45. Bakócz Tamás újabb nyomtatott búcsúlevele

Magyar Könyvszemle 1979. 400–408.

A „Magyar Könyvszemle” hasábjain korábban már ismertettem Bakócz Tamásnak az 1514. évi keresztes hadjárat hirdetésére nyomtatott búcsúlevelét.[1] Ez eddig az egyetlen ismert dokumentuma ennek a Dózsa-féle parasztháborúba torkolló vállalkozásnak. A maga is jobbágy származású magyar prímás 1513 márciusában – nagy reményei ellenére – alulmaradt a pápaválasztáson. Nagyratörő reményeit a Medici családból származó X. Leó hiúsította meg. Csalódott magyar vetélytársát az új pápa igyekezett Rómából eltávolítani, és ehhez megfelelő indítékot keresni. Így megbízta az anyagiak iránt rendkívül fogékony esztergomi érseket a törökök ellen hirdetendő keresztes hadjárat megszervezésével. Az ehhez kapott pápai legátusi felhatalmazás – a nagy társadalmi tekintély mellett – ugyanis komoly pénzbeli előnyöket is jelentett Bakócz számára. Az ozmánok elleni fegyverbe hívás ugyanis együttjárt az ennek érdekében a hívek által nyújtott anyagi támogatás összegyűjtésével. Ebből természetesen a saját és az általa működtetett szervezet költségeit – a kereszt hirdetésének kiadásai címén – levonhatta. Az összegszerűségek megállapításánál azonban – az ezt a kérdést viszonylag pontosan szabályzó pápai rendelkezések ellenére – mindenekelőtt Bakócz magával szemben nem mindig szigorú lelkiismerete volt a döntő.

A fentiek után különös figyelmet érdemel a most előkerült újabb, ugyancsak nyomtatott búcsúlevél.[2] A felvidéki szenci járás szakolcai (Skalica) levéltárában őrzik az egykori Bársony család egyetlen középkori iratát, amely Bakócznak 1519-ben kelt oklevele. Az irat tulajdonképpen egy előre nyomtatott űrlap kitöltésével jött létre.[3] A címe: „Forma bullarum confessionalium cum altari portatili.” Ebben Bakócz Tamás, mint apostoli „legatus a latere” felhatalmazást adott a kedvezményezetteknek, akiknek a nevére a nyomtatványt kitöltötték, hogy az általuk választott paptól a megfelelő pápai előírások alapján gyónás után a bűnöknek a szokottnál jóval szélesebb körében nyerjen feloldást, ill. teljes búcsúban részesüljön.

Ez a mai szemmel meglehetősen szokatlan eljárás természetesen csakis a saját kora felfogásával és szokásaival magyarázható, amelyről az 1500. évben hazánkban hirdetett búcsú során kibocsátott hasonló ún. búcsúlevelek ismertetése során már röviden írtam.[4] Bakócz oklevelének megértése érdekében mégis szükségesnek tűnik – ha csak egészen nagy vonásokban is – felvázolni azt az elvi és gyakorlati helyzetet, amelyben az említett okirat keletkezett.

A katolikus egyház azt tanítja, hogy a bűnért büntetés jár. Tehát az elkövetett rossz cselekedetekért azokkal arányos szenvedéssel kell számolni. A kiengesztelés történhet mind a földi élet során, mind a túlvilágon: itt jócselekedetek (imádság, alamizsna, böjtölés stb.), odaát vagy meghatározott időre szóló, ideiglenes (tisztítótűz), vagy örökös (pokol) szenvedés formájában. A hívők azon igyekeznek, hogy legalább a legnagyobb rosszat, vagyis a poklot elkerüljék. Ennek érdekében igénybe veszik a gyónást, vagyis amikor az Isten képviseletében a katolikus egyház egyik papjának megvallják bűneiket, azokat megbánva és a megadott elégtételt, jócselekedetet elvégezve elnyerik a bűnbocsánatot, a feloldozást.

