52. Nyomtatott tudósítás az 1514. évi magyarországi parasztháborúról

Magyar Könyvszemle 1994. 62–66.

Jóllehet a magyar történészek igen igényes módon összefoglalták, és teljes szövegükben publikálták az 1514. évi parasztháborúval kapcsolatos forrásokat,[1] újra és újra bukkannak fel olyan nyomtatott kiadványok, amelyek korábbról ismeretlenek voltak és tartalmilag ebbe a kategóriába tartoznak.[2] A már publikált források között nyomtatott formában az a német röplap tűnik a legjelentősebbnek, amelynek eddig már nem kevesebb, mint hét kiadása ismeretes.[3]

Ezek után nem kis örömömre szolgált, amikor a 16. században a német nyelvterületen megjelentetett nyomtatványok jegyzékének (VD 16) müncheni szerkesztőségében Dr Gisella Möncke felhívta a figyelmemet[4] arra az ugyancsak a hazai parasztháborúval foglalkozó kis kiadványra, amelynek eddig szövege is ismeretlen volt, sőt az éppen az említett korábbi röplappal száll vitába. A kis, mindössze két negyedrét alakú levélre készült kiadványt a nürnbergi Scheurl-család könyvtárában őrzik.[5] E nagy múltú patrícius família jelenkori seniora, Dr Siegfrid Freiherr von Scheurl már az előzetes levelezés útján minden vonatkozásban a legmesszebbmenő készséggel bocsátotta rendelkezésemre minden ezzel kapcsolatos információt, majd lehetőséget biztosított a kis nyomtatványnak házában történő tanulmányozására is.[6]

Már az első pillantás is erre a kis nyomtatványra hatással van az olvasóra, mert annak élén – a három soros címszöveg alatt – 127×101 mm méretű fametszet látható, amely az 1514. évi parasztháborút annak legborzalmasabb oldaláról mutatja be. A viszonylag jóképességű fametsző azt a jelenetet igyekezett visszaadni, amikor a paraszthad két barátot húzott karóba, a levágott urak közül többen lekaszabolva fekszenek a földön, jól felismerhető módon egy püspök testének darabjaival együtt. Középen állnak alabárdos német zsoldosok öltözetében megjelenítve – a parasztok, jobb szélen koronás vezetőjükkel, aki mögött a Golgota jelenetet ábrázoló kép vagy zászló, a háttérben pedig egész karóerdő csúcsai láthatók.

Az első levél verzóján, vagyis a címlevél fonákján és a második levél rektóján található a mindössze két lap terjedelmű szöveg. Már az eredeti példányban sem olvasható minden szó problémamentesen, annak meglehetősen silány nyomdai kivitele miatt, a most a címlapról közreadott reprodukció mellett tehát helyesnek tűnt közreadni a tudósítás teljes eredeti szövegét, továbbá annak magyar fordítását.[7]

Eyn warhafftige abgeschrift der zvitrachte. zvischen dem kunig in hungern.
vnd seim volck wider die unwarhaftigen büchlyn vormals aussgetruckt

 (e)tlichen vnwarhaftigen buchlich der newen geschicht dess bofels furnemen vnd vbung wider die geistlichen vnd den Adel in Hungern. Uormals aussgangen. gancz kein glaub zugebé ist. dañ nach warhafter sag Nurnbergischer kauffleut so erst auss dem Hungerland kummen. ist wissen das sich der hauff noch stets mert. vnd vil ob hundert tauset mannen sich zusamen geschlagen. Aber nit all an einem ort. sunder in dreien heren ligen. Zeckel iori ist ir aller obersts heupt. so hat syn bruder Zeckel iacob das ander her. ob dem dritten so sein zven munch Der ein einsz wyssen habicz. Der ander eines schvarczen, vnd ist gancz kein warheit wie die getruckten buchlin anzeigen. sunder also ergangen Es ist dasz kreucz wider die turcken gebredigt worden vnd vil gelts gefallen. auch desz volcks ein gut teil angezogen In dem ist der frid drev iar mit dem Turcken angenummen. Der diser zyt grosz krieg hatt wider den keiser in Persen den man nent den soffy. Desz turcken bruder einer selbs gen Hungern zu dem kunig kummen ist das hat den gemeinen man hart verdrossen. Glych in dem hatt sich ein freidiger turck aussgeschossen. den hungern ébotten ein kampf schlahen wer der sy zu tun. Dasz kein her zutun hat wollen annemmen. Dasz hat sich der zeckel Jori. geborn ausz eim zyrck also genant. darauss auch kunig Madiasg gewest ist. Ein freidig verwegen. lychtuertig man. Doch alsz man wil soll er ein edelman syn. vnderwunden. Dem die tat gegluckt. den turcken bald ertot hat. Darum ist er ausz kungs beuelch mit guldem gewant becleit. Und ym zweihundert guldin versprochen, das hat ym nie wollen werden. Die er vil mal erfordert. Vnd selbst zu den Bischoffen vnd landszheren in die Ret getreten. dan sie geben nichtsz auff yren kunig Diser Zeckel Jori hat ym von dem selbigen vnwilligen volck dasz angezogen was. ein anhang gemacht. Der noch von tag zu tag ye grosser wurt. Und furwar so yebt er grosse tat. Last ausz den Bischoffen vnd Landheren. Auch ander geystlich vnd vom Adel spissen vnd wurgen so sie ym werden.

