömegek emelkedését az alulról felfelé ható túlnyomás hatására, másodszor pedig a szabad felület süllyedését az alatta levő laza tömegek összenyomódása következtében.

Hogy a kecskeméti rengés közben a felszínnek emelkedése vagy süllyedése ment-e végbe, a rendelkezésre álló adatokból nem tudtuk eldönteni, így tehát a rengések okára vonatkozó kérdést is egyelőre megválaszolatlanul kell hagynunk. Hogy megoldásához közelebb juthassunk, kívánatos lenne ezen az immár ismert területen, megfelelően kiválasztott helyeken szeizmográfokat felállítani és működésbe hozni. Másrészt azonban a szeizmológiának is óriási fejlődése várható a torziós ingával végzett gravitációs mérésektől, melyeknek mennél több és különfélébb szeizmikus területre kellene kiterjedniök.

Őszinte örömmel jelenthetem, hogy folyamatban vannak ilyen jellegű munkálatok. K. v. Gorjanovic professzor úr kezdeményezéséből A. Gavazzi professzor úr a zágrábi nagyon érdekes övezetnek a kutatását már ebben az évben elkezdi. A paduai E. Soler professzor úr is készen áll, a szükséges készülékekkel ellátva, a munkára. Az ő célja az Euganei-hegyek körüli terület. A talajminőség mindkét vállalkozás számára ugyanazokat az előnyöket biztosítja, akár az én esetemben Kecskemét környékén.

Remélhetőleg azt is hamarosan meg fogjuk tudni, hogy az általunk Japánba szállított műszert, az ottani esetleg hátrányosabb talajviszonyok mellett, lehetett-e mégis a kívánt sikerrel alkalmazni.

1910 nyarán táboroztunk a Cimabanche fennsíkon, mely a Monte Cristallo (3199 méteres) vonulatai és a Croda Rossa (3148 m) között fekszik, iránya általában nyugat-keleti, vizsgált részén kb. 60 fokos szöggel fordul északtól kelet felé. A völgyfenéknek a mintegy fél kilométer szélességű, tűrhetően sima része, ahol megfigyeléseinket végeztük, 1520 méteres középmagasságban fekszik tengerszint felett.

A völgyfeneket görgeteg-tömegek, felül finom görgeteg-homok is, vegetációt éltető humusz, mocsaras rétek és egy kicsiny tó, a Lago bianco alkotják. Széleinél 20-40 fokos dőlésű, erdős, éles vonalú hegyoldalak ereszkednek a csaknem vízszintes talajú területre.

Ilyen nagy közelségben hatalmas hegytömegekhez különösen nagy gradiens-értékre lehetett számítani. A föld alatti rendellenességeket a látható tömegek ilyen nagy anomáliáitól megfigyelés és számítás alapján itt már lehetetlen volt különválasztani. Ezért munkánkat arra korlátoztuk, hogy a helyi értékeket meghatározzuk, miként ezek a torziós ingás megfigyelésekből közvetlenül adódnak. Így egész vizsgálatunknak megerősítő kísérlet jellege volt inkább, mint az ismeretlent kutatásé. E célból negyven állomáson végeztünk megfigyeléseket.

A völgy mindkét szegélyénél a gradienseket, amint előrelátható volt, a középvonal irányára merőlegeseknek találtuk, a középvonal felé csökkenő értékekkel. A legnagyobb megfigyelt érték, a déli szegélytől kb. 3 méter távolságra, 264·10^-9 CGS volt.

Még feltűnőbbé válik e rendellenességek nagysága, ha a nívófelületre és ennek görbületére figyelmet fordítunk.

A völgy hosszirányában, a látható anyagtömegeknek megfelelően, a görbületnek a normális értékektől semmilyen jelentős eltérése nem várható, keresztirányban viszont ennek rendkívüli mértékben kell megmutatkoznia.

A megfigyelések megmutatták, hogy görbületi fővonalak valóban párhuzamosan és merőlegesen követik a völgy hosszirányát és a görbületi rendellenességek nagyságát illetően megfelelnek az elméleti számítás kívánalmainak.

Ezen viszonyok részletesebb magyarázatához az R mennyiséget kell tanulmányoznunk. Jelöljük egy pont koordinátáit völgyirány hosszában és rá merőlegesen l-lel illetve t-vel, a hasonló irányítású főgörbületi sugarakat -el, illetve -vel, és áll az

ahol g-re a gyorsulásnak a 46°47' szélességi és 1500 méter magassági értékét vesszük, vagyis:

Az R legnagyobb értéke, amit a völgy déli szegélyénél, közvetlenül a Lago bianco mellett mértünk, csak R = 1487·10^-9 CGS volt, a legkisebb a völgy középső részénél: R = 734·10^-9 CGS. Ennek megfelelően a völgy déli szegélyénél

és a völgy közepén

kaptunk.