Vannak azonban olyan súlyos bűnök (pl. szentségtörés), amely alól a feloldozást csak az Isten földi egyházának vezetője, a pápa, ill. annak megbízottja (pl. püspök) adhat. Ezek az ún. fenntartott, rezervált esetek. A gyónás megfelelő elvégeztét követő feloldozás az örök szenvedés, a pokol elöl menekülést nyújt, azonban az ideig tartó – akár a földön, akár a tisztítótűzben – még elviselendő büntetés ellen nem. A kínlódástól félő híveket ettől csak az ún. teljes búcsú elnyerése szabadíthatja meg, amelynek egyedüli engedélyezője az egyház valamennyi hívének jócselekedeteiből és az isteni kegyelemből összegyűlt ún. „lelki kincstár” kezelője, a római pápa.

Ő személy szerint természetesen már a középkor végén is csak igen korlátozott számban végezhetett ilyen teljes búcsúhoz vezető gyóntatást, azonban az e célra kiküldött speciális megbízottjai, a legátusok közvetítésével az egész akkori világon mód nyílott erre. Az ilyen pápai kiküldetés azonban csak bizonyos meghatározott alkalmakra és pontosan kijelölt területre történt. Ebben a körben azután a legátus – többnyire további megbízottak közbejöttével – a pápai bullában foglalt felhatalmazás alapján olyan engedélyt adhatott az egyes hívők, vagy azok meghatározott csoportja számára, hogy a megállapított feltételek teljesítése esetén a maguk által választott gyóntatótól egyrészt a rezervált esetek többségében is kaphattak feloldozást, másrészt teljes búcsúban részesülhettek. Az így nyert különleges jogokat, privilégiumokat bizonyították az ún. búcsúlevelek.[5]

Az alapfogalmak eme szükségszerűen elnagyolt tisztázása után már feltehetően világosabban érthető a konkrét helyzet Bakócz búcsúleveleivel kapcsolatban is. Az 1513. július 15-én kelt és szeptember 3-án kihirdetett pápai bulla jogi alapot nyújtott számára a keresztes hadjárat meghírdetésére a törökök ellen. Azoknak a híveknek, akik a fenntartott esetekben feloldozást, valamint teljes búcsút akartak nyerni, valamilyen módon ki kellett venniök részüket e vállalkozás támogatásából. A legtermészetesebb módja ennek persze a személyes hadbavonulás volt, amint ezt Dózsa hívei tették. Azonban pénzbeli hozzájárulással is segíteni lehetett a törökök elleni hadjáratot, így ezeknek az adakozóknak a számára is megnyíltak az említett privilégiumok. Ennek bizonyítására készült az a nyomtatott űrlap, amelyet az 1514. évi parasztháborút kirobbantó keresztes hadjárat hirdetéséhez állították elő, és néhány esztendővel ezelőtt már részletes ismertetésre került.[6]

A most előkerült, második Bakócz-féle búcsúlevél ismertetését a fenti magyarázatokat tartalmazó kitérő után folytatni lehet. „Thomas” római bíboros, esztergomi érsek és konstantinápolyi pátriárka, Magyar-, Cseh- és Lengyelország, továbbá számos más, a fentiekhez kapcsolódó területre az apostoli szék által kiküldött legátus ebben azt a privilégiumot adta, hogy a tetszés szerint választott gyóntatótól – néhány tételesen felsorolt és egészen súlyos eset (pl. a pápa elleni lázadás és összeesküvés) kivételével – a különben a pápa, ill. a püspökök részére fenntartott esetekben is akárhány alkalommal feloldozást nyerhessenek bűneik, ill. korábban tett fogadalmaik alól. További, egyben legnagyobb kedvezménynek számított a teljes búcsú elnyerésének privilégiuma, amely – amint erről a fentiekben már szó volt – a hívők legfőbb földi kívánságának beteljesülését jelentette. A hordozható oltár használatának viszonylag kisebb horderejü engedélyezése[7] járult még mindezekhez.

Az összes felsorolt kiváltság engedélyezéséhez Bakócznak a törökök elleni harc hirdetésére kapott és a már említett 1513. évi bullában rögzített felhatalmazása nyújtott jogi alapot. Ez a most előkerült búcsúlevél űrlap azonban – a másiktól eltérően – nem tartalmaz semmilyen utalást sem a keresztes hadjáratról. Ez teljesen érthető hiszen 1514. május 15-én azt maga az esztergomi érsek állította le, mert az parasztháborúvá válva immár a fennálló társadalmi rendszert veszélyeztette. Ez az intézkedése természetesen súlyos erkölcsi, de nem kisebb anyagi kárt jelentett személy szerint a magyar prímás számára. Érthető tehát az igyekezete, hogy a kudarcba fulladt vállalkozását követően a pápától nyert széles körű felhatalmazása alapján a még hasznosítható privilégiumokból igyekezett minél többet „anyagi erővé” változtatni.

Ismeretes, hogy Bakócz a viharos 1514. évi eseményeket követően azon igyekezett, hogy nyilván a saját tekintélyén esett csorba kiköszörülése végett is, a Jagelló- és a Habsburg-család közötti házassági szerződéseket létrehozza. A tárgyalások erről Pozsonyban kezdődtek, amelyre a prímás maga is odautazott. 1515. április 2-án, a nagyhét hétfőjén, mint pápai legátus mondott ünnepi misét a Szent Mártonról elnevezett, későbbi koronázó templomban. Itt latin, magyar, cseh és német nyelven olvasták fel azt a hirdetményt, amely tudtul adta, hogy legátusi hatalmánál fogva a jelenlevőknek teljes búcsú elnyerését engedélyezte.[8] Jól mutatja ez, hogy az esztergomi érsek a keresztes hadjárattól teljesen függetlenül is élt legátusi jogkörével, ill. az azzal járó felhatalmazásokkal.

A Magyarországon kibocsátott, nyomtatott űrlap kitöltésével létrejött és eddig ismert búcsúleveleket mind bizonyos konkrét célra meghirdetett alkalommal bocsátották ki: az 1480.[9] és az 1500. évi törökök elleni hadjárat,[10] 1505–1506-ban a Szent Antalról elnevezett ispotályos rend,[11] 1508–1509-ben a római Szent Péter bazilika építése[12] és az 1514. évi ismét csak a törökök elleni hadjárat[13] javára. Bakócz most előkerült búcsúlevele ezzel szemben nem tartalmaz már semmi ilyen pontosan körvonalazott alkalmat sem, hiszen ez csak mintegy pótlásként szolgált a meghiúsult keresztes hadjárat helyett. Nem nyomtatott formában azonban már korábban is kiadásra került ilyen privilégium magyarországi kedvezményezett számára. 1474. július 20-án IV. Sixtus pápa Mátyás király részére engedélyezte, hogy minden gyónása alkalmával a teljes búcsú kedvezményébe részesülhessen.[14]

Hogy a Bakócz-féle nyomtatott búcsúlevél kibocsátása során mennyire támaszkodtak az ehhez felhatalmazást adó 1513. évi pápai bullára, azt jól mutatja, hogy annak több mondatát szinte szóról szóra fel lehet ismerni a nyomtatványban, amint ez már az 1514. évi űrlap esetében is megtörtént.[15] Szolgáljon ennek illusztrálására az alábbi három példa:

Kiadós szövegrészek betűszerint egyeznek tehát a két írásban. A még fennmaradt, viszonylag kevés mondatrész értelmileg ugyancsak azonos. A meglevő eltérés abból adódott, hogy a pápai bullának bizonyos fordulatokat szükségszerűen másként kellett fogalmaznia, mint az annak alapján kiállított legátusi oklevélnek.

Ugyanakkor viszont különösen figyelemre méltóak a jellemző eltérések a két okirat között. Ilyen a fentebb közölt második idézet végén is olvasható. A pápai bulla a „szent hadjárat” (expeditio sancta) kifejezésével szemben Bakócz ezen a helyen a „kegyesség más cselekedetei” (alia pietatis opera) megjelölést alkalmazta. Jól mutatja ez, hogy a magyar prímás a keresztes hadjárat hirdetésére kapott legátusi felhatalmazását, vállalkozása meghiúsulását követően, nagyvonalúan általánosságban vette igénybe, pontosabban hasznosította. Hiszen ez esetben a búcsúlevélben igazolt privilégiumokkal nem a törökök elleni fegyverfogás, hanem más kegyes jócselekedetet, konkrétan a kedvezményezett által az esztergomi érseknek nyújtott alamizsnaadás nyert lelki jutalmat.

