56. Magyarország számára nyomott naptárak a Mohács előtti évekből

Magyar Könyvszemle 1994. 187–193.

A könyvnyomtatás feltalálása korábban nem remélhető, új távlatokat nyitott a naptárak előállítása és terjesztése terén is. Amíg a kéziratosság korában általában az ún. öröknaptárak voltak az elterjedtek, addig Gutenberg találmánya immár lehetővé tette az egyetlen esztendőre szólóak közreadását. A legkorábbiak közé tartozik az 1462. esztendőre Bécs számára készült német nyelvű, plakát alakú nyomtatvány,[1] amelyet feltehetően ugyanebben a városban állított elő Ulrich Han, a későbbi római ősnyomdász.[2] Ezt az érvágónaptárt talán az a Joannes Regiomontanus számította ki, aki 1451 és 1461 között a bécsi egyetemen tanított, majd Rómában tartózkodott. Később Vitéz János, esztergomi érsek hívására hazánkba érkezett, ahol 1471 márciusáig tartózkodott. Jelenléte alighanem hozzájárult az első magyarországi nyomda létrejöttéhez is.[3] E korai és szinte egyedülálló bécsi vállalkozást követően közel egy évtized után indult csak meg a naptárak egyre rendszeresebb kinyomtatása Németországban: Augsburg (1469), Nürnberg (1472), Strassburg (1472) stb.

Ezek a korai kiadványok csaknem kizárólag plakát formájában előállított érvágónaptárak voltak, amelyek ugyan közölték az illető esztendő legfontosabb naptáradatait (aranyszám, vasárnapi betű, a karácsony és nagyböjt első vasárnapja közötti időtávolság stb.), de a legtöbb asztrológiai jellegű információt az akkori gyógykezelési módok (érvágás, köpölyözés, fürdés, hashajtás stb.) alkalmazása esetében a legmegfelelőbb időpont kiválasztásához adtak. Ezen egészségi tanácsok kiszámítása csillágászati alapokra támaszkodott, amelyeknek adatai pontos időpont közlése esetén függtek a nap helyzetétől és így ezek földrajzi délkörétől (meridián). Miután ez városonként más és más lehetett, az akkori tudományosság igényeivel készült érvágónaptárakon nemcsak a tárgyévet, de többnyire annak a városnak nevét is feltüntették, amelynek délkörére kiszámították a tanácsok táblázatait.

Kisebb államok esetében a főváros meridiánját az egész országra érvényesnek tekintették. A hazánk részére készült és legalább részben megmaradt ilyen nyomtatott érvágó-naptárak közül a második legrégibb az 1496. esztendőre szól és az „Almanach iuxta meridianum incliti regni hungariae” címet viseli. Az általános naptári adatokat követő, a telihold és újhold percre pontos idejét havonta tartalmazó táblázat élén olvasható a „super meridiano Budensi” megjelölés. Ebből a plakát alakú, kikövetkeztethetően eredetileg kb. 440×310 mm méretű ívből annak csak a felső fele maradt meg, a jobb oldala sajnos kis mértékben hiányzik. A töredék mérete ma összesen 265×295 mm. Az unikum nagyszombati kötetből került elő,[4] ma a Matica slovenská könyvtárában őrzik.[5] A nyomdai felszerelés alapján megállapítható volt, hogy azt a nürnbergi Kaspar Hochfeder-féle műhelyben állították elő, továbbá – miután az évszám az első sor végéről hiányzik – a naptár jellegzetes adatai alapján, hogy az az 1496. évre szól.[6]

A 15. században Magyarország számára nyomtatott és fennmaradt legrégibb naptár a fentebb ismertetettet megelőző, 1495. évre szól. Ugyancsak latin nyelvű ez a plakát, amely a címe szerint is a budai délkörre készült, tehát Magyarország, mint szélesebb fogalom itt nem szerepel. Az érvágónaptárt a bécsi Winterburger-féle műhelyben állították elő, és szerzője Johannes Muntz. A szakirodalom ezt már a 18. században ismerte: egyik, meglehetősen hiányos példányát ugyanis már akkor a klosterneuburgi kolostor könyvtára őrizte. A régi bécsi nyomtatványok szakértője, Michael Denis ismertette aztán először.[7] Rajta keresztül belekerült az ősnyomtatványok jegyzékeibe,[8] ill. általában a szakirodalomba.[9]

A magyar szakemberek közül elsőként Ballagi Aladár számolt be erről a legkorábban hazánk számára nyomtatott és fennmaradt naptárról.[10] Ő tudósított első alkalommal arról is, hogy a Pálffy-család bajmóci gyűjteményében ebből egy teljesen ép példányt őriznek. Ez Ballagi szerint „az állatkör fametszetű nagy vörös jegyeivel” volt ellátva, amelyek feltehetően a nyomtatvány bal oldalán függőlegesen, egymás alatt helyezkedtek el. Sajnos ennek az ép példánynak további sorsa ismeretlen.