Und werden ym vil wagen mit pfalen zu solcher marter nach gefurt. Erbermglich handlung gegen wyben mitt vergeweltiger notzucht. Auch die iungen kindlin erwurgen brauchen sie vnd allen mutwillen. Ein Bischoff dess Bistum gegen Noppel ligt. hat ein kauffman sehen an einem pfal hangen der sagt. dass dem selben die gerecht hant gegen synem land aussgestreckt. vnd die zven klein finger in die hand gepunden. zu gespot das er synen leute den segen geben solt. So hab diser zeckel Jori zu den nechsten Ostern alles seins vermoges nit. cc. guldin wert gehapt vnd ieczo ob trevmal hundertausent bar.

Es hat auch der kunig by den Creuczern so vil gehaldent dasz syn botschafft die er hat gesant zu ynen in das her. der sie zvei in. xv. mylen gehapt. gen lassen vnd verhort worden syn. ist ir werbung gewest. von irem furnemen abzusten. So woll er ir gnediger her vnd kunig syn. Und alless dasz sie gehandelt haben. in argem nimmer zugedencken mit vil suessé worten. Den halben teil vnd mer in disem leger bewegt vnd zu im bracht. Mit solchem infal sich gesterckt das der heuptman Zeckel Jori. mit der that nichts wider die Ret hat kunden handlen. Sich mit eim zeug auffgemacht in willen in das ander leger zuziehen. Haben die Hungerischen auff ingehalté mitsapt etliché gefangen. Ein teil gefangen. Aber ynen mitt synen Rethen zvolfen. lebendig gen Ofen bracht. da ynen der kunig kancz nacked hat lassen aussziehen. vnd syn Reth yn mit den zen biss auff syne bein muessen zerbyssen. Nach dem ist ym ein ysne gluende kron auff geseczt. Und nach langer marter ym das haupt abgeschlagen. Und das haupt gen Wardyn geschickt hoch auff gesteckt. Sein nach etlichen tagen die kreuczer fur die stat kummen. die gesturmet. gewunnen vnd seckman gemacht. Allen kauffleuten darin die Nurnbergischñ vil gehabt. hab vñd gut genummé. Uñd was sie voñ muncheñ pfaffen. vñ edlen dari funden habeñ. all gespist. der añdern so kungisch syn tot geschlagñ.

Uñ auff das ist ein áder geschrei erscholleñ. dasz die stat Wardañ. der gros graff auff Sibébung von dé creuczern wider erobert vnd yngenummen habé soll. vnd sich die creuzer teglich meren vnd stercken. Got verly ein gut end. Año: m. d. xiiii.

Valódi leírása a magyar király és népe közötti viszálynak a korábban nyomtatott
valótlan röplapokkal szemben

Semmi hitelt sem lehet adni némely korábban kiadott röplap szerint a csőcseléknek a papság és a nemesség ellen végrehajtott és gyakorolt új történetének, mivel a Magyarországról most hazatért nürnbergi kereskedők igaz híradása alapján tudható, hogy a sereg állandóan növekszik és több százezer katona gyűlt össze. De nem mind egyetlen helyen, hanem három seregben helyezkednek el. Székely György az ő legfőbb vezérük, öccséé, Székely Jakabé a második sereg, a harmadik pedig két szerzetesé, akiknek egyike fehér a másik pedig fekete csuhát hord. Egyáltalában nem igaz, ahogy ezt a nyomtatott röplapok tudatják, hanem mindez a következőképpen történt.

A törökök ellen kereszteshadjáratot hirdettek, és sok pénz gyűlt össze, és a nép nagy része összesereglett. Közben három évre a törökkel békét kötöttek, aki ebben az időben, nagy háborúban állt a perzsa császárral, akit Soffynak neveznek. A török egyik testvére a királyhoz jött Magyarországra, ez a köznépet nagyon elkeserítette. Ekkor feltűnt egy bátor török, aki a magyaroknak ajánlotta, hogy hadjáratba kellene kezdeni, erre lenne szükség. Ezt azonban egyetlen főúr sem vállalta, de Székely György igen. Őt arról a vidékről nevezték el, ahonnan Mátyás király is származott. Bátor, merész és szertelen ember. Azonban ő, akiről tudni vélik, hogy nemes ember volt, ezt vállalta. Sikerült is neki a törököket hamarosan megverni. Ezért a király parancsára aranyruhába öltöztették. Kétszáz aranyat is ígért neki, ezt azonban sohasem kapta meg, amit sokszor követelt is. Ő maga is tanácskozott a püspökökkel és főurakkal, mert azok nem sokat adtak a királyukra. A lázongó népségből Székely György napról-napra mind több követőre tett szert. És valóban nagy tetteket hajtott végre. A püspökök és főurak, valamint más papok és nemesek közül sokat felnyársaltatott és megfojtatott, ha kézre tudta őket keríteni. Sok kocsi követte őket karókkal és más kínzószerszámokkal. Kegyetlen tetteket [hajtottak végre] asszonyokkal szemben megerőszakolva és meggyalázva őket. A kisgyermekeket is megfojtották, és mindenféle erőszakosságot folytattak. Egy kereskedő, aki látott egy püspököt a nápolyi püspökségből karón lógni, azt mondja, hogy annak kinyújtották a karját országa felé és a két kisujját a kezefejéhez kötötték, hogy csúfságból így adjon áldást a népnek. Így ennek a Székely Györgynek a következő húsvétig nemhogy kétszáz aranya lett volna, hanem háromszázezer készpénzben.

A király követének, akit a keresztesekhez küldött tárgyalás végett, ezeknek két serege tizenöt mérföldre volt, az volt a titkos utasítása, hogy vezérüktől elszakítsa. Ez esetben kegyelmes uruk és királyuk lesz, és mindazt, amit addig tettek, nem kívánja rovásukra írni. Sok édes szóval [ezt üzente nekik]. E tábornak több mint a felét a maga oldalára állította. Ilyen ötlettel annyira megerősítette magát, hogy Székely György kapitány valóban semmit sem tehetett saját tanácsosai ellen. Azonnal felkerekedett, hogy a mások táborba vonuljon. De a magyarok feltartóztatták, és némelyekkel együtt elfogták [Dózsát], a sereg egy részét foglyul ejtették. Öt magát 12 tanácsosával együtt élve Budára vitték. Itt a király öt teljesen pörére vetkőztette, és társainak a fogaikkal kellett a lábát marcangolniuk. Ezt követően izzó vaskoronát tettek a fejére és hosszú kínzást követően fejét vették. A fejet Váradra küldték, ahol azt hamarosan kitűzték. Néhány napot követően a keresztesek a város alá vonultak, megrohamozták azt, bevették és kifosztották. Az összes kereskedőnek, így a sok ottlevő nürnberginek is mindenét elvették. És néhány barátot, papot és nemest ott találtak, valamennyit karóba húzták. A többieket, amennyiben királypártiak voltak, agyonverték. És ezt követően [a nürnbergi kereskedők] azt híresztelték, hogy Várad városát az erdélyi vajda a keresztesektől újra visszavette és elfoglalta volna. És a keresztesek napról-napra szaporodnak és erősödnek. Isten adja, hogy jó vége legyen. Az 1514. esztendőben.

A tudósítás szövege számos vonatkozásban ellene mond nemcsak az általa cáfolni kívánt és korábbról már ismert, nyomtatott röplapnak, de számos tekintetben a hazai történetírásban[8] rögzített tényeknek is. Így pl. Dózsát nem Temesvárott, hanem Ulászló parancsára és jelenlétében Budán végezték volna ki. A híradás Magyarországról visszatért nürnbergi kereskedők elmondása alapján készült, amint ez mindjárt a szöveg első soraiból kiviláglik. A németek idegen környezetben – feltehetően nyelvi nehézségekkel is súlyosbítva – nyilván felzaklatott személyektől nyerték értesüléseiket, amelyeket azután nem minden esetben raktak össze megfelelően.

De nem csupán a szöveg okoz gondot, hanem annak nyomdai eredetét illetően is nagyfokú a bizonytalanság. Feltűnő ez, hiszen a betűtípusok mérete és formája alapján a 15. században viszonylag nagy biztonsággal, a 16. század első két évtizedéből pedig általában nagy valószínűséggel lehet meghatározni azt a műhelyt, ahol az illető kiadványt előállították. Nemcsak a nyomda meghatározására irányuló saját igyekvéseim hiúsultak meg, amelyet a szakirodalomra támaszkodva igyekeztem elvégezni, de a témában leginkább járatos német szakemberek sem boldogultak ennek a problémának megoldásával.[9]

A röplapot egyetlen típusból szedték, a cím első sorát ugyanis fába vésték. A szöveg betűi meglehetősen egyenetlen, megviselt benyomást keltenek. A kedvezőtlen hatást a „táncoló” betűkből álló sorok csak fokozzák. A legfeltűnőbb a német nyelvben elengedhetetlen „w” betű hiánya, amelyet a nyomdász a kis kettes formájú „r” és a „v” betű összerakásával igyekezett pótolni. E primitivitás és az azonosítás meghiúsulása arra utal, hogy a kis röplapot aligha valamilyen már ismert németországi műhelyben állították elő, hanem ezzel az egészen kis és hiányos készlettel alkalmi vállalkozás formájában a nyomdatörténetben ma ismeretlen személy próbálkozott. Miután a magyarországi beszámoló nürnbergi kereskedők elmondásán alapult, a metszet gyakorlott mester munkájának tűnik, ráadásul az egyetlen ismert példányt is azóta ebben a városban őrzik, nagy a valószínűsége, hogy azt ott valamilyen nem hivatásos módon tevékenykedő kis műhelyben állították elő. Más terméke ennek eddig nem került bibliográfiai regisztrálásra.

A betűtípus 15. századi használata sem mutatható ki sem Németországból, de egész Európából sem. Pedig a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, hogy valamelyik nyomda korábban lekoptatott betűkészlete került később valakihez, aki nem dolgozott azzal rendszeresen. Talán ez volt az első (és utolsó) kísérlete.

A fentiekben tárgyalt röplap egyetlen példányát a nürnbergi Scheurl-könyvtár egyik negyedrét alakú, korabeli fatáblás félbőr kötésben fennmaradt darabja őrzi, amelynek külső metszésére a 370, az alsóra pedig a 433 számot írták. Ez a megjelölés a neves humanista, Christoph (II.) Scheurl (1481–1542) könyvtárának jellemzője, ahol is a legmagasabb sorszám 605 volt. A könyvek többsége ma is ugyanennek a családnak tulajdonában túlélte a második világháborút.

Maga Christoph Scheurl rendkívül széleskörű műveltséggel és érdeklődéssel rendelkezett; jogi, filozófiai és teológiai tanulmányai mellett a történelemmel is behatóan foglalkozott. Ennek keretében kora történéseiről is rendszeresen tájékozódott.[10] A hírek közreadásának akkor legfejlettebb formája a „Neue Zeitung” volt. Scheurl ezek összeállításából alaposan kivette részét, így „az újkor első újságírójának” is nevezhető.[11] Tevékenységéhez felhasznált minden hírforrást: a városok és országok között közlekedő emberektől szóban előadottaktól a nyomtatott röplapokig. Így egyrészt sok ezer hírt tartalmazó fóliánsok,[12] másrészt a korabeli eseményekről szóló nyomtatott tudósításokat magukban foglaló gyüjtőkötetek maradtak utána.[13] Az utóbbiak egyike a fent leírt is, amelyben összesen 14 különböző, 1499 és 1518 között Németországban készült kis terjedelmű, többségében korabeli eseményekről szóló beszámolót tartalmazó nyomtatványt kötöttek egybe. Sorrendben közülük az ötödik a most ismertetett röplap. Közvetlenül ezt követi az 1514. évi magyarországi parasztháborúról szóló másik, már korábbról ismert beszámoló egyik nürnbergi kiadásának[14] példánya.

Ein gedruckter Bericht über den ungarischen Bauernkrieg des Jahres 1514

Der deutschsprachige Bericht über den ungarischen Bauernkrieg des Jahres 1514 ist im Laufe der Zeit schon aus sieben gedruckten Ausgaben bekannt. Aus der Sammlung der Nürnberger Patrizierfamilie Scheurl ist eine weitere Ausgabe zum Vorschein gekommen, deren Text aber mit den bisher bekannten nicht identisch ist.

Zu dieser Ausgabe, die in die Kategorie „neue Zeitung” gehört, wurde auch ein eigener Holzschnitt verfertigt, der die Aufmerksamkeit der Käufer auf die Grausamkeiten der im Text Erwähnung gefundenen Ereignisse zu lenken versuchte. Der Typograph des insgesamt nur aus zwei Blättern bestehenden Druckwerkes konnte nicht festgestellt werden, welche Tatsache bei dem heutigen, entwickelten Stand der Geschichte der Typographie in Deutschland als fast eine Kuriosität zu bezeichnen ist.