Hogy Bakócz most ismertetett búcsúlevele mennyire összefüggött a már korábbról ismerttel, azt a fentiekben kifejtetteken kívül a nyomdai előállítás módja is jól mutatja. Már az első ránézésre feltűnik, hogy a szöveg tipográfiailag legjobban kiemelt kezdőszavát (Thomas) mindkét búcsúlevélben pontosan azonos méretű és alakú betűkkel szedték. Ez jó kiindulási pontot nyújt az elöállítás helyének és idejének megállapításához. Az 1514. évi űrlap a bécsi Singrenius & Vietor műhelyben készült.[17] A már említett kezdőszón kívül azonosak az 1514. évi két kiemelt címsor betűi a most előkerült szövegtípusával. Egyedül a három címsor szedése történt az 1514. évi kiadványokban nem használt nyomdai anyaggal. Azonban ennek azonosítása sem okoz problémát az említett bécsi nyomda készletével.[18]

A szövegtípus állapota még a nyomtatás időpontjának beszűkítését is lehetővé teszi. A bécsi társasvállalkozás ugyanis ezeket a betűket 1510-től 1515 elejéig történt szétválásukig használta. Ismeretes még ezt követően Vietornak egy kiadványa 1515. február 24-ről keltezve ugyanezzel a szövegtípussal.[19] Ezt követően azonban mind Singreniusnál, mind Vietornál megváltozott egyrészt a méret,[20] másrészt a vessző, a kötőjel és a „Q” betű alakja.[21] Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy Bakócz most előkerült búcsúlevelének űrlapját Bécsben nyomtatták még pedig az 1515. év dereka előtt. A legnagyobb valószínűség szerint a prímás már hamarosan a keresztes hadjárat betiltását követően, vagyis 1514. év második felében a Singrenius & Vietor cégnél, de legkésőbben a következő esztendő első felében az önállósult Hieronymus Vietornál készíttette ezt az űrlapot.

Az ebből eddig ismert egyetlen példányt azonban jóval később, 1519-ben állították ki „Tyrnaviae ex conventu Sancti Joanni Baptiste” keltezéssel „Egregio Balthasar Barson de Iklad ac domine Elisabeth consorti, Ursule, Brigide, Anne filiabus, Blasio filio ejusdem Gaspar Ka[theri]ne Margarete fratribus ejusdem”. Tehát Nagyszombat városában a domonkosoknak Keresztelő Szent Jánosról elnevezett kolostorában írták be a kedvezményezett család tagjainak nevét: Ikladi Bársony Boldizsár, felesége Erzsébet, leányai Orsolya, Brigitta, Anna, fia Balázs és testvérei Gáspár, Katalin, Margit.

A nyomtatott űrlap kitöltésének helye tehát a felvidéki Nagyszombat. Az oklevél hitelességét bizonyító pecsét Bakócz Tamásé. Tehát a már beteges és idős főpap 1519. év folyamán rövid ideig e város falai között tartózkodott, ahol a domonkosok kolostorában állította ki e búcsúlevelet az akkor feltehetően hivatalos ügyekben sokat utazgató és ott tartózkodó Bársony Boldizsár, ill. családja számára.

Bársony Boldizsárról sajnos személy szerint szinte semmit sem lehet tudni. Ikladi Bársony Boldizsár – ugyancsak az 1519. évben – szerepel II. Lajos udvartartásában.[22] Ahhoz a kisnemesi származású, új hivatalnoki réteghez tartozott, amelynek tagjai a Mohács előtti évtizedekben mind nagyobb számban jelentkeztek a királyi, ill. az országos ügyintézésben.

Érdekes módon vele párhuzamosan nem kevesebb, mint három másik előnévvel is ismeretes Bársony Boldizsár, aki ugyanolyan beosztásban, vagyis mint a királyi udvartól speciálisan kiküldött személy, közelebből mint nádori megbízott járt el hivatalos ügyekben: 1508. május 30-án „Csigleri Bársony Boldizsár”,[23] 1522. augusztus 29-én „Tabajdi Bársony Boldizsár”,[24] 1524. július 5-én „Berényi Bársony Boldizsár”.[25] Bónis György, aki behatóan foglalkozott ezzel az említett réteggel és annak tagjaival, nem tudta megnyugtatóan eldönteni, hogy ez a három személy azonos volt-e ?[26] Most azután ehhez a háromhoz negyedikként még Ikladi Bársony Boldizsár is csatlakozik. Nagyon kicsiny a valószínűsége annak, hogy ilyen viszonylag ritka család- és keresztnévvel a Mohácsot közvetlenül megelőző két évtizedben négy különböző személy is tevékenykedett volna ugyanolyan feladatokkal megbízva.

Megerősíteni látszik ezt a vélekedést az a körülmény is, hogy a Bársony Boldizsár névvel kapcsolatos mind a négy helység a Mohács előtti Fejér megyében feküdt egymástól csupán néhány km-es távolságban. A középkori Magyarországon ezen kívül birtokos Bársony család csak a közeli Veszprém megyei Mencselyből[27] és a jóval távolabbi Bács megyéből ismeretes.[28]

A Fejér megyei Bársonyok a Mohács előtti négy évtizedben a már említett Iklad, Csigler, Tabajd és Berény helységeken kívül még Gyuró, Kuldó és Tétény megjelölést is hordtak nevük mellett. Csigler, ma mint Csillér puszta Nádasladányhoz tartozik Székesfehérvártól kb. 15 km-re délnyugatra. Tabajd és Lovasberény község Bicskétől 10 km-re délre, ill. Székesfehérvártól 18 km-re északra fekszik. Kuldó és Gyuró 1935-ben egyesült, és ma Gyuró néven Martonvásártól 10 km-re északnyugatra található. Tétény 1950 óta Budapest XXII. kerületének egy részét képezi. Iklad pontos helye ma már nem azonosítható, de ugyancsak Fejér megyében lehetett.[29] Az összes említett község a megyén belül a térképen jól körülrajzolható területen helyezkedik el: a Budát Fehérvárral összekötő útvonal és a Vértes-hegység közötti alig húsz km széles sávban.

Boldizsáron kívül 1486 és 1498 közötti évekből még több Bársonyról maradt fenn emlék Fejér megyéből. A bécsi egyetem anyakönyvébe – természetesen a magyar „natio” tagjaként – 1486 második szemeszterében „Jacobus Barson de Kuldw”, majd 1498 első félévében „Joannes Barson de Titin” nevét jegyezték be.[30] 1486. július 13-án „Joannes Barson”-t a gyurói nemesek között említették.[31] Kuldói Bársony Mátyás és fivére, Tamás 1491-ben helyi hatalmaskodásban vett részt.[32] Thomas Barson de Iklad 1498. december 17-én mint nádori ember járt e1.[33] Hasonló feladatot látott el „Albertus Barson de Kuldo” 1498. június 29-én.[34]

Tehát a család tagjai közül ebben az említett másfél évtizeden belül is többen egyetemet látogattak, ill. a királyi hivatalok nevében jártak el. Ebbe a képbe jól beleilleszkedik a mi Boldizsárunk, aki a Mohács előtti két évtizedben hasonló feladatokat látott el.

A nyomtatott búcsúlevél Bársony Boldizsár egész akkori családját is felsorolta a kedvezményezettek között. Ezek között olvasható fia, Balázs neve is. Ez lehetőséget nyújt e család és ezzel összefüggésben Bakócz okirata későbbi sorsának követésére. Nagy Iván viszonylag terebélyes családfát állított össze a lovasberényi Bársony családról.[35] Ebben egy ismeretlen keresztnevű apától származó testvérpártól, Balázstól és Györgytől eredezteti ennek a 18. század első felében kihalt famíliának összes tagját. Aligha kétséges, hogy az említett Balázs nem más, mint Boldizsár fia, akit 1519-ben három leánytestvére után, feltehetően mint legfiatalabb gyermeket sorolt fel az esztergomi érsek irata. Így György nevű öccse feltehetően csak ezt követően születhetett. A későbbi adatok is azt erősítik, hogy Balázs nem sokkal 1519 előtt születhetett, hiszen 1561-ben, amikor Morvaországban birtokot és illetőséget kapott, János és Boldizsár fia már élt, de Balázs nevű, legfiatalabb gyermeke még nem.[36] A Boldizsár név újbóli feltűnése tovább valószínűsíti azt, hogy Balázs és György apja a mi Boldizsárunk volt. Így az említett családfa legfelül a nyomtatott búcsúlevélben említett kilenc személlyel kiegészíthető.

Ugyancsak jól magyarázza a fenti származásbeli összefüggést még az is, hogy a Bakócz által kiállított írást ma Szakolcán őrzik. A Mohácsi vészt követően ugyanis a Bársony család Fejér megyéből az országnak törökök által nem veszélyeztetett észak-nyugati részébe menekülhetett. Boldizsár két fia közül az idősebb, Balázs a Morva, míg a fiatalabb, György a Vág völgyében telepedett le. E két ág összes későbbi birtokai és említései földrajzilag is ezek szerint, különültek el egymástól egészen egyértelműen.[37] Az idősebbik ág került tehát – nyilván a még megmentett, régi, családi iratokkal – a Kis-Kárpátokon kívülre, pontosabban éppen Szakolcára és környékére. Nagy Iván családfáján pl. az említett Balázs egyik, Zsigmond nevű dédunokája, tehát már a 17. század közepe táján, kifejezetten Szakolcaiként szerepel.

Még egyetlen személyre érdemes kitérni Boldizsárunk leszármazottjai közül, ez pedig egyik ükunokája, Bársony György. Boldizsár Balázs nevű fia tehát Fejér megyéből elmenekülve[38] előbb Morvaországban kapott birtokukat, majd családja a Morva folyó keleti, magyarországi partjára, Nyitra megyébe tért vissza. Petheö Borától született Boldizsár nevű fia péterfalvi Török Katát vette feleségül. Legidősebb fiúknak, Jánosnak neje borsai Csorba Mária volt. Az ő házasságukból született Péterfalván 1626. március 3-án Bársony György. Lutheránus voltukat feladva katolizáltak, sőt György papi pályára is lépett. Éppen a protestánsok ellen harcolt azután a neofiták jól ismert túlbuzgóságával a legnagyobb kíméletlenséggel. Már viszonylag korán és meredeken emelkedett az egyházi ranglétrán: 1665-től váradi, majd 1675-től egri püspök volt. Halála 1678. január 11-én következett be.[39]

A nyomtatott búcsúlevél bibliográfiailag pontos leírása a következő:

[BAKÓCZ] Tamás: Forma bullarum confessionalium cum altari portatili. – Forma absolutionis totiens quotiens. – Forma absolutionis plenarie premissa confessione. [Viennae Austriae 1514 – 1515 Singrenius & Vietor.]         
Egyleveles, egyik lapjára nyomva, szedéstükre 224×338 mm, 37 soros, 111, 172 és 252 mm/20 sor méretû betûtípusok, 17 mm-es lombard.   
(Ld. ábra.)   
Skalica, Archiv.

Ein neu aufgefundener gedruckter Ablaßbrief des Tamás Bakócz

Als Tamás Bakócz, Primas von Ungarn und Erzbischof von Esztergom (Gran), in der Konklave 1513 dem Medici, späteren Papst Leo X. gegenüber unterlag, bekam er von ihm als Trost eine weitreichende Ermächtigung zur Ablaßverkündigung. Es war eine charakteristische Erscheinung jener Zeit, wo die römische Kirche den Begünstigten – bei Erfüllung von gewissen Bedingungen – den Erlaß der zu erwartenden Strafe im Jenseits vollkommen oder teilweise in Aussicht stellte. Über die Erfüllung der Vorbedingungen, die meistens aus finanziellen Gaben bestanden, bekam derjenige ein schriftliches Dokument, womit er von seinem Beichtvater eine Absolution mit erweiterter Vollmacht erhalten konnte.

Diese Unternehmung brachte dem Ablasskommissar einen nicht unterschätzbaren finanziellen Vorteil ein. Bakócz nahm diese Ermächtigung schon im Frühjahr 1514 für ein sehr wichtiges und aktuelles Ziel in Anspruch: er verkündete einen Ablaß für einen Kreuzzug gegen die Türken. Wegen der großen gesellschaftlichen Spannungen in Ungarn ist diese Unternehmung in einen Bauernkrieg gemündet, sodaß der Primas bald gezwungen war seine Ablaßverkündigung wieder zurückzuziehen.

Er machte aber auch weiterhin von der päpstlichen Ermächtigung einen Brauch und verkündete den Ablaß im Interesse eines nicht näher umrissenen Ziels. Der zur Besprechung vorgelegte gedruckte Ablaßbrief ist ein Beweis dazu. Der um 1514/15 in der Wiener Werkstatt des Singrenius und Vietor hergestellte Einblattdruck ist 1519 in der oberungarischen Stadt Nagyszombat (Tyrnau) an Boldizsár Bársony und seine Familie ausgestellt worden.