Tételezzük fel, mint fentebb, hogy a görbületi sugár a völgy hosszirányában saját normálértékétől csak alig különbözik, és írjuk a helynek meg azimutnak megfelelően:

így a völgy déli szegélyénél:

valamint a völgy közepén:

kapunk.

Ez a völgyre merőleges görbületi sugár tehát a szélen harmincszorosa, középen még mindig majdnem kétszerese saját normálértékének.

A szintfelület ilyen erősen görbült darabjának további sajátosságairól a megfigyelések teljes nyilvánosságra hozatala alkalmával kell majd beszélni.

Ismételten feltették nekem a kérdést, lehetséges-e, hogy megfigyelési módszeremből gyakorlati hasznot húzzunk. Hogy segítségével az elásott vagy a tengerek mélyére süllyedt kincsek helyét nem találjuk-e meg, hogy forrásokat, érc-, szén- és sótelepeket felfedezhetünk-e? A tudomány a torziós ingával nem akart volna mást, mint egy sokkal idősebb instrumentumot, a varázsvesszőt kiszorítani, amely sokszáz éves dicsőségét a hiszékenységnek köszönhette? Nem, mi nem ezt akarjuk, ma bizonyosan nem, hiszen még az első, tapogatózó lépéseknél nem tettünk meg többet. Rendszeres munkával a rejtett tömegeloszlások megismerésében előrehaladva, kétségtelenül közelebb jutunk ahhoz a lehetőséghez, hogy a tömegek összességéből a gyakorlatilag értékeseket különválasszuk. Ehhez a tudománynak rendelkezésére áll még néhány eszköz.

Az elektromos vezetők különválasztása a nem vezetőktől elektromos hullám segítségével, miként dr. Löwy Göttingában javasolta, az elektromos vezetőképesség meghatározásai mágneses hatások által, a hő, a hang és a rengés vezetésének képessége - mind olyan segédeszközök, melyeket mindmáig alig hasznosítottak.

Azonban, hogy különleges esetekben miként tud a torziós inga már egymagában is gyakorlatilag értékes útmutatásokkal szolgálni, azt szeretnék a következő példák megvilágítani.

A hasznosítható energia új forrásai utáni serény kutatás az újabb időkben több gyakorlati szakember figyelmét irányította az éghető földgázra: Magyarországon, például az Alföldön, az egyes furatokból kiáramló gázt már több mint két évtizede világításra és motorok hajtására használják. De az utóbbi három évben, a rendkívül gazdag erdélyi gázforrások feltárásának következtében, az ilyen gázok előfordulásának kérdése egészen rendkívüli gazdasági jelentőségűvé nőtte ki magát. A kissármási egyetlen 302 méteres furat másodpercenként 10,55 m³-t, vagyis 24 óra leforgása alatt csaknem egymillió köbméter, vegyileg majdnem tiszta metángázt szolgáltat.

Hol kell ilyen gázért fúrni? A geológusok mintha egyetértenének abban, hogy a gázt tartalmazó területeken a legkiadósabb kiömlések a gázokat vezető és takaró rétegek antiklinálisai (gerincei) közvetlen közelében jönnek létre. Az Amerikában (Ohio) szerzett tapasztalat, és maguk az erdélyi megfigyelések is emellett tanúskodnak, amennyiben ott a rétegek raktározási módja és redőzése geológiai kutatások révén tisztázható.

Ilyen geológiai jelek azonban teljesen hiányoznak a nagy magyar Alföld homok és humusz borította felületéről. Aki itt és az ehhez hasonló területeken gázokat vezető antiklinálisokat keres, nem szabad elmulassza a torziós ingás megfigyelésekből adódó következtetések levonását. Hogy milyen sikerrel jár ez, azt majd a jövő fogja megmutatni.

Jelentésemben több kérdést érintettem, melyek megoldása kívül esik azon feladatok szigorúan meghúzott határán, melyeket a nemzetközi földmérés eredetileg célul tűzött ki. De jogom, sőt kötelességem volt, hogy figyelembe vegyem azt a jóakaratot, amivel itt az Akadémiák Nemzetközi Szövetségének a geológia és a szeizmológia javára szolgáló gravitációs tanulmányokra vonatkozó felhívását fogadták.

Ennek a kívánságnak a teljesítéséhez akartam valamelyest hozzájárulni.