20. A legrégibb magyar perikopás könyvek illusztrációi V. (Bécs–Lőcse)

Gutenberg Jahrbuch (Mainz) 1983. 186–194.

A magyar nyelvű nyomtatott és illusztrált perikopás könyvek első korszakának vizsgálata az 1550–1650 közötti időből e mostani tanulmányban befejezést nyer. A legrégibb kiadás 1550-ből származik, és Kolozsvárott, Erdély legfontosabb városában került kinyomtatásra. Első cikkemben még nem adhattam meg ezt a pontos évszámot,[1] mert e mű akkor csak igen csonkán és címlap nélkül volt ismeretes. Az elmúlt évben azonban sikerült a Bodensee melletti Lindauban, a hajdani birodalmi város könyvtárában (Reichsstadtbibliothek) e nyomtatvány hiánytalan, teljes példányára találnom, amelyik az 1550. évszámot viseli.

Az előző négy cikkben a magyar nyelvű perikopás könyveknek azok az Újszövetséghez készült, kisalakú illusztrációi kerültek megvizsgálásra, amelyek a Heltai[2] és a Hoffhalter-család,[3] Joannes Manlius[4] és a Klöss-család[5] nyomdájában láttak napvilágot. Már csak két csoport maradt ebből vissza a 17. század első feléből: a Bécsben és a Lőcsén készítettek.

A bécsi műhelyek rendkívüli jelentősége Magyarország szempontjából a 16. század második negyedében, utolsó közleményemben[6] már megvilágítást nyert. A bécsi nyomdászok a későbbi időszakokban is számos magyar nyelvű könyvet állítottak elő, amelyek között perikopás könyvek is találhatók. A legrégibb kiadást 1573-ból Münchenben az Egyetemi Könyvtárban sikerült fellelni.

A Lindauban és Münchenben talált két példány is már alátámasztja azt a megfigyelést, hogy az elmúlt évszázadokban magyar nyelven megjelent és mindennapi olvasmánynak szánt művek (imádságoskönyvek, énekeskönyvek stb.) viszonylag sok kiadásban és főleg teljes példányban leginkább csak a Kárpát-medencén kívül maradtak fenn. Az indok kézenfekvő: e könyveket ott, mivel azok számukra érthetetlen nyelven íródtak, egyáltalán nem használták. (Hungarica sunt, non leguntur!) Ezzel szemben ugyanezeknek a nyomtatványoknak példányait Magyarországon szó szerint „szétolvasták”, a sérült köteteket pedig egyszerűen eldobták. Ezért a régi magyar nyelvű kiadványok utáni bibliográfiai „vadászat” sokszor éppen külföldön vezet eredményre!

A Bécsben kiadott magyar nyelvű perikopás könyvek közül továbbra is csak olyan kiadások kerülnek megvizsgálásra, amelyekben a jelenlegi témához tartozó illusztrációk találhatók. Két ilyen kiadás ismeretes, mindkettő 1616-ból való.[7] Habár a címlapok teljesen eltérőek, mégis csak változatról van szó, mert a második kiadásnál egyedül annak első ívét szedték újra. Mivel az illusztrációk kizárólag csak a kötet további részében fordulnak elő, így ez a két bécsi perikopás könyv, ill. illusztrációi együttesen tárgyalható.

Ez a bécsi kiadvány hiányos impresszumot hordoz (Bécs 1616): közreadójának nevét nem közli. Nyomdai kiállításából megállapítható, hogy az Matthäus Formica műhelyéből származik, akinek nyomdája 1615-től 1639-ig működött.[8] Csupán kilenc illusztrációt tartalmaz az Újszövetséghez, amelyek különféle sorozatokhoz tartozik. A fametszetek mérete 43x53 mm (2–9. ábra); egyetlen tér el ettől 62x52 mm-es nagyságával (1. ábra). Minden kép csak egyszer fordul elő a kötetben:

A pontosabb megfigyelés során rögtön feltűnik, hogy a Golgota-jelenet fametszete (7. ábra) eltér a többi hasonló nagyságú képtől, tehát más sorozatból való. Ez már a keretezés alapján is megállapítható: a keret itt nem egy, hanem két vonalból áll.

A bécsi képek nemcsak méretüknél fogva nagyobbak, de művészi színvonaluk is magasabb a Magyarországon használtaknál. Ikonográfiailag nézve a kompozíció szemmel láthatóan fiatalabb. A reformáció következményeként a tanítványok már nem hordanak glóriát, ami Máriánál és Erzsébetnél még látható. A Kálvária-hegy képe (7. ábra) itt is elüt a többi héttől. Mária és János lemezalakú glóriát hord, eltérően a többi fametszet dicsfényétől, amely sugárnyalábokból áll. Ezeknek az ismertető jegyeknek figyelembevételével árnyalt megkülönböztetés tehető a fametszetsorozaton belül. A feltámadt Krisztust ábrázoló képen Krisztus dicsfénye (5. ábra) eltér a többitől: a glória közvetlenül a fejnél üres mezőben helyezkedik el, a hosszabb sugarak csak bizonyos távolságra kezdődnek.

