16. A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi I. (Heltai)

Gutenberg Jahrbuch 1979. 283–290.

A perikopás könyvek – bibliarészletek gyűjteménye (evangélium és lecke), amelyek az év meghatározott ünnepnapján kerülnek felolvasásra – a reformáció hatására magyar nyelven is igen elterjedtek lettek. Világosan mutatták ezt azok a kiadások, amelyeket a 16. századtól kezdve állítottak elő. E kisalakú nyomdatermékekből – kizárólag nyolcad- és tizenkettedrét formátumban készültek – ma kilenc kiadás ismeretes a 16. század második feléből.[1] Megemlítendő, hogy ezek közül épen[2] csupán kettő maradt fenn, a többi mind, többé vagy kevésbé, hiányos, ill. csonka állapotban.

A kilenc 16. századi kiadás hét különböző nyomdában készült. Mivel 1550–1600 között mindössze tizenegy műhely dolgozott Magyarországon latin betűkkel – eltekintve attól a lehetőségtől, hogy még további, ma ismeretlen kiadások is előkerülhetnek – megállapítható tehát, hogy abban az időben a nyomdák többsége állított elő magyar nyelvű, perikopás könyveket. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy rendkívül nagy volt a kereslet e kiadvány iránt.

A 17. század első harmadában is – a mai ismeretek szerint[3] – több mint egy tucat magyar nyelvű perikopás könyv került kiadásra. Mindezekből, tehát több mint húsz kiadásból, hatot számos, kisméretű fametszet díszít, amelyek összesen négy műhelyből származnak. Valamennyi illusztráció az Újszövetséghez készített egyetlen sorozatba tartozik, amelyek azonban – metszésüket tekintve – műhelyenként eltérnek egymástól.

A magyar nyelvű perikopás könyvek illusztrációi közül most csak a legrégibb sorozat kerül részletesebb megvizsgálásra. A kolozsvári nyomda termékéről van szó. Ezt a műhelyt 1550-ben Georg Hoffgreff alapította, aki szakismereteit Nürnbergben, minden valószínűség szerint Johann von Bergnél és Ulrich Neubernél sajátította el.

A legrégibb magyar perikopás könyv 1550–1552 között itt készült, de illusztráció nélkül.[4] Mivel az időrendben hozzá legközelebb eső kiadásból sem ismeretes egyetlen címlapos példány sem, róla csupán annyi tudható, hogy a megjelenés éve 1559 és 1574 közé helyezhető.[5] Ebben a második kolozsvári perikopás könyvben, amely csak egyetlen, igen hiányos példányban ismeretes, már feltűnik nyolc, újszövetségi illusztráció. A szakirodalom még egy harmadik kolozsvári kiadást is ismert 1593-ból,[6] de ennek egyetlen példánya a múlt században Brassóból eltűnt. A közelmúltban sikerült ennek a kiadásnak teljes példányát fellelni a romániai Galaţiban. A kötetben nem kevesebb mint 45 különféle illusztráció található ugyanabból a sorozatból, amelyből a Kolozsvárott előállított korai perikopás könyvek alapján előzőleg csupán nyolc volt ismeretes.

Ez a lelet jó lehetőséget nyújt a fametszetek valamivel behatóbb vizsgálatára és értékelésére. Csak a korábbról ismert képek alapján vonta le Soltész Zoltánné korábban néhány következtetését.[7] Megállapította, hogy az átlagosan 23x26 mm méretű metszetek Hans Sebald Beham 233 darabból álló nagy sorozatának másolatai. Az eredeti 1526-ban jelent meg első ízben,[8] amikor az annak a Martin Luther által fordított német nyelvű Újszövetségnek az illusztrálására szolgált, amely Nürnbergben Hans Hergot műhelyében látott napvilágot.[9]

A mellékelt táblázat alapján a kolozsvári perikopás könyv fametszeteit a nürnbergi eredetivel összevetve a következők állapíthatók meg:

A 45 fametszetből 24 azonos, 20 pedig tükörkép testhelyzetű; egy esetben (29. ábra) nem volt lehetséges ennek meghatározása. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy az utánmetsző nem közvetlenül, vagy nemcsak a Beham-féle eredeti alapján dolgozott. Ezt a sorozatot ugyanis hamar és gyakran utánvésték.[10]

Ha az ember mind a nürnbergi mind a kolozsvári fametszet kompozícióját pontosabban szemügyre veszi, mindenek előtt megállapítható, hogy az azonos vonások túlsúlyban vannak. Ez a megállapítás természetesen mindig a képek összkompozíciójára vonatkozik. A hasonlóság néha szinte meghökkentő. Az utánmetsző nem ritkán – a tükörképek esetében is – a legkisebb részleteket, pl. az evező formáját (12. ábra), Szent József csizmáját (8. ábra) is pontosan utánozta. Tehát nem lehet kétséges, hogy a Kolozsvárott használt fametszetek a Beham-féle képek másolatai.

Mégis a két illusztrációs sorozat között mutatkozó különbségek azok, amelyek fontosabbak és érdekesebbek. Természetesen ehhez nem szükséges, mint pl. a képrejtvények esetében, minden eltérést felismerni és azokat rögzíteni. Ezért a következőkben csupán a jellegzetes, ill. legfeltűnőbb eltérések kerülnek felsorolásra.

Az utánmetsző azon fáradozott, hogy a – talán számára túlságosan bonyolult – kompozíciókat leegyszerűsítse. Így nem ritka az egy (5, 35, 38, 42. ábra), vagy több személy (25, 27, 30, 43. ábra) elhagyása. A dicsfény esetében is megfigyelhető néhány különbség. Beham a gyermek Jézusnak –valószínűleg kompozíciós megfontolások alapján – csak egyszerű glóriát adott, amilyet különben nála a szentek hordanak. A felnőtt Megváltó mindig sugaras dicsfényt visel (Geisberg 13. sz. kivételével). Az utánmetsző azonban következetes akart lenni, ezért már az újszülött Üdvözítő is sugaras glóriát kapott tőle (6. ábra). A szegény Lázár (32. ábra), egy apostol a csónakban (12. ábra) és egy esetben Keresztelő Szt. János (5. ábra) azonban még az egyszerű glória nélkül tűnik fel Kolozsvárott. Ez utóbbiak azonban feltehetően tévedésre vezethetők vissza. Feltűnő és sajnálatos viszont az égen vonuló madarak hiánya a magvető felett, amely pedig Beham képét oly elevenné teszi (13. ábra).

Néhány esetben kompozíciós változtatások is megfigyelhetők a két fametszetes sorozat között. Így József az eredetiben térdel, a másolatban áll (6. ábra); a háttér Mária mögött egyszer csíkozott, máskor pedig üres (10. ábra); középen először két alacsony és balra egy magas kosár, másodszor középen három alacsony kosár (20. ábra) látható; Mária először egy apostollal ül középen, aztán két apostol társaságában térdel (29. ábra); az ablak a háttérben gótikus formájú, ill. egyszerűen négyszögletes (45. ábra), stb.

Leginkább a másolatok új elemei kelhetik fel az érdeklődést. Az előtérben a leggyakrabban itt kis kövek tűnnek fel; olykor csak egyetlen kő (15, 30, 36. ábra), avagy kettő (28. ábra), a leggyakrabban mégis három látható belőlük: (14, 18, 21, 23, 31. ábra). Az a gondolat, hogy ez esetben talán művészjegyről lehet szó, valószínű. Több alkalommal egy fa is látható középen új kompozíciós elemként (36, 43. ábra). Alatta egy esetben címer helyezkedik el, amelynek közepén „E” betű látható (40. ábra). Más alkalommal ez a betű olyan fánál fordul elő, ahol nincs címer (2. ábra). Ez az „E” betű hosszabb szalagon még egyszer feltűnik, amelyik – szintén új elemként – a másik felén az 1552. évszámot hordja (1. ábra). Aligha lehet kétséges, hogy e betű semmiképpen sem véletlenül került három fametszetre is új elemként. A kompozíció oldaláról nézve érdekes, hogy az utánmetsző a Beham-féle eredetit nemcsak egy fával, hanem a hátteret tájjal (24, 25, 30. ábra), néha pedig a horizonttal (31, 35. ábra) egészítette ki. Még néhány apróbb eltérésről is essék szó: az égen három csillag látható öt helyett (3. ábra), hat madár négy helyett (41. ábra), avagy a mintától eltérő, kockázott padlózat (37. ábra), vagy eltérő fejfedő (pl. 13, 14, 37, 43, 45. ábra).

1.	2.	3.
4.	5.	6.
7.	8.	9.
10.	11.	12.
13.	14.	15.
16.	17.	18.
19.	20.	21.
22.	23.	24.
25.	26.	27.
28.	29.	30.
31.	32.	33.
34.	35.	36.
37.	38.	39.
40.	41.	42.
43.	44.	45.

Mindebből következik, hogy a másolat készítője maga is tehetséges volt, aki sok találékonysággal végezte munkáját, Beham képességeit azonban nem érte el. Ez, eltekintve a már említett egyszerűsítésektől, mindenekelőtt a finomabb részletekben figyelhető meg. Az arcvonások és a ruharedők gyakran feltűnően egyszerű és felszínes kidolgozásúak, a személyek alakja nem ritkán meglehetősen ügyetlenül hat, amely főleg az ülő alakoknál feltűnő. A fej is nemegyszer anatómiailag helytelenül kapcsolódik a törzshöz.

Elfogadható az a nézet, hogy a kolozsvári fametszetsorozat az Újszövetség illusztrálására készített, Beham-féle mű másolataként – a szalagvers tanúsága szerint (1. ábra) – 1552-ben keletkezett. Ismeretes, hogy az idősebb Jacobus Lucius, aki 1556-tól haláláig 1597-ig mint nyomdász dolgozott Németországban (Wittenberg, Rostock és Helmstedt), korábban Erdélyben tevékenykedett könyvillusztrátorként.[11] Éppen a kolozsvári műhely részére készített egész sor fametszetet, de az általa monogramként alkalmazott iniciálékat: I.L.C.T, ill. L. nem lehet összefüggésbe hozni az említett „E”-betűvel.[12] Így megmarad a kérdés továbbra is: vajon hol és ki rajzolta és metszette ezt a sorozatot?