Magyary-Kossa Gyula ebből a falinaptárból nem sokkal később még további példányokról tudósított: „Nemrégiben Ranschburg budapesti antiquárius két (nem egészen ép) példányát kínálta megvételre: ezek egyike a székesfővárosi könyvtár birtokába került”.[11] Valóban Ranschburg Gusztáv ebben az évben megjelent katalógusában,[12] amelynek címlapján az érvágónaptár reprodukciója látható, 750 pengőért kínálta ezt a nyomtatványt megvételre. A másik Ranschburg-féle példány – feltehetően a család bécsi üzletén keresztül – Angliába jutott. A neves bibliofil és a cambridge-i Egyetemi Könyvtár nagy pártolója, Sir Stephen Gaselee 1934-ben adományozta ezt az említett gyüjteménynek.[13] Mindkét Ranschburg által forgalomba hozott példánynak a bal oldala hiányzik. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár példányát 1976-ban hasonmás-kiadásban adta közre sokszorosított ismertetővel, amely lényegében minden fontos tudnivalót összegez erről a kiadványról. A naptár legalján középen látható piros festékkel nyomtatva hazánk négyszer fehér-piros vágású árpádházi címere. Legújabban Josef Seethaler foglalkozott a Bécsben nyomtatott korai naptárakkal. Ezek sorában ez az első, amelyet a császárvárosban külföldi felhasználásra állítottak elő.[14]

A fentiekben ismertetett két hazai használatra nyomtatott plakát ún. érvágónaptár. A Budához akkor legközelebbi nyomdahelyen, Bécsben 1515-től kezdve ugyancsak falinaptár alakban azonban merőben más célkitűzéssel állítottak elő ilyen kiadványokat. Ezek mindenekelőtt külsőleg abban különböztek elődeiktől, hogy egy helyett két egész papírívre nyomtatták, a naptár összeállítójának neve rögtön az első sorban kiemelő betűtípussal nyert feltüntetést, és magukat a korábbi „Tabula minutionum”-tól eltérően „Ephemerides”-nek nevezték.

Mindezeknek a formai eltéréseknek hátterében jelentős tartalmi változás is történt: amíg korábban a gyógyítással kapcsolatos időpont megválasztásához kívánt a naptár segítséget nyújtani, addig mostantól már – a mai használattal megegyezően – az évnek szentekkel is megjelölt napjai és ünnepei közötti eligazítás volt a legfontosabb cél. Igy minden nap külön sort kapott, ami háromhasábos elhelyezés esetén is jelentősen növelte a terjedelmet. Ennek tudható be, hogy a falinaptár mérete megkettőződött. Az egészségi és mezőgazdasági tanácsok (érvágásra jó, gyógyszer bevételére megfelelő, fürdésre alkalmas, a csecsemő elválasztásának ideje, a magok vetésének és a palánták ültetésének ideje stb.) azért – ha többnyire csak jelek formájában is – továbbra is végigkísérik az év valamennyi napját feltüntető naptár teljes terjedelmét. Mindebből egyértelműen kiviláglik, hogy a korábbi érvágónaptárakhoz viszonyítva ez az új típusú falinaptár már egészen közel áll a mai naptárakhoz.

Ebből az újszerű, modernnek mondható falinaptárból a bécsi nyomtatványok közül időrendben az első éppen az a latin nyelvű plakát, amelyet az 1515. esztendőre a neves csillagász és a bécsi egyetem tanára, Georg Tannstetter számított ki a budai délkörre. Az eddig ismert egyetlen példányán ennek teteje és alja maradt meg kb. egy-egy harmadnyi terjedelemben (kb. 200×275 és 200×290 mm) a salzburgi bencések Szent Péterről elnevezett ősi kolostorának könyvtárában.[15] Jóllehet a középső egyharmada a kiadványnak hiányzik, azonban a többi hasonló bécsi falinaptár jó analógiát nyújt a rekonstrukcióhoz. Ennek alapján kikövetkeztethető, hogy a két papírívre nyomott kiadvány eredeti mérete kb. 800×290 mm volt. A felső rész aljáról a január, május és szeptember hónapok utolsó napjai kb. 27-étől, a két fennmaradt rész közöttről a teljes február, június és október, továbbá a március, július és november hónap, az alsó rész tetejéről pedig az április, augusztus és december hónap eleje kb. a 12–14. napokig hiányzik.

A bevezető sorokat egyetlen, alatta a jelmagyarázatot két, a naptári részt magát három hasábba szedték. A naptár címét követően – az érvágónaptárakkal azonos módon – felsorolásra kerülnek az év legfontosabb naptári adatai: az aranyszám (aureus numerus), a vasárnapi betű (littera dominicalis), a napkör (ciclus solaris), az adókör (indictio), majd az egyházi év azon napjai, amelyek a húsvét évente változó időpontja miatt ezt az ünnepkört (a nagyböjt kezdete, a húsvét és a pünkösd napja stb.) az adott esztendőben pontosan kijelölték.

A szorosabb értelemben vett naptári részben az összes sor a következő adatokat tartalmazza az év valamennyi napjáról: a hónap napja, a hét napja, a szent, ill. az ünnep neve, az uralkodó állatövi jegy, valamint jelekkel a fentebb említett egészségügyi és mezőgazdasági tanács, továbbá a Hold havonkénti négy fázisa időpontjának percre pontos közlése. E naptári rész alatt a régi naptártípusból a plakát alján bal oldalon átmentésre került az a kis táblázat, amely aszerint tartja kedvezőnek az érvágást, hogy a Hold melyik csillagképben áll. A másik szöveges rész alul a jobb oldalon az év várható holdfogyatkozásáról tudósít, annak percre pontosan megadott kezdetével és végével, a legnagyobb fedés pontos idejével együtt.

A falinaptárat – a nyomtatvány jobb alsó sarkában olvasható impresszum szerint – a Vietor és Singrenius-féle bécsi műhelyben állították elő feltehetően az 1514. év őszén. E két tipográfus társas viszonya ugyanis ez év szeptemberét követően felbomlott, így ez a magyarországi használatra szánt latin falinaptár az utolsó közös kiadványaik közé tartozhat.

Feltűnően gazdag ennek a naptárnak a díszítése. Legfelül a hét bolygó fametszetes ábrázolása aljából csupán 5-8 mm-es rész maradt meg. A plakát bal szélét a 12 állatövi jegy metszete szegélyezi. A felső részen ezek közül csupán a Kos, a Bika és az Ikrek, az alsón pedig a Nyilas jobb oldala, a Bak, a Vízöntő, valamint a Halak bal negyede látható. Ezek átlagos mérete kb. 32×62 mm.

Magyar szempontból a legjelentősebb a címet is tartalmazó bekezdés alatti, két hasábra bontott jelmagyarázat szélein és közötte egy magasságban látható, egyenként kb. 22×20 mm méretű három címer. Ezek balról jobbra – Seethaler szerint[16] Magyarország, Pozsony és Bécs jelvénye. A két szélső problémamentes, azonban a középső illogikus. Kiderült, hogy Pozsony címere ugyan valóban a várfalon nyitott kaput ábrázolja, de annak nincsenek kapuszárnyai, a felette levő három építmény pedig torony. Ezzel szemben Buda címerében a metszeten is látható módon a kapuszárnyak kifelé nyitottak és jól láthatóak, felette pedig nem három torony, hanem három bástya áll. Így a címer nem Pozsonyé, hanem Budáé. Ez természetes is, hiszen a naptárat Tannstetter nem Pozsony, hanem a magyar főváros délkörére számította ki. A magyar címer jelzi tehát, hogy a falinaptárat egész Magyarország használatára szánták, míg a bécsi a nyomtatás helyére utal.

A jobb alsó sarokban – az impresszum felett és a holdfogyatkozás leírása alatt – kb. 24 mm átmérőjű fekete, korong alakú fametszet a Hold (Nap) fogyatkozását jelöli: a sötét körben vékony fehérvonalakból nehezen bár, de egy arc vonásai vehetők ki. Alul középen a fenti hét bolygóképből négy darab egyetlen tömbbe összerakva foglal helyet, közöttük megismétlődik – immár teljes épségben – felül Szaturnusz és Jupiter, alattuk pedig Mars és Merkur. Méretük átlagosan kb. 62×38 mm. A jobb szélen a falinaptár teljes hosszában, mintegy keretezésként címersor húzódott. A felső töredék jobb szélén ennek a bal keretvonalaiból maradt meg helyenként csak valami. Úgy tűnik, hogy a jobb felső sarokban valami nagyobb metszet állhatott. Az alsó töredéken már helyenként fennmaradt néhány címer, amelyek mérete kb. 20×20 mm. A szorosan egymás alatt sorakozó kis címerek feltehetően a falnaptár kb. 800 mm összmagasságának jelentős részében keretezték a falinaptárt jobb felől, de egészen fent és az impresszum magasságában más jellegű (csillagkép?) és talán nagyobb fametszet sejdíthető, a hosszabb keretvonalak és a töredékes kép alapján.

Henryk Bułhak a közelmúltban igényesen áttekintette a későbbi krakkói nyomdász, Hieronymus Vietor bécsi tevékenységének első korszakát (1510-1518), felsorolva műhelyének termékeit és rendszerbe foglalva annak felszerelését is.[17] Vietor kiadványai között szerepel ez a budai meridiánra készült latin nyelvű falinaptár,[18] továbbá ennek német változata is, amely – Bułhak szerint – ugyancsak hazánk számára készült.[19] Az utóbbiból a ma ismert egyetlen töredéket a prágai Egyetemi Könyvtár őrzi,[20] amely a nyomtatvány alsó felét tartalmazza.

Seethaler csak a latin nyelvűt ismerte, míg Bułhak – leírásából kikövetkeztethetően – pedig csak a németet látta. Miután sikerült mindkettőről másolatot beszerezni,[21] a két kiadvány immár összevethetővé vált. Ennek alapján a következőek voltak megállapíthatóak. A német naptár szerzője is kétségtelenül Tannstetter, hiszen a fennmaradt azonos részek szerkezete és szövege ezt egyértelműen tanúsítja. Érdekes, hogy a német változat kicsit hiányos impresszumában Vietor családneve „Pinter” formában olvasható. Többi kiadványában ő magát Bécsben Vietor, Wietor, Büttner, Binder, Pinder alakban tüntette fel, de ez a magyar nyelvbe is átkerült „Pinter” forma eddig még sehol sem volt olvasható.

A szorosabb értelemben vett naptárrész összevetése során azonban következetes eltérésekre derült fény a latin és a német változat között. A holdfázis percre pontosan közölt időpontjai között mindig pontosan tíz perces eltérés mutatkozik: a német változatban van a későbbi időpont. Ebből arra lehet következtetni, hogy más – hazánktól nyugatra fekvő – meridiánra történt a naptár kiszámítása, nem a budaira. Az pedig, hogy ez nem Magyarország volt, azt az augusztus 20-i nap ünnepének elnevezése is bizonyítja. A hazánk számára készült latin kiadásban itt „Elevatio stephani/re[gis]”, azaz Szent István király oltárra emelésének ünnepe. Ugyanezen a helyen a német változatban „Bernhart beic.” olvasható. Így – sajnos – Bułhak közlése ellenére nem a budai délkörre készült Tannstetter 1515. esztendőre szóló falinaptárának ez a német nyelvű változata. Jóllehet e szerző más területek számára is készített ilyen falinaptárat,[22] ez a német nyelvű nyomtatvány alighanem a bécsi püspökség területére szólt, akárcsak az ő – egészen az 1527. évvel bezárólag közreadott – későbbi naptárai közül több is.[23]

Azonban ez a párhuzamosan készült német nyelvű kiadvány, amelynek teljes alsó íve megmaradt, több vonatkozásban is kiegészíti a budai naptár kikövetkeztethető díszítését. A csillagképek közül általa teljessé vált mind a Halak, mind a Nyilas metszete, megkerült a Rák és a Mérleg, a Szűz ábrázolásának legalsó részéből is fennmaradt valami. Teljessé vált alul középen Mars és Merkur metszete is. A jobb oldalt szegélyező címersor tíz teljesen újjal gyarapodott és több további – korábban sérült – részben vagy egészen kiegészült.[24]

Vietor és Singrenius társas viszonyának 1514 őszén történt megszüntetését követően a fentiekben ismertetett fametszetes díszek Singrenius tulajdonába kerültek. Ő azután felhasználta ezeket későbbi falinaptárak ékesítéséhez. Seethaler közlése nyomán ismeretes, hogy pl. a jobb szélet keretező, korábban hasábokba metszett címerek az 1518. évre szólóban már darabokra osztva láthatóak, és szedett szövegű aláírással látták el őket.[25] Az 1519. évre számított német nyelvű falinaptárat is ugyanazok a metszetek díszítették, mint a fentebb ismertetett, a budai délkörre készült 1515. évit.[26] Miután 1519. éviről Seethaler reprodukciót is közölt,[27] mód nyílt a budai naptár néhány további részletének rekonstrukciójára. Teljessé vált ilyen módon a plakát tetején húzódó metszetsor a hét bolygó ábrázolásával. Fény derült arra is, hogy a sok címer Miksa császár számtalan címének megjelenítésére szolgált: közülük az első a császári, a következő a magyar, amit Dalmácia, Horvátország, Ausztria, Burgundia, Lotharingia és Brabant követ. Aligha kétséges, hogy a rengeteg címer között még a kor heraldikában a mainál általában sokkal járatosabb emberei sem igen igazodtak el biztonságosan, ezért kerülhetett sor tehát – legkésőbben az 1518. évre nyomtatott falinaptárban – ezek feliratozására. Ugyanennek az 1519. évre szóló, német nyelvű falinaptárnak egy másik, meglehetősen szerény méretű töredékét Budapesten a MTA Könyvtára őrzi.[28] Sikerült ennek alapján a bal oldalt szegélyező állatövi jegyek közül a teljes Ráknak és az Oroszlán bal részének a rekonstrukciója. Így ebből a sorozatból már csak az Oroszlán nagyobbik, jobb fele és a Szűz metszet felső része hiányzik.

Felhasználva a fentiekben felsorolt kiegészítéseket, a jelenleg rendelkezésre álló más kiadások felhasználásával elkészült az 1515. évi budai naptár rekonstrukciója. (A mellékelten közreadott reprodukció az eredetihez viszonyítva jelentősen kicsinyített.) Joggal remélhető, hogy idővel hasonló módszerrel még további részletek tisztázására is sor kerülhet. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy könyvtáblákból újra meg újra kerülnek elő ilyen korai falinaptárak, rendszerint töredékek formájában, közöttük nem egy bécsi is. Csak remélni lehet, hogy egyszer talán ennek az 1515. évi budainak újabb és teljesebb példánya lát majd napvilágot. Az sem zárható ki, hogy a fentiekben ismertetett és hazánk részére készült hármon kívül még továbbiak is felbukkannak a Mohácsot megelőző évekből.

Für Ungarn gedruckte Kalender aus der Zeit vor 1526

Die frühesten, auf den Budaer (Ofner) Meridian, d. h. für Ungarn berechneten und gedruckten Kalender sind ab 1495 bekannt. Von den in Plakatform hergestellten, vor allem Ratschläge für den geeigneten Zeitpunkt des Aderlasses in lateinischer Sprache mitgeteilten Werken, wurden offensichtlich mehrere hergestellt, aber nur die aus dem 1495. und 1496. Jahr sind in mehr oder minder unvollständiger Form erhalten geblieben. Die Kalender wurden nämlich am Ende des Jahres fast ohne Ausnahme weggeworfen. Auch heute ist es ihr Schicksal. Die Plakatform selbst begünstigt auch nicht ihren Fortbestand. So ist fast dem Zufall zu verdanken, daß hie und da einer als Makulatur zum Abkleben des Einbanddeckels – meist verstümmelt – erhalten blieb.

Das geschah mit dem Kalender für das Jahr 1515, der von Georg Tannstetter auf den Budaer Meridian berechnet, in der Druckerei von Hieronymus Vietor und Johannes Singriener in Wien hergestellt war. Der namhafte Wiener Professor der Astronomie stellte nunmehr einen richtigen Kalender zusammen, d. h. nicht nur Aderlaß-Beratungen wie früher. Der reiche, in Holz geschnitzte Schmuck des Fragments in der Bibliothek der Salzburger Benediktiner konnte teilweise mit dem in Prag aufbewahrten deutschsprachigen Fragment von Tannstetter desselben Jahres – das ebenfalls in der Vietor-Werstatt in Wien hergestellt war – ergänzt werden, ob zwar dieses zweite nicht auf den Budaer Meridian berechnet war.