A magyar perikopás könyvek illusztrációinak elemzésekor tehát megállapítható, hogy ezek a Bécsben előállított kiadások a Magyarországon nyomtatott példányoktól fametszeteik tekintetében is erősen eltérnek.

* * *

Az utolsó magyarországi nyomda a 17. század első feléből, amelyik perikopás könyvekhez kisméretű, az Újszövetséghez készített fametszetes illusztrációkat alkalmazott, a Brewer-családé volt Lőcsén. Ez a műhely 1625–1739 között működött,[9] és mintegy 1670-ig a legtermékenyebb magyarországi műhelyek közé tartozott. Ellenlábasai két másik, közeli, jelentős városban Bártfán és Kassán dolgoztak. Lőcse akkor igen fontos keresekedelmi- és közlekedési központnak számított Észak-Magyarországon, ahol a városokban németajkú polgárság élt túlsúlyban, akárcsak itt.

Ezek a nyomdák természetesen magyar nyelven is jelentettek meg műveket. Így magyar nyelvű perikopás könyvek nemcsak Bártfán,[10] hanem Lőcsén is kinyomtatásra kerültek. A ma ismert első kiadás ezek közül a Laurenz Brewer műhelyéből 1634-ből származik.[11] Időrendben a következő perikopás könyv Lőcsén 1642-ben készült. A fentiekben előadottak után aligha csodálkozik e cikk olvasója azon, hogy az eddig ismert, egyetlen példányt a lőcsei kiadásból nem a Kárpát-medencében, hanem Augsburgban a városi könyvtárban (Staats- und Stadtbibliothek) őrzik.

Mindkét kiadásban kisméretű fametszetek találhatók, amelyek az Újszövetség illusztrálására szolgáltak. Közülük 48 (10–38, 40–58. ábra) a korábbi kiadásban található, de valamennyi megismétlése után a később megjelentben kibővült a sorozat a 49. fametszettel (39. ábra). Habár az összes kép egyetlen sorozatot alkot, méretük nem egészen egységes: magasságuk 25 és 29, szélességük pedig 28 és 33 mm között ingadozik. A képek a két különböző kiadásban a következő helyeken találhatók:

A lőcsei 25–29x28–33 mm-es fametszetek tehát valamivel nagyobbak mint az előző négy tanulmányomban ismertetettek,[12] de Hans Sebald Behamnak az Újszövetséghez készített, nagy sorozat illusztrációinak[13] itt is egyértelműen felismerhető a hatása. Részletekbe menő elemzés nélkül is könnyen összeállítható a Brewer- és Beham-féle fametszetek konkordanciája:

Ahogy a lőcsei nyomda egyéb fametszetes illusztrációit idegen városból szerezte be, úgy ezzel a sorozattal is minden bizonnyal így történt. Ez a megállapítás egyrészt a jellegzetes stílusbeli jegyekkel, másrészt a fadúcok elhasználtságával meggyőzően bizonyítható. A fametszetek vonalvezetése igen jellegzetes módon kimunkált: tehát az illusztrációk egyetlen kéztől származnak. A dúcok metszője persze aligha volt művész, mert a figurák gyakran meglehetősen szerencsétlenül néznek ki. Ettől a kéztől származó további képek ezideig nem kerültek elő a Brewer-család nyomdatermékei közül.

A valószinűleg erősen megviselt, alighanem régi fadúcok javítása igen primitív módon történt: a sokat használt és ezáltal megrepedezett fatömböcskéket egyszerűen átszögelték. Ez igen jól megfigyelhető a levonatokban, mert a szögek helye fekete pont által világosan felismerhető. Az egyes képeken ezekből akár négy is található, amelyek gyakran a teljes kompozíciót megzavarhatják. A nyilvánvalóan szükséges megerősítésnek ezt a szinte brutális fajtáját egészen kíméletlenül hajtották végre. Különösen azokon a helyeken, ahol a szögnyomok nem éppen az üres mezőben láthatók, a kissé kiemelkedő szögek az illusztráción – a környezetben lévő vonalak elhalványodása miatt – rendkívül feltűnőek.[14]

Ez a fametszetsorozat egyedül Lőcséről és ott is egyedül a magyar perikopás könyv említett kiadásaiból ismeretes. Közülük az egyik kép (23. ábra) azért még egyszer előfordul az 1710. év táján a „Cisio”-ban, a Brewer kiadó magyar nyelvű öröknaptárában,[15] éspedig az ősznek időközben alighanem elpusztult jelképe helyén.

Összefoglalásképpen megállapítható, hogy az Újszövetséghez készített Beham-féle, nagy sorozat illusztrációit a 16. század közepétől a 17. század középéig Magyarországon öt műhelyben is felhasználták. Ezek az egyéb országokban is igen elterjedt képek alkalmasak voltak a perikopás könyvek illusztrálására, mivel azok szövege kizárólag az Újszövetségből származik. A Magyarországon használt mind az öt sorozat igen nagy valószínűséggel külföldön készült, de a mai napig nem tudható pontosan hol. E tanulmányok publikálása talán hozzásegít ahhoz, hogy eredetük nyomára lehessen